Csík Mónika
Szószátyárkodás
Figyelsz? Beszélek hozzád, de nem mozog a szám.
Mondom, csak mondom a magamét. Egy szuszra.
Olyan, mintha nem vennék levegőt közben.
Mint amikor a tavalyi kirándulásról meséltem,
ahol Zsuzsi fogadásból megpuszilta azt a békát,
és viccből felszedtünk pár fellazult macskakövet.
Egy szuszra meséltem el azt is, amikor három
karót kaptam matekból, ugyanazon az órán,
azután zenéből balul sült el a szolfézsvizsga,
és Zolival gesztenyéztünk a parkban, hazajövet.
Éppen így beszélnék hozzád, csak most hangtalan.
Láthatod: meg sem mozdul az arcom közben.
Anyu, figyelsz te rám egyáltalán?! Olvasd ki
végre a szememből, mi történt velem ma!
Hidd el, őrületesen fontos lenne tudnod, tüstént.
Pedig még három óra maradt a büntetésből,
amíg mukkanás nélkül tartanom kell a szám.
A titkos kert
Ezüstfolyón innen,
túl az üveghegyeken,
lila vizű patak partján,
kerek erdő minden sarkán
keresgélj türelmesen!
Ha hét év,
hét nap
hét éjjelén
átkaptattál három
sziklán, öt mezőn,
legyőztél hat elefántot,
adtál három szerenádot,
a Tejutat is bebóklásztad Táltoson,
és meglested a Fiastyúkot,
míg egy égi istállóból
csillámporos tyúkóljába
hangtalanul átoson… nos,
akkor érsz majd el egy házig,
ajtaja nincs, fala hámlik,
termei az ürességtől konganak,
szélkakasa ritkán szólal
(torka teletömve kóccal),
kerítése omlatag.
Tudd meg hát, te bátor,
elrettenthetetlen vándor:
e ház egyik ablakából
ellátni a tengerig,
tenger apró szigetéig,
hol a régen elfelejtett,
talányos kert rejtezik.
Ott, e kertben, titkos kertben
megleled a titkokat,
amelyek nem sima titkok,
hanem – pszt, pszt!
szupertitkosak!
Macskaszőnyeg
Minő ricsaj, jövés-menés,
csusszanás és hanyatt esés
ver fel reggel?! Álmom mesés
sajtpincéje: huss! – És kelés.
*
Ballag az árnyék, perzsel a nap,
valami rezzen a bokor alatt,
valami neszez, nyúlánk alak:
cica dorombol a fűben, hanyatt.
*
A tetőről jó messzire látni,
nem tud felmászni idáig bárki,
csak kinek van húsz tűhegyes karma,
és biztos benne: úgysem jut bajba.
*
Ha akarnám, én megmásznám a fát,
ha akarnám, én szereznék halat,
ha akarnád, rád rántanám a fát,
ha akarnád, hát ehetnél halat.
Vonaton
Suhu-csihi – vonatozunk, kopognak a kerekek. Elfele haladunk, és úgy tűnik: törpül a város. Templomok tornya az égbe tör, már csak e néhány torony, ami látszik. Gyorsul a mozdonyunk, versenyt iramlik a széllel. Ablakon át felködlik a táj, mint télen a lékek mélye, bodzasövény sűrűjén túl sárgul a tarló. Sípol a mozdony, és futva riadnak az őzek. Rebben a fácán, a tollain pettyez a napfény, búzakalászokon összecivódnak a varjak. Ring a határ, mint táncos báli sereglet, ring a határ, akár vadvízen éteri csónak. Ring a szerelvény, a sínek a távolba vesznek. Térdemen táncol a könyv, a betűk soka szétfut és összefogózik.
