Szabó Tibor Benjámin
Jegyzőkönyv
(hivatalnok-próza)
„Attól, hogy paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem követnek."
Kövér László
Napirend előtti nyár. Átlátjuk a helyzetet. A bolognaizás meg a feederezés együtt: az élet megrontója. Amíg okos szemünkkel a vízen billegő parafát bűvöljük (a kecses háromgrammos szexi lassúzásba kezd), a másik cájgról a keszegek pofátlanul szopogatják le a kukacot. Észrevesszük azt is, ugrunk, bevágunk, és üres persze, meg a dübögéssel az úszó alól is elriasztottuk a reménybeli kárászkisasszonyt. Ez van. És egyébként ez a horgászatban van így. A két bot nem megduplázza, de gyökkettőre csökkenti különben sem fényes halfogási esélyeinket. Öl, butít, nyomorba dönt. Három bottal tilos horgászni, mondja ki a jogszabály, és ez a világ legértelmetlenebb törvénye. Mikor már kettővel se lehet. Az 1 a világ tökéletes száma. One-way ticket, férfi horgászszám. Áll, mint a cövek, és szakállat visel, mint a Tubertini ékszer szépségű tűje. Minden olyan, mint valami más, vették észre? (Még jó - a költők éhen halnának, ha nem.) Biztos, ami biztos: Hármashorgok kíméljenek!
Első napirendi pont: Nagy kockázatú projektek vitája. Az éjjel valaki összefirkálta a romos kriptát a zsidótemetőben. Fekete festékkel lóbaszó betűk, azt fújta rá, hogy PARLAMENT, a munkába menet láttuk, vagy jövet, nem is tudjuk, mostanában mindent elfelejtünk. És mindent megjegyzünk. Ami fontos, azt inkább elfelejtjük. Estére főleg. A vacsoránál nincs külvilág, se országos gondok, csak Róza meg én. A konyha béke-sziget, ahogy jön a májas lepény, az enyhet adó, egy sárga tányér és egy kék az asztalon, miközben a nő két keble egy-egy ringatózó hajó. Tálal. Az illatok, a gőzők: az otthon. Aztán el vagyunk zavarva kezet mosni. A fürdőszobában szappanozunk, sikálunk, körömkefe, nem jön le. Állunk tehetetlenül, szemünk a közeli polcra téved. A csípős szagú körömlakk-lemosó mutatja magát. Szerves oldószer. A hófehér porcelánon szürkés lé csorog, két kis patak, három, gyorsan leöblítjük. Szavak motoszkálnak a fejben: Schwarze Armee Fraktion.
Második napirendi pont: Fedett belső ellenőrzési kérdések. Hivatalnokok vagyunk, bent töltjük a napot a hivatalban. Jó, a felét. Egy tanácskozásra igyekszünk épp, amikor elfog a félelem és reszketés. Jönnek szembe a folyosón, elmennek mellettünk. Az osztályvezető. Halkabban mondja, hogy Heló, nem áll meg kezelni - az bajt jelent. Itt mindig minden jelent valamit. Be vagyunk szarva az ilyen üzenetektől, vagy legalábbis úgy csinálunk. Akkomodáció: alkalmazkodni kell a befogadó fajhoz. Márpedig a köztisztviselő nem ember. Idegen állat, és ragadozó. Sok vért láttunk, megtanultunk úgy csinálni, mintha - mint beszüremkedő fürkészek a bolyban. Átvettük a szagukat, és olyan ruhákban járunk, mint ők, talpig drága Columbiában, a kockás ing ápol, eltakar, a jó parfüm ajtókat nyit előttünk. Szóval félelem és reszketés, el is megyünk pisilni, a tanácskozás megvár. Állunk a piszoár előtt, a csempézett fal felé fordulva, babrálunk (rázzuk a pöcsünket, konkrétan). Erre a mellettünk vizelő főelőadó felénk fordul, megszólít, miközben vastag sugárban ürít: Az integrált ügyfélszolgálati programmal kapcsolatban az lenne a javaslatom... És mondja, hogy mi. Erre csak nézünk ki a fejünkből, pislogunk, nem találunk szavakat. Végül fingunk egyet bánatunkban, csomagolunk, és megveregetjük a még akcióban lévő kolléga vállát. Majd megbeszéljük, mondjuk neki barátságosan. Majd megbeszéljük.
Harmadik napirendi pont: Szavazás fegyelmi eljárás megindításáról. Délben kell valami kilépés, de az asztaltól nincs kedvünk felállni, úgyhogy csinálunk gyorsan egy álhírt. Fel is töltjük a hivatal hírportáljára (amiért mi felelünk). Fényképekkel illusztrálva tájékoztatjuk a nyájas olvasót, hogy Lendvai Ildikó exkluzív házipornó videóját a Vivid Entertainment, a világ legismertebb, erre a területre szakosodott kiadóháza fogja gondozni. „Ildikó explored", ez lesz a címe, Lendvai tiltakozik, perrel fenyeget, de a több milliós jogdíjra is igényt tart. Nem nyitunk PhotoShopot, egy béna kis programban ragasztjuk a vonzó nő feszített fejét a feszes mellű aktmodell nyakára. Pofás kép lesz belőle, nevetünk teleszájjal. Nézegetjük valameddig, hezitálunk, hogy élesítsük-e az anyagot rövid időre, vagy maradjon piszkozatban. Aztán döntünk, és megvárjuk, amíg a Google beindexeli.
Utolsó napirendi pont: zárt ülés elrendelése. A késő éjjel az erkélyen talál, számokat kaparunk papírra, és Maminti vagyunk, a negyvenedik cigaretta meglátszik bőrünk színeváltozásán: zöldítőt old az ég vizében. Hűvösödik, a szomszéd pincsije beleugat a sötétbe, amikor távol egy kakas szép álmot kíván. Az jut észbe, hogy olyan nevet akarunk, mint Hámán Kató. Olyan leheletfinoman szólíthatót, olyan orgazmusban suttoghatót. Az élete nem kell hozzá, mert vagyunk, akik, a sokéves átlagnál hülyébbek - de annyira azért nem. Az erkélyajtó nyekkenve csukódik, Róza már gömbölyű az ágyon, a gép kifordulva alszik mellette. Nem ébred fel egészen, úgy adja meg magát, az álom nyílik, és belécsukódik erőnk, hogy úgy legyen, hogy úgy mossa szét a falakon túlit a belső, mintha tehetné valóban. Csévéli fel magát egy kozmikus kerék, a nő szája hangot nem talál, a szánk egy ringó hajóval eltömött, ahogy bennszakad, ahogy fennakad, ahogy megszegik. És már nem ég a villany, őszül is, a nyár is itt talál még? Odafordulunk Rózához, félholt, mondjuk neki, hogy holnap ilyenkor nem leszünk. Többé nem leszünk. Hogy külön ágyban, külön világban innentől, és horgászni fogunk csak, három bottal, mert az élet máshol van, benne egy Kundera-regényben, cigányok vagyunk, menni kell. Így magyarázzuk szerelmünk surmó csillagrendszerét. És a kedves bólint, sokadszor, fejét sem emeli, nem remél, magában gondolja csak azt, amit, hogy: Ha hét fejem lenne - most hányna mind a hét.
