Busa Réka
Levél a Békéscsabai Jókai Színházba
Kedves 2015/2016-os évad!
Bocsásd meg nekem, kedves kollégám, hogy ismeretlenül molesztállak. De a 2015/16-os év énbennem olyan tiszteletet keltő, hogy csak hosszas tépelődés után mertem tollat ragadni… Utódod vagyok, leszek, a 2016/2017-es színházi évad a békéscsabai Jókai Színházban. Mivel figyelemmel kísértem a működésed, most e levélben eléd tárom, mit tanultam tőled. Az igazgatód személye megváltozott, de te tetted tovább a dolgodat. Új fejed, Seregi Zoltán szerint „a színház három legfontosabb eleme a néző, a színész és a színdarab.” Erre a három pillérre épített engem is a tervezés során. Azt mondja, a színház közszolgálat, amely közpénzből működik és a közönségnek játszik. Nemcsak Békéscsaba, hanem a régió színházlátogató közönségét is szeretné kiszolgálni műsorpolitikájával; mivel népszínház vagyunk, közérthetően kell művészi minőséget és nívós szórakoztatást nyújtanunk.
Kedves Évad-Elődöm! Most azt szeretném megosztani veled, mi az, ami különösen megragadott benned.
1. Mario példája megmutatta, hogy az emberi természet mélységeit ismerő varázslókkal nem szabad packázni… de a POSzT-ra azért ki lehet jutni vele! Gulyás Attila alakítása elementáris erővel hatott. Zsenialitásában zavarodott és saját képességei súlya alatt megnyomorodott öreg lélek ő, aki elirigyli a fiatalság, népszerűség, a boldog tudatlanság okozta örömöket. Néha élettől megcsömörlött, sokat látott vénembernek, máskor védtelen kisfiúnak mutatta magát, akin egy rosszindulatú megjegyzés komoly sebet ejt. Őt figyelve elfeledkeztünk a színész valódi koráról, egészségi állapotáról, személyiségéről. Cipolla tántorgott előttünk a maga sebesüléseivel, tapasztalataival, egész keserű élettapasztalatával. Gulyás Attila az előadásban szereplő bűvészmutatványokat is kiválóan hajtotta végre. A trükkösen berendezett tér elősegítette a varázsló és – a színészek által játszott – közönsége közötti ellenséges hangulat kialakítását. Kovács Frigyes rendező a művet kiválóan értelmezte, színészeitől pedig igazi emberi mélységek felmutatását követelte meg. Az előadás nem elhanyagolható előnye, hogy kötelező középiskolai olvasmányt dolgozott fel, így a fiatal generáció számára is kézzel foghatóbbá tette a Thomas Mann-élményt.
Komáromi Anett és Gulyás Attila
2. Egy lány úgy kívánt jó éjszakát az anyjának, hogy mindketten tudták: az ajtó túloldalán fejbe fogja lőni magát. Marsha Norman Jóccakát, anya… című színműve pont olyan nyomasztóra sikerült, mint azt a téma megkívánja. Az anya-lánya kapcsolatot hagyományosan és öröklődően megpecsételő szado-mazochista huzavona itt pár órába sűrűsödve állt előttünk a színpadon, üresjáratok nélkül zúdítva nyakunkba a gyermekkor sosevolt boldogságát idéző forró kakaót. A ki nem mondott, félig megélt sérelmek, az emlékek temetőjéből fél lábbal kilógó hazugságok árnyas atmoszférája lengte be az egész előadást. A díszlet, a jelmezek és a karakterek hangulata is sötétséget tükröztek. Kovács Edit és Tarsoly Krisztina szellemi-lelki szpartakiádja olyan feszes volt, hogy nem volt időnk megcsömörleni a negatívumok újabb és újabb hullámaitól. A rendező, Csiszár Imre patikamérlegen kiszámította, milyen ritmusban kell az előadásnak lüktetnie ahhoz, hogy a szeretet egy-egy halvány megnyilvánulása anya és lánya között elég erőt adjon a következő összecsapáshoz. A színésznők pedig tartották magukat ehhez a ritmushoz. A Kovács Edit által formált anya-karakter hisztis, mártír, sivalkodó és zsarnok. Tarsoly Krisztina testileg-lelkileg megtört, kiégett nőt alakított, az öngyilkosság stigmája szinte kirajzolódott a homlokán az előadás első pillanatától fogva. Kettejük együttműködése önpusztító szimbiózist keltett életre a színpadon, ami a nézők figyelmét kegyetlen őszinteséggel fordította befelé, saját lelkük irányába.
Kovács Edit és Tarsoly Krisztina
3. Üdítően hatott rám, hogy elvittél Amerikába, mezítláb sétáltunk a parkban, és emlékeztettél rá: meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami – aki – már a miénk. A színház bölcs előrelátással tűzte műsorára Neil Simon Mezítláb a parkban című darabját. A szerző neve pecsétes garancia volt a lehető legszélesebb nézői kör megszólítására, a cím már tudat alatt megmozgatta bennünk a konvenciókra fittyet hányó, feelinges hippit. Az előadásból nem hiányoztak a Simon-i attribútumok: egy ötödik emeleti polgári lakás, egy telefon, egy lyuk a tetőszerkezeten és néhány hús-vér emberi jellem, akiknek százalékos valóságtartalmát a szerző itt-ott mintha némi abszurditással szándékosan kerekítette volna lefelé. Tege Antal rendezése bombabiztos ígéret volt a darabban kavargó humor-energiák felszabadítására. A Corie-t alakító Gubik Petra túlpörgött Minnie-egér módjára diktálta a ritmust a partnerek számára, energiái végig uralták a színpadot. A férfi elcsábításához szükséges megszokott női viselkedésminták mögött üdítően megcsillantotta az ésszel rendelkező, OKOS nőt. Figyelemre méltó poentírozásától színpadi partnerei sem maradtak el. Czitor Attila az ifjú férj szerepében hasonlóan sokoldalú alakítást nyújtott: egy feltörekvő jogász, önálló akarattal rendelkező férj, papucsosodó, nagyranőtt kisfiú és önnön határait feszegető civilizált polgár alkotóelemei keveredtek karakterében. Az előadás „jolly-joker” karaktere Mrs. Bank, a belevaló és egyúttal szemérmes, a magányt hősiesen szenvedő egyedülálló anya volt. Az őt alakító Fehér Tímea az utolsó poénig kiaknázta a szerepében rejlő lehetőségeket; egy-egy nézéssel történeteket mesélt el, szemöldökének mozdításával pedig képes volt az egész nézőteret megröhögtetni. A Mrs. Bank életét felforgató, Victor Velasco nevezetű titokzatos úriember bájos, néha idegesítő elvontságát, megingathatatlan, irigylendő magabiztosságát Katkó Ferenc keltette életre. Az első felvonás szirupos, pár-hete-házas-külső-körülményekkel-nemtörődős szerelmét rendkívül hűen ábrázolták a békéscsabai színház színészei. A második felvonásban az ötödik emeletre is betört a valóság, és az ifjú házasok is megtapasztalták, a házasság olyan mágikus határvonal, melynek akármely oldalán állva mindig a másik irányba vágyakozunk. A harmadik felvonás elején már közeli ismerősként üdvözöltük Corie-t és Pault, a nézőközönség több ízben önkéntelenül is félhangosan kommentálta az eseményeket – Micsoda zokni! Sok volt a lépcső? –, teljesen egybeivódtunk már a fiatal pár szerelmi történetével. Újraéltük, hogy tudja két ember az őrületbe kergetni egymást, milyen utálva vonzódni valaki iránt, s újra levontuk a korántsem újszerű tapasztalatot: időnként akkor is szeretjük egymást, amikor nem tudjuk a másikat elviselni.
Gubik Petra és Czitor Attila
4. Egzotikusabb tájakon is jártunk, amikor a Grand Hotelben vesztegzárba ragadtunk temérdek ital, zene, és különböző vágyaktól hajtott különc egyének társaságában. Az előadás hozta azokat a jellegzetességeket, melyek csengő-bongó összhangja kotyvasztja össze a legendás rejtőjenős hatást. Élettől elrugaszkodott, nagyon-valamilyen karakterek, egzotikus helyszín, pompa, szerelem és ármány, jellem- és helyzetkomikumok sokasága, de leginkább csak utánozhatatlan humor, a maga tudományosan kategorizálhatatlan valóságában. Így néznének ki a rejtői karakterek, ha élnének; így öltöznének, így élnének, így szeretnének, így hibáznának. Az előadás nem tett mást, mint értő szemmel kiemelte az olvasottakat a háromdimenziós világba, kisollóval körbevágta, majd hatalmas svunggal életre lehelte ezeket a csodabogárszámba menő karaktereket. Nem törődött vele, hogy a végeredmény mennyire emészthető, netán elbírja-e a színpad ezt a szintű groteszkséget és morbid humort. A színészek gátlástalanul kabaréztak. Mint csúcsra járatott felhúzhatós játékok, úgy cirkáltak körbe-körbe, saját abszurd kis világukban elmerülve. Egy férjnek legnagyobb öröm a háromhetes egészségbiztonsági vesztegzár, mivel hites neje kívül rekedt; a dizőz meglopja a párját, aki maga is tolvaj; a Jáva réme nem más, mint pizsamás vőlegényszökevény. Olyan figurák önállósultak ebben a történetben, akiknek maximum egy zárt intézet udvarán volna ildomos szabadon kószálniuk. Mi az, amit a szóban forgó előadás hozzá tudott tenni a rejtői zsenialitáshoz? Buja színek, villódzó fények, amőba módjára alakuló színpadkép, ötletes rendezés és jó zenék. Még senkit nem hallottam a pestisről vagy a lopási mániáról ilyen vígan énekelni – a színészek nagy része érthetően is tette ezt. A koreográfia eredeti, a kórus-tánckar kiemelendő erőssége volt az előadásnak. Lelkes, pontos, végsőkig kidolgozott játékuk az utolsó, „minden kiderül” jelenetet felejthetetlenné tette. A zenekar észrevétlenül volt jelen az előadás szerves részeként. Nehéz eldönteni, hogy a szövegek szakították-e meg a zenét vagy fordítva; az egész darab egyetlen véget nem érő dalként funkcionált, keretet adva a szerteágazó-összefutó történetnek. A kellően túlzó alakítások sorából muszáj kiemelni Vadász Gábor női szíveket romba döntő pizsamás alakítását, valamint Tege Antal felügyelőjét, aki a humor fogalmát egy egészen új minőségi szintre emelte. Szente Vajk a másodperc tizedrészét is zenével kitöltő rendezése látomásos világot teremtett.
Vesztegzár a Grand Hotelben
5. Amikor virágzott a lila ákác, azt is megtanultam, hogy nem csak vágyakozni kell azután, aki a miénk… a tünékeny boldogságot addig kell megragadni, amíg nálunk vendégeskedik. Gulyás Attila Csacsinszky Palija nem volt az évad legkiemelkedőbb alakítása, de a Lila akácokat könnyfakasztóan énekelte az előadás végén. Köböl Lilla Tóth Manci-alakítása megfoghatatlanra sikeredett, a két fiatal közötti őszinte, kúszónövény módjára fejlődő szerelem sajnos valahogy nem született meg, ezért Manci idegenbe utazása sem volt tragédiaként megélhető. A Komáromi Anett által alakított Bizonyosnét sem lengte körül a szükséges istennő-atmoszféra, melynek nagy részben az őt körülcsacsogó férfiak reakcióiból kellett volna felépülnie. Tege Antal Angelusz papaként magától értetődően söpörte be a sikert, ám komédiázásában jó érzékkel mértéket tartott, ódzkodva az ízléstelenségbe való átcsúszástól. Külön öröm, hogy egyúttal drámai pillanatokat is megcsillantott. Katkó Ferenc Bizonyos úrként és rendezőként is hozta a korrektül elvárható színvonalat. Az előadást énekükkel és táncukkal kísérő dizőzök hatásosan járultak hozzá a Szép Ernő által megteremtett atmoszféra életre keltéséhez.
Gulyás Attila és Köböl Lilla
6. Kedves Évad-Elődöm, emlékeztettél arra is, hogy ha mindhalálig jó leszek, a sok szenvedés után egyszer nekem is bejön valami, de akkor nagyon! A Légy jó mindhalálig című musicalt
Seregi Zoltán állította színpadra Békéscsabán. Bájos, tiszta érzelmektől csorduló, a tanulságokat kellően kihangsúlyozó életre hívása lett ez az előadás a klasszikus műnek. A gyerekszereplők fegyelmezetten táncolták-énekeltékkorcsolyázták végig az előadást. A felnőtt színészek nagyon megragadhatóan koncentráltak egy-egy jellemvonásra, a jó határozottan elkülönült a rossztól, a gonoszok nagyon gonoszak, a becsületesek nagyon becsületesek voltak. Ez rendkívül fontos az előadás célközönsége – a gyerekek és fiatal felnőttek – szórakoztatással vegyített nevelése szempontjából. Ezzel a darabbal a Jókai Színház valóban népszínházi pozíciójából fakadó kötelezettségeinek tett eleget, igényesen, közérthetően, felesleges sallangok nélkül, zenekörettel tálalva az üzenetet, hogy hosszú távon megéri jónak és becsületesnek lenni.
Katkó Ferenc és a diákok
7. A felnőttek világában azonban – főleg, ha egy államférfiról van szó – olykor választani kell a hivatal és rang diktálta kötelezettségek, és a magánélet „tündéri láncai” között. Katona József Bánk bánja Zalán Tibor átvezetésében az évad hangsúlyos előadása volt. A díszlet azonnal megszerettette magát a nézővel. Korhűségre törekvő, zegzugos, mégis funkcionális, ráadásul, ha az ember nagyon akarta, némi szimbolizmust is felfedezni vélt a kialakításában. A rendezés nem hagyta kiaknázatlanul a díszlet által nyújtott lehetőségeket, a színészek otthonosan használták a teret. A jelmezek a díszlet „kistestvéreiként” tovább erősítették a koherens látványvilágot. Az alakítások sorából mindenekelőtt Czitor Attila háromdimenziós Ottó-alakítását kell kiemelni. Az őt körülvevő viszonyok valóban megszülettek a színpadon: szerelemmel vegyes, elkényeztetettségtől fűtött türelmetlen vonzalma Melinda iránt, valamint Gertrudishoz fűződő, szélkakas módjára forduló érdekrokonsága egyaránt plasztikusan ábrázolt. A másik nagy alakítás Tege Antal munkáját dicsérte, aki tökéletes választás volt Biberach szerepére. Laza vigyorával, fellengzős dumájával olyan volt, mint egy mosolygós szociopata, akinek egyetlen hobbija marionett módjára mozgatni beteg kis társasjátéka szereplőit. Demeter András Bánk bán szerepében már első megjelenése alkalmával ezer fokon égett, ezért a gondterheltség, a gyanakvás és a kétségbeesés árnyalatait a továbbiakban nehéz volt tovább színezni. Tiborc monológja Jancsik Ferenc tolmácsolásában rendkívül tartalmasra sikeredett; sem vád, sem megrovó panaszkodás, csak keményen koppanó súlyos ténymegállapítások. Az előadás a férfi színészek számára jelentett jutalomjátékot. A női alakítások közül Kovács Edit Gertrudisa sikerült a legjobban, valószínűleg azért, mert nem „királynőzött”, hanem a hatalmas fekete ruha és a ráaggatott rang mögötti embert és nőt mutatta meg. Halálának ábrázolásával azonban – hosszú, ritmikus rángatózás utáni szabályos befekvés egy padsorba – nehéz helyzetbe hozta őt a rendező. Erősségeit és gyengeségeit összevetve a Bánk bán békéscsabai előadása jól átgondolt, tartalmas tolmácsolása volt a klasszikus műnek Szabó K. István rendezésében.
Demeter András és Bartus Gyula
8. A szerelem nagyon rejtélyes dolog: még egy szűz és egy szörny is egymásba szerethet. A békéscsabai Jókai Színház nem máskor, mint a magyar dráma napján mutatta be Pozsgai Zsolt tragikomédiáját. A szerző saját darabját rendezte, egy ifjú színésznő pedig a Szűz szerepében debütált. A Szűz és a Szörny vonzalma inkább a dialógus szintjén jelent meg, mint a reflektoráztatta színpadon. Mikor már kezdtük azt hinni, hogy A Szépség és a Szörnyeteg budapesti bérházas változatába cseppentünk, a való élet tekercset cserélt a diavetítőben, és néhány valószerű fordulat megmentette a cselekményt. A Szűz – miután szüzessége húszezer forintért a romlás oltárán feláldoztatott –, kiégett perditává lényegült, miközben a Szörny és haverja lefölözték a lány futtatásának hasznát. Az első pásztorórát az ajtó túlfelén asszisztáltuk végig; nemcsak a tizennyolc éven aluli nézők miatt kíméletes megoldás ez, de a szerző hamisítatlan tragikomikus helyzetet teremtett a szemünk láttára szorongó Szörnnyel, aki egyszerre stricije és szerelme a Szűznek. Samu bácsi ritmikusan visszatérő, Grétáját gyászoló-istenítő karaktere erős oszlopa volt az előadásnak – mondandója könnyre fakasztó, arcba mászó üzenet a szeretetről. A rendezésre egy szó adott: szerzőies. Nem tesz talán jobbat, ha a színdarabot az elme megírja, majd egy másik, az előzőtől génállományában is különböző elme – saját impresszióin, ötletein, érzelmein átfolyatva – saját eszközeivel kelti életre? Hiányoltam a rendezői bravúrokat az előadásból, melyek talán a „független szem” áldásai. A színészi alakításokra nem lehetett panasz – babérkoszorút mégis a mellékszereplők érdemeltek. Kovács Edit Karcsi nénije kellőképpen maszkulin takarítónő, aki tökéletesen meg van győződve róla, hogy porszívójával az egész világot sakkban tartja. Köcsög a budapesti éjszakából előrobbanó piperkőc simlis alak, szerepe hálás, szövege prímán eltalált, Csomós Lajos alakítása elismerésre méltó. Szőke Pál Samu bácsija az előadás végén kápráztatott el minket egy emlékezetesen szívhezszóló monológgal. Bartus Gyula a Szörny szerepében valahogy végig szimpatikus és szerethető maradt, nem volt könnyű elhinni, hogy egy alvilági figurával állunk szemben. Az arcát egészében eltakaró maszk révén a színészt legerősebb fegyverétől – a mimikától – fosztották meg, mégis derekasan küzdött és kifejező testbeszédével amennyire csak lehetett, kitöltötte az űrt. A Szűz szerepében Kovács Ágnes pályakezdő színésznőként lépett a reflektorfénybe; csiszolatlansága hol előnyére, hol hátrányára vált. Az általa formált karakter ugyan „józan” maradt a kokózás után is, de a szuicid hajlamú naiva – alsóneműs kényszerdomina kontrasztot meggyőzően hozta. A látvány találó szimbolizmusa volt a történetnek: ferde ajtókeretek, aszimmetrikus bútorok – semmi nem egyenes, aminek annak kellene lennie. Az ábrázolt eltorzult életekhez eltorzult tér dukált.
Bartus Gyula és Kovács Ágnes
9. Az Egerek a legjobb gyerekelőadás volt, amelyet valaha láttam. Nem gagyisított, nem „gyerkőcözött”, hanem hallatlanul szellemesen, gazdag rendezői-színészi eszköztárt megcsillogtatva mesélte el, hogyan változott meg gyökeresen két egércsalád élete. A széthúzódó függöny az előadás elején „felnőtt” előadásokat megszégyenítő színpadképet villantott fel. A díszlet a későbbiekben is aktív „szereplő” maradt, Tóth Géza rendezése kreatívan használta a teret: a művészek otthonosan forgolódtak a zegzugos sajtműhelyben, váratlan helyeken tűntek el és bukkantak elő. A jelenetek kezdettől fogva „tétre mentek”, az előadás feszes tempójával a monitor vibrálásához szokott Z nemzedéket és a mesekönyveken szocializálódott színházi tudósítót egyaránt le tudta kötni. Csak úgy sorjáztak a poénok – valódi, igazi, hamisítatlan, eredeti, felnőtteknek is szóló poénok! A jellemrajzok a tízpontos telitalálat fogalmával jellemezhetők, melyet a szinte megszólaló jelmezek és a kifejező játék életre is keltettek. A színészek odaadással vegyes szakértelemmel oldották meg a feladatukat. Fehér Tímea Lidi mama szerepében zsörtölő háziasszonyként tartotta rendben teszetosza, örökgyerek, infantilis papucsférjét (Szabó Lajos) és bájos, jólnevelt, ám igencsak életrevaló Samu fiát (Ragány Misa). Megszokták, hogy az élet nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, míg a Nagy Róbert által alakított Albin papa és a Tatár Bianka által megformált Szeréna mama fehéregér-duó kifejezetten rangon alulinak érezte a munkát, és legfeljebb arisztokrata őseik tablóját cipelték egyik helyről a másikra. Samu, a szürkeegér-fiú és Fruzsi (Gábor Anita), a fehéregér-lány gáttörő erőnek bizonyuló szerelme a színpadon is megszületett. Vadász Gábor a Nagy Macskamágus szerepében professzionális énekeseket megszégyenítő alakítást nyújtott. A Harcsa Boglárka és Réger Wanda által alakította Pascal nevű varázsegér szintén kiemelendő epizódszerepe volt az előadásnak. Az előadás hallatlanul minőségi zenékkel fűszerezve vezetett minket végig egy mozgalmas spirituális ösvényen, felnőttek számára is megfontolandó mondanivalót közvetítve. Az előadás díszletét, zenei világát, dramaturgiáját és színészi alakításait mérceként kelleni szabni, ha minőségi gyerekszórakoztatásról van szó.
Egerek
Kedves Elődöm! Úgy értesültem, jó sok előadást játszottál ebben az évadban, gőzerővel működött a színház, és hallottam azt is, hogy nem volt „nézőtéri tragédia” – ahogy az igazgatód mondja –, vagyis üres széksorok. Nagyon várom, hogy én is bizonyíthassak! Igyekszem méltó utódod lenni. A Művész Kávéházban találkozunk!
Üdvözlettel,
a 2016/2017-es évad.
Megjelent a Bárka 2016/4-es számában.
