Kritikák

 

szorenyi.jpg 

 

Major László

 

Annus aureus, avagy nem mind Arany…

Szörényi László: Arany János évében

 

Amikor a kötet megjelenéséről értesültem, arra gondoltam, teljes egészében Arany életműve köré szerveződik. A művet fellapozva azonban azzal szembesültem, hogy nem mind Arany, ami fénylik. Az első ciklus, a Sorokszorító tárcái csupán kis részben csoportosulnak alakja köré, kizárólag a második egységet alkotó tanulmányok kapcsolódnak mind a kétszáz éve született költőhöz, aki a kezdetektől Szörényi László érdeklődésének középpontjában áll. Amilyen sokoldalú az irodalomtörténész munkássága, olyan szerteágazó az anyag, mélyen merít a magyar és világirodalomból, a hazai és egyetemes kultúrtörténetből. Enciklopédikus tudását ezúttal is közérthetően, a szakzsargon felesleges használata nélkül teszi közkinccsé, elősegítve, hogy az irodalomtudomány legújabb eredményei az érdeklődő laikusokhoz is eljussanak.

A tárcák, melyek először a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában jelentek meg, konkrét élményekből kiindulva izgalmas, csapongó szellemi kalandra hívnak. Csapongóak abban az értelemben, hogy játékos fürgeséggel, a szelek szárnyán száll bennük a gondolat, hetedhét országot jár be, színes világokat tár fel, miközben szerzőjük sosem barangol el messzire az irodalomtudósok vadászmezejéről. A vibráló szellemidézés, a váratlan és olykor merész ugrások felidézik a vizuális technika villódzó képeit, Szörényi tudományos szakszerűséggel exponált, részletgazdag, nem csak a jelennek szóló pillanatfelvételeket közvetít. Kisesszéi kiemelkednek eredeti megjelenési helyükről, a napilap kontextusából, ritkaságszámba menő ismeretanyaguk, irodalomtörténeti adalékaik révén, így a tanulmányok mellett nem tűnnek idegen anyagnak. Az irodalomtörténész nem először társítja az egymástól távoli műfajokat, megtette ezt már a Latin és röhej (2015) és A’ bohóság lánczsora (2016) című könyveiben. A Buborék című rövid publicisztika jól példázza, milyen széles spektrumú egy-egy írás, ez a tárca a városi élet egyik pillanatképétől jut el Kölcsey Vanitatum vanitasának ismert „varázsigéjéig”: „Pára minden pompa s ék: / Egy ezred egy buborék.” Az idézet utolsó szava előhív a szerző emlékezetéből egy gyermekkori élményt, melynek 1956 adja a hátterét. A kölyökkori emléktől a Kölcsey-verset méltató Fábián Gáborig, Vörösmarty egyik legjobb barátjáig jut el, ahonnan már kevésbé kanyargós út vezet  vissza a Himnusz költőjéig, majd a Vanitatum vanitast értelmező tudósokig, végül pedig az azonos címmel verset író Orbán Ottóig, és eközben némi filozófiatörténetet is belecsempész tárcájába.

A tanulmányokat felsorakoztató, Arany János című második fejezetben a gondolatfolyam némileg lefékeződik, ritkábbá válnak a váratlan képzettársítások, az irodalomtudós a műfajváltáshoz igazodva klasszikusabb stílusra vált, miközben mesélő kedve nem hagyja el, nem lankad a kötet lendülete, „csak hangköre más” lesz. A barangolások már kizárólag az irodalom világában zajlanak, bár továbbra sem statikus térben és időben, hanem Arany – Szörényinek is köszönhetően – táguló univerzumában, olykor-olykor bepillantást engedve párhuzamos világegyetemekbe is.

Az elemzések egy csoportja kiemeli a költő életművének kapcsolódását kortársaihoz: az egyik tanulmány finoman árnyalja Arany Széchenyi-képét, és elemzi az írásjelek gondolati, ritmikai szerepét a Széchenyi emlékezete című gyászódában, de vizsgálódási körébe vonja Arany szintén felkérésre készült, a gróf Tiszát szabályozó munkásságának emléket állító három kevéssé ismert epigrammáját is. Az Arany költői emlékezete és Jókai című értekezés felidézi azt a levelet, amelyben a költő ironikusan bírálja Jókai Bűntársának a rémromantikához kapcsolódó vonásait, részletet közöl azonban a Szegény gazdagokról szóló kritikájából is, amely arra a magaslatra emeli Jókait prózaíróként, ahová Petőfi ért el verseivel. Ugyanezen tanulmány Szörényire jellemző módon, a komparatisztika eszközeivel élve, ismerteti a rokonnemű vonásokat, „szemléleti és tárgyi hasonlóságokat a két 19. századi alkotó műveiben, többek között a női kiszolgáltatottság irodalmi megjelenítését.

A kötet közelebb hozza olvasóihoz Arany munkamódszerét azáltal, hogy az egyik írásmű forráshasználatával ismertet meg Szent Lászlóról írott verseiben, míg egy másik lapszéli jegyzeteibe enged betekintést. Számos érdekességgel szolgál az a tanulmány is, amely Arany kései leveleiből szemezget és idéz, többek között az utolsóból, amely ránk maradt, 1882. szeptember 21-ei keltezéssel, ebben a költő tudatja egy számára ismeretlen, őt nagyon tisztelő katolikus gimnazistával, hogy elvállalja a bérma-keresztapaságot, amire a tanuló levélben kérte fel. A záró írás már átvezet egy másik könyvhöz, amely ugyancsak a kétszáz éves évforduló alkalmából látott napvilágot, szintén a Nap Kiadónál. A Világol tiszta fénye rektora Szörényi László, szerzője pedig a közelmúltban elhunyt, tanulmányaiban új Arany-képet felvázoló Csűrös Miklós. Az Arany megkerülhetetlenségét alátámasztó antológia a költő kortársaitól a jelenkorig tartó korszakot öleli fel, kommentálva a beválogatott alkotók és verseik Aranyhoz fűződő kapcsolatát.

Az irodalomtörténész munkáiban visszatérő gondolat, hogy maradandó irodalmunknak jelentékeny szerepe van a nemzet sorsának alakításában. Ha a magyar kultúra elsorvad, megismétlődhet egy ahhoz hasonló „haláltánc”, amilyenben Krúdy Gyula a Régi Magyarország pusztulását festette meg az Őszi utazások a vörös postakocsin című (1917) regényében, amelyről Szörényi is megemlékezik kötetében. Az antidotuma magyarság semmi mással nem helyettesíthető kulturális hozzájárulása lehet a világ művelődésének nagy szimfóniájában.” (Sz. L.: Nemzeti tudományok és oktatás, Magyar Nemzet, 2010. május 20.)

A szerző egyik tárcájában Domokos Mátyás tanulmányán eltöprengve, amely a jórészt elfeledett, „a halhatatlanság purgatóriumában időző Török Gyuláról szól, arról elmélkedik, hogy irodalmunknak mindig két alapvető feladata volt, egyrészt hogy bizonyítsa, Európa szerves részei vagyunk, másrészt hogy hozzájáruljon a magyarság fennmaradásához. Idézi Domokostól azt a gondolatot, mely szerint a nagy népek irodalmából árad „a nemzeti lét elpusztíthatatlanságának derűs magabiztossága”, miközben a magyar irodalom „a nemzeti fennmaradás emésztő gondját hordozza. (53.) Szörényi ezt a pesszimizmust némileg ellenpontozza, amikor egy másik publicisztikájában úgy fogalmaz, hogy a bicentenárium alkalmából „[á]télhetjük sorsunk fájdalmait, és megtudhatjuk, hogy hogyan, milyen csoda révén sikerült túlélnünk azt, ami ránk méretett. (50-51.) Hozzáteszi, megtanulhatjuk, hogy a költészet igen nagy erő, varázslat, és hálát adhatunk Aranynak, a varázslónak.  

Köszönettel azonban nem csak az ünnepelt költőnek, de tudós értelmezőjének is tartozunk, aki szakszerűen, mégis olvasmányosan, az Arany-univerzum kevéssé ismert vidékeire is elkalandozva tekint be a művész sokrétű világába, miközben kapcsolódási pontokat, párhuzamokat keres a vele egy időben alkotókkal és az utódokkal. Szörényi időutazásai alátámasztják a költő örökérvényűségét, azt, hogy nem csupán a múlthoz tartozik, de élő kortársunk is, aki utat mutat a jövő felé. Amint a szerző egy interjúban kifejti, „a művészetekben megvalósul az az abszurdum, hogy tudniillik a jelen örök, és ily módon a jövőt is tartalmazza, vagyis ez az egyetlen dolog, amivel foglalkozni kell és érdemes. (Hafner Zoltán: Hogyan él a múlt, Vigilia Kiadó, 2013. 100.) A kis kötet nem pusztán kötelező tisztelgés a kétszáz éve született Arany emléke előtt, hanem örökségének újragondolásához is hozzásegít.

 

Szörényi László: Arany János évében - Tárcák és tanulmányok. Nap Kiadó, 2017.

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2018. január 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Szépírók Társasága XIV. FesztiváljaMegnyílt a 70. Frankfurti KönyvvásárRejtő Jenő orrvérzésigBárka a bárkában
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan imaNagy Magdolna versei
Prózák
Lackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzet
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA