Míg a többiek táncoltak, Andrea a falnak támaszkodott, és egy nagy pohár sörrel a kezében a DJ-t nézte. Jóképű, villogó tekintetű fiú volt: sötét haj, barna szemek, kreol bőr, amit izgatóan ellenpontozott a mellkasig kigombolt, a villódzó fényektől függően hol lilának, hol narancssárgának látszódó fehér ing. Fülhallgatóval a fején ringatta magát a zenepult mögött, már a következő számra, hiszen ő mindig eggyel előrébb járt ahhoz képest, ami éppen akkor áramlott a hangfalakból. Időnként Andreára nézett és rámosolygott. Andrea rendre visszamosolygott rá. Úgy saccolta, öt-hat évvel lehet fiatalabb nála a fiú.
 – Hazavinnéd, mi? – Kinga odaperdült Andrea mellé, és belesüvöltött a fülébe. Andrea bólintott. – Mostanában se volt otthon semmi? – erre a kérdésre viszont Andrea megrázta a fejét.
 Kinga is a DJ-t nézte, aki most mindkettejük felé villantotta csábos mosolyát.
 – Vidd haza – nevetett Kinga, és megpaskolta a barátnője hátát.
 – Hogy vinném már? – Andrea lebiggyesztette keskeny ajkait. – Tudod nagyon jól, hogy nem lehet.
 – Akkor üljetek be az autóba, és mehet a tipi-tapi. Jössz denszelni?
 – Nem. Be vagyok rúgva. Összeesnék a parkett közepén. Különben is, haza kéne mennem.
 – Figyelj – miközben igyekezett a hangfalat túlkiabálni, Kinga rendületlenül rázta magát a zene ütemére –, tényleg fogjál magadnak pasit. Ez így nem mehet tovább.
 Andrea legyintett. Kinga megint a DJ-re nézett.
 – Engem ez a srác totál bepörgetett – ismét nevetett, aztán visszament a táncparkettre, a barátja nyakába csimpaszkodott, és csókolózni kezdtek.
 Andrea kiitta a maradék sört a pohárból, és integetett a barátnőjének. Kinga visszaintett, a jobb füléhez emelte a jobb kezét. Andrea bólogatott, hogy persze, majd hívják egymást, ám Kinga erre már nem figyelt, elmélyedt az egyre intenzívebb csókolózásban.
 Odakint hűvös volt. Andrea föltámolygott a lépcsőkön, megállt a járdán, és megkapaszkodott a ház falában. Páran ácsorogtak a bejárat előtt, a beszélgetést félbeszakítva figyelték, hogy vajon Andrea kidobja-e a taccsot. Nem dobta ki. Néhány mély lélegzetvétel után össze tudta magát szedni annyira, hogy elinduljon. Arra is emlékezett, hová parkolt.
 Későre járt, gyér volt a forgalom, ami jól jött Andreának: részegen rendszerint a szokásosnál is gyorsabban vezetett. Most is nagyon rövid időn belül hazaért. A lakásajtónál sokáig vacakolt, mire betalált a kulccsal a zárba. Biztos volt benne, hogy erre fölébredt a férje. Nem volt kedve a fürdéssel vacakolni, lehányta magáról a ruhákat, egy szál bugyiban nyitott be a hálószobába. Jól sejtette: égett az éjjeli lámpa, Zsolt falnak vetett háttal ült az ágyban.
 – Fölébresztettelek, ugye? – mormolta Andrea, miközben az ágy felé támolygott.
 – Még nem aludtam – felelte a férje. Andrea tudta, hogy ez nem igaz. – Jól szórakoztál?
 Andrea dünnyögött, és befeküdt a takaró alá. Zsolt lekapcsolta a lámpát, megsimogatta a felesége haját, a fal felé fordult, pár pillanat múlva az egyenletes szuszogása jelezte, hogy már alszik is. Andrea reszketett a takaró alatt, forgott vele a szoba, dübörgött a halántéka, a szíve lüktetett. Végigsimította néhányszor a bugyiját, azután ő is elaludt.

Géza nagyon édesen tudott mosolyogni. Amúgy is volt benne valami kedvesen kisfiús báj, valami szeretetteljes naivitás, ahogy a dolgokat mindig a jó oldalukról közelítette meg, és ez folyton ott ült az arcán is. Nyilván emiatt nézték rendszerint fiatalabbnak a koránál. Amikor pedig elmosolyodott, vagy elnevette magát, végképp úgy festett, akár egy kiskamasz: az arca ragyogott, a szemei csillogtak, és kétoldalt, a szája szélénél megjelent két kicsiny gödröcske. Ez már az első találkozásaik idején roppant tetszett Andreának. Ugyanabban az utcában dolgoztak, és ugyanabba a kifőzdébe jártak ebédelni. Ott barátkoztak össze.
 Ezúttal azonban nem dél volt, hanem verőfényes, napsütötte, jóleső délután.
 – Én még iszom egyet – jelentette ki Andrea, miután az előző poén után kellően kimosolyogták magukat. – Te is kérsz?
 Géza a saját poharára pillantott, abban még jócskán állt a sör.
 – Nem. De te igyál nyugodtan.
 Andrea intett. A csaposfiú kijött a pult mögül, és miközben fölvette a rendelést, le nem vette a tekintetét Andreáról.
 – Jól bírod – jegyezte meg Géza, de ezúttal nem mosolygott.
 Andrea vállat vont:
 – Szeretem a sört. Amúgy meg tényleg jól bírom.
 Munkahelyi dolgokról beszélgettek. Géza a főnökére panaszkodott, Andrea a beosztottjaira. Géza nagyon jól tudta utánozni a főnökét, akit Andrea ugyancsak ismert a kifőzdéből. Gurgulázva nevetett, ahogy Géza pont olyan pofákat vágott és pont úgy beszélt, mint a főnöke. Az újabb adag sörrel kiérkező csaposfiú megint végigmérte Andreát, és miután egy széles vigyor erejéig ő is beszállt az általános örömködésbe, kinyilvánította, hogy mennyire örül annak, hogy a vendégek ilyen jól érzik magukat.
 – Te hiszel a hűségben? – kérdezte aztán Andrea.
 – Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Géza, és megremegett a hangja.
 Andrea ujjai körbefonták a söröspoharat, jobb keze föl-alá csúszkált a poháron.
 – Úgy értem, hogy szerintem nem lehet állandóan egy valakinek adni ugyanazokat az érzéseket. Az ember nem monogám lény. Ezt csak a társadalmi konvenciók kényszerítik rá. Az ösztönök mást sugallnak.
 Andrea később nem tudta felidézni, hogy miként kezdtek csókolózni. Csak arra emlékezett, hogy jó volt: Géza a haját és az arcát simogatta, olyan kedvességgel és áhítattal, amilyet nagyon régen nem tapasztalt. A gyengédség később szenvedélyességbe váltott, igaz, ekkor már az autóban ültek, egy sötét parkolóban, és Géza hol a fenekét, hol a melleit markolászta, majd megkérte, hogy mutassa meg a bugyiját. Andrea megmutatta, sőt azt is engedte, hogy Géza ujjai belecsusszannak. Amikor azonban ő is elkezdte kigombolni a nadrágját, Andrea szelíden, de határozottan rászólt:
 – Haza kell mennem. Késő van. Vár a férjem.
 Géza megállt a mozdulatban, és két zihálás között annyit tudott mondani:
 – Ja.
 – Téged meg a menyasszonyod – tette hozzá Andrea. – Ugye, együtt vagytok még?
 – Persze – lihegte Géza.
 Megszólalt Andrea mobiltelefonja. Andrea odapillantott, és látta, hogy Zsolt hívja. Intett Gézának, hogy szálljon ki az autóból.

Másnap délben nem ment le a kifőzdébe, hanem megkérte a titkárnőjét, hogy rendeljen pizzát. Aznap délután is korábban lépett le a munkahelyéről – tudta, hogy a beosztottjai ezt maguk között szóvá teszik, de nem érdekelte –, és a felhőtlen napsütésben elsétált a sörözőig. Még alig voltak vendégek, és a csaposfiú sem volt sehol. Egy nagymellű, vastag ajkú nő állt a pult mögött, élveteg arccal hallgatta az egyik bárszéken ülő középkorú férfi udvarlását. Andrea, ha már ott volt, rendelt egy sört. Utána fölhívta Kingát. A telefon kicsengett, Kinga azonban kinyomta a vonal másik oldalán. Andrea újra próbálkozott, Kinga megint kinyomta.
 Akkor hívta vissza, amikor Andrea már visszafelé sétált a sörözőből, és azon gondolkodott, reggel hová parkolt.
 – Bocsika – hadarta Kinga – csak bejött az Andris az irodába… – vihogni kezdett, a háttérben egy férfihang nevetett. – Bezártuk az ajtót, aztán… tudod… elszórakoztunk kicsit.
 – Csak azért hívtalak – mondta kimért hangon Andrea – hogy ráérsz esetleg?
 – Valami baj van?
 – Nem, nincsen semmi, csak gondoltam, dumálhatnánk.
 – Figyu, ha nem sürgős, legyen inkább holnap. Most moziba mennénk az Andrissal.
 – Jó, akkor holnap. Majd csörgök.
– Puszi – mondta Kinga, de Andrea ezt már nem várta meg.
Otthon az a meglepetés érte, hogy a férje otthon volt.
– Hát te? – nézett rá kikerekedett szemekkel az előszobában.
– Én is kérdezhetném ugyanezt – mondta Zsolt. – Te se szoktál ilyen korán itthon lenni.
Andrea vállat vont:
– Nem volt semmi teendőm az irodában. Napközben kiadtam a melókat, mindenki szépen csinálta a magáét, én meg nem akartam lógatni a lábamat, úgyhogy eljöttem. Hát te?
– Nekem elmaradt a tárgyalásom. Viszont hoztam DVD-ket. Képzeld, a Robi, tudod, a recepciós fiú, akivel a múltkori céges bulin dumáltunk hármasban, letöltötte a Szex és New York összes részét. Olyanokat is, amiket még nem vetítettek a tévében. Belenézünk most? Ha már úgysincs más programunk.
– Magyarul van?
– Van, ami magyarul, az újabbak meg angolul.
– Oksa. De előbb elmegyek pisilni.
Pisilés közben Andreának Kinga és Andris jutott az eszébe. Elképzelte őket Kinga irodájában, az állítható forgószékben. Vagy az asztalon csinálták? Kinga asztalán mindig akkora rumli van.
Mikorra visszament, Zsolt már betette az egyik lemezt a lejátszóba. Andrea leült a férje mellé a kanapéra. Zsolt fogta a távirányítót, elindította a filmet, aztán végigsimította a felesége haját.
– Jól vagy? – kérdezte.
– Jól – felelte Andrea.
– Figyelj csak – Zsolt hangja most nagyon komolyan csengett –, ugye, minden rendben van az irodában?
– Hát persze. Miért ne lenne rendben?
– Csak azért kérdezem, mert nem jönne ki jól, ha galiba lenne. Igaz, hogy nagyon nagy szívességgel tartozott nekem, de a tulaj mégis csak a barátom, és nem szeretném, ha…
– Nyugi – vágott közbe Andrea –, minden oké.
Több epizódot is megnéztek egymás után. Andrea közben kétszer kiment pisilni. A pikánsabb jelenetek közben időnként lopva Zsoltra pillantott. A férje rezzenéstelen arccal ült a kanapén, sem érzelmeket, sem indulatokat nem árultak el a vonásai.

Másnap Andrea megint a kifőzdében ebédelt. Géza már várta. Amint Andrea megérkezett, közel hajolt hozzá, és meg akarta csókolni. Andrea kitért a csók elől, adott helyette két puszit.
 – Figyelj, itt ismerik a férjemet. Néha ő is itt ebédel.
 Beültek egy félhomályos sarokba. Géza egészen közel helyezkedett Andreához. Míg az ebédet várták, az asztal alatt Andrea lábát simogatta. Amikor a keze becsúszott a szoknya alá, és ujjai eljutottak a bugyiig, Andrea összeszorította az ajkait, aztán kihúzta Géza kezét a szoknyája alól. Utána bezárta a combjait.
 Ebéd után kiment a mosdóba. Miután végzett, a mosdó előterében, a takarítószerek mellett beleütközött Gézába. Csókolózni kezdtek. Géza nagyon heves volt, többször belemarkolt Andrea fenekébe, ujjai megint be-becsúsztak a szoknya alá. Andrea egy darabig hagyta, majd eltolta magától Gézát, és ránevetett:
 – Csak óvatosan. Teljesen bepirosodik a szájam környéke. Aztán mit mondok otthon, mi történt velem?
 Visszamentek a helyükre a számláért, és amikor úgy gondolták, hogy a pincérek nem néznek oda, az asztal fölött csókot váltottak.
 Andrea délután Kingával találkozott. Mivel megvárta, amíg a barátnője végez, ezúttal egész sokáig bent maradt az irodában, bár a beosztottai még javában a helyükön ültek, amikor távozott. A lépcsőházban az jutott eszébe, hogy egyszer vissza kellene jönnie félórával az elmenetele után: vajon olyankor is még bent van mindenki, vagy amint ő kiteszi a lábát, a többiek is lelépnek? Elhatározta, hogy egyszer utánajár.
 Ugyanabba a sörözőbe ültek be Kingával, ahová Gézával két nappal előbb. Megint nem a csaposfiú volt ott, hanem a nagymellű nő.
 – Tavaly november óta – közölte Andrea a második sör után.
 – Jesszusom – mondta Kinga. – Hogy bírod?
 Andrea vállat vont:
 – Hát… így.
 – Nem érzel késztetést, hogy kéne valamit…?
 – De, érzek.
 – S akkor mit csinálsz?
 – Magamhoz nyúlok – Andrea nevetett.
 – Ez kurvára nem normális – Kinga megcsóválta a fejét.
 – Persze, hogy nem – Andrea a pult felé integetett, rendelt még egy sört.
 – S amikor nemrég egy hónapig nyaralni voltatok Franciaországban meg Spanyolországban? Ott se volt semmi?
 – Nem. De az az igazság, hogy mondjuk tavaly novemberben egyszer, viszont azelőtt se olyan gyakran… Jó, ez most a leghosszabb szünet, korábban tényleg rövidebbek voltak.
 – De miért? Nem áll föl neki?
 – Föláll. Legalábbis legutóbb fölállt.
 A nagymellű nő kihozta a sört. Feszes, testhezálló ruhát viselt. Az utolsó mondatnál elmosolyodott.
 – Mennyi idős is a Zsolt?
 – Hat év van közöttünk.
 – Én csak azt nem értem, hogy ő hogy bírja? Végül is a férfiaknak állítólag nagyobbak az igényei… Bár az én igényeimnél nem hiszem – Kingából egy pillanatra kibuggyant a nevetés.
 – Zsoltnak kisebbek az igényei. Ha vannak egyáltalán.
 – Szeretőt tart?
 – Á, nem hiszem – Andrea megrázta a fejét. – Arról tudnék. Elég régóta ismerem ahhoz, hogy észrevegyem.
 – Akkor?
 – Lehet, hogy kurvázik.
 – Komolyan? – Kingának kikerekedtek a szemei.
 – Nem tudom. Az biztos, hogy masszázson már járt. Ő maga mesélte. Az állítólag olyan erotikus masszázs volt.
 Andrea beleivott a sörébe. Jó nagyokat kortyolt, mikor letette a poharat, már csak félig volt benne.
 – Te nem próbálsz néha kezdeményezni?
 – Már nincs hozzá kedvem.
– S nem is szoktatok erről beszélgetni?
 – Néha.
 – S olyankor mi van?
 Andrea vállat vont:
 – Mindig megbeszéljük, hogy tökre szeretjük egymást, meg igazából tök jó minden, csak éppen nincs köztünk testiség, és ez azért kurvára hiányzik. Zsolt azt is mondta már, hogy megértené, ha szeretőt tartanék.
 – Én is mondtam ezt már neked… Na és, tartasz?
 Andrea legyintett.
 – Azt is mondta, hogy azt is megértené, ha el akarnék válni.
 – Akkor válj el.
 Andrea megint ivott. Letette a majdnem üres poharat. Megrázta a fejét.
 A telefonja sípolt. Andrea elolvasta a Gézától érkezett szerelmes SMS-t. Először nem akart reagálni rá semmit, aztán küldött egy szmájlit válaszul.

Másnap sajgó fejfájással ébredt. Amikor ki akart kászálódni az ágyból, úgy forgott körülötte a szoba, hogy visszahanyatlott. Végül nagy nehezen összeszedte magát annyira, hogy el tudott vánszorogni a vécéig. Ott lekuporodott, ledugta az ujját a torkán, és megpróbált hányni. Néhány öklendezésen kívül semmire nem jutott, az émelygés nem múlt el, a feje is rendületlenül lüktetett. Miközben igyekezett újból összeszedni minden erejét, hogy visszajusson a hálószobába, megfogadta, hogy soha többé nem iszik. Ezen a héten másodszorra fogadta meg.
 – Nem tudok ma dolgozni menni – jelentette ki Andrea, amikor a férje indulás előtt bekukkantott hozzá. – Baromi rosszul vagyok.
 – Jó soká jöttél az éjszaka haza... Azért délutánra szedd össze magad, mert tudod, hogy ma jön a takarítónő – a férje intett, és távozott.
 Andrea az egész délelőttöt az ágyban töltötte. A tévét kapcsolgatta, megnézett két epizódot a Szex és New York DVD-ről, és megpróbált olvasni az ágy mellett heverő nagy kupac könyvből, de akármelyiket nyitotta ki, összefolytak a szemei előtt a betűk. Az egyikből ráadásul kiejtette a könyvjelzőt, úgyhogy onnantól fogva nem tudta, hol tartott benne, de ezt nem bánta különösebben, nem szokta a könyveket végigolvasni, csak belekezdeni.
 Nagy nehezen leküzdött egy bögre tejet, attól kicsit jobban érezte magát. Dél felé elszenderült, a mobiltelefon hangja verte föl. Zsolt kereste:
 – Na, hogy vagy?
 – Alakul – mondta Andrea, mert abban a pillanatban egész elviselhetőnek érezte az állapotát.
 – Remek. Akkor be kéne menned dolgozni – mielőtt Andrea bármit szólhatott volna erre, Zsolt mondta tovább: – Figyelj, délelőtt összefutottam a tulajotokkal, egész véletlenül, mert már tök régen nem találkoztunk, és azt mondta, hogy panaszkodtak neki a beosztottjaid, hogy keveset vagy bent. Hogy későn érkezel, korán elmész, sokáig ebédelsz, és napközben is el szoktál lófrálni.
 Andrea az indulattól felült az ágyban.
– Miért kéne egész nap bent rostokolnom? Kiosztom a melót, mindenki tudja, mi az aznapi feladata. Nekem a munka szervezése a dolgom. Azt pedig lehet házon kívülről is csinálni. Tudják a számomat, ha gáz van, vagy nem értenek valamit, fölhívhatnak. Amúgy is, állítólag az a jó főnök, akinek a távollétében is flottul mennek a dolgok. A cimborádnak igazán nincs oka panaszra. Minden hónapban kap a számlájára rendesen.
– Ez oké, de haverság ide vagy oda, komolyabban kéne venned ezt az egészet – Zsolt mintha meg se hallotta volna Andrea érvelését. – S ne felejtsd el azt sem, hogy ezzel a végzettségeddel nemigen kaphatnál másutt ilyen jól kereső melót. Úgyhogy öltözz föl és menj be dolgozni.
– Képtelen lennék autót vezetni…
– Jó. Akkor megyek érted.
Zsolt letette a telefont. Andrea mérgesen odadobta a készüléket a takaróra. Első gondolata az volt, hogy nem megy sehova, neki ne parancsolgasson, meg üzengessen senki. A második gondolata arról szólt, hogy ha be is megy, majd jó alaposan letol mindenkit, hogy mit panaszkodnak a háta mögött, ha valakinek valami baja van vele, mondja meg egyenesen neki.
Azután zuhanyozni ment. Amikor Zsolt fölhívta, hogy itt várja a ház előtt, már fel volt öltözve, a haját igazgatta éppen. Egész könnyen le tudott menni az utcára. Beült a férje Mazdájába, de nem mondott semmit. Nem is köszönt.
A férje se szólalt meg. Szokásával ellentétben mind a két kezével markolta a kormányt. Alaposan rálépett a gázra, a hídra vezető feljárónál azonban egy furgon jobbról besorolt eléje, úgyhogy kénytelen volt fékezni.
– Anyádat – mondta ekkor Zsolt. A hídra érve, miután kétsávossá nyílott az út, újra gázt adott, és megelőzte a furgont. Jobbra fordította a fejét, és épp készült beszólni a furgon sofőrjének, amikor belerohant az előtte haladó autóba.
Irtózatosan nagyot csattant. Andrea először azt hitte, hogy a Mazda darabokra hullott, és vele együtt ő is ripityára ment. Sikítani se volt ereje. Zsolt kikászálódott, hátulról megkerülte az autót, kinyitotta az ajtót, és kihúzta a feleségét a légzsák mögül. Andrea csodálkozva tapasztalva, hogy simán lábra tud állni. Végignézett magán: nem látta sérülésnek nyomát.
– Jól vagy? – kérdezte Zsolt.
– Jól – felelte Andrea, és keservesen sírni kezdett.