Papírhajó - Primér/Primőr

Toroczkay_Andr__s.jpg

 

Toroczkay András

Mese Sikolyka hercegnőről

 

Sikolyka hercegnő apukája hentes volt. Nem mogorva, pösze és ősz hajú, az a fajta ember, aki nem felejtett el pocakot növeszteni, és magasabbra nőtt, mint a hentesüzlet ajtaja. Mert az egy másik hentes volt, aki szintén ott dolgozott, Sikolyka hercegnő édesapjának kollégája, a másik hentes. Nem. Sikolyka hercegnő apukája nem volt mogorva, mindig mosolygott, pösze sem volt, kifogástalanul ejtette a szavakat, alig múlt negyven éves, és szép szőke haja ugyan már rég kihullott, kopasz volt a feje, mint egy kuglibábué, viszont egyáltalán nem volt pocakja, és a magasságától kényelmesen befért a hentesüzletbe, ilyen szempontból átlagos volt Sikolyka hercegnő apukája.

Emlékszem, folyton fehér kötényt viselt, a vevőkkel kedvesen bánt, a borravalót nem fogadta el, és sohasem volt szomorú. Habár gyakran elsírta magát, ha a roskadásig pakolt hentespultra nézett, vagy kis malacokat, bárányokat, félmarhákat cipelt a raktárba, esetleg amikor disznóvágáskor hurkát töltött. Vagy amikor vesztett a focicsapata. De általában örömében sírt. Mert annyira szerette a munkáját, az életét. Az Isten is hentesnek teremtette. Az Isten is boldognak teremtette.

Amúgy a mogorva, dagadt hentesnek is volt egy gyereke, de az egyfolytában szomorú volt, mert nem lakhatott az apukájával, akit a városban senki sem szeretett, mindig morcos volt a vevőkkel, állandóan szuszogott, néha rosszul adott vissza, és vegetáriánus is volt. Az apját Panaszosi Bélának hívták, a gyerekét meg nem tudom. Neki nem volt neve. Csak Szomorú Gyereknek ismertük a Céhmesterek utcában.

Sikolyka hercegnő viszont, ahogy apukája is, soha nem volt szomorú. Például mikor áru jött, mindig kérte, hogy rakja fel a hűtőautó platójára az apja, hogy onnan ugorjon özvegy Szmirnoff Gyula, vagyis az apukája karjaiba.

Özvegy Szmirnoff Gyula nem volt király. Hentes volt, mint már mondtam. Sikolyka hercegnő viszont hercegnő volt, ezt az egész utca tudta. Ez azért volt, mondta Sikolyka hercegnőnek özv. Szmirnoff Gyula, mert Sikolyka hercegnő csak félig-meddig az ő lánya. Valójában egy távoli ország, az Akarom uradalom királyának, Sikoly királynak a legkisebb gyermeke.

Sikolyka hercegnő egyébként akaratos kislány volt. Ezt sajnos az igazi apukájától örökölte, Sikoly királytól, aki – mint azt az udvari fővadásztól a hentes egy kocsmai beszélgetés során megtudta – gonosz, cudar, kegyetlen uralkodó volt. Hódolói minden kívánságát teljesítették, mivel nem volt más választásuk. Elég sok kívánsága volt egyébként, nem is mindig kedves dolgokat kívánt. Például szerette a kivégzéseket, akasztásokat, lefejezéseket, és hasonló, kifejezetten antikedves dolgokat. Sikolyka királynő igazi anyukájának, Bőgicsél Abigélnek ez egyáltalán nem tetszett, nem értette, miért ilyen kegyetlen férje, az uralkodó. A nép azt pusmogta, hogy a sok gonoszkodástól, amit végig kellett néznie egyre gyengébb és gyengébb lett. Egy nap aztán belehalt a bánatába a kastélyuk legszebb hálószobájában. Elaludt, és soha nem ébredt fel.

Végrendeletében egy aranyalmákat termő fát hagyott lányaira. Sikolyka hercegnőnek két idősebb testvére volt, Krisztina és Teréz. Ikrek voltak, és négy évvel voltak idősebbek nála. Krisztina beceneve Hiszti volt, Terézé pedig az, hogy Terror. A végrendelet úgy szólt, hogy az almafa, amikor a legfiatalabb Akarom-lány is betöltötte a tizennyolcadik életévét, aranyalmákat fog teremni, akkor, ha ennek a lánynak a szíve tiszta, és békét hoz az Akarom birodalomba. Az aranyalmák pedig az egész ország gazdagságát fogják biztosítani, mindenki boldog lesz, tehetős. Egyszóval svájci állapotok.

Sikoly király nem sokkal Bőgicsél Abigél halála után újranősült. Egy Jakab Kitti nevű szobalányt vett el, aki Bőgicsél Abigél utolsó napjaiban gyakran sugdosott a királyné fülébe. Állítása szerint igazán jóbarátnők lettek ők ketten, habár ezt a Nép kétli. Hogy mit sugdosott a királynő fülébe, azt csak ketten tudják, meg a Nép. A Nép arra gondol, hogy keleti átkokat és nyugati rontást, azt sugdosott. Elég az hozzá, hogy ez a Jakab Kitti nevű szobalány, amikor királyné lett, mindenkit megöletett, aki csak utalni mert arra, hogy van neki igazi neve is, mindenki őméltóságafelségeskirálynénak szólította. Ő lett a mostoha, a Nép csak így hívta.

Sikolyka hercegnőt a mostohája, mert ilyenek a mostohák, meg akarta öletni, mert az ő anyja jóslata szerint (aki a Nép szerint nyilvánvalóan boszorkány volt) Sikolyka hercegnő lesz a veszte. Talán sikerül is ez neki, ha nem a királyi fővadászra bízza a feladatot. Ő viszont ki másra is bízhatta volna, természetesen a királyi fővadászra bízta a feladatot. Viszont ő meg, mert a vadászok meg még ilyenebbek, a mózeskosarat inkább otthagyta a szomszéd országban az első falu főterén, akkor még csak Szmirnoff Gyula hentesüzlete előtt.

Szmirnoff Gyula és felesége nagyon szerettek volna gyereket, de nem lehetett nekik, szóval befogadták a jövevényt. Sajnos nem sokkal később Szmirnoff Gyula felesége meghalt, neki nem sugdosott senki semmit a fülébe, ő az akkor tomboló spanyolnáthában halt meg. A Nép, ha tudta volna, megsiratja. Így csak Szmirnoff Gyula siratta meg, meg a Céhmester utca lakosai.

Sikolyka hercegnő két idősebb testvére nagyon jó barátságban volt Jakab Kittivel. Ők apjuk uralkodását is problémamentesnek látták. Osztották az öreg, bolond, gonosz király vélekedését. miszerint anyjuk nem volt soha valami erős jellem, habár szépségéhez nem fért kétség, amit szerencsére örököltek.

Nem sokkal később, mindenki meglepetésére Akarom Zsigmond meghalt, de nem egy nagy háborúban, amit akkor még nem az első világháborúnak hívtak. Hanem odahaza a fürdőkádban.

A rossz nyelvek (a Nép) persze elterjesztették, hogy Jakab Kittinek is köze volt a halálához. De a rossz nyelveket (a Nép) őméltóságafelségeskirályné hamar eltávolította az Akarom Birodalomból. Persze tökéletesen nem tudta eltávolítani, hiszen üres országot ő sem szeretett volna. De épp elég sok rossz nyelvet távolított el, hogy a többiek csöndbe maradjanak.

 

Telt-múlt az idő. Beköszöntött a nagy nap: Hiszti Krisztina és Terror Teréz, Bőgicsél Abigél messze földön híresen szép lányainak tizennyolcadik születésnapja. Hatalmas ünnepség volt.

A királynő és az ország vezetői úgy gondolták, hogy az aranyalmát termő fa, amely a kastélykert egy eldugott pontján állt, biztosan termést fog hozni. Hiszen a lányok betöltötték tizennyolcadik születésnapjukat. A végrendelet azon kitételére, miszerint akkor és csak akkor terem aranyalmát a fa, ha a lány szíve tiszta, egyikük sem gondolt. Tiszták voltak ők, nagyon is, de csak kívülről. Minden órában kétszer megmosakodtak friss forrásvízben, szájszaguk ellen mentalevéllel védekeztek, hajukat lenolajjal kenegették.

Kérőikkel jelentek meg az ünnepségen, volt ott egy hatalmas, nagy fehér abrosszal leterített asztal, megrakva minden földi jóval. Ragyogtak a gyümölcsök, gőzölgött a libapecsenye és az újkrumpli, roskadoztak a feketeerdő-tortás tálcák. A királynő úgy volt vele, hogy hamarosan úgyis sok aranyalmája lesz, már előre eladott belőlük huszonkettőt.

Hiába mondták a tanácsadói, hogy kockázatos az ilyesmi, nem törődött vele. Elvégre Bőgicsél Abigél legkisebb kislánya halott, az ikerpár pedig betöltötte a tizennyolcadik életévét. Mi baj lehet? Ami a békét illeti, úgy gondolta, az is meglesz, ha mindenkinek, de legfőképpen neki, tele a hasa.

Rosszul számított, gondolta a Nép csendben.

Az egész ünnepség ideje alatt, amit egyébként a nagy-nagy fa köré rendeztek, próbálták nem észrevenni, hogy a nagy-nagy fa bizony alig él. Satnya ágai, kiszáradt törzse, kopasz koronája keserves látványt nyújtott. Ugyanakkor lelkesedésük töretlen volt, a királynőjük ugyanis azt mondta nekik, hogy éjfélkor születtek a lányok, majd biztos akkor változik át a fa, varázsütésre. Nem nagyon hittek neki, de a zúgolódókat elvitette a testőrség, és őket többé senki nem látta, úgyhogy mindenki igyekezett csendben lenni. Egyszerre imádkoztak azért, hogy a királynőnek igaza legyen, hiszen emberek voltak: szerettek volna már svájci állapotokat, és azért is, hogy ne legyen igaza, mert nagyon utálták.

Az éjfél elmúlt. Várták, várták a változást.

A fa egyik ága elreccsent, és letört, rá az ünnepségre készített, hitelre vásárolt, pompázatos Feketeerdő-tortákra.

A királynő éktelen haragra gerjedt.

–Nem értem, nem értem! – üvöltözött magáról elfeledkezve. – Ennek az átkozott fának gyümölcsöket kellene hoznia, amikor a legfiatalabb Akarom-lány is betölti a tizennyolcadik életévét. És a többi, blablabla! Hát én megölettem azt a nyamvadt Sikolykát, itt vannak a legfiatalabb Akarom-lányok, pont tizennyolc évesek. Tisztának is tiszták. És semmi, de semmi, de semmi, de semmi!

A szózat alatt a meghívottak többsége a tányér húslevese legmélyét próbálta megtalálni a kanalával. A királynő anyja pedig, aki egy nagyon öreg, gonosz boszorkány volt mellesleg, mint már talán említettem, észrevette, hogy a vadász feltűnően (a többiekhez képest is feltűnően) sápadt. Mondhatni halálsápadt. Zavarában próbálta megmenteni a süteményeket, ami tudvalevőleg inkább a főszakács, és nem a fővadász feladata lenne.

–Hallgass, te bolond, nem végeztethetjük ki a fél udvart. Dehogy öletted meg te Sikolyka hercegnőt. Egyébként biztos vagy benne, hogy ez a szerencsétlen nem szánta meg a fattyat? – mondta az öreg boszorkány.

A vadász elejtette a kezében lévő képviselőfánkokat.

A királynő arca egy pillanat alatt eltorzult. A vadászhoz ugrott.

–Ugye nem szántad meg? – sziszegte a boszorka, miközben keze az idős vadászmester nyakára fonódott.

–Micsoda? – habogott az öreg.

–Anyám azt kérdezte, megszántad-e? – kérdezte a királynő, de már tudta a választ...

Így esett, hogy a királynő maga kelt útra, megelégelve a félmegoldásokat. Az anyja sem hagyta békén. Ennyit sem vagy képes elintézni... nézte mélázva a lányát, mígnem az fel nem horkant, és utasította szolgáit, hogy csomagoljanak.

Sikolyka hercegnőt mindannyian csodáltuk, az egész Céhmester utca. Bárcsak lennének szavak rá, milyen szép volt. Göndör hajfürtjei arany fényt szórtak. De nem csak szép volt, humora is volt. Egy nap odaléptem hozzá, hogy van-e kedve megnézni velem egy mozielőadást.

–Mit adnak? – kérdezte.

–Nekem mindegy, csak veled lehessek – mondtam neki.

Ezen nem nevetett. Azt hiszem, tetszettem neki, az ilyet érzi az ember. Azt felelte, hogy jó. Én voltam a legboldogabb ember a földön. Sikolyka hercegnő igent mondott, megnéz velem egy filmet! Egy régi háborús film volt, ő választotta, habár én valami romantikusabbat szerettem volna. Nem tűrt ellentmondást.

Amikor hazakísértem, megfogta a kezem. Beszélgetni kezdtünk, és kiderült, neki fogalma sincs, hogy négy év múlva, mikor tizennyolc éves lesz, milyen vagyon üti a markát. Én arról is hallottam, hogy a királynő útnak indult, hogy saját kezűleg végezzen vele. Habár a királynő rájöhetett volna, hogy hiába végez vele, az aranyalmákat úgysem kaphatja meg; mert Hiszti Kriszta és Terror Terréz soha nem lesznek tiszták. De Jakab Kitti, mivel nem csak gonosz és kapzsi volt, de ostoba és elvakult, azt gondolta, a szív tisztasága valami olyasmi, amit sok mosdással el lehet érni. Tévedett.

Egyébként eltévedt az úton, és habár alig pár nap utazásra volt a hentesüzlet a kastélyától, a szolgái kerülő utakat választottak. És mivel nagyon ostoba volt szegény, nem kevesebb, mint nagyjából négy évig fel sem merült benne, hogy a hintajának már réges-rég meg kellene érkeznie. Nagyjából négy év után gyanút fogott, kinézett az ablakon, és észrevette, hogy a kastély körül keringtek. Éktelen haragra gerjedt, elővett egy nyílpuskát, és a kocsisának szegezte.

–Ha nem viszel el Sikolyka hercegnőhöz most azonnal, véged – mondta síri hangon.

A kocsis nem volt benne biztos, hogy a királynő, vagyis Jakab Kitti képes átlátni a számszeríj működési elvét, de nem kockáztatott inkább. Végül a Céhmester utcába vezette a hintót, amit azóta is szégyell.

A Céhmester utca kihalt volt, a macskaköveken zörgő hintó kerekei óriási robajt csaptak. A királyné lekászálódott a hintóról. A nyílpuskát a bak felé tartva azt sziszegte:

–Itt megvársz, vagy véged. 

Valahol, valamelyik udvarból nagy kiabálás, nevetés, kurjantgatás hangjait sodorta felé a szél. A királyné befordult egy sikátoron, egy nyílvesszőt lőtt ki egy kóbor macskára. Szerencsére nem találta el.

Mikor egy újabb utcára ugrott ki, készen arra, hogy Sikolyka hercegnőt lenyílpuskázza, nekiszaladt egy kislány, aki egy tortát vitt a kezében. A kislány megijedt az őrült tekintetű fegyverestől, a torta a földre pottyant. Éktelen sírásba kezdett. A királyné már éppen pofonra lendítette volna a kezét, mikor meghallotta, hogy a lány alig érthetően arról beszél, hogy ez a torta Sikolyka hercegnő esküvőjére készült.

–Micsoda? Megházasodik?

–I-i… higen!

–És hol? Nézd, itt van egy drágakő. Ha megmutatod, kapsz egy másikat is... És veszek neked egy másik tortát!

A királynő biztosra ment. Így esett, hogy a kislány megmutatta neki a menyegző helyszínét.

–Szóval itt vagytok! – tört be az udvarba, ahol Sikolyka hercegnő lakodalma zajlott, és mindenki megdermedt. – Senki sem mozdul! – mondta, mintha bárki is mozgott volna. – Most végre pontot teszünk ennek az ügynek a végére. Meg kell halnod, Sikolyka.

Mint mondtam ez egy menyegző volt, és a vőlegény szerepét rám osztották. Úgyhogy amikor a nyílvessző kirepült, kötelességemnek éreztem a gyönyörűséges Sikolyka teste elé ugranom. Nagyon fájdalmas, ha átszúrja a tested egy nyílvessző. Sikolyka hercegnő felsikoltott, és miközben a királynő újratöltötte volna a fegyverét, egy óriási rúgással kirúgta a királynét az univerzumból. Azóta se látták.

Négy év sok idő. Az alatt Sikolyka nem csak hogy megtanult karatézni, méghozzá nagyon, de sokkal, de sokkal jobb ember lett. Plusz a mozi után még nagyon sokszor találkoztunk. Nem csak moziba mentünk, de arborétumba is meg planetáriumba meg halászléfőző-versenyre. Egymásba szerettünk, összeházasodtunk, és idővel sokat változott Sikolyka modora is. Már nem volt annyira nagyon akaratos. Nagyon sokat segített idős apukájának, az öreg hentesnek. A hentesszakmát is kitanulta.

Szerencsére a nyílvessző úgy fúrta át a testemet, hogy egyetlen fontos szervemet sem érintette. Egy kedves orvosismerősünk ott helyben megműtött. A hintó kocsisa is megérkezett nemsokára, aki elmesélte, hogy hogyan szabotálta, ameddig csak tudta a királyné tervét, és hogy egyáltalán, mi a terv, mi a jóslat. Mesélt arról, hogy milyen rossz állapotok uralkodnak a birodalomban. Mesélt a haldokló aranyalmafáról. És hogy bárcsak jönne egy új királynő, egy Akarom-lány, akinek a szíve tiszta. Aki békét hoz és svájci állapotokat.

Sikolyka hercegnővel egymásra néztünk, aztán végül is úgy döntöttünk, egy próbát megér.

Mikor a királyi fellegvárba értünk, nem hittünk a szemünknek. A haldokló fának nyoma sem volt: helyette egy ép és egészséges fa állt, melynek ágai rogyadoztak az öklömnyi méretű aranyalmáktól.

Sikolyka így hát elfoglalta a trónt, igazságos királynő lett, aki békét, és boldogságot hozott az Akarom birodalomnak.


 

Főoldal

 

 

2019. szeptember 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Balassi műfordítói nagydíj 2019Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei Ungvári László Zsolt versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Múlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjéről
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA