Versek





Végh Attila


             Prológus


Egyre sűrűbben gondol rám a halál.
Abból gondolom, hogy időnként
a tinta pattogva megszárad a tollban,
a félelemben jégvirágok nyílnak,
kifutnak az időből a mondatok.
Íróasztalom lapján vakul a lakk,
és ha előrehajolva belenézek,
egy elkenődő Narkisszoszt látok.
A halál arca. Érzem, hogy rám gondol.
Mintha a víz istene kinézne a tóból,
és a világ hirtelen fejtetőre állna:
belém vágna, hogy  fönt van a lent.
az égre ráhullna a fátyol,
elharapódzna a fénykép,
s a Nagy Elkövető ábrázata lassan
összeállna a végső fantomrajzon.

Kép a fényen, időnként az időn,
kérdés a válaszra, megállni az utat.
Íróasztal-énem talán halálnak lát.
Egyre sűrűbben hajtom le a fejem,
és csak nézegetem őt. Aztán fölkelek
a székből, dolgomra megyek,
vagy elétolok egy üres papírlapot.
Tudom, hogy ott van alatta.
Az ő arcára írok. Szeretni nem több,
mint arcról olvasni halált.



Megjelent a Bárka 2008/4. számában



 



Kapcsolódó:

A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:

Végh Attila verse
Benedek Szabolcs prózája
 
Kiss Judit Ágnes versei
Balogh Robert prózája
Tóth László versei
Szabó László versei


Főlap

2008. augusztus 08.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Tompa Gábor: ÉvfordulóGergely Ágnes: Kodály utánTőzsér Árpád versei Rumpler György versei
Oravecz Imre: Alkonynapló II.Cserna-Szabó András: SohaGrecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép Munkácsyval
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg