Jenei Gyula
Légszomj 2.
(Jegyzetversek járvány idején)
versekbe sűrűsödik az idő. ott sok van belőle.
a hétköznapokban kevés.
***
amikor hűvös van, látszik a lehelet; nem szeretek,
sosem szerettem a másokéba belegyalogolni,
nem szeretek beszívni idegenek által kibocsátott
párafoltokat. jó időben föl sem tűnik a kilehelt
levegő, és olyankor az ilyesmire nem figyeltem, ahogy
buszon vagy zsúfolt termekben sem. amióta viszont
tart a járvány, ha nem is látszanak, elképzelem
a leheleteket, s ha lehet, már az utcán is
a széliránynak megfelelően kerülgetem
a járókelőket.
***
a sétányon belegyalogolunk a télbe: háromperces
hózáporba. előtte és utána március van. egy
öregasszony, aki az állán hordja a maszkot,
utánunk szól: nahát, láttak már ilyen időt!?
nem válaszolok, vissza se nézek. ha szólnék,
azt mondanám: igazítsa meg a maszkját,
kérem!
***
amikor otthonról dolgozol, és a munkahelyed
egy teljesen érdektelen kérdésben tart
véleménynyilvánító online szavazást, de a főnök
berendel, hogy írjátok alá a jelenléti ívet,
akkor eszedbe jut vörösmarty okos pesszimizmusa.
nem, nem ment elébb. nemhogy a könyvek, de még
a digitális hókuszpókuszok által sem.
***
a napi gyaloglások rutinja: béke van kint
és bent – törékeny, ideges.
***
nádszál az ember; elrohad.
***
a pokolban nincs forró szurok, nincsenek
tüzes körök. a pokol űrhideg, és innen van
a halálon. utána már mindegy: krematórium
vagy kukacok.
***
hazafelé tartunk a napi gyaloglásból. azok ott
virágok?, kérdi feleségem, s a folyó közepére
mutat. valakit temettek. vagy szétszórtak. mintha
olvastam is volna a hírfolyamon, hogy ismerőseink
egyik ismerősét ma délben… ha vége lesz
a járványnak, ha vége lesz, népszámlálást
tartunk a facebookon: ki élte túl, ki halt bele.
s ha meghalt, akkor mibe? de akik engem számolnak,
oda vagy ide?
***
az igazság olyan, mint isten. van. vagy
nincs. de mindenki másmilyennek hiszi.
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.
