Szepesi Dóra
Magyar történelmi fantasy – varázserejű hősökkel, Bánk bánnal
Nem is találhattak volna a bemutatóra jobb beszélgetőtársat a kerek szülinapját idén ünneplő Nógrádi Gergely mellé, mint az író édesapját, Nógrádi Gábor írót, akit Csapody Kinga kiadóvezető-főszerkesztő először a fiú pályakezdéséről faggatott. Megtudtuk, hogy Gergő énekesnek készült, egyéves korában már sok népdalt, Sebő-nótát tudott, később jött az írás: az apa mindkét gyerekét trenírozta, hogy jól fogalmazzanak, hiszen ez nagyon fontos, bármivel is foglalkozzanak az életben. Gergelyben élt az írásbeli közlés vágya, 8-10 évesen meséket írt és az iskolai fogalmazások rendre jól sikerültek. Az édesapa a ’80-as évek közepétől lett igazán híres, elindultak a gyerekkönyv- és filmsikerek. A fiú ekkor már egy határ menti város szigorú gimnáziumába járt, s emlékezete szerint a papa országos híre biztosan közrejátszott például abban, hogy ne rúgják ki. Olvasó gyermek volt, Lázár Ervin, Csukás István, Janikovszky Éva, Erich Kästner mellett Nógrádi Gábortól a Gyerekrablás a Palánk utcában, legalább olyan élvezetet nyújtott számára, mint egy Kästner-mű. Nagyon érdekes egy olyan apa mellett felnőni, aki ugyanazt az irodalmi élményt tudta nála elérni, mint a legnagyobbak, a már életükben klasszikus világhírűek. Benne van-e az apakép A Mirrén titka főszereplője, Brunar alakjában, aki általában a legjobbkor érkezik, ha veszély fenyeget, ha meg kell menteni valakit – merült fel a kérdés. Nem teljesen. A hős egy bölcs és jólelkű Brúnó nevű kutyáról kapta nevét, a figurát sok Brunar típusú ember formálta. Ha nem is tudatosan, de a női mivoltában megalázott Melinda alakjában is újra élednek azok a hölgyek, akikkel nem volt egészen korrekt kamaszként. Kegyetlen, véres korszak a középkor, ezért nem is kifejezetten ifjúsági regény A Mirrén titka. Plasztikusak a hősök, az akciók erősek, vászonra valók, monumentális nemzeti eposszá állhat össze a mozivásznon. Reményeik szerint film is készül majd belőle.
Az alkotás folyamatáról szólva kiderült, hogy ami a négyszáz oldalas könyvbe bekerült, csak a jéghegy csúcsa, hiszen óriási kutatómunka előzte meg. De hogyan is született meg ez a mű? Mivel a Trónok harca fantasy-sorozat nagyon sikeres volt Magyarországon is, a kiadóvezető felvetette Gergelynek az ötletet, nem kéne-e valami ilyesmit írni a magyar gyerekeknek? Az író meg azt gondolta, miért kellene egy olyan fantasyt kitalálni, amilyen a Trónok harca, amikor a mi történelmünk bővelkedik rettenetes figurákban, hatalomvágytól átitatott hősökben, sokkal jobb figuráink és történeteink vannak, mint amiket ki tudna találni… Ezután közösen döntöttek, legyen egy magyar Trónok harca, egy történelmi fantasy, majd kiválasztottak történelmünkből egy olyan szakaszt, ami abszolút erre illő. A mindenki által ismert Bánk-történetbe finoman szövődik bele a fantasy szál – a Pilisben lakó fura figurák által, akik őrzik a jövőbe látó tükröt –, ezzel modernebb, fordulatosabb lesz a történet: a történelemből ismert szituációval elkezdődik egy őrült hajsza a jövőlátó tükör után. El is jutottunk a regény fő üzenetéhez: izgalmas kérdés, hogy áldás vagy átok, ha meglátjuk a jövőt? Nógrádi Gábor nem olvas fantasyt, másfajta irodalmat kedvel, de ez a kérdés őt is megragadta a regényben. Mint elmondta, speciel szeretné látni a jövőt – és nagyon szerette volna ’39-ben is látni, mert legalább a személyes életük másképp alakult volna. Kardinális kérdésként merült fel a könyv írása során, mennyire rombolható le egy nagy nemzeti himnusz, egy epikus hős, mennyire mutatható föl a valóságos személy? A mű elkészülésének két éve alatt végig az járt az író fejében, hogy nyolcszáz éve, Brunar történte óta, ma ugyanazokkal a problémákkal, figurákkal, helyzetekkel találkozunk a Kárpát-medencében, akárcsak Bánk korában. Elgondolkodtató: nyolcszáz év alatt tulajdonképpen semmi nem változott?
Olvasás közben a szerző édesapját is beszippantotta a feszültség, ami egyrészt a magyar történelem egyik különleges korszakát mutatja be, másrészt talált benne néhány örökérvényű gondolatot – ezeket idézte is, amely bármelyik nagy magyar prózai műben benne lehetne, hogy egyetlen példát említsünk: „Bárcsak több ember lett volna benned, mint királyné!” – mondja Bánk Gertrúdra.
Nógrádi Gábor a regény több rétegét is említette: történelmet tanít, szórakoztat, a gondolatokat erősítő fantasy-szál révén utal korunkra – ez sokat jelent az ifjú olvasók számára. Rokon a didaktikus irodalommal, amit például Hésziodosz, Csokonai és Esopus is művelt – ám itt mindez mai nyelven történik. Ezen a ponton került szóba az újramesélt klasszikusok témája, ami a két Nógrádival kapcsolatban megkerülhetetlen, hiszen a projektet együtt kezdték el évekkel ezelőtt, ebből született a Manó kiadónál a Klassz! sorozat. Gergely újramesélt tizenöt klasszikus regényt, törekedve a nyelvi lelemény, a csodálatos, autentikus nyelv megmentésére, és az újramesélt lapok közé – Kinga ötletére – az eredeti klasszikusból is bekerült néhány oldal, hogy lássuk, hogyan írt Gárdonyi, Jókai, Móricz… Számára fontos volt az is, hogy átmentse az eredeti klasszikusokból a morált, a gondolkodásmódot, a lelkiséget. A Mirrénben szintén felvillantott bizonyos együttélési paneleket, szocializációt, az emberek egymással való bánásmódját. A klasszikusok átírása egyébként több száz éve minden országban megtörténik, mert már a következő évszázadban nem lehet érteni a nyelvet. „Gergely ezzel szolgálta a hazát, mert szolgálni tudta, a szó szoros értelmében. Nem lehet valamit átalakítani, csak, ha szolgáljuk” – fogalmazott Nógrádi Gábor. Ma már sok modern gondolkodású tanárnál lehet választani a kötelezőkből az átiratot is, és ez igazi visszaigazolás. „Felnő egy generáció, aki el tudja mondani, miért volt fontos az Egri csillagok, Az aranyember, még akkor is, ha először úgy tudta elolvasni, megszeretni, hogy te segítettél neki a te mondataiddal – tette hozzá Csapody Kinga. Utalt egy fiatal hölgy levelére, amiben azt írja, elolvasta először az újramesélt Az aranyembert, és Timár Mihály története annyira megérintette, hogy kikölcsönözte az eredeti Jókait, elolvasta, és óriási élmény volt számára. Ez egy hepiend! Kár, hogy A Mirrénben nem tudott igazi happy end lenni, mert a magyar történelemben mi volt igazi happy end? Egy kicsit olyan, mint a Himnuszunk, a remény mindig ott pislákol, hogy egyszer ez egy boldog ország és boldog nép lesz. A szerkesztő meglátása szerint az értő olvasás egyfajta út volt ahhoz, hogy szerzőjük a történelmet mostani regénnyé formálja. Előjött a beszélgetésben a „regény és remény” szópár – és a tervekről annyit elárultak: ez a varázstükör máshova is repíthet, mert a regény úgy épül föl, hogy bizonyos szereplők bármikor, bármilyen történelmi korban újra ott teremhetnek – ám az újabb kötetek más írók tollából is születhetnek.
Az olvasók kérdései műhelytitkokra vonatkoztak. Megtudtuk például, hogy az író tizenhét éves lánya a főhős Brunar rajongója lett, meglátásaival, javaslataival, rendszeres beszélgetésekkel segítette a történetvezetést, a figurák alakítását, fejezetről fejezetre végigkísérte a könyv megszületését. Hogyan ír? – erre a kérdésre azt válaszolta Nógrádi Gergely, hogy az életben talán a legfontosabb dolog a párválasztás. Nagyon hálás a feleségének, mert biztosítja a hátországot ahhoz, hogy mind az éneklést, mind az írást viszonylag elfogadható színvonalon tudja produkálni. Nemcsak a szüleinek kell megköszönnie az örökölt képességeket, hanem Anitának, a nejének is, aki mellette áll.
(Nógrádi Gergely: Brunar – A Mirrén titka, Manó Könyvek, Budapest, 2021)
