Nádasdy Ádám
Vígság és vígjáték a tragédiákban
A néhány évtizeddel ezelőttihez képest ma többet nevet a közönség a Shakespeare-előadások alatt. Hol hahotázva, hol kuncogva, hol magukban mosolyogva; és nemcsak a vígjátékokon nevetnek, hanem a komoly darabokon, a történelmi drámákon és tragédiákon is fel-feltör a derültség. Itt nem csak a „frontális” komédiázásra gondolok, mint a Hamletben, amikor Rosencrantzot furulyázásra kényszeríti a herceg – ez sima vígjátéki betét, négyszáz éve lehet nevetni a színész ügyetlenkedésén, meg persze azon, hogy Hamlet átlát a szitán.
Shakespeare korán fölfedezte, hogy a komoly, tragikus darabokba is érdemes beszúrni egy-egy komikus jelenetet: ezzel szélesebb közönségigényt tud kiszolgálni, és munkát tud adni a társulat komikusainak, akik gyakran a közönség kedvencei voltak. Volt azonban egy ennél finomabb, igazi művészi célja is: a tragédia súlyát, mélységét nem csökkentik, hanem éppen növelik, kidomborítják a komikus betétek. Minden darabjában él ezzel a szerkesztői elvvel. Hadd jegyezzem meg, hogy a francia klasszikusok ezt sosem csinálták: az ő szemükben ez rendetlenség, méltatlan dolog a tragédia nagyságához és komolyságához. Talán ezért is játsszák őket ritkábban az elmúlt négyszáz évben.
Shakespeare egyik legkorábbi darabjában, a Rómeó és Júliában (1594) már látjuk működés közben ezt a tragikus-komikus libikókát (sőt hullámvasutat?). Igazán tragikus darab a Rómeó, ám a III. felvonás vége felé Shakespeare egy komikus jelenetet tesz be, amely igen mulatságos anélkül, hogy a szereplők bármi vicceset mondanának. Capuleték szalonjában vagyunk, késő este, ahová a csinos Párisz gróf jött megkérni Júlia kezét. A nézők tudják, hogy Júlia már férjhez ment, ráadásul éppen a nászéjszakáját tölti odafönt a hálószobájában Rómeóval. Odalent viszont azt hiszik, hogy Júlia az unokatestvére, Tybalt halála miatt van feldúlva, és egyedül zokog a párnájába. A holtfáradt szülők pillanatnyilag a pokolba kívánják az udvarlót – miközben persze Párisz jó parti lenne, szép is, gazdag is, a Herceg rokona, kikosarazni a világért sem akarják. Kényszeredett beszélgetésük a legremekebb helyzet- és jellemkomikum. Azt mondja Capulet a vendégnek: „Későre jár – ma már nem fog [a lányom] lejönni: ha nincs a maga kedves társasága, már én is lefeküdtem volna rég.” Azaz: menjen haza, könyörgöm, hagyjon minket aludni, szegény kislányomat leteperte a bánat – miközben tudjuk, hogy nem a bánat teperte le a kislányt. Az egész jelenet igazi komédiába illik, talán éppen azért, mert egyetlen mosolyt nem látunk a színpadon. Zseniális.
Vessük ezt össze a Rómeó nyíltan és leplezetlenül bohózati betétjelenetével: ez a zenészek jelenete a IV/5 végén, miután a temetési menet a tetszhalott Júliát elvitte a családi kriptába. Mi persze tudjuk, hogy Júlia nem halt meg, de a megelőző jelenet akkor is túl komoly: a szerencsétlen szülők tényleg azt hiszik, hogy meghalt a lányuk (ráadásul az esküvője reggelén!), miután nemrég szeretett unokaöccsük, Tybalt is meghalt. Érezhette Shakespeare, hogy ez nem olyan vicces, nem nevezhető jóízűnek a szülők becsapása és Lőrinc barát kétszínű – bár kényszerűségből kétszínű – viselkedése. Mindenesetre úgy tűnik, enyhíteni akarta a nézőtérre ereszkedő fagyot, és betett egy igazán kendőzetlenül, kulisszahasogatóan olcsó komikus jelenetet. Azért mondtam, hogy nyíltan és leplezetlenül, mert ennek a jelenetnek a cselekményhez semmi köze, semmit sem tudunk meg, amit eddig ne tudtunk volna. Megítélésem szerint ezt ma jóval kevésbé érezzük mulatságosnak, mint az imént leírt éjszakai Párisz-jelenetet.
Bemutatom az eredetit egy pontos nyersfordítással, majd a saját színpadi fordításomat. Nehéz volt valamennyire követni az eredetit, közben vígjátékinak (sőt bohózatinak) maradni. Nem tudom, mennyire sikerült. De a szerző sem állt hivatása magaslatán ennél a jelenetnél – sokat bízott a bohócokra, a clown-okra, főleg a Pétert alakító főkomikusra, William Kempre. A komikusok biztos beleadtak apait-anyait, hogy nevettessék a közönséget, tán még a hangszereikbe is bele-belefújtak, nyilván jó hamisan.
A szöveget vízszintes vonalakkal öt szakaszra osztottam a könnyebb áttekinthetőség kedvéért. A tréfa olykor egyes szavak két jelentésén múlik (pl. case = ’eset’, ill. ’tok, táska’), ilyenkor a másik jelentést – melyből a tréfa kibomlik – szögletes zárójelben adom.
Shakespeare: Romeo and Juliet, IV/5.
1st Musician Faith, we may put up our pipes, and be gone.
Bizony, elrakhatjuk a furulyáinkat, és mehetünk.
Nurse Honest goodfellows, ah, put up, put up;
Derék jóemberek, ó, tegyék el, tegyék el,
For, well you know, this is a pitiful case.
Mert, jól tudják, ez egy szánalmas eset [vagy: ócska tok].
Dajka el.
1st Mus. Ay, by my troth, the case may be amended.
Igen, esküszöm, a tokot meg lehet javítani.
Jön Péter.
Peter Musicians, O, musicians, ’Heart’s ease, Heart’s ease:’
Zenészek, ó, zenészek, „Szívem vigasza, Szívem vigasza”,
O, an you will have me live, play ’Heart’s ease.’
Ó, ha azt akarják, hogy éljek, játsszák a „Szívem vigaszát”.
1st Mus. Why ’Heart’s ease’?
Miért a „Szívem vigaszát”?
Peter O, musicians, because my heart itself plays ’My heart is full of woe’:
Ó, zenészek, mert az én szívem azt játssza: „Szívem tele bánattal”;
O, play me some merry dump, to comfort me.
Ó, játsszanak nekem valami vidám gyászdalt, hogy megvigasztaljanak.
1st Mus. Not a dump we; it is no time to play now.
Semmi gyászdalt, mi nem; ez nem a zenélés ideje most.
Peter You will not, then?
Nem akarnak tehát?
1st Mus. No.
Nem.
———————————————————————————————————
Peter I will then give it you soundly.
Én akkor megadom maguknak alaposan [vagy: hangzósan].
1st Mus. What will you give us?
Mit fog adni nekünk?
Peter No money, on my faith, but the gleek; I will give you the minstrel.
Pénzt nem, hitemre, csak egy sértést; én az ’utcazenész’ nevet fogom adni magának.
1st Mus. Then I will give you the serving-creature.
Akkor én a ’szolgai lény’ nevet fogom adni magának.
Peter Then will I lay the serving-creature’s dagger on your pate.
Akkor én rá fogom tenni a szolgai lény tőrét a maga fejére.
I will carry no crotchets: I’ll re you, I’ll fa you; do you note me?
Nem fogok vicceket [vagy: negyedhangokat] hozni; ré-nek meg fá-nak fogom nevezni magukat; figyelnek rám? [vagy: észrevesz; vagy zenei hang]
1st Mus. An you re us and fa us, you note us.
Ha maga ré-nek meg fá-nak nevez minket, akkor maga figyel miránk [vagy: maga csinál belőlünk zenei hangokat].
2nd Mus. Pray you, put up your dagger, and put out your wit.
Kérem, tegye el a tőrét és vegye elő az elméjét.
———————————————————————————————————
Peter Then have at you with my wit!
Akkor az elmémmel támadok magukra!
I will dry-beat you with an iron wit, and put up my iron dagger.
Elverem magukat acél elmémmel, és elteszem acél tőrömet.
Answer me like men:
Feleljenek nekem férfimódra:
’When griping grief the heart doth wound,
Amikor gyötrő bánat sebzi a szívet,
And doleful dumps the mind oppress,
És szomorú gyászdalok nyomasztják az elmét,
Then music with her silver sound’
Akkor a zene az ő ezüst hangjával
– why ’silver sound’? why ’music with her silver sound’?
– miért „ezüst hangja”? miért „a zene az ő ezüst hangjával”?
What say you, Simon Catling?
Mit mond maga, Bélhúr Simon?
1st Mus. Marry, sir, because silver hath a sweet sound.
Nos, uram, mert az ezüstnek édes hangja van.
Peter Pretty! What say you, Hugh Rebeck?
Szép! Mit mond maga, Hegedű Hugó?
2nd Mus. I say ’silver sound,’ because musicians sound for silver.
Azt mondom, „ezüst hangja”, mert a zenészek ezüstért zenélnek.
Peter Pretty too! What say you, James Soundpost?
Szép ez is! Mit mond maga, Hegedűlélek Jakab?
3rd Mus. Faith, I know not what to say.
Hitemre, nem tudom, mit mondjak.
Peter O, I cry you mercy; you are the singer: I will say for you.
Ó, bocsánatát kérem; maga az énekes: majd én mondom maga helyett.
It is ’music with her silver sound,’
Azért „a zene az ő édes hangjával”,
because musicians have no gold for sounding:
mert a zenészeknek nincs aranyuk, hogy azzal zenéljenek.
’Then music with her silver sound
Akkor a zene az ő ezüst hangjával
With speedy help doth lend redress.’
Hathatós segítséggel gyógyírt szolgáltat.
Péter el.
———————————————————————————————————
1st Mus. What a pestilent knave is this same!
Micsoda undorító alak ez itten!
2nd Mus. Hang him, Jack! Come, we’ll in here;
Akaszd föl, Jack! Gyertek, bemegyünk ide;
tarry for the mourners, and stay dinner.
megvárjuk a gyászolókat, és maradunk ebédre.
Alább adom saját fordításomból (2002) a megfelelő részt, és egyben kommentálom a saját eljárásomat „>>” jellel a sorok között.
Egy általános megjegyzést kell előre bocsájtanom: fordításomban Péter és a zenészek magázódnak, és magázódik a Dajka is a zenészekkel. Ebben Shakespeare-t követem, akinél a you/your névmást használják. Ez Shakespeare idejében még – a többes szám mellett – az udvarias magázást is jelentette (mint a mai franciában vagy oroszban). A valódi tegezés ekkor még a th- kezdetű névmással történt (thou/thee/thy/thine). Shakespeare megkülönbözteti a kettőt – ha nem is mindig úgy, ahogy a mai magyarban tennénk. Rómeó, Benvolio és Mercutio, a három jóbarát természetesen tegeződik, de Capulet és Párisz magázzák egymást; a darab elején a hetvenkedő szolgák egymással tegeződnek, de az ellenséges fegyveresekkel magázódnak; a Dajka tegezi Pétert, de az magázza őt; Rómeó és Júlia szinte az első pillanattól tegeződik stb. Érdekes e szempontból a magyar fordítói hagyomány: a darabnak számos magyar fordítása készült, de mindegyikben tegeződnek az itt idézett jelenet szereplői (és általában mindenki a darabban).
A filológiai hűség mellett az is indokolta döntésemet, hogy mulatságosabb egy magázva lefolytatott párbeszéd, amely már-már a veszekedés határát súrolja. Természetesen amikor a zenészek magukra maradnak, a 2. Zenész már tegezve szól társához (Hagyd…).
Nádasdy Ádám fordítása
1. Zenész Na, ebbe a csárdába se kell már dudás.
>> Az eredeti nem vicces, de a fordító ott viccel, ahol tud.
Dajka Nem bizony, jóemberek, menjenek,
hiszen látják, hogy min megyünk keresztül.
>> a min megyünk keresztül előkészíti a poént
2. Zenész A konyhán – hátha kapunk reggelit!
>> a keresztülmegy kétféle értelme hasonló a case kétféle értelméhez
(Dajka el. – Jön Péter.)
———————————————————————————————————
Péter Zenészek, jaj, zenész urak, „Repes a szívem”! „Repes a szívem”! Ha kedves maguknak az életem, játsszák el azt, hogy „Repes a szívem”!
1. Zenész Miért épp a „Repes a szívem”-et?
Péter Jaj, zenész urak, mert az én szívem azt játssza, hogy „Tele van a szívem búval-bajjal...”! Játsszanak valami jó ropogós elégiát, hogy megvigasztalódjak.
>> a jó ropogós elégiá-val igyekeztem visszaadni a merry dump abszurd ellentétét (az ilyen szókapcsolat neve a stilisztikában oxymoron)
1. Zenész Nem játszunk elégiát, mert most nem lehet játszani.
Péter Nem?
1. Zenész Nem.
———————————————————————————————————
Péter Akkor én megadom.
1. Zenész A pénzt?
Péter A kezdőhangot.
>> a megad kétféle jelentése a humorforrás, hasonlóan a give-hez
És ha úgy se hajlandók játszani, akkor le fogom magukat zenebohócozni.
>> a pénz/money és a sértés/gleek elmaradt; úgy éreztem, a kevesebb itt több
1. Zenész Én meg le fogom magát szobacselédezni.
>> szobacseléd: nem pontos fordítás, ugyanolyan hosszú szót akartam, mint a zenebohóc
Péter (tőrt ránt) Akkor majd lekezelem a koponyáját a szobacselédi tőrömmel.
>> lekezelem: szlenges-tréfás, nincs az eredetiben
Nehogy azt higgye magáról, hogy egy fortisszimó!
>> Ez a mondat az I will carry no crotchets helyett van, melynek lefordítása reménytelennek tűnt (pláne úgy, hogy mulatságos is legyen). Úgyhogy kitaláltam mást.
Maguk folyton réznek, míznek meg fáznak. Megfagy bennem az élet.
>> kísérlet a szolmizációs szavak átmentésére; valamint játék a fáznak kétféle értelmével, melyet a hozzátoldott Megfagy… megjegyzéssel kívánok kidomborítani (azaz poént csiholni belőle).
1. Zenész Elég gyengén szól a szidó.
>> a lefordíthatatlan szójáték helyett szójáték a szolmizáció további szavaival (szó-lá-szi-dó)
2. Zenész Ne villogjon itt a tőrével, inkább az eszével villogjon.
>> a villog alap- és szlenges jelentése (produkálja magát)
————————————————————————————————————
Péter Akkor tessék, védjék magukat!
Elrakom a pengémet, és a penge agyammal szurkálom össze magukat.
>> a penge alap- és szlenges jelentése; a szurkálom viccesebb, mint a verem
Feleljenek becsületesen. (Énekel)
„Ha eltölt sorsom bánata,
s a lelkem lomha búba hull,
az ezüst hangú muzsika –”
Miért „ezüst hangú”? Miért „ezüst hangú muzsika”?
Maga szerint, Sramli Simon?
>> A három zenésznevet Péter találja ki és aggatja rájuk, mivel a valódi nevüket nem tudja. Vezetéknevük a foglalkozásukhoz kapcsolódik; keresztneveik a leghétköznapibb angol férfinevek közül valók (Simon, Hugh, James). Fordításomban magyar sorrendben adom őket (vezeték + keresztnév), és az alliterációval próbálom mulatságosabbá tenni s egyben jelezni, hogy ezek voltaképpen gúnynevek. A Sramli szó használata persze anakronizmus, a 16. századi Angliában (illetve bocsánat: a 13. századi Veronában) ilyesmi nem volt. Shakespeare meg fogja bocsátani.
1. Zenész Azért, uram, mert az ezüstnek kellemes csengése van.
Péter Maszlag. Maga szerint, Húros Hugó?
2. Zenész Szerintem azért „ezüst hangú”, mert a zenészek pénzért játszanak.
Péter Maszlag ez is. Maga szerint, Oktáv Oszkár?
3. Zenész Nem tudom, mit mondjak.
Péter Ja, ezer bocsánat, maga az énekes. Majd én mondom maga helyett. Azért „ezüst hangú muzsika”, mert az aranyat a zenészek csak hírből ismerik. (Énekel)
„az ezüst hangú muzsika
szavára szívem felvidul.” (El.)
————————————————————————————————————
1. Zenész Micsoda kellemetlen görény ez!
>> a pestilent nagyon erős becsmérlő szó volt (’pestises, fertőző’), ezt igyekszem a hasonlóan erős (és egyben gusztustalan) görény-nyel visszaadni
2. Zenész Hagyd a fenébe, öreg.
>> A hang him kiszólás értelme vitatott. Egyesek szó szerint veszik (’akaszd föl’, tehát ’akasztófára vele’), mások – így én is – csak úgy értik, ’hagyd lógva’, ne törődj vele. A Jack valószínűleg az 1. Zenész igazi neve (nem Sramli Simon), de itt már sokalltam az információt, ezért lett csak öreg.
Gyertek a konyhába, megvárjuk a gyászolókat, és itt maradunk ebédre.
Tudom, a fordítás némileg izzadságszagú, ahogy az eredeti is. Persze nehéz megítélni, hogy ott és akkor mi mennyire volt mulatságos, és mit csináltak a színpadon, miközben ezeket mondták. De ha ma már nem az, akkor nem szabad úgy hagyni, mert az kínos. El kell mondanom, hogy bár fordításom az évek alatt több színházban is színre került, ezt a jelenetet a rendezők minden esetben kihagyták. Meg tudom érteni őket.
Megjelent a Bárka 2019/6-os számában.
