Jónás Ágnes
Célia, avagy a nem létező főhős
Rakovszky Zsuzsa: Célia
Miért hiányzik az ambíció és a kitartás a legtöbb mai fiatalból? Hogyan találnak célt vagy mélyebb értelmet az életüknek a Z generáció tagjai? Hogyan befolyásolja az 1996 után születettek életfelfogását mindaz, amit az előző nemzedékek letettek az asztalra, s miért nőjön fel az ember, ha nem jár előnnyel? Rakovszky Zsuzsa Célia című családregénye többek között ezeket a kérdéseket feszegeti. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent mű olyan égetően aktuális problémákat is körbejár, mint például a minőségi kommunikáció hiánya, a felelősségvállalástól és az elköteleződéstől való félelem, a lombikterhesség, vagy az ezotéria veszélyei.
Az írónőt a nyolcvanas évektől elsősorban versei révén ismerhettük meg (két évvel ezelőtt jelent meg Fortepan című verseskötete), 2002 óta azonban már az ötödik regényét jelentette meg. A 312 oldalas Célia Rakovszky Zsuzsa eddigi legrövidebb regénye, melyben az önmagára reflektáló, szabadságvágyó generáció és az utánuk jövő nemzedék feszül egymásnak. A mű családregénynek is tekinthető, szereplői mégis a hagyományos értelemben vett család hiányával küzdenek. Hősei boldogok akarnak lenni, de amint az áhított idilli állapot közelít feléjük, menekülőre fogják.
A cselekmény budapesti plázák, gyorséttermek, gangos bérházak közt játszódik, de nem is játszódhatna másutt, hiszen a szereplők jelleme és a cselekmény is feltételezi a nagyvárosi életet.
A regény elbeszélője, Ádám, évtizedekkel később értesül arról, hogy van egy lánya, így kerül az életébe a húszéves Célia. Miközben apaként kell helytállnia, óhatatlanul rápillant saját élete idegenségére és gyermeki mivoltára is. A Célia legfontosabb szereplői mindannyian nők, a történetnek a Célia nevű lány a hőse, de az olvasó a középkorú férfi szemszögén keresztül kapcsolódik a történetbe, vagyis a címszereplő áll a középpontban, a férfi narrátor pedig csak elbeszéli a történetet.
Ádám és Célia anyja, Zsanett a hagyományos keretekből kilépett, a szellemi és magánéleti függetlenségüket féltékenyen őrző generációhoz tartoznak. Nem kezelik tabuként a szexualitást, a fogantatást, sőt, olyan praktikus szempontok alapján döntenek róluk, mint például egy lakhelyváltoztatásról. Ádám még Célia születése előtt kivonul a gyereknevelésből és Zsanett életéből. Nem bízik magában, messziről elkerül minden felelősséggel járó helyzetet. Közelségre vágyik, közben mégis menekül az érzelmileg sűrített kapcsolatoktól és közegekből. Ő maga is önző, lelketlen, érzéketlen idiótának nevezi magát. Feláll a szőr a hátán a hosszú távú kapcsolattól, a hűségtől, a közösen megoldandó problémáktól. Szeretőt tart, nem veti meg a home videókat (a szerző a testiséget illetőleg kerüli a trágárságot), sőt, húszéves tanítványára is fáj a foga, de néha azért érzelgős nosztalgiával gondol arra, milyen lehetne, ha Zsanettel és Céliával egy család lennének:
„Tudtam, hogy mit kellene mondanom, de nem voltam képes rá. Az a fájdalmas, szánakozó gyöngédség, amit ebben a pillanatban érzek, olyan erővel, hogy szinte égeti belülről a szegycsontomat, két napig sem tartana ki, ha kénytelen lennék együtt élni vele: és ahogy menne az idő, egyre ingerlékenyebb lennék, gyötörne az állandó jelenléte és az elveszített szabadságom tudata, ezt persze kétségbeesetten próbálnám leplezni, de egy idő múlva kirobbanna belőlem valami semmiség ürügyén, aztán meg elszégyellném magam, amitől később csak még kíméletlenebb lennék, könnyek, bűnbánat, engesztelés, a kíméletlenség újabb kirobbanása követnék egymást egyre rövidülő ciklusokba, nem is beszélve az állandó, tompa bűntudatról, amit a más nők iránti szüntelen vágyakozás miatt éreznék…”
Az elbeszélő Zsanetthez hasonlóan bizonyos szempontból ellenpontja is a címszereplő-főszereplőnek. A címszereplő Ádámmal és anyjával szemben a kötöttségeket, a biztos pontokat keresi az életében. Célia az anyjának köszönhetően kötetlen körülmények között, apafigura nélkül nőtt fel, emiatt saját létezését is irreálisnak tartja, nem találja a helyét. Szenved a rá zúduló tengernyi lehetőségtől, a nagy szabadságtól, melyet a világ felkínál neki. Kikövezett utakra, biztonságra, valamiféle szilárd alapra, klasszikus családmodellre vágyna, azonban rá kell jönnie, hogy apa nélkül nem boldogul, csak sodródik. A Célia-sztori a rendes szülőkép nélkül felnövekvő gyerekekkel, megállapodni képtelen felnőttekkel egy kortünetre is reagál. A fiatal lány nem létezőként definiálja magát, s anyja szemére hányja, amiért mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg. Fáj neki, hogy „úgy rendelték meg őt, mint egy pizzát és utálatos arra gondolnia, hogy egy orvosi rendelőben fogant mindenféle csövek meg fecskendők segítségével”.
Célia anyja meglehetősen komikus figura, aki rajong az ezotériáért, a buddhista tanokért. Remek lehetőséget kínál arra, hogy a szerző finom humorral karikírozza korunk spirituális útkeresőit; jósnők, látók, guruk, asztrológusok és angyalok közé kalauzolja az olvasót. Zsanett igyekszik kerülni a dogmatizmust, meghagyni lányának a szabad választás jogát. Lánya viszont ahelyett, hogy örülne a „laza póráznak”, szenved és menekül a választási lehetőségek sokaságától, a látszólagos korlátlanság helyett szeretne „normalitást”.
Rakovszky könyve társadalomkritika is – képet ad a fiatalok munkavállalással kapcsolatos elképzeléseiről, életfilozófiájukról is. Célia barátnője, Niki minden vágya, hogy bekerüljön egy valóságshow-ba, híres akar lenni, és sok pénzt akar. Lehetőleg gyorsan.
„Mert hát most mégis, milyen az élet már – folytatja komolyodó, éneklő hangon, a homlokát vádló, filozófusi ráncokba gyűri, tekintetét a plafonra szegezi –, napi tizenkét meg tizennégy órát gályázni a Mekiben vagy valami butikban, mire hazaér az ember, már bulizni sincs kedve… és ezt csinálni negyven éven keresztül, vagy még tovább, amíg ráncos vén banya nem lesz az ember, vagy fel nem dobja a talpát… hát, bocs, de nekem ehhez semmi kedvem!”
A metsző irónia és a költői részek között ingadozó regény a digitális technológiával átszőtt 21. századot, a kapcsolatok felszínességét is olvasóközelbe hozza. Ádám „órák hosszat egy digitális fantáziavilágban kóvályog, mint íjász elf vagy élőhalott, virtuális vadkanokra vadászik, és képzeletbeli tallérokért töri magát, hogy szintet ugorhasson, és eljusson egy csipkézett, bástyaalakkal körülvett városba, hogy ott megkeresse… mindegy is, hogy mit”.
Rakovszky Zsuzsa Céliája hajszálpontos képet ad korunk társadalmáról, a családok állapotáról, a férfi-női retorikában az elmúlt másfél évtizedben végbement változásokról, a patriarchális állapot „megzavarodásáról”. Korrekten mutatja be a világot, amelyben egyre kevésbé értünk az egymás iránt érzett szeretet kifejezéséhez, a felelősségvállaláshoz, s amelyben előbb nyúlunk okostelefonunkhoz és digitális ketyeréinkhez, mint ahhoz az emberhez, akivel egy ágyban töltjük éjszakáinkat. Ha töltjük.
Magvető, Budapest, 2017.
Megjelent a Bárka 2018/1-es számában.
