Győrei Zsolt
Pipacsok
Ha áhítom azt a pici, csöndes, napsárga házat a hatalmas, susogó, szürke törzsű platánok tövében, mit kell tennem? Mit, ha májusi reggel a zöld lombkoronák szűrte fénytócsába szeretnék egyenest belelépni, így kezdeni a dolgos napot? Ha déltájt pipacsok pöttyeit számlálnám a távolba vivő dűlőút mentén? Ha még a ház sarkához illesztett parányi veteményes sem taszít, sőt? Ha direkte el tudom képzelni, mint lesem délutánról délutánra a gazdaboltban vásárolt paradicsom- és paprikamagvak kiterebélyesedett bokorba fordulását? Ha rábólintok a nyári estéken öblös pohárba csorduló, homoki vörös fanyar zamatának gondolatára? Ha szívesen állnék ki késő éjszaka a ház elé, megvakarni tüstént odasomfordáló Buksi kutyám bozontos, okos buksiját, és azt olvasni hozzá az égről, hogy bizony, lassan telihold lesz, vagy azt, hogy nahát, nemrég volt telihold, aztán lassan máris itt az újhold? Egyszóval mit kell tennem, ha én akarok lenni a szatymazi állomásfőnök?
Hogyan kell elkezdeni? Szatymazra kell-e költözni, valamelyik 19. századi szabadsághősről elkeresztelt utcába? Megkedveltetni magam az eleinte bizalmatlan szomszédokkal? Linzert sütni nekik csütörtökönként Rózsi néni receptje szerint, hadd vigyék híremet szanaszét, egyre táguló koncentrikus körökben, míg elér a polgármesterhez, aki meglátogat egy napon, kifaggat a terveimről? És akkor végre, óvatos-ravaszul, kívülről bizonytalan, belülről reszkető vállvonogatással megemlíteni, hogy esetleg valami az állomáson, akár az állomásfőnöki státus éppenséggel nem hangzana első hallásra elvetendő ajánlatnak? És látva lassú, megfontolt bólogatását, megnyugodva várni azt a délutánt, amikor hátul locsolom a salátát, nem is hallom a kocsit, csak a hahózásra rezzenek fel, sietek előre, a ház felé, el az esővizet gyűjtő műanyag hordó mellett, egyre erősödő reménnyel a szívemben, hogy csakugyan? Vagy nem is várni, hogy a polgármester fülébe jusson a linzerem híre, hanem eleve bátran, egyenesen lépni fel: „Megbízható, negyvenes értelmiségi állomásfőnöki állást keres Szatymazon" - íratni ki a helyi lapba, vagy ha az nincs, az önkormányzat kihelyezte hirdetőtáblákra rajzszögezni? Vagy dehogy? Inkább alamuszinak kellene lennem? Viharváró, bronz alkonyatokon asztaltársak fülébe súgni, linzer és homoki vörös között, hogy a jelenlegi állomásfőnöknek van egy másik felesége Völcsejen, akárhol legyen is az? Hogy bejár Szegedre gyerekeket molesztálni? Vagy Szentesre? Húsvétkor inkább? Vagy Szenteste? És kezemet boldogan dörzsölgetve ingatni szomorún fejemet, amikor begyömöszölik egy rendőrautóba? És aztán őszintén meglepődni, amikor kiderül, hogy mégis igaz, ha nem is a gyerekmolesztálás, de a tiltott fémhulladék gyűjtése bezzeg? És akkor venni át a helyét, a szatymazi köz akaratából?
Vagy éppen fordítva? A MÁV-hoz kell belépni? Éveken át ütögetni karcsú, aprófejű kalapáccsal a pihenő vonatok kerekeit, bárhol, ahová a kötelesség szólít? Állandóan utazni az álló vonatokhoz? És cégen belül várni a mindent megváltoztató pillanatot, a hírt: állomásfőnököt keresnek Szatymazra? Melyik a helyes út: Szatymazról a MÁV-hoz, vagy a MÁV-tól Szatymazra?
És honnan ez a vágy a napsárga ház, a pipacsok pöttysora és a platánok friss lombkoronája után? Minden kétséget kizárón a szatymazi állomáson lakik a végtelenség, a zöld-piros tárcsa két lendítése közt? Csakugyan elvesztegetett minden óra, amíg mással foglalom el magam? Ha, amint gondolom, valóban pontosan annyi boldogtalan ember esik egy boldogra, ahány egyéb elfoglaltságú, másutt lakó egy szatymazi állomásfőnökre - következik-e ebből a megmagyarázhatatlan matematikai összefüggésből, hogy a boldogság titka a szatymazi állomásfőnökség? És ha ez sem különb illúzió, mint, hogy legkedvesebb nagybátyámon nem fog az idő, vagy hogy a legjobb női szívek a legjobb női mellek alatt laknak? Mi van, ha semmi nem segít? Ha Szinyei Mersének is akadt rossz napja azután, hogy megfestette a pipacsait? Ha Gigli is keserűn bámulta a szállodai szoba sötét plafonját, mert hiába őrjöngött az egész Scala Kalafjáért, azt a kunkori ajkú kóristalányt mégsem sikerült maga alá göngyölnie? Ha Rózsi néni hiába sütötte a legfoszlóbb hájas tésztát a világon, mégis elvesztette két fiát a világháborúban? Mi van, ha harap ez a Buksi? Ha nyűg a paprika, a paradicsom és a kerítésre kapaszkodó paszuly? Mi van, ha jól olvastam a tovavágyódást a jelenlegi szatymazi állomásfőnök vonatomra vetett, párás pillantásában?
Nem tudom, na. Nem tudom.
