Zalán Tibor
Sikátor
A teknőclevestől biztosan hánynék, és kérte, azt rendeljen neki. Te sosem eszel, kérdezte minden érdeklődés nélkül, mélyen belehajolva a tányérjába, nem törődve azzal, hogy hatalmas lobonca néha belelóg a különös színű trutymóba, olyankor a szájába kapta az átnedvesedett tincset, és akkurátusan leszopogatta róla a zsírt. Te mindig csak iszol, sose eszel, állapította meg, ha egy ideig velem maradsz, akkor én is rá fogok szokni a piára, és én se fogok enni, teknőclevest pedig végképp nem, mert attól biztosan hányok.
De nem hányt. Ültek, nézték egymást, és nem tudtak mit kezdeni egymással. Te tényleg halbiológus vagy, kérdezte, mi az, hogy halbiológus. Nem a kérdésére válaszolt. Egy német drámaíró, Büchnernek hívták, huszonnégy évesen halt meg, a márnák agyműködését tanulmányozta. Akadémikus lett belőle. Akadémikus, huszonnégy évesen? Hány éves is vagy? Huszonhét. Lefőzött az a Büchner, vagy kicsoda. Huszonhét évesen nem vagy senki. Nem is leszel. Le. Nem vagyok. Lehet, hogy nem is leszek. Te, mi az a márna, próbálta kiengesztelni gügyögve. Halfajta. Sose hallottam róla. Nem baj, attól még halfajta. Hallgatott tovább.
Nem eszel, nem beszélsz. Nem baj. Egyedül lakom. Feljöhetsz. Ott is maradhatsz pár napig nálam, halbiológus. Velem. Ha belém kóstolsz, nem tudsz majd elmenni. Nem kell félned, én nem kérdezek. Én soha nem kérdezek. Van egy-két ottfelejtett férficucc a szekrényemben, azokat addig hordhatod. A legtöbb a te méreted. Ahogy elnézlek, tucat méret vagy, halbiológus, úgy látszik, az én feledékeny volt pasijaim is mind tucatméretűek. Mekkora a faszod? Mert abban nem szeretem a tucat méretet. Nem igaz, hogy mindegy. A kis fasz kis fasz, a vékony fasz vékony fasz. Kimondottan rossz mind a kettő. Úgy gyere fel, hogy ezt tudod.
Huszonnégy évesen akadémikus, ugrabugrált az utcán, akár egy kislány. De nagylány volt, hatalmas szőke hajlobonccal, mellei minden ugrásnál súlyosan meglendültek a vékony trikó alatt. Pedig nem kellette magát. Egyszerűen, unatkozott. Halbiológus. Nem haragszol, ha azt mondom, kicsit komikus, hogy valaki fogja magát, és csak úgy halbiológus? Jól van, na, belőled is akadémikus lesz előbb-utóbb. Csak te... olyan... olyan beleöregedős fajtának látszol. Nem baj, hogy ezt mondtam? Nem. A márnák agyműködését tanulmányozta. Faszság.
Itt lakom, a harmadikon. Szép utca. Kurva ronda. Fos kis sikátor. Úgy is lehet mondani.
Az előszobában tétován megállt. Szimatolt. Itt van még valaki rajtunk kívül. Csak a kutyám, nevetett egészséges örömmel szőke lobonc, és mint aki meglepetéssel szolgál, szélesre tárta a szoba ajtaját. A halbiológus visszahőkölt. Medvének is beillő farkaskutyával találta magát szemközt. Frank ül! Frank jó kutya. Őt halbiológusnak hívják. Mint téged Franknek. Sarokba, Frank, sarokba, a nézőknek ott a helyük. A kutya tényleg a sarokba oldalgott, leült az antik öntöttvas állólámpa mellé.
Vetkőzése szégyentelen volt és gyors. Szinte mellékes. Ahogy ott állt a félhomályban, fölkínálva nyúlánk testét az ajtóban szerencsétlenkedő férfinak, olyanok voltak, mint akik egy félresikerült szappanoperából kerültek elő. Várt, és nem történt semmi. A férfi figyelmesen nézte, de az arca nem árulkodott arról, mit vált ki benne a meztelenségének látványa.
A lány elébe térdelt. Én kurvára hamar bele tudok szeretni az ilyen elvont fazonokba, mint te vagy. És kurvára gyorsan le tudom tépni róluk a gatyát. Egy pillanatra megállt csodálkozni, rendes egy méreted van, ki se nézné belőled az ember, és bólintott hozzá. Azután a szájába vette a felnyögő halbiológus nem átlagos méretét.
A kutya marad? Frank? Hát persze. Marad. Megszokta már az ilyesmit, ne aggódj! Hanyatt vetette magát az ágyon, szemérmetlenül széthányta a combjait. Rajta, halbiológus, tegyük össze, amink van! A férfi belezuhant a lány hasadékába, szinte indulatosan kezdte el döfködni a felforrósodott szobrot. Lobonc az első pillanattól fogva teli torokból sikoltozott, ordított, hörgött, mintha ölnék, és túlzottnak tetsző mozdulatokkal dobálta magát. A fal túlsó feléről indulatosan átkopogtak a visításra, erre ő röhögve visszakopogott. Inkább basszatok ti is, ne hallgatózzatok, kiabálta, és megpróbálta továbbra is ő diktálni a tempót.
Élvezett, és egyfolytában élvezett. A halbiológust egyre jobban zavarta az ismétlődő kopogtatás a túloldalról, az alatta hangoskodó lobonc, és Frank egyre erősödő lihegése a sarokban. Ez a seggembe harap, villant az agyán, ez féltékenységében a seggembe harap! De mitől lenne féltékeny énrám Frank, a szentségit, már morog is, szét fog tépni, azok a férfiruhák a szekrényben, az itt maradt gazdátlan férfiruhák!
Bámult kifelé az ablakon, az utca túlsó felének házai csak karnyújtásnyira voltak tőle, szemközt fekete cégtáblán nagy fehér betűk, TEMETKEZÉSI VÁLLALAT. Még ez is! Nem tudta levenni szemét a tábláról, s nem állta meg, hogy zavarában fel ne röhögjön. Frank a lábánál ücsörgött, a szoba homályában időnként megcsillant parkettára csorgó nyála, erre felmorrant, és érdeklődve bámulta tovább a férfit. Szőke lobonc kimerülten, elfacsarodott tagokkal hevert az ágyon, testét belepte a verejték. A csillapodó gyönyör még mindig átragyogott a húsán. Lefürdök, és alszunk egy nagyot, bébi, suttogta, s vágott hozzá egy csábos mosolyt. Reggel készítek neked rántottát. A bárszekrényben találsz bort, innentől kezdve szolgáld ki magad. Igyál!
A halbiológus megfordult, és sokáig hitetlenkedve nézte az ágyon tekergő gyönyörűséget. Bólintott.
A fürdőszobából kihallatszott a víz csobogása. A lány dudorászva pancsolta magát odabent. Újra az ablak felé fordult, és a cégtáblát bámulta. Hirtelen mozdulatokkal kapkodta magára a ruháit, és indult el az ajtó felé. Frank felugrott, és fenyegetően elébe tornyosult. Ínye hátrahúzódott a fogairól, sátáni pofával morgott a halbiológusra. Ez nem fog kiengedni! A férfi egy pillanatra megtorpant, azután beletalpalt Frank pofájába. Aztán megint, és megint. Frank morgott, vinnyogott, nem viszonozta a támadást, de nem is mozdult el az ajtóból. A kurva anyádat, ordította a halbiológus, fölragadta az állólámpát, és minden erejét összeszedve lesújtott a kutya nyakára. Az állat hörögve nyúlt el a földön. Átugrotta a vonagló testet, és az ajtóhoz futott. Megpróbálta kiakasztani a biztonsági láncot, de annyira remegett a keze, hogy sehogy sem sikerült. Frank felbőgött a háta mögött. Abban a pillanatban, amikor a rettenet letépette vele az ajtóról a láncot, nehéz test vetette rá magát, és tépte ki kezéből a dzsekijét. Kirontott a lakásból, és önkívületben rohant lefelé a körfolyosó lépcsőjén. Hová mégy, a kurva anyádat, itt maradt a dzsekid! Tudod mit? Majd visszajössz érte, ha kell, hallotta a magasból szőke lobonc meztelen rikoltozását, de föl se nézett, meg sem állt. Kizuhant a bejárati ajtón, tüdejét teleszívta éjszakával, és keresztülpréselte magát a szűk sikátoron a fényig. Egy térre ért ki. Mindkét kézfejéből csorgott a vér, az utca két oldalának falai felhorzsolták a bőrét. Hátrafordult. Sem a lány, sem Frank nem követte. Öklendezve leroskadt a sárga díszburkolatra. Végre elindulhattak szeméből a könnyek. Oldalára dőlve elhányta magát.
