Kritikák

 

 jonas-tamas_torzs.jpg

 

Oláh András

 

Az emlékezés szerkezete

Jónás Tamás: Törzs

 

Az ember örök kereső. Érdeklődése és megfogalmazódó vágyai hajtják, hogy akadályokat leküzdve eljusson valahová, vagy éppen zátonyra fusson – a körülmények alakulásától függően.

A célok megvalósításáért folyó küzdelem okán az emberi élet szerves részelemét alkotják a kapcsolatok és viszonyulások, a szándékok és elképzelések, az események, a cselekvés vagy éppen cselekvésképtelenség, a kutatás, a tervezés, az ábrándok dédelgetése, az örömök és bánatok, az építkezés és persze a pusztulás, a leépülés, a megsemmisülés is.

A jelenvalóban élő ember alapvetően két dologba kapaszkodhat. A múlt emlékeibe és a jövendő reményeibe. Ám mindkettő bizonytalan.

A jövő a lehetőségek tárháza, de a majdani eredmény rendkívül sok összetevőtől függ: az egyén bátorsága, döntésképessége csak aprócska rész, mert a választott út milyensége sohasem borítékolható előre. A célok bizony olykor szertefoszlanak, romba dőlnek, és nemcsak az emberi gyengeség miatt, nemcsak az ellenérdekek s az előre nem látható tényezők miatt. Hisz a kalkulálható lehetőségek mellett folyton megjelenik valami, ami több, mint emberi – amit véletlennek szoktunk nevezni.

De ugyanígy bajban vagyunk az emlékekkel is. Mindenkinek saját víziója van a múltról, hiszen ugyanazt a szituációt is másként élik meg a szereplők – attól függően, hogy éppen honnan látták az eseményeket, és milyen összefüggésben váltak annak érintettjeivé. A színek épp ezért gyakran keverednek. Persze nemegyszer maga az emlékező rajzolja át a múltat. Máskor az idő vesz el, vagy pótol hozzá. Néha érdekek motiválják a kozmetikázást.

Jónás Tamás azonban nem színezni, nem kozmetikázni akar. Nem érez frusztráltságot, nem keresi a számára kedvezőt, vagy a környezete számára szimpatikus változatot. Tényeket rögzít: „Az emlékeim megbízhatatlanok. / Akármilyen múlt elfogadható” – szögezi le (Abszolváció). Szembe tud nézni az emlékek esetlegességével. A rosszal is. Az elhallgatottal, a kimondatlannal is. „Az emlékek alatti titok / még világít, mint a vélemény. / Újraszőni a kárpitot / lehet. Felesleges remény. / Összepakolni pár ruhát / minek, ha minden útra kész. / Feledkezésbe fordul át / a túlbecsült emlékezés.” – magyarázza az Idősíkok című versben.

A kimondatlan feszítő jelenléte vezette elő az alábbi sorokat is: „Az elhallgatott versek árulójaként / figyelek a nyárra… /… / Nincstelen Dárius vagyok” (Nagy levegő). Az ellentétpár (a nincstelenség és Dárius gazdagsága) rendkívül plasztikusan ábrázolja azt a sajátos létállapotot, ami a megfelelési kényszerek által megnyomorított lélek önfeladásához, kiüresedéséhez, illetve befelé forduláshoz és elnémuláshoz vezet.

A két felvázolt tétel alapjait összegzi a Nem véletlen című alkotás paradoxonba hajló soraiban: „Csak / túl a harmadik iks / zen kezdtem félreérteni / a gyermekkorom. Ma má / r egészen pontosan érte / m félre.” … „csak a véletlen műve leh / et, ha van műve egyáltal / án. A véletlen általában / műveletlen…”. Mert a gyermeki tisztaság, romlatlanság és őszinteség mindig is tájékozódási pont marad. Legfeljebb az évek, évtizedek alatt magunkra szedett viselkedés-lélektani szabályok miatt már nem értjük, vagy naivitásnak hisszük.

A költő kölyökkori énjének előbukkanása néhol persze inkább csak nosztalgia. („Harminc éve az égbolt más volt /… // Én vagyok itt, aki, csak, mint régen, / hangyát nézni a földre ülök.” [Régi tavaszi én]). A kényszerek okozta változást a költő is tetten éri önmagán is – és általános érvényűen is megfogalmazza az Elrabosítás című költeményében: „Szorít minket a rend. /…/ A szeretet tévedhetetlen / ütemében szabad a / szabadságban szenvedők / csuklójára fűzni / a bilincs egyenként fénylő / acél láncszemeit.” Élünk tehát a belénk szuggerált klisék szerint vagy szabadon. Nem összetévesztve az öntörvényűséget a szabadsággal. Mert a szeretetben meglelt szabadságnak is vannak korlátai, szabályai.

Persze az emlékezés képessége önmagában még nem megtartó erő. Kell, hogy legyen mire emlékezni. A szeretet és a belőle fakadó öröm mellett a fájdalom is olyan pont, ami köré az emlékképek leginkább gyűlhetnek. Jónás Tamás mindegyik elemet magáénak tudhatja. „Nekem csak ez az egy fotó, nekem csak ez az egy van. /…/ Megvan vagy negyven éve már, s csak három része tiszta: / háromszemnyi fénysugár, ez a fotó nagy titka. / … / De éjszaka, ha rettegek, mert rettegésem késik, / s már nyögdécselni sem merek, futok eddig a képig. / … / Miért is nem szerettetek?” – hallik a fájdalmas sikoly a kötet címadó verséből (Törzs).

Ezért fontos a törzs. A kapcsolódási pont, az eredet, a valahová tartozás tudata. És a szeretet. Aminek a léte és a hiánya egyaránt meghatározó.

A legnagyobb szeretetgyűjtő tégely is a család. És a legnagyobb fájdalmak is innen származhatnak. A család – ha már nincs – pótolhatatlan veszteség. Mert magunk is addig vagyunk, addig létezünk, míg emlékeznek ránk. E kölcsönös feltételre utalnak az alábbi sorok: „Amikor még voltak. És. Amikor még voltam én” (Az emlékezés szerkezete).

Erre rímelnek a Genezis alábbi sorai is: „Megteremtette akkor az embert, / nyugtalan-reménytelen szívűt, / legyen, aki túléli, és ha kell, / legyen, aki számon tartja őt…”. Számon tartva lenni. Tartozni valakihez, valahova. Istenhez, családhoz, feleséghez, gyermekhez. Ez adja a megtartóerőt.

Jónás Tamás több tekintetben is a hiányt kénytelen számon tartani. A gyermekkort idéző versek szeretethiány-fájdalma mellett a felnőttkor veszteségei is ott sorakoznak: a széthullott házasság („itt maradt az ágy alatt / egy nyugta, kis papírdarab, / miket vásároltál nekünk, / mikor sorsunk még egybetűnt…” [Margóra]), a megpróbáltatások okozta kiúttalanságból táplálkozó sorstalanság érzése („Hagyom, tüskés remények közt derengjen // egy isten, nem az én istenem. / Mint aluljáróban két idegen: / magamon kívül, ő meg idebenn.” [Eredet]), és a lét végletekig való leegyszerűsödése okán az identitás-kérdéssel való folytonos szembesülés („Mit tagadjam? Kocsma vagyok. / Füstös mind a két szemem. / Magyar. Cigány. Ki tudja, mi. / Értelem és érzelem.” [Hagyomány]).

A szeretet és szeretethiány mindenek felettiségét támasztja alá a Kikelet című vers is: „Mikor a hűtlenek sírnak, már késő.” Az idő, az idővel való gazdálkodás szintén a mi felelősségünk. Ha elmulasztunk vagy elodázunk valamit, azzal visszafordíthatatlan pályára állítjuk az életünket.

A korábbi könyveiből ismert szikárság, szókimondás jellemző Jónás Tamás új kötetére. A figyelmet és koncentrációt igénylő sortörések mellett érdekes szójátékokkal (pl. A pára – apára) is kísérletezik. De idesorolhatjuk a Jékely Zoltánnak dedikált Dobókockacukor című verset is: „Hazámban a kegyenc, fegyenc és a lelenc / túl sok ma. Mindenre vigyázni kell. / Bajba jut ma is, ki jól énekel. / … / Jobban járt, Uram, hogy régen halott.” A profán szöveg mögül itt is kiütközik a Jónástól megszokott kritikus hang, ironikus sejtetés és a keserűség.

A Magvető Kiadó Időmérték-sorozatának 4. kiadványaként megjelenő karcsú kötet versei a múlt emlékeit kutatják. A vágy és valóság kereszttüzében élő ember őszinte kitárulkozásának lehetünk tanúi. A sorsát maga építő, de szerepeinek megfelelni nem mindig tudó ember esendőségét mutatja be. Birkózását a döntés felelősségével. Mert csak a felelős élet számít. A többi csupán mese és ábránd: „A szívből a vágy az emléket kikaparja.” (Körpatak).

Az egyik fiamnak – így szól a kötet talányos ajánlása. Nem mondja ki a szerző, hogy melyiknek. De mindkettőnek. És mindannyiunknak.

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2016. 

Megjelent a Bárka 2017/3. számában.


Főoldal

2017. július 18.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Onyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: Portréfilm
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA