Papírhajó - Mentőöv

A_villamos__1_.jpg

 

Balássy Fanni

 Urbanista vagyok

 

Kovács Tamás György könyve – amelyet Szinvai Dániel Szép Magyar Könyv díjjal is jutalmazott részletgazdag illusztrációi tesznek teljessé – mindenki számára fellebbenti a fátylat a mindenféle színben pompázó villamosokról. Bebarangoljuk Budapestet, Lisszabont, Prágát, és még számos nagyvárost, miközben megismerjük a kötöttpályás jármű minden titkát, együtt siklunk vele a remízig, bekukkantunk a vezetőfülkébe, és utazás közben eltöprengünk azon, vajon milyen lesz a jövő villamosa.

 

– Hiánypótló kötetet tarthatunk a kezünkben, így ösztönösen következik a kérdés: honnan jött az ötlet? Mikor döntöttél úgy, hogy mindent egy kötetbe gyűjtesz, amit a villamosokról tudni lehet?

– A Pagony Kiadó keresett meg, hogy lenne-e kedvem közlekedésről írni. Korábban is dolgoztam már velük együtt például városi játékok, közlekedéssel foglalkozó könyvek kapcsán, így nem a semmiből jött, de nagyon jólesett a kérdés. Megtetszett az ötlet, mert nagyon fontos és izgalmas témának tartom. Utána kialakult az is, hogy most csak a villamosokról lesz szó, de azokról alaposan.

Ez nem lexikon, messze nem tartalmaz mindent, amit a villamosokról tudni lehet. Én se vagyok mindentudó, szóval lehetetlen is lett volna, hogy ilyen könyvet írjak. Ez egy gyerekeknek szóló ismeretterjesztő, kedvcsináló könyv. Teljesen normális, sőt szerintem jó is, ha valaki, miután forgatja egy ideig, már azt érzi, hogy nem kap belőle minden kérdésére választ, és elkezd máshol is utánanézni dolgoknak.

Nem csak a járművekről szól a könyv, hanem sokszor annak a városi térnek a működéséről is, amelyben a villamosok közlekednek. Urbanista vagyok, ezt nagyon fontosnak tartom.

–  A könyv nemcsak Budapestet járja körül, de Európa számos nagyvárosába elkalauzol minket. Terepmunka előzte meg a megírását, magad is bejártad ezeket a helyszíneket, és utaztál ezekkel a villamosokkal? Egyáltalán milyen forrásokra támaszkodhat az ember, amikor nekikezd egy ilyen könyvnek?

– Ismerem ezeket a járműveket és városokat, de van a könyvben olyan helyszín, ahol nem jártam. Nyilván azt volt a legnagyobb kihívás, ehhez kellett a legtöbb utánanézés, de úgy éreztük Dániellel, hogy kár lenne kihagyni.

Nagyon sokat olvastam az íráshoz, sokszor az internet teljesen furcsa bugyraiban kutakodtam órákat egy-egy apró részlet ellenőrzéséhez. Beszéltem villamosvezetőkkel, mérnökökkel, és felkértem egy szaklektort is. Komolyan akartam venni az olvasókat. És ne felejtsük el: Dániel legalább ilyen alapos volt a rajzolás során.

 Kov__cs_Tam__s_Gy__rgy___Fot___Anna.jpeg

 Kovács Tamás György

(Fotó: Kepes Anna)

 

–  Oldalról oldalra bonyolultnak látszó műszaki fogalmakat magyarázol el közérthető módon, tanulhatunk a nyomkarimáról, az áramszedőről, a sínfékről és még számtalan alkotórészről. Kihívást jelentett gyerekek számára is befogadhatóan elmagyarázni ezeknek a működését?

–  Gyerekeknek írni mindig kihívás, és jó kihívás. Sokkal nehezebb elalibizni az ismeretterjesztést, mint a felnőtteknek. Ha egy felnőttnek valaki mélyen a szemébe néz, és azt mondja, hogy „mint az közismert, ez itt a futómacska”, akkor a többségük sajnos nem kérdez vissza, hogy „pardon?!”. A gyerekek viszont igen. Végig azt éreztem, hogy ha felnőtteknek kéne írni, akkor sokkal hamarabb meglettem volna.

Tíz gyönyörű évet töltöttem a Gyermekvasúton, ebből hetet úgy, hogy 30-40 fős gyerekcsoport életét közelről, egy 500 fős gyerekközösség életét pedig távolabbról szerveztem és figyeltem. Ez azért adott egy gyakorlatot.

–  Dolgozol jelenleg új könyvön, tervben van egy másik jármű alapos körbejárása?

– Igen, most készültem el a metróról szóló könyv szövegével, amit szintén Szinvai Dániel rajzol, ő is a munka vége felé jár, idén fog megjelenni. Gyönyörű lesz! Nagyon hálás vagyok ezért a szerkesztőnknek, Csobod Lucának, nélküle egyik könyv sem létezne. Vagy ha létezne is, biztos nem kapott volna ilyen jó visszhangot.

Tartalomban még nagyobbat vállaltunk Dániellel: New Yorktól Tokióig a világ minden tájáról érkeznek metrók a könyvbe. Ezt megírni még nagyobb munka volt, rengeteg időt töltöttem például olyan metróvonalakkal, járművekkel, amelyek végül kimaradtak, de nagyon élveztem.

 

(Kovács Tamás György: A villamos. A remíztől a hurokvágányig, Pagony Kiadó, Budapest, 2024, 32 oldal, 5990 Ft)


 

Főoldal

2024. szeptember 24.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Győri László verseiVári Fábián László: AdventEgressy Zoltán verseiSzabó T. Anna: Alkalmi és rögtönzött versek
Grecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: Eltűnők
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png