Megkérdeztük Fehér Bélát
Óriási tudásanyagot mozgat a könyved. A Kossuthkifli a gasztronómiai, történelmi, helytörténeti, nyelvészeti ismeretek tárháza. Hogyan kezdtél neki a munkának? Miből dolgoztál? A forradalmat sikerült nem a szokásos perspektívából, felülről megmutatni, hanem a nép nézőpontjából is, illetve azt láttatva, mennyire széthúzóan gondolkodtak a magyarok (akkor is). És arról még nem is beszéltem, hogy a Pozsonytól Debrecenig tartó utazáshoz nem kis topográfiai jártasság is szükségeltetett...
Addig nem tudtam nekilátni az írásnak, míg úgy nem éreztem, hogy eleget tudok a korról. De nem az érdekelt, ami a tankönyvekben olvasható, hanem a hétköznapok. Tudni akartam, mit gondoltak a tömegek a nagypolitikai fejleményekről, min vitatkoztak, mitől féltek, minek örültek, milyen elfogultságok munkáltak bennük. Ezt morzsánként lehetett összecsipegetni. Emlékiratokból, levelezésekből, anekdotákból, újságcikkekből dolgoztam. A kalandregény szereplőinek útvonalát korabeli térkép segítségével terveztem meg.
Azon kevéssé lepődik meg az olvasó, hogy tündérek, lidércek, csodák, javarészt beteljesedő jóslatok szerepelnek egy 1849. májusában játszódó regényben - de mit keres ebben a történetben a reinkarnáció? A hortobágyi fogadós például ezt mondja könyved 17. fejezetében: „Tán mindenkibű' madár válik, vagy ha nem madár, akkó' hangya, fűszál vagy mocsáros csíkhal, úgy szógálja tovább a magos istent, ha kitelik a fődi ideje".
Nem reinkarnációról van szó, ez eszembe se jutott. Létünk folytonosságát próbáltam így ábrázolni. Azt, hogy elődeink itt vannak velünk, és mi is ott leszünk dédunokáinkkal. Az irodalom végül is komoly játék. Annyira komoly, hogy egy könyvben bármi megtörténhet.
Hazafias kalandregény - ez a könyv alcíme. Ráadásul a Kossuthkiflit szokás Jókai-paródiának is nevezni. Jól érzem, hogy mégsem a humor és az irónia dominál itt, hanem inkább a keserűség?
Egy regénynek nyilván szüksége van kifutásra, hogy élni, hatni kezdjen. Egyre többen mondják, írják, hogy a Kossuthkifli súlyos mondanivalót hordoz, sorskérdéseket tesz fel. Nagyon örülök, hogy a humor színes függönyei között megmutatja magát a lényeg, vagyis aki jól olvassa a regényt, tisztán látja az írói szándékot. Eszem ágában sem volt Jókait parodizálni. A leegyszerűsítést, vagy a jellemépítés módszereit, a jó és a rossz szembenállását illetően persze eszünkbe juthat a nagy mesemondó. Ami a „hazafias" kitételt illeti, ezt iróniának szántam. Mert ki a hazafi? Ha belegondolunk, ez a szó mára kiüresedett.
Hogyan látod te Kossuth szerepét a forradalomban? Bár egy helyen azt nyilatkoztad, hogy volt olyan gesztusa, ami miatt te teljesen el tudod őt fogadni - a regényben a fő híve, Swappach Amadé például nem éppen szimpatikus, szájhős, akarnok fiatalember, aki feleslegesen szimatol gyanút mindenhol, így azt gondolhatja esetleg a mezei olvasó, hogy ha ilyennek ábrázolod a regénybeli legnagyobb hívét, róla is megvan a - negatív - véleményed...
Swappach őrnagy az egyik szélsőséget képviseli a történetben. A szélsőség, az elfogultság, tudjuk, hiszen naponta tapasztaljuk, és minden előttünk járó nemzedék megtapasztalta, kérlelhetetlenül elbutít, vakká tesz. Ahogy a túlzott pártosodás is. Ami Kossuthot illeti, történelmi szerepét könyvtárnyi irodalom tárgyalja, ebbe nem mennék bele. Engem Kossuth akkor állított maga mellé, amikor kijelentette, ha győz a szabadságharc, még polgára sem maradhat a nemzetnek. Nem akart bálvánnyá válni. Ez azért szép. Másfelől azt is rebesgették róla, hogy királlyá szeretné magát koronáztatni. Mi az igazság? Hajlok arra, hogy a politikában ez a kategória nem létezik.
„Sosem szerettem, ha valaki összeboronálja a kiffelt a politikával" - mondja egyik szereplőd, Vödric, a „cukkerbakker". Szerinted nevezhetjük-e egyáltalán történelmi regénynek a Kossuthkiflit?
Nem történelmi regény, hanem inkább magyarság-groteszk. Időtlennek gondolom, annak ellenére, hogy 1849 májusában játszódik. Amennyire látom, a politika évszázadok óta ugyanúgy reagál bizonyos helyzetekre, és a tömeg mindig bölcsebb, mint a politika, meggyőződése szerint mégis bedől neki, és a végén a rövidebbet húzza. Ezért aztán a magyar történelem egyben a széthúzás, a hasadás históriája is. Nehéz elviselni.
„Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van!"- mondja az érsekújvári főbíró a Kossuthkifliben Nagy Imre emblematikus 1956-os mondatait. Mit keresnek ezek a mondatok egy 1849-es történetben? Úgy gondolod, hogy a két forradalom analóg egymással?
Ilyesmit nem gondolok. Csapataink sokszor álltak harcban, Nagy Imre szavai időben hátra, és előre egyaránt érvényesek.
Min dolgozol a Kossuthkifli óta? Úgy tudom, készül az Ede a levesben folytatása... És az Edén kívül marad időd mást írni? Új kötet van már kilátásban?
A száz éves Örkény István előtt is tisztelegve, ha minden jól megy, az idén karácsonyra a Magvetőnél megjelennek korfestő abszurdjaim, ha úgy tetszik, egyperces novelláim, Tejcsöpp halványkék lepedőn címmel. Most e kötet szerkesztésével vagyok elfoglalva, közben Cserna Bandival vigyázó szemünket Edére is vetjük, lelkesen tervezgetjük a folytatást, sőt, néhány írás már el is készült.
