Ex libris

 

 NagyLaczkoBalazs.JPG

 

Katics ága és virága

– novemberi bálok és jóslások

 

Közel tíz éve, hogy két nyolcvan-kilencven éves bácsival beszélgettem egyik vasárnap délután a gyulai Német Klubban. A misének már rég vége volt, és míg az asszonyok otthon tüsténkedtek, addig egy-egy szokatlanul kis pohár borocska mellett merengtek olyasféle múltakon, amiknek úgy igazán egyik sem lehetett részese, de mivel a szüleiké volt egykor, így hát mégiscsak az övék is.

Mindkettő József volt, ahogy az már csak rendjén való volt a gyulai németeknél, és persze Schriffert. Elmondásuk szerint volt olyan, hogy egyszerre tíznél többen is dolgoztak a Tsz-ben Schriffert Józsefek, miközben „úgy igazán” nem is voltak rokonok. A gyulai – városi – németek ma úgy mondanák, hogy hagyományosan az építőiparban helyezkedtek el. Az egyik József a pohárkája mögött hajdan ács volt, mint az apja, a másik kőműves, mint annak az apja. A szülők, nagy- és dédszülők egykor – mesélték lelkesen – tavasztól őszig idegenben dolgoztak, hol nekik való munka termett. Az idegen hol csupán Szeged volt vagy a Wenckheim-uradalom valamelyik közelebbi pontja, hol a mai Romániában található Herkulesfürdő, Radna (a búcsúhely), sőt Budapest is, vagyis Pest-Buda vagy szimplán csak Pest. Mindenesetre bárhol is volt, nem ingázhattak, így aztán egészen ősz végéig, a szüretig haza se igen jöttek asszonyaikhoz, gyermekeikhez, hogy aztán – és ez volt a két öreg merengésének legfőbb tárgya – az egész téli időszakot a családdal, a szomszédok meglátogatásával, és leginkább bálokkal töltsék, melyek helyszínei az olvasókörök vagy a Wiszt-kocsma volt (valamennyi a gyulai Németváros szívét jelentő Szent József templom közvetlen közelében található).

Az őszi báli szezon végét és csúcspontját általában Európa népeinél Katalin napja jelentette. Katalin a keresztény világban az égi szépség és tisztaság jelképe, a név maga a katharosz, tiszta, szennytelen szóból származik (akárcsak a középkorban nálunk is ismeretes eretnek szektáé, a katharoké). Nagy Géza 1910-ben összegyűjtve a magyar női neveket megállapítja, hogy „minden időszakban” kedvelt név, melyet a ma is használatos Kati, Katica, Katinka, Katka, Kató, Katus mellett a középkorban előszeretettel becéztek Katicsként is. Az egyik erdélyi, Háromszék megyei község nevében az „ecclesia Sanctae Catharinae”-ből nem a szokott Sz. Katalin, hanem Sz. Katolna lett – szóval számtalan lehetőség közül választhatunk egy-egy Katalin megszólításakor, a dolognak pusztán csak a képzelőerő szabhat határt.

Arra, hogy miért Katalin nappal ért véget az őszi báli szezon, 1921-ben maga a Gyulán szerkesztett Békés című megyei lap szerzője ad nekünk választ:

 

„Katalin bál: a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák gyulai csoportia folyó évi november

27-én Gyulán a Józsefvároson, Wiszt József vendéglőjében a hadiárvák javára táncvigalmat rendez, mely egyúttal az őszi farsangnak bezáró táncvigalma lesz, mert utána az adventi időszak nyílik meg, amikor vízkeresztig bezárólag tilos a táncmulatság. A Katalin bál sikeresnek és a hazafias, humánus célt szem előtt tartva jövedelmezőnek ígérkezik.”

(Békés, 1921. november 19.)

 

A vallásos buzgalom mellett a tapasztalat is közrejátszott abban, hogy éppen Katalin zárta egy időre a vígság kapuját. A Németprónán (ma Szlovákia) és vidékén elterjedt német közmondás szerint: „ha megéljük Szent Katalint, az ablakon a hó már bekacsint” – de nem szükséges ennyire eltávolodnunk az Alföldről ahhoz, hogy Katalin gyakran hűsítő kedvére fény derüljön, a hódmezővásárhelyiek bő száz éve még úgy mondták, hogy „Katalin mögrázta a pöndölit, András mög a szakállát” – vagyis novemberben rendesen leesett a hó.

Hogy a cudar időjárás milyen jellemzője volt a novembernek az a Békés megyei régi híradásokból is kiderül: 1871-ben a gyulai dalárda egymás után volt kénytelen elnapolni a Katalin napjára tervezett dalestélyét (melynek „műsorozatában, mint olvassuk a Loreley is bennfoglaltatik, melyre közönségünk figyelmét annyival is inkább felhívjuk, mivel e darab, – nem tekintve műbecsét – királynénk kedves éneke”), hogy végül aztán december másodikán szakadó jeges esőben, igencsak közönségmentesen zavarja le. Másnapra aztán rendesen be is állt a téli fagy, legalább a szarvasiak nem kis örömére, akik már alig várták, hogy ha más nem is, legalább Fagyapó szilárd útburkolatot építsen nekik a sártenger helyére.

Amikor Katalin éppen nincsen fagyos kedvében, nagyon kedves is tud lenni, hiszen segít a lányoknak és legényeknek párt találni. A 19. században a matyók azt tanácsolták, hogy „a leány, hogy leendő férjét megálmodja, hintsen Katalin napján kendermagot a favágatóra (vagyis a fűrészelő bakra) s azt a kötőjével boronálgassa el, vagy pedig keresetlen kettős lóherét tegyen a vánkosa alá éjszakára.” Szintén a 19. századból maradt fenn, hogy a régi Gömör megyében (ma javarészt Szlovákia) „lányos házaknál szokás, Katalin-napkor kilenc különböző fáról bimbós ágakat letörni, s ha azok kivirítanak, akkor a legidősebb leány karácsonykor férjhez megy, s ha ki nem virítanak, a legnagyobb leány pártában marad.” Akadnak olyan helyek is széles e hazában, ahol a hajadonok puszta jóslással nem érik be és egyenesen varázsolnak, a 20. század elején a nagyszalontai lányokról az a hír járta, hogy „szentül hiszik, hogy ha Katalin napján egy gallyat pohárba vagy csuporba teszünk s minden nap friss vizet töltünk rá, karácsonyra kivirágzik” – hogy ennek mi a jelentősége? Csupán csak annyi, hogy ugyanakkor Nagyszalontán is úgy tartották, hogyha a Katalin-ág kivirágzik, akkor bizony a virágokkal együtt férj is kerül a házhoz…

De nehogy azt higgyük, hogy régen csak a leányok álmodoztak házasságról, szintén a 19. századi Szilágyságban (ma Románia) azt tanácsolták, hogy „Katalin napkor böjtöljen a legény, lopjon egy lány inget, pirítson kenyeret, felét egye meg, felét az ingbe göngyölve tegye a feje alá s megálmodja, ki lesz a felesége.” Lehet, nem véletlen, hogy éppen egyik északibb vidékünkön vált legényes szokássá az, ami délebbre lányosnak bizonyult: Krakkóban jegyezték fel, hogy a lengyeleknél a leányok András, a legények Katalin előestéjén végzik a sokféle házasságjósló praktikát – talán a közéjük tévedt lengyel testvéreiktől vették át a szilágysági magyar srácok?

Katalin napja nagy jelentőséggel bírt bővebben vett térségünk más népeinél is: a károlyvárosi (Horvátország) horvátok régen az esküvőt kizárólag Katalin napjáig tartották, melyben a várható rossz időjárás mellett szerepe lehetett annak is, hogy nehogy valaki mást találjon magának álmodni a jegyes Katalin éjszakáján.

1891-ben jegyzi fel Nagy József az Árva megyei (ma Szlovákia és Lengyelország) szlovákokról, hogy minden évben meghatározott időben megtartott mulatságuk a hostina (vendégség), melyet „ősszel a bevégzett munka (mindenszentek) után szoktak ünnepelni, és mely vasárnaptól három napig tart. A különböző községekben nem egy és ugyanazon héten ünnepelik; egyik helyen Márton, másik helyen Katalin stb. napja irányadó. Az első nap kiváló ünnepnap is, mintegy búcsú jellegével bír, a midőn hálaadó isteni tiszteleteket tartanak az istentől nyert terményért. Ezen napokon vígságban úszik a község. A korcsmában a fiatalság zene mellett táncol, míg az öregebbek inkább otthon mulatnak. Minthogy erre az időre már az ország különböző részében munkában voltak is haza érkeznek, és az itthoniaknak is inkább van egy-két garasuk, a mulatság meglehetős zajos. A korcsmai tánc költségét közösen viselik.”

Az Árva megyei szlovákok elsősorban az alföldi uradalmakba jártak mezőgazdasági munkába, míg ezalatt az uradalom épületein jó eséllyel akár a gyulai németek is tüsténkedhettek, hogy aztán „Gyulán, a Józsefvárosban, Wiszt József vendéglőjében” temessék a kinti munkát, és vágjanak a téli örömök elébe, melyekhez az otthon melege szolgálja a várva várt kíséretet, mialatt odakint a ház előtt és az udvaron még november végén is szépen virít a Katalin-virág, melyet ma már sokan csak úgy ismernek: krizantém.

               


Főoldal

2021. november 25.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái
Hol van a világ közepe?Képek a történelem elveszett színpadáról
Miterkó Pál rövidprózája a Hajóhíd rovatbanHőnyi E. Katalin: Szükség
Boza, az újévi feltámadásitalGondatlanságból elvadult csicsóka?
Hodossy Gyula: Amikor sárgulni kezd, foltokbanTatár Sándor verseiBecsy András versei Balázs Imre József versei
Haász János: KorrepetálásPatak Márta: TetraplégiaEgressy Zoltán: TurbulenciaFekete Vince: Porlik minta…
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA