A vallás, az állam, a család, a jog, a művészet, a tudomány is a termelés formái, ezért a magántulajdon megszűntével az ember visszatér a társadalmi létbe a vallásból…
Karl Marx


Sziveri János: Ebzsoltár

A sok visszafogott emberállat
minden reggel piacra jár
pénztárcájukban csörgetik az aprót
és vizslató szemmel figyelik ha valaki
papírpénzzel fizet.

Pórázon ugratva él
a szakkönyvekben megverselt társadalom.

Köztük ha újra láthatnálak
még egyszer ugyanúgy
és ugyanott
a templom előtt
a buszmegállóban.

Amint éppen megpihentél
hirtelen feltámad a szél.

Jó uram oh engedd csaholni bár
a szerencsétleneket
akik apróval fizetnek
az utolsó doboz cigarettájukért.

Reszkető ebedet
küldd legalább közénk
hogy ebben a sötétben
lásson és reszkessen helyettünk.

Mint önmagát számba vevő leltár
minden nap
újraszámolom lábujjaim
mert a föld is legalább olyan messze került
szívünktől
mint a mennyország.

Őrzi tested a meleget
az a néhány papírfecni
melyekre ki nem mondott
szavakat fűztem sánta mondatokká.

Télen nyáron áthat
a szél emléke.

Miért teremtettél szolgahűket
mondd
mért kellett bemocskolni
a rég halott szolgák emlékét.

Láncos kutyákat
sétáltatnak a főtereken.

Szabadítsd fel őket
legyenek rókák
a piaci forgatagban
ahol a tyúkot is
lopni könnyebb mint pénzért venni.

Fejezd be műved
legyen hát minden sivatag!


Bozsik Péter: Példázat

Fiatal korában apám
az a nem igazi
aki csak úgy örökölt
mint sztálinunk
a szocializmust
titokban szopogatta
a pálinkát
a sufni mögött
és talán akkor döbbent rá először
hogy az a
hulljon a férgese
szlogen
mégsem olyan egyértelmű
mert hátha a kukacok
adják meg a szilva erejét.

Még látott vadgalambokat
beleszédülni a cefrébe
és azóta
semmi
de semmi
sem meglepő
csobban a madárka
és ha tehetséges
lehet még belőle
kitömött békegalamb
az almárium tetején.

Elvétve itt ott
körte
meg barackszagú
a falu
a mesteremberek
tüzet raknak
az üst alá.

Én ha láttam is
őket
ebben a köztes korban
már nem tanítványok
de még nem mesterek
akik a földön hasalva
fújják a lángokat.

Már nem emlékszem rájuk
szeretett jóakaróimra
akik mást se tudtak
mint dicsérni
csak az rémlik
hogy nem gondolták komolyan.

Elfogyott körülöttük a tér
megemeltük kalapunkat
és rézgarasokkal tömött
luca-pogácsánkal
zsebünkben
egyik éjszaka
átkapartuk magunkat
a túloldalra.

Mint énekes madaram
aki évekig fütyülte
lágy selymes hangon
az internacionálét
majd egy koradélután
selymes véres tollcsomókat
hagyva a kalitka rácsai között
kiröppent az ablakon.

A költészet körül
gyülekezni kezdtek
a szilvából kitagadott
kukacok.

Ocsmány balkáni gerlék mindenütt
és arra várnak
mikor nyitják fel a hordókat.

.

Megjelent a Bárka 2008/4. számában

---

Kapcsolódó:

A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:

Poós Zoltán prózája
Végh Attila verse
Benedek Szabolcs prózája
Kiss Judit Ágnes versei
Balogh Robert prózája
Tóth László versei
Szabó László versei

Főlap