Shah Gabriella
Orpheus útján. Sulyok Gabriella tájélményei
„A jelenlegi éveimnek a nagyon-nagyon átütő érdeklődése a természet. Azért mondom, hogy én a természet erőinek a szolgálója akarok lenni, mert közben meg akarok fejteni benne történést, ritmust, melódiát, teremtést, mindenféle érdekes jelenséget, ami egyszer csak előttünk van” – mondja Sulyok Gabriella a nemrégiben róla készült portréfilmben.[1] De valóban csak az utóbbi időben foglalkoztatja őt a természet? Ha végigkísérjük életművét, azt látjuk, hogy a korábbi időszak rajzain, rézkarcain az inkább háttérként megjelent tájábrázolás, a fák, bokrok, fűcsomók túlnőnek a művön és elfoglalják a teljes papírlapot, önálló alkotásként élnek tovább.
Sulyok Gabriella, a soproni származású grafikusművész első mestere Ágoston Ernő, akinek szabadiskolája legendás volt. Ő az, aki Sulyok Gabriellának, az akkor tizenegy éves kislánynak átadta mindazt a technikai tudást, melyre a művész pályafutása során később is biztonsággal építkezhetett, és kialakíthatta saját, egyéni alkotói útját. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után egy évig a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr hallgatója volt. 1965-től férje oldalán öt évet Irakban töltött. A Bagdadi Régészeti Múzeum munkatársaként nagyon szép munkát kapott: három kötet kosztümtörténeti könyvet rajzolt: sumér, babiloni, akkád és az asszír viseleteket. „Én nem mondom, hogy régészeti ismeretekben előre jutottam, és mélyreható tanulmányokat folytattam, de hogy én minden nap a műtárgyak közelében voltam, az nagyon érdekes volt. Meg kellett figyelnem az ábrázolásokat, – lehetett az relief, mozaik, körplasztika, bármi, – s annak a művészeti szépségén túl az élet hozta és az élet alakította formát, ami nagyon szigorúan ábrázolta az akkori szabályokat, szokásokat a viseletben – ennek az olvasata roppant érdekes volt. A műtárgyak közelsége nagyon izgalmas volt. A királyi, a nem királyi, a hétköznapi, a természetközeli jelenetek, ugyanúgy, ahogy a mozaikokon, ugyanúgy a pecséthengereken is rajta voltak. Voltak viseletek, amiket csak azokról a pici pecséthenger nyomatokról lehetett leolvasni. S hogy tovább menjek, a dologban az volt roppant érdekes, hogy a sors vezérlőereje úgy intézte, hogy újra visszatértem a rajzhoz. Hittem abban a nyelvezetben, amit a tus, a papír, a toll kínált. Ez egy teljesen más táj, egy teljesen más világ és más fényviszony. Ezért esküdtem én akkor a kontrasztos tusrajzra, mert az a heves, erős napsütés, azok a koromfekete árnyékok nappal is, nagy erős rajzolattal a földön, ez annak a világnak a leképezése.” A mindennapi élet epizódjai rendkívül szuggesztív és erőteljes rajzokban jelentek meg.
Hazatérése után több évig foglalkoztatta őt a közel-keleti életélmény. Az iraki hétköznapok, az ókori kelet irodalma és mitológiája mind erősebben késztették rajzolásra. A sumér mitológiát feldolgozó és átíró műveiben a földi, égi és természeti világ, a teremtés, a vajúdás, a születés, az átváltozás, a természeti erők harmóniája és összecsapása jelenik meg. Ez később is áthatotta munkáit, akkor is, amikor már nem közvetlenül az ókori kelet inspirálta. A Komoróczy Géza professzor által fordított gyönyörű sumér szövegeket Sulyok Gabriella grafikái keltik életre. Vonalai a világ keletkezésének rögzítői. Hogyan is kaphat egy halandó bepillantást a teremtésbe, ha nem a művészet segítségével, s olyan nagyszerű alkotók által, akiknek, ha csak egy pillanatra is, de megadatott az örökkévaló szellemmel való találkozás, aki „az eget érinti, a földet érinti” és „árnyékát az égre, földre vetíti”. Ihletett pillanatok ezek, s feldolgozásukhoz és érett képi megfogalmazásukhoz több évre, Sulyok Gabriella esetében tizenkét évre van szükség. Az irodalom ugyanilyen csodát kínált számára. Thomas Mann, Rilke, Babits, József Attila írásai, Bartók zenéje ugyanúgy termékenyítőleg hatott művészetére, mint a Biblia vagy az apokrif iratok, Mária születése és halála, Bűnbánó Magdolna története. Rajzai Isten örökös jelenvalóságának érzetét keltik, hiszen konkrétan soha sincs jelen, úgy, ahogy a későbbi tájtörténeti képekben sincs, mégis sugárzik az ábrázolásokból az a biztonságos légkör, amelyet csak a gondviselés nyújthat. E rajzokon a táj sosem kerül előtérbe, de majdnem minden képén megjelenik. Thomas Mann: József és testvérei című alkotásán például Ráchel esküvői ruháján találjuk meg azokat a motívumokat, tájszöveteket, melyekkel később a Lélegző táj sorozatai foglalkoznak.
Sulyok Gabriella műveinek meghatározó élményforrása lehet az erdő, a hegyvidék, a sík vidék egy magányos fával, vagy pedig a különleges természeti viszonyok, évszakok, felhők, fények, de a víz, a tenger és a barlang, a sziklaszirt, hasadék is. Tájtörténetei akár mitológián alapulnak, akár egy vers, vagy egy zenei élmény, opera vagy csupán egy ritmustöredék ihleti, szinte mindig természeti képekből indulnak ki. Nem realisztikus ábrázolási szándék hajtja, hanem a mindenség ábrázolására irányuló késztetés.
Az éjszaka virága
Rajzait, rézkarcait a gazdag érzelmi töltet jellemzi: rezdülések, fájdalmak és örömök öltenek egyedi formát. Egy ars poetikának is beillő írásában így vall: „Irigyelve egy barlangrajzoló élet-tudó bölcsességét, szerettem volna úgy látni a világot, hogy akár egyetlen rajzolt vonal foglalja magába a »túl« és az »innen«, a »fenn« és a »lenn«, az anyag és a megfoghatatlan Mindenségét – vagy a maratott folt bősége idézze meg a termékenységet, s így a rézkarc anyaga, a réz szerkezete »írja jóvá« ezt a törvény-szépségű Mindenséget.” [2]
Sulyok Gabriella újabb művei bizonyos metafizikai irányultságot feltételeznek. Az ember személyes magányának rekvizitumaiként jelöli a tájat, mely a teremtő felé irányuló szellemi késztetés szimbolikus útja. Szakrális töltésű, bensőséges alkotások ezek, melyek által a művész kapcsolatot tud kialakítani az ember és a transzcendens világ között. A táj szimbolikusan vonatkoztatható az emberi életre, Sulyok Gabriella fái, az emberi élet útját is jelezhetik, egyfajta rajzolatát az élet térképének, az ágas-bogas faágak az egyének útját és elágazásait, jó, illetve kevésbé jó, de mindig vállalt döntéseit. De egyfajta belső út is ez, amelyben az a kérdés, hogy az ember meddig jut el a világtengelyen, milyen kapcsolatot tud kialakítani önmagával, a földi és égi világ között. Meg tudja-e tapasztalni és saját életében megteremteni az égi harmóniát, amelyre mindannyian vágyunk. Sulyok Gabriella műveiben igen erős a fent és a lent ellentétpárjának megjelenítése, de sosem szembeállításról van szó. Nála a földi táj mindig az égi rend leképezése. A föld beleolvad a felhő rajzolatába, a felhő pedig árnyékot vet a földre. „Irakban mozdulatlan volt az ég, itt viszont olyan mozgalmas az ég, hogy mozgalmasabb, mint a föld. Ennek az összeszövése érdekel engem. Olvastam egy Szent ferenci mondatot: miszerint a földet is az ég tartja a kezében. Nagyon tetszett nekem. Ez olyan, hogy erre elindulnak rajzok” – mondja a már említett portréfilmben a művész. Nagy hatással van a munkáira szülővárosa, Sopron környéke. Sulyok Gabriella ugyan Budapesten él, filmes munkái ide kötik, ám a Fertő-tó vidéke ihleti meg s húzza őt haza, itt tud rajzolni. Időről időre szüksége van e tájra, s itt az önként vállalt magányra, hogy alkotni tudjon. A műélvező számára azonban nem fontos a pontos földrajzi megkötés, bárhol otthon érezheti magát az ember Sulyok Gabriella grafikáin keresztül.
A felhőgomolyagokon átszűrődő fény és az alvilági sötétségből való kitörni akarás Sulyok Gabriella műveinek egyfajta értelmezése, olyan művekről van szó, melyek előtt akár imádkozni is lehet. Sulyok Gabriella, bár konkrét tájat ábrázol, mégis a csak belső látással felfedezhető világot mutatja meg.
Az alkotásai, vonalai a zenével párhuzamba állítható vizuális ritmusok. Utóbbi különösen igaz az utóbbi években készült nagy sorozatára, az Orpheusz útjain című műegyüttesre, melynek indító élménye Gaál István – Gluck műve alapján készített – Orfeusz és Euridiké című operafilmje. Az alvilág isteneit zenéjével meglágyító Orfeusz leszállt halott feleségéért az alvilágba, ám nem tudott ellenállni a könyörgő Euridikének, s hogy bizonyítsa szerelmét, feleségére pillantott. Így az egyetlen feltételt sem tudta betartani, ami által a nő visszazuhant Hádész uralma alá.
Ahogy Gaál István a történet filmre vitelekor, úgy Sulyok Gabriella a grafikák készítésekor felismerte, hogy az egyszerű, ősi, jól ismert történet rendkívül tág képi lehetőségeket rejt magában. Ez az a téma, melyben mindaz, ami Sulyok Gabriella számára sokat jelent, egyben van: a film, a rajz és a zene. Gaál István filmképei, Gluck zenéje rajzolásra késztették őt és egy sajátosan értelmezett orfeuszi út bontakozott ki. Nem az irodalmi oldal vonzotta őt, sokkal inkább a zene és a kép. Gaál István a filmben az embert állítja szembe a nála nagyobb hatalmakkal, amit a természet, továbbá a műben többször hangsúlyosan megjelenő geometrikus, ősi formák képviselnek. A Sára Sándor által fotografált film egyes jelenetei, a szimbolikus kövek, fák, a barlang, a pára, a víz, a madarak, állatok tovább érlelődtek Sulyok Gabriellában, amely egy monumentális képciklust eredményezett. Orpheusz képei filozofikus átgondolásai lettek az emberi élet értelmének. „A filmben azt az élményanyagot találtam meg, amelyet a valóságban is keresek és megtalálom a bizonyságot: a természet örök társunk, törvényének és rejtélyének részei vagyunk.”[3] Tehát a természeti környezetnek itt is többlettartalma van: a belső világ, a hangulatok, érzések, érzelmek megjelenítője, vagy képi párhuzama, ellentéte, metaforája, allegóriája, szimbóluma mindezeknek, mely mindenkinél egyéni jelentéssel bír. Szólhat a bizalomról, a bizalmatlanságról, hűségről, az önfegyelemről, kitartásról, vagy a zene, a művészet hatalmáról is, illetve arról, hogy lemennünk önmagunk „alvilágába” nagy bátorságot és komoly önfegyelmet igényel.
Az örvénylő, nyújtózkodó, organikusan növekvő vonalak, a formák burjánzása, sötétedése és világosodása, a lüktető feketék és fehérek összjátéka eredményezi, hogy a föld az éggel összekapcsolódik, a barlangszerű sötétségből tekintetünk a világosságra ér. S ha ezt a szakrális utat elmélyülten be tudjuk járni a művésszel együtt, nemesedik, fényesedik és tisztul a lelkünk. S ez a legnagyobb erénye Sulyok Gabriella művészetének, hogy képei előtt az ember átélheti a megtisztító katarzist. Képes a tájat szakrális témává emelni.
A természet iránt tanúsított végtelen alázata jelenik meg a Sodrásban című sorozatában is. Ezek a rajzok az Orpheus rajzok előtt születtek, s szintén Gaál-film ihlette. A művésznő saját adriai élményeit, tapasztalásait is belerajzolta e művekbe, de kimondottan a víz textúrája érdekli. A víz és annak mindent átrajzoló képességét, erejét, gyengédségét, pusztító és ringató, nyugtató minőségét ábrázolja. A folyton mozgásban lévő, állandóan változó elem néhol sűrűsödve, néhol pedig áttetsző vonalsejtetéssel jelenik meg a fehér papíron, s a fakturális megoldások páratlan gazdagságát vonultatja fel. A dombvidék és a síkság ábrázolásain a felhők gomolygása, e művek esetében pedig a víz játéka lágyítja a kép drámaiságát. Más esetben épp ellenkezőleg, a fekete tussal a nagy erővel érkező hullámok energiáját szimbolizálja. Olyan elementáris erőről van szó ezeken a képeken, mely nem csupán mint természeti forma érdekes, hanem akár belső „tájként”, az emberi természet leképezéseként is értelmezhető.
A zene képzőművészeti alkotásainak szerves részét alkotja. Minden képén azt a zenei harmóniát, érzelemgazdagságot érezzük, mely a vonalak ritmusából, üteméből fakad. A grafikai alkotásai ettől olyan esztétikai élményt nyújtanak, melyek látványukban is felidézik azt az egyensúlyt és harmóniát, amelyet egy dallamsor az emberből kiválthat.
Ha az ember egyszer is találkozott Sulyok Gabriella grafikáival, „tájtörténeteivel”, akkor, ha az utat róva a fákra tekint, biztos, hogy ezentúl Sulyok Gabriella grafikáin keresztül fogja látni a természetet, hiszen a képei erősen beleégnek az ember lelkébe. Ugyanezt az élményt, a természet és a grafika találkozásának élményét nyújtja Shah Timor is a művésznőről készített portréfilmjében.
E számunkat Sulyok Gabriella munkáival illusztráltuk. A fotókat a művész bocsátotta rendelkezésünkre.
[1] Shah Timor: Lélegző látóhatár – Sulyok Gabriella művészete (2011) 37’
[2] Sulyok Gabriella: Ars poetika. In: Sulyok Gabriella: „Lélegző látóhatár”. Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművész pályája a sumer agyagtábláktól az égig érő tájig. Vox Artis Alapítvány, Budapest, 2007. 11. p.
[3] In: http://www.kulturinfo.hu/moreinfo.gcw?prgid=188249
Megjelent a Bárka 2013/3-as számában.
