Tárca
Zalán Tibor tárcája
"Nem haragszol, ha azt mondom, kicsit komikus, hogy valaki fogja magát, és csak úgy halbiológus?"
Lőrincz György tárcája
"Most, amikor az öregség kopogtat az ablakon, már rég nem úgy nézek a tárgyakra, dolgokra, mint fiatalon. A gondolatokban, ahogy a nézésben is, benne van egy kicsit a búcsúzás is. "
Kiss László rövidprózái
"Tegye fel a kezét, (...), aki el tudja képzelni, amint Axl [Rose] kenyeret vásárol, füvet nyír, vagy nevetve flekkenezik a spanokkal"
Szabó Tibor tárcája
"Az jut észbe, hogy olyan nevet akarunk, mint Hámán Kató. Olyan leheletfinoman szólíthatót, olyan orgazmusban suttoghatót."
Győrei Zsolt tárcája
"Minden kétséget kizárón a szatymazi állomáson lakik a végtelenség, a zöld-piros tárcsa két lendítése közt?"
"ha előrébb nem is, de hátrébb sem ment a világ, főként a könyvek által nem" - a gyulai könyvheti megnyitó írott változata
"A KÖNYV ÖRÖK. Örök a tudásvágyunk, világfölfedező kedvünk, igazságszomjunk. Amit szolgál - igen, kiszolgál - az igazi irodalom." (Sarusi Mihály megnyitóbeszéde)
Szakács István Péter tárcája
"Az emlékek dagálya lassan visszahúzódott előtte, csak a Gimnázium százéves épülete magasodott a feje fölött megfeneklett karcsú óceánjáró hajóként, mely az álmok végtelen vizén vitte őt valamikor...
Kunkovács László fotóiról
„Jelenkori valóságunk effajta vizuális megismerése is hozzájárulhat az olyannyira szükséges reális nemzeti önismeretünkhöz, a hiteles országképhez, a sajátunk és a másféle kultúrák tiszteletéhez” ...
Antal Balázs tárcája
"Az emberek különben nem csinálnak semmit, csak elveszetten csellengenek napra nap az utcákon magukban bódorogva, mást nincs mit."
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Egressy Zoltán: A remeteVasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: Illesztések
Balássy Fanni: Tebenned hittemKiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: RáadásOberczián Géza: Izland
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg