Szabó T. Anna
Alkalmi és rögtönzött versek
1.
Zsebkendők, nagykendők,
teendők, esztendők,
tevés és ráadás,
telés és áradás,
tevésünk-vevésünk,
hiányunk, egészünk,
érkezünk, lekésünk:
voltunkban, lettünkben,
minden kis tettünkben
ott süt a létezés.
Már sok? Vagy még kevés?
2.
Ki asszonnyá érett
szívben is, testben is,
odafordul, szeret,
gondoskodik, segít.
Munkát és szenvedést
elbír, hiszen erős,
mindig pár lépéssel
jár önmaga előtt.
Mégis, éjszakánként,
ha magába nézhet,
szikra-ritmusokká
gyújtja a sötétet,
s napközben is néha
elszöszöl egy verssel –
vagy éppen álmából
rím-emlékkel kel fel.
Víg a vers, ha szelíd,
hasznos a vers, ha vad.
Tudja ezt az Asszony.
Mikor játszik: szabad.
3.
A házasság: hogy vagyunk egymás háza,
közösen épül, vége nincs, míg élünk,
nem csillogó csalás, hazugság máza:
biztos ígéret, minden percben részünk.
Innentől kezdve mi vagyunk a másik.
Nem másikunk mi: mi vagyunk a mása.
A köznapban ha léterőnk kivásik,
felfényesít majd egymás ragyogása.
Együtt, így minden könnyebb. Nehezebb
minden önzésnél: kettős kötelem.
Ezt tudva nyújtunk gyűrűt és kezet.
„Maradok” – mondjuk –, „hogy maradj velem.”
4.
Énekelj még! Sikoltsd bele,
dobogj vele, suttogj vele,
szól a hangod,
kitart, megtart,
teremtsd újra,
ami meghalt!
Burukkolva burkolj bele,
izzással és mézzel tele,
átzümmög és körbedalol,
van még öröm, van valahol!
Van még ritmus,
rángat, ringat,
belénk bújtál,
pedig kinn vagy!
5.
Szemben itt a fehér lappal,
Szabadulógyakorlattal,
elkap megint a szédülés,
zuhanós megsemmisülés,
amit írás előtt érzek:
semmi van csak. Nincs önérzet.
Én Istenem, most segíts!
- - - -
De nini: már írtam is!
Nem zuhanok üres űrben:
jaj, de jó!
Megmenekültem!
Ez volt szabad-gyakorlatom.
(Meg a tippem.) Neked adom.
Nem megy… nem megy… s megcsináltad!
És a próbát, kész, kiálltad!
6.
Várunk, várunk reggelig,
s az életünk eltelik.
Ébredjünk fel álmainkban,
gyújtsuk fel a benti villanyt.
Akkor élünk, ha akarunk!
Nemcsak reggel s nappal vagyunk.
Bánjunk jól az éji nappal,
és hatalma megvigasztal.
Bennünk van az én, aki hat.
Kapaszkodj hát, ne hagyd magad!
7.
Kimondani nagyon nehéz,
ami nem szó, ami ész,
ami vihar, ami lélek,
ahogy lobog, vele égek,
kiszabadulok a testből –
kimond: engem.
S minden eldől.
Megjelent a Bárka 2024/6-os számában.