Noth Zsuzsánnát kérdeztük
„Mintha egyszerre ülnénk egy festményben és egy regényben" - mondta Erdős Virág a Zebegényi szivárvány könyvpremierén. Különös élmény volt ez a bemutató Zebegényben, a művelődési házban. Ladik Katalin olvasott fel részleteket, és Ferenczy-Glóser Ili festményeiből nyílt kiállítás a zsúfolásig megtelt teremben.
A könyv egyik szála a Zebegényben töltött gyerekkorod, történelmi, családtörténeti visszatekintéssel, a másik szál pedig a jelen. A könyvből kiderül, hogy a rokonok torzsalkodásai elleni bosszúból írtad meg, egy táskaírógépen, amin egy nagybácsi haditudósításokat írt... Dac, mint ihlető forrás?
A regény törzsanyagát, az eredeti Zebegényi szivárványt írtam a táskaírógépen, a kézirat 35 évig kallódott, míg egy vízözön erejű zápor után a belvíz kimosta a kamrából. Hangulatokat gyűjteni jártam vissza Zebegénybe, hogy kiszínezhessem a vérszegénynek tűnő írást, amikor sorozatban belebotlottam a basáskodó rokonokba, így váltak önkéntelenül a szöveget összefogó kapoccsá. Kiültem az elázott kéziratokkal a betonkocka teraszomra az ihletet várni, de nem az szállt meg, hanem az új rokonok sorjáztak be nagyanyám házába, engem megregulázni.
Tekintélyes életművel rendelkezel, viszonylag későn kezdtél publikálni. Hogyan kezdődött a pályád?
27 évesen publikáltam először a Mozgó Világban 9 vödör + kanna és 4 lavór című szociográfiámat, utána novellákkal próbálkoztam, de túlságosan lírainak tartották a szerkesztők, emiatt nyergeltem át a szabadversek írására, melyek nagy részét a folyóiratok megjelentették. Ezek három kötetben láttak napvilágot, közben visszanyergeltem a prózára. 1992-ben jelent meg Kettőspont című vallomásregényen, azóta még a Cickánycikcakk, Anya cömemel, Filmperdülések, Rozmárrengések és a Zebegényi szivárvány került kiadásra.
A Vörös Csillag óvodából helyhiány miatt kirakják Szuszit, és ezért a nagyszülőkhöz kerül egy időre. A regénynek ez a szála az ötvenes években játszódik, egyszerű mindennapi életbe pillanthatunk bele úgy, ahogy a gyerek látja: rendkívül gazdagnak és varázslatosnak, annak ellenére, hogy a nagymama egy kicsit azért szigorú volt. Olvasás közben mintha mindannyiunk gyerekkora feltárulna, és az is nagyon tetszett, hogy finom kis emléket állítottál a két világháborút megélt hányatott sorsú generációnak. Úgy tűnik, nagyon sok mindent kaptál te ettől a gyerekkortól, a nagyszülőktől!
Tőlük lestem el az élet számtalan csínját-bínját, születéstől a halálig. Nagyanyámtól sajátítottam el az emberi tartást, a becsületet, a kötelességtudatot, nagyapámtól a szelídséget és a megértést.
A könyv körülbelül 100 évet ölel föl, vannak benne fényképek is. Nekem úgy tűnik, mintha gyerekkorodban is készítettél volna jegyzeteket. Hogyan tudsz egészen apró dolgokra is ilyen pontosan emlékezni?
Nagymamám halála és a könyv megírása között mindössze két év telt el, nagyon frissek voltak még a gyermekkori emlékek. Nem szóról szóra úgy zajlott le minden egyes párbeszéd, sok helyen a fantáziámra kellett hagyatkoznom a hézagok kitöltése végett, ilyenkor arra ügyeltem, hogy ne térjek le a zebegényi sváb és a pesti szleng nyelvhasználat vezérfonaláról.
A stílusod rendkívül vizuális, festői, és külön szín a gazdag botanikai ismeretanyag. Emellett művednek „hangzóvilága" is van, Ladik Katalin hívta fel erre a figyelmet, merthogy a korabeli dalok, zenék is megidéződnek. Lehetne hozzá egy CD-t is kiadni!
Lánykoromban elvégeztem a TIT szabadegyetem festészetelméleti kurzusait, ha már festeni nem tudok, legalább felismerjem a stílusokat és a festők munkáit. Egyébként kertész vagy biológus szerettem volna lenni, de anyámnak sikerült lebeszélnie ezekről a pályákról. A regény hangzóvilága onnan ered, hogy a családunkban mindig bömbölt a rádió és vele kornyikáltunk mi is. Apám az operaáriákat tudta betéve, anyám az operetteket és a slágereket, mi gyerekek mindent ömlesztve, nagyszüleim pedig a szenténekeket dalolták esténként az ágyban lámpaoltás után. Nagyon vegyes-felvágott lenne az a CD, amire a hanganyagot rögzítenénk: opera, operett, magyar nóta, slágerek, mozgalmi indulók és szenténekek. Ember legyen a talpán, aki mindezeket befogadja.
Kultúrtörténeti csemegéket is találunk a könyvben, gondolok itt a Virágegyletre, a szüret vagy a zebegényi csónakház leírására, illetve arra, milyenek a római parti hajómalmok a háború előtt. Aztán a kötet végén egy „Szólásmentőt" találunk, amelyben mindjárt utána nézhet az olvasó a számára ismeretlen szavaknak. Ritkán látni ilyet könyvben - miért tartottad fontosnak, hogy ezzel külön is foglalkozz?
A Zebegényi Virág Egylettel kapcsolatos élményeiket még a mai napig is emlegetik az öregek, egy életre, sőt elbeszéléseik alapján több generációra szóló élmény volt a harmincas években a karácsony vagy a szüret, a Duna-parti csónakházak üzemeltetése. Néhány éve Ella és Duci nénéink még úgy mesélték, mintha tegnap történt volna. Egyéb hely- és kortörténeti adatok kiegészítésénél nagy segítségemre szolgáltak Willem Vera Zebegényről szóló kiadványai. Sváb és szlengszótárat azért szerkesztettem a végére, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindenki ismeri az ötvenes évek pesti szlengjét és a sváb kifejezéseket. Semmiképp sem szerettem volna, hogy egy regény olvasásához (3-4 generációt számításba véve) szótárakat kelljen kikölcsönözni könyvtárakból. Aki ismeri a kifejezéseket, nem lapoz hátra, akinek nehézségei támadnak miattuk, megkeresheti őket.
Még egy pillanatra visszatérve a Virágegyletre, amit gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska alapított; lányok, kicsik, nagyok és asszonyok is jártak az egyletbe, tanította őket hasznos háztartási tevékenységekre, és virágneveket adott a tagoknak. Szóval, az jutott eszembe, hogy nagyon régen láttam papsajtot, gyerekkoromban ettük is - szerinted van még papsajt?
Én sem találkoztam vele mostanában, lehet, hogy valamilyen gyomirtó, vagy a talaj vegyi hatásának a megváltozása tüntette el a papsajtot.
Családregény ez abból a szempontból is, hogy Glóser Ili unokatestvéred akvarelljei kerültek a borítóra. Érdekes, hogy benne is később érett meg a festő. Vajon mi lehet az oka, hogy mostanában olyan sok alkotó csak érett korban lép nyilvánosság elé?
Gondolom, hogy először mindenki felneveli a gyermekeit, aztán miután kirepültek és ő is nyugdíjba ment, rengeteg szabadideje támad az önmegvalósításra. Írásból és festésből nemigen lehet megélni, sokan hobbiszinten foglalkoznak az önmegvalósítással.
A fejezetcímek körkörös szerkezetet sugallnak: ibolya, lila kék és így tovább a szivárvány színein, majd indigóval fejeződik be. Mintha folytatódhatna akárhányszor. Mi lesz a következő könyv?
A címe: Párban, az alcíme: Pannásbúcsúztató. A 17 évig velem élettársként élő öreg kutyám utolsó éveit írtam meg benne, amikor már ő búcsúzik a világtól, én meg tőle. Ebbe beleszőttem az örökkamasz bátyám cukkolódásait és ökörködéseit, amitől a történet tragikomikussá válik.
(Szepesi Dóra)
