Thomas Mann – Zalán Tibor

 

Mario és A VARÁZSLÓ

Sárközy György fordításának felhasználásával

 

SZEREPEK ÉS SZEREPLŐK

Cipolla és Gulyás Attila– machinátor, manipulátor, hipnotizőr, krakéler, provokátor

Mario és Lehoczky Mihály – naiv szívű kamasz, önérzetes, egyszerű emberke

Politikus és Jancsik Ferenc – piás, keserű, sértődött, minden lében kanál

Vállalkozó és Koleszár Bazil – parvenü, izzadós fajta, szokja az „osztályát”

Vállalkozó-feleség és Liszi Melinda – ízléstelenül öltözik, harsány, erőltetett

Mészáros és Mészáros Mihály – vágja az életet, egyszerű ember, becsületes és buta

Mészáros-feleség és Komáromi Anett – háziasszony, folyton éhes, kielégületlen

Kellékes és Csipke Sándor – megállás nélkül kapkod, riadt, túlteljesít, pánikos

Kellékes-feleség és Harcsa Boglárka – tanítónő, merev, állandóan ítélkezésre kész

Fiú 1  és Adrián – hetvenkedő, élből pimasz, tenyérbe mászó figura, izgága

Fiú 2  és Andris – jámbor, vagy inkább mafla, könnyen hozható zavarba, riadt

Üdvöske és Riegler Renáta – a városka nagymenő csaja, ruci, szleng, udvartartás

Rendező – színlelt nyugalom, feszültségben tartja a teret, rögtönöz

Ügyelő – nyugodt tapasztalt, nem lehet hozni a sodorból, nem esik ki a szerepéből

Lány csellóval – Cipollához tartozik, viszonyuk különös, néma, de beszédes jelenség

Stúdiós és Orsi – tornászgat, mindenkire van egy epés, zúzó megjegyzése, zugevő

Személyi edző és stúdiós – tornáztat, órabérre fizetik, jelentős kiesés minden kiesés

Beültető1 – tündibündi, nem lehet kihozni a sodrából, mosoly mosoly hátán

Beültető2 – durci, sérti mindenki jelenléte, sőt, léte, kimért, udvarias és rideg

           

Rendőrök, ruhatárosok, színházi lézengők

 

Történik napjaink időtlenségében, valahol egy kisvárosban Magyarországon, még az is lehet, hogy Békéscsabán, aki ráismer, annak itt, aki nem ismer rá, annak természetesen máshol. A színház udvara, kerengőkkel, oszlopokkal. Ide érkezik a közönség, hogy azután, az ajtók kitárásakor, beözönöljék a stúdió színházba. Az esetek túlnyomó többségében megszabadulnak a kabátjaiktól, kalapjaiktól és esernyőiktől a ruhatárban, a nők sminkelnek, a férfiak földerítik a klozetot, vagy annak ürügyén a büfének azt a részét találják meg, ahol komolyabb alkoholokat vehetnek magukhoz. Vidám fölismerések és ismerkedések, könnyed célzások az előadás várható erényeiről és előre látott hibáiról, a társaság kisebb csoportokba verődve társadalmi  életet kezd el élni, kivétel a szerelmesek, akik megállás nélkül egymás kezét szorongatják és egymás szemébe néznek, és a fáradt  házaspárokat, akik száraz pereceket rágcsálva egyáltalán nem mondanak egymásnak semmit, és mindig „más felé” bámulnak. Az esetek túlnyomó többségében. Esetünkben azonban valamilyen homokszem keveredhetett a máskor oly olajozottan működő gépezetbe, mert a stúdió színpad mindkét bejáratát egy-egy rendőr állja el, kérdésekre nem válaszolnak, s az egyre türelmetlenebb nézők megjegyzései is süket fülekre találnak náluk. A kerengő mélyéből előkerül Rendező, feldúlt, káromkodik, átkozódik.

 

Aktus1

 

RENDEZŐ         Picsku materi! Micsoda fejetlenség! Miféle bombariadó? Faszom a bombájukba! Nincs itt semmi bomba. Én robbanok föl! Én ölök meg valakit!

ÜLTETŐ 1          Ne tessék kiabálni, még el tetszik riasztani a közönséget. Fáradjanak beljebb, kérem, pánikra semmi ok, minden meg fog oldódni hamarosan!

RENDEZŐ         Ha elriasztom, hát elriasztom. Ha nem lesz előadás, úgyis fölöslegesen jönnek ide.

ÜLTETŐ 2          Olyan szerencsénk nem lesz, hogy elmarad az előadás. Az előadást minden körülmények között meg kell tartani. Kérem a jegyeket, jegy nélkül még az előtérben sem lehet ténferegnie senkinek.

RENDEZŐ         De nem lehet bemenni a terembe, amíg a tűzszerészek át nem vizsgálnak minden egyes zugot.

ÜLTETŐ 1          A mi kedves közönségünk türelmes. Ugye, kedves közönségünk, türelmesnek teszik lenni?

ÜLTETŐ 2          Éjfélre tán majd kezdi elveszíteni a mi kedves közönségünk is a türelmét, és jól seggbe rugdos bennünket. Vagy nem-e?

JANCSIK           Hát nincs itt egyetlen ember sem, aki intézkedne? Ekkora fejetlenség egy semmi kis bombariadó miatt. Ha tudom, megiszom még egy vodkát a büfében.

LISZI                  Befagy a sejhajom ebben a kis semmiben, amiben a szerep szerint... Nem lehetett volna előbb szólni?

BAZIL                Teljes zűrzavar. Át-lát-ha-tat-lan-ság. Ezzel nem akarok senkit kritizálni, én csak vendégjátszom itt, de ez teljes fejetlenség.

MISI                 Nyugi, gyerekek, a java még hátra van! Van úgy, hogy a kés elől elszalad a disznó. Olyankor várunk, amíg vissza nem eszi a fene. Türelem, azt mondom, türelem.

HANI                  Nem volt időm délután még enni sem. Most akkor elmehetek egy szendvicsért szerinted, vagy nem mehetek el?

MISI                    Mit tudom én. Menj el. Vagy inkább ne menj el. Vagy inkább… mit tudom én. Majd eszel otthon hurkát. Melegítesz.

JANCSIK          Én már elég régóta vagyok ebben a szakmában, de ilyen még nem történt meg velem. Olyan már volt, hogy elkésett valaki. De hogy egy egész előadás elkéssen…!

BAZIL                Egyszer ezt is meg kellett tapasztalnod. Látod, máris nem éltél hiába.

JANCSIK           Most akkor mond valaki valamit, vagy senki nem mond senkinek semmit?

CSIPI            Mi lesz, ha felrobbannak bent a kellékek! Kihozom őket. (Indulna, de a rendőrök elállják az útját.) Nekem ki kell hoznom… Á, ezek süketek is, meg némák is. Bár együtt robbanhatnék én is velük. Nahát, de nem ezekkel itt, hanem a kellékeimmel. Ezt a szégyent!

BOGLÁRKA     Kollektív szégyen. Valakinek döntenie kellene már valamit.

CSIPI               Dönteni, de mit?

RENDEZŐ         Én fölmegyek az igazgatóhoz.

JANCSIK           Na, végre valami hasznos emberi beszéd.

ÜLTETŐ 1          Az igazgató úr házon kívül van. Nem nézi a mai előadást.

LISZI                  Persze, házon kívül… egy másik házon meg belül.

RENDEZŐ         Akkor az igazgatóhelyetteshez…

ÜLTETŐ 2          Momentán ő sincs. Ezek mindig együtt járnak… el… Ilyenkor.

BOGLÁRKA     Nem rossz, nem rossz… lehet tippelni…

RENDEZŐ         Titkárság csak van…

MÉSZÁROS       Na, azt lesheted, apám, a titkárságot!

ÜLTETŐ1         A hölgyeknek lejárt a munkaidejük.

ÜLETETŐ2        Hatkor bezár a bazár…

JANCSIK           És az én bazárom soha nem zár be? Én mikor zárom a bazárom?

LISZI              Zárom a Bazilom.

BAZIL             Még van kedved ilyenkor is hülyéskedni?

RENDEZŐ        Ügyelő? Hol az ügyelő?

HANI              Na, csak megkerül előbb-utóbb a bűnbak.

 KADELKA       Parancsol velem a rendező úr?

RENDEZŐ         Nem parancsolok. Mi van itt?

JANCSIK           Honnan tudná azt épp ez az ember?

KADELKA        Bár én bent ügyelek, rendező úr, és nem kint ügyetlenkedem… Szóval, tudomásom szerint az van… hogy bombariadó.

RENDEZŐ         Tudomása szerint bombariadó. Remek.  És meddig?

KADELKA        Tudomásom szerint addig, amíg meg nem találják a bombát.

JANCSIK           Na, ez fasza.

RENDEZŐ         És mikor találják meg azt a kibaszott bombát?

HANI                Na, de rendező úr!

KADELKA        Kérem nem elveszíteni a bölcs mértéktartást, ha szabad figyelmeztetnem, itt közönség van már jobbról is, balról is, középről is… Ja, hogy mikor találják meg azt a… bombát? Arról momentán nincs tudomásom.

RENDEZŐ         És ha nem találják meg?

MISI               Már pedig nem fogják megtalálni akkor sem, ha kiüti a szemüket. Magyar rendőr őriz, véd és szolgál, de nem talál soha semmit… rajtunk, szabálytalankodó halandókon kívül…

KADELKA        Ha nem találják meg a bombát, akkor oka fogyottan hagyják el a stúdiószínházat.

RENDEZŐ       Ne idegesítsen maga is, mert már így is szétrobbanok! Arról van tudomása, hogy, ahogy mondta, oka fogyottan, mikor hagyják el végre a színházat?

KADELKA        Pontos időintervallum meghatározásába nem bocsátkoznék bele. Feltételezem, ha megállapítják, hogy nincs bomba a teremben.

LISZI               Ugyan, mitől lenne egy színházban bomba?

BAZIL              Lehet, hogy azt hiszik, hogy te már bent vagy, én kis bombázóm…

RENDEZŐ         Ez mennyi idő?

KADELKA        Én ügyelő vagyok, odabent, nem tűzszerész, idekint, rendező úr kérem. Sejtésem szerint, ez meglehetősen sok idő. Akár megtalálják, akár nem.

RENDEZŐ         De itt a közönség.

HANI                Hát, a közönség az nagyon itt van.

KADELKA        Ebben a pillanatban valóban ez az egyetlen biztos állításunk, rendező úr.

RENDEZŐ         Valahova nem kéne az embereket behajtani… akarom mondani, leültetni, pihentetni, etcetera, etcetera…

JANCSIK           Mindenkinek egy fél vodkát  fölös izgalmak megelőzésére… nekem duplát, mert én még szerepelni is fogok – már ha lesz előadás.

KADELKA        Ebben a színházban sok hely van… Ilyen célra létesített nemigen akad…

RENDEZŐ         Nemigen akad? Tehát akad.

KADELKA        Amire gondolok, az nem színházterem. Az a régi klub. De már csak bútorraktár egy ideje.

BOGLÁRKA     Teli van pókkal… pfuj!

RENDEZŐ         Akkor nyittassa ki!

JANCSIK           Ha szabad beleszólnom, fölösleges kinyittatni. Ugyanis éjjel-nappal nyitva van.

RENDEZŐ         Akkor átmenetileg ott húzzuk meg magunkat.

BAZIL                Meg a közönséget.

HARCSA            Ne ízléstelenkedj!

BAZIL                Nem úgy gondoltam.

RENDEZŐ (meghallja) Te ne gondold sehogy, Bazil! Gondolkodni itt vagyok én. (Az ügyelőhöz.) Terelje be őket a régi klubba!

KADELKA          Igenis, rendező úr.

CSIPI               És mi lesz a kellékekkel?

BAZIL               Ezt meg csak a szaros kellékei érdeklik!

RENDEZŐ         Mit tudom én! Felrobbannak a kellékek.

CSIPI               Azt én nem élem túl, kérem.

RENDEZŐ         Nincs több hiszti! Tőlem akár meg is halhat! Maga meg intézkedjék már! Mire vár még mindig?

KADELKA       Tisztelt Közönség, a rendkívüli helyzetre való tekintettel kéretik a régi klubba átfáradni, és ott várakozni, amíg a dolgok el nem rendeződnek. Kérem, kövessenek! És előre elnézést kell kérnem színházunk nevében az esetleges további kellemetlenségekért!

 

Elindul. A nézők, a jelen lévő színészek aktív, de morgolódó közreműködésével átvonulnak a régi klubba.

Aktus 2

A nézők az ügyelő vezetésével behatolnak a régi klubba. Por, székek egymás hegyén-hátán. A terem büfépultjának közelében. A terembe betolakodók dermedt csöndben figyelik a gyakorlatait végző lányt, székek után kaparásznak, próbálnak elhelyezkedni a térben, miközben hátulról egyre-másra lökdösik őket a még kiszorultak.

 

ORSOLYA (megáll, farkasszemet néz az érkezőkkel.) Én ezt nem tudom így csinálni! Kik ezek? Mit akarnak itt? Itt nekünk van óránk.

STÚDIÓS          Csináld, Orsikám, ne törődj velük. Nekünk itt engedélyünk van.

ÜGYELŐ           Ha szabad kérdeznem, maguk mit csinálnak?

STÚDIÓS           Maguk mit csinálnak itt? Nekünk erre az időpontra nekünk torna van kiírva ide.

ÜGYELŐ           Rendkívüli helyzet. Azonnal hagyják abba a tornát. A régi klubot a közönség számára lefoglalom.

ORSOLYA         Maga itt nem foglal le semmit.  Majd ha papírt hoz, lefoglalhatja! De addig kifelé innen mindenki. Nekem le kell fogynom tíz kilót, hogy megkapjam a következő szerepemet. Fogyni akarok! Nekem fogynom kell! Hát nem értik, hogy nekem fogynom kell? Mennek már innen kifelé?

STÚDIÓS           Hallották, nem? Kifelé! Orsikának fogynia kell. Orsikának meg kell kapnia a szerepet!

RENDEZŐ         Na, kölyök, ne csinálj itt nekem istenből bohócot! Nem bánom, tornásszon a lány, fogyjon is, ha bír, de legalább akasszatok föl egy pokrócot magatok elé, mert a nézők a végén még azt hiszik, itt lesz az előadás, és ti lesztek az előadás!

ÜGYELŐ           Előadás itt?

RENDEZŐ         Várjon csak… na, várjon. Mond valamit. Előadás itt.

ÜGYELŐ           Mit teszik mondani?

RENDEZŐ         Hogy határoztam. Itt fogjuk megtartani az előadást.

ÜGYELŐ – STÚDIÓS – ORSOLYA – ÜLTETŐ 1 – ÜLTETŐ 2           I-i-itt?

RENDEZŐ         I-i-itt!

JANCSIK           Én itt nem játszom! Én itt évekig ittam a vodkát. A’ se volt játék.

HENI               Akkor mi a különbség? Annyi, hogy most úgy leszel részeg, hogy nem iszol közben vodkát.

JANCSIK           Meghaladja a képességeimet…

RENDEZŐ         Aki nem akar itt játszani, az máris mehet haza.

JANCSIK           Jobb a békesség. Képes leszek a régi vodkák párás emlékein túltenni magamat.

RENDEZŐ (az ügyelőnek) Tisztelt közönség, a rendkívüli helyzetre való tekintettel (súgva hátra: de nem látom sehol Gulyit!), itt fogjuk a mai előadásunkat megtartani. Kérjük, próbáljanak úgy elhelyezkedni, mintha közönség volnának – ahogy azok is, közönség innentől kezdve.

CSIPI                  De a kellékek? A kellékekkel mi lesz?

RENDEZŐ        Miért? Maga szerint díszlet lesz? Rögtönzünk kérem, a rögtönzés az egyik legzseniálisabb színházi forma.

BAZIL                Már ha bejön…

LISZI                  És nem szokott…

HARCSA            Ez már az előadás?

CSIPI                 Majd szól az ügyelő, ha kezdődik, kedves.

RENDEZŐ         Szóljanak a világosítóknak és a hangosítóknak, hogy élesítsék be az itt lévő cuccot.

Hátulról vagy fölülről egy hang: már dolgozunk rajta, Főnök!

ÜGYELŐ (kintről jön be) Hála istennek, a primadonna már az udvaron vár.

RENDEZŐ         Kicsoda? Miféle primadonna.

ÜGYELŐ           Hát, a Gulyi.

RENDEZŐ         Várjon kint. Majd szólok, ha bejöhet. Hogy állunk a szereléssel?

Hátulról vagy fölülről egy hang: seperc, és készen vagyunk, Főnök!

RENDEZŐ         Az lesz ott a színpad, ha még föl nem fedezte volna.

CSIPI                 Az? Az vacak kis dobogó a söntés előtt?

RENDEZŐ         Az az. Ez egy tüchtig kis poros, tehénszaros hely. Való ide más színpad, mint egy vacak dobogó?

MÉSZÁROS       Disznószaros, kérem, itt a disznó a specialitás, ha közbeszólhatok. Tehén az már meglehetősen ritka.

RENDEZŐ         Nekem mindegy, tehén vagy disznó…

HENI                  A kolbász miatt egyáltalán nem mindegy.

RENDEZŐ         A szar az szar.  Mindegy, hogy honnan pottyant ki. Lényeg, hogy remek színhely egy ilyen lepukkant kis hodály egy ilyen darab előadására. Jobbat díszletben sem építhettünk volna, mint ez a sok lim-lom-rom itt.

HARCSA            Írjuk ki: díszlettervező az idő!

CSIPI                De mi legyen a kellékekkel?

RENDEZŐ         Hagyjon már a kellékeivel békén. Amit összeguberál itt, az lesz a kellék. Pardon… A trükkökhöz való kellékek is bombariadó alatt vannak?

CSIPI             Nem, kérem, azokat Gulyi művész úr mindig magánál tartja, nyilván gyakorlás céljából.

RENDEZŐ         Akkor mars kellékeket gyűjtögetni abból, amit itt talál. De várj! Előbb vigyen oda egy széket meg egy kottatartót a csellós hölgynek arra a kis dobogóra. Nem oda, hanem oda, nem, mégsem oda, hanem oda, mondom, hogy oda, mit értetlenkedik annyit, és nem úgy, hanem úgy, nem, nem, na, úgy!

 JANCSIK          Remek instrukciók! Oda, nem oda, hanem oda, oda se, hanem oda – legalább egyszer azt mondaná, hogy amoda.

BAZIL (utánozza a rendezőt) „Nem úgy, hanem úgy, nem, nem, na, úgy!” Ha újrakezdeném, én is rendező lennék.

RENDEZŐ         Takarják már le azt az istentelen testnevelési szekciót egy tetves pokróccal! Rendben van, tornázhat, csinálhatja, ha már kiírták ide, de megígérem, hogy az első hangosabb nyögésnél kivágom mindkettőjüket az ablakon.

HENI                 Az ablakon rács van, rendező úr.

RENDEZŐ         Akkor a rácson. Ne szarakodjanak itt velem! Mit nekem egy rács! Készen vagyunk? Mindjárt hajnalodik!

MÉSZÁROS       Én már teljesen készen vagyok.

BAZIL                Én is kikészültem. Vagy nem ez volt a kérdés?

Teljes a gubanc. Csipi fel-alá rohangál, mindenféle faszságot felhalmoz a színpadon, hol ide, hol oda csap le egy-egy fénynyaláb, zene dörren bele a zavarba, és hallgat el, hogy fél perc múlva egy másik hozza rá a szívbajt a nézőkre. ­Az ajtó lassan, nagyon lassan kinyílik, csönd lesz, minden szem odaszegeződik, Gulyi félig belép az ajtón, arca komoly, szinte méltóságot sugall. Szemrevételezi a látványt. Az ügyelő valamit a fülibe súg, Gulyi bólint, azután ugyanazzal a merev arccal, amivel bejött, kihátrál az ajtón. A zűrzavar folytatódik, majd belefárad önmagába.

ÜGYELŐ        Rendező úr, minden a helyén van… akarom mondani, minden, amit találtunk, az megtalálta a helyét.

RENDEZŐ         Helyes. Kezdjük is el!

ÜGYELŐ (az ajtónál állva, kivételesen nem takarásban) Figyelmet kérek! Hét óra harminckét perc. Az előadást elkezdjük. Kérek mindenkit a helyére… Akarom mondani, mindenki találjon magának valami helyet valahol a teremben. Az előadást elkezdjük.

 

1. jelenet

 

A nézőtéren előbb zavart csend, mert nem történik semmi, azután mozgolódás, némi elégedetlenség, ami egyre inkább növekszik. És még mindig nem történik semmi. Elkezdődik a nézőtéri susmogás. És még mindig nem történik semmi.

 

POLITIKUS       Most akkor lesz itt előadás, vagy nem lesz? Meddig kell még várni erre a mutatványosra? Az én időmben bezzeg…

VÁLLALKOZÓ-FELESÉG   A maga idejében… a maga idejében ilyen műsorok még nem is voltak. Ilyenek – se.

POLITIKUS       Ilyenek se? Nem ilyenek, különbek voltak az én időmben. És mindig pontosan elkezdődtek.

VÁLLALKOZÓ      Persze, hogy voltak. És persze, hogy el is kezdődtek időben. Igaza van. Nem kéne mindenkivel kötözködnöd, édesem!

MÉSZÁROS       Ez a művészi szabadosság. Vagy hogy is hívják az ilyesmit.

MÉSZÁROS-FELESÉG       Te meg nagyon értesz a művészi szabadossághoz! Meg az ilyesmikhez.

MÉSZÁROS       Jó, én csak egy mészáros vagyok, de fizettem a jegyemért. Ha pedig fizettem, akkor adjanak műsort érte, és ne kelljen arra várakoznom, hogy valami elkezdődjön… ebben a bútorraktárban. Ha tőlem kérnek fél kiló disznócombot…

KELLÉKES-FELESÉG        Na, vesszenek már össze! Az legalább műsor.

KELLÉKES        Te meg ne avatkozz bele mindenbe!

KELLÉKES-FELESÉG        Te meg egy beszari vagy.

KELLÉKES        Drágám, én kellékes vagyok, és tudom, hogy nem egyszerű egy előadást elkezdeni.

POLITIKUS       Na ja! De most nem a kellékekről van szó, barátom, hanem arról az emberről, aki ma este szórakoztatni fog bennünket.

MÉSZÁROS       Ha ugyan fog.

MÉSZÁROS-FELESÉG       Már miért ne fogna? Meg van hirdetve. Bűvész, meg mit tudom én, hogy micsoda még.

POLITIKUS       Mióta művészek a bűvészek, hogy beengedik őket a színházba?

VÁLLALKOZÓ                   Az embereknek szükségük van a jófajta szórakoztatásra. Nem csak Lér király, meg az a másik… az a vén… vén…

POLITIKUS       Miért, maga látta már?

VÁLLALKOZÓ    Nem láttam. Azért vagyok itt, hogy lássam. Szórakozni jöttem.

POLITIKUS       De ha ő nincs itt, akkor hogy akarja látni? Hogy fog szórakozni, ha elő se dugja az orrát a függöny mögül?

VÁLLALKOZÓ-FELESÉG   Majd előjön, és akkor látni fogjuk.

MÉSZÁROS       Tisztára fővárosi tempó. Persze, lenézik a vidéki embert. Azt hiszik, velünk mindent meg lehet csinálni.

KELLÉKES-FELESÉG        Attól, hogy késik, még nem néz le senkit, szerintem.

POLITIKUS       Maga szerint. Már fél órája bűvészkednie kellene.

KELLÉKES        Mindenhol előfordulnak zavarok.

VÁLLALKOZÓ                   Ami azt illeti, ez zavar a köbön. Nem akkor kezdődik az előadás, amikor kezdődnie kellene, nem a színházban van, hanem egy ótvaros kis hodályban, a belépőket persze kifizettetik velünk…

VÁLLALKOZÓ-FELESÉG  Kifizettetik. Aztán meg egy ótvaros hodályban…

MÉSZÁROS       Mi maga, visszhang?

VÁLLALKOZÓ-FELESÉG   Maga meg a mészárszékében képzeli magát, hogy beszól nekem?

MÉSZÁROS-FELESÉG       Lejjebb a hangot, kedves! Itt nincsenek politikusok, se vállalkozók, nincsenek mészárosok se, itt mindenki néző.

VÁLLALKOZÓ   Akkor nézzenek, ne dumáljanak.

POLITIKUS       Nézzünk? Mit nézzünk? A nagy semmit?

KELLÉKES        Csöndet, csöndet – ilyen hangzavarban nem lehet elkezdeni egy előadást.

VÁLLALKOZÓ    Ha menne az előadás, menne a csönd is a nézőtérnek.

VÁLLALKOZÓ-FELESÉG  Váltsuk vissza a jegyünket, és menjünk át vacsorázni a Fiumébe, édesem!

VÁLLALKOZÓ    Ha már eljöttem, én előadást akarok nézni.

POLITIKUS       Hát akkor csak nézelődjenek, nekem elegem van ebből!

 

Feláll, hogy elinduljon kifelé, amikor finom gordonkaszó szivárog át a hodály fölött, hogy azután átvegye a teljes hatalmat a rögtönzött nézőtéren. A terem jobb oldalán egy fiatal lány csellózik fehér csellóján hófehér ruhában, égi jelenség, olyan, mint egy angyal. A közönség szájtátva figyeli. Észre sem veszi, hogy a rögtönzött színpadon már egy szék, a szék támláját comjai közé fogva, már ott ül Cipolla, az est főszereplője. Amikor erélyesen koppant a botjával, mindenki odafordul, és megszakad a gordonka hangja is. Cipolla hosszan farkasszemet néz az elnémult teremmel. A csönd megfeszül. Az ajtó váratlanul kicsapódik, fiatalok tódulnak be a terembe, félresodorva a jegyszedő leánykát. Három fiú és egy lány.

MARIO  Jó estét!

Cipolla nem válaszol.

MARIO   Bűvész úr, köszöntem! Azt mondtam, jó estét. Meg, hogy isten hozta. És azt kérdeztem, hogy elkezdte-e már a produkcióját. Kicsit elkéstünk. De úgy tűnik, nem késtünk még le semmiről. Itt minden elkésett egy kicsit. Nem is kicsit. Nagyon. Vagy már vége is? Még az is lehet, hogy vége?

ÜDVÖSKE         Ha vége, akkor menjünk haza! Szívjunk valamit otthon!

A fiúk erőltetetten röhögcsélnek. Cipolla rágyújt egy cigarettára.

MARIO            Hohó! Itt nem lehet ám dohányozni, bűvész úr! Kint lehet, az udvaron, öt méterre eltávolodva az ajtótól.

FIÚ2                 Hagyd már, lehet, hogy ez is a produkció része.

Cipolla egy laposüveget húz elő a zsebéből, iszik. Nézi a fiatalokat, de hallgat.

MARIO            Hallja, maga nem egy szórakoztató alak. Legalább megkínálna egy korttyal! (A választalanságtól kicsit zavarba jön.) Úgy látom, nekünk kell itt szórakoztatnunk a közönséget.

ÜDVÖSKE         De akkor mi kapjuk a gázsit is, nem ő.

A szokásos röhögés, de egyre tanácstalanabbak a fiúk is a mutatványos hallgatásától.

POLITIKUS       Ha elhallgatnának a fiatal urak, akkor bizonyára elkezdené a mester a mutatványát.

MARIO               Mester… mutatvány… milyen mester az ilyen, még köszönni sem tud.

Cipolla nehézkesen feláll, pár lépést tesz a színpadon. Nem lehet tudni, sánta, vagy csak groteszk a járása, egyik lábát vonszolja a másik után. A szemét le nem veszi a fiúról.

MARIO               Az előbb köszöntem.

VÁLLALKOZÓ      Nem magára vagyunk kíváncsiak, fiatalember.

Cipolla csak szisszent, hogy ne szóljon bele. Mariót nézi.

MARIO               Most mit néz? Egész idő alatt engem akar bámulni?

Cipolla nem válaszol. Kissé előre dőlve nézi a fiút.

ÜDVÖSKE         Ülj már le, Mario!

Cipolla a fejéhez kap, aztán a tarkóját kezdi el vakargatni. Hirtelen mozdulatok, mindenkit meglep vele. Majd háttal fordul a közönségnek, úgy szólal meg, mintha magában beszélni.

CIPOLLA   Az ördögbe már! Megfájdult a fejem. A legrosszabbkor. Épp amikor el kellene kezdenem a műsort. Pedig nekem nem szokott fájni a fejem. Most meg fáj. Mindennek ez a vidéki szárazság az oka. A levegőtlenség. A por. Lejönni ide. Szárazság és por. Ég a szemem is. De én jövök. Jövök, mert kötelességem jönni. Feláldozni magamat a művészet oltárán. (Szembe fordul a közönséggel.) Hát itt vagyok. Néznek, ülnek, de hát ez a dolguk. És bizonyára nem érdekli önöket, hogy fáj a fejem, és ég a szemem. De miért is érdekelné ez önöket? A mi hivatásunk a szenvedés. A szenvedés önökért. Ami önökre nem tartozik. Nem is értem, hogy miért mondtam el most mindezt! Talán, mert annyi jó arcot látok itt. Érdeklődő szemeket. Akiért érdemes egy életen keresztül áldozatot hozni. Igen, hölgyeim és urak, a művészt áldozat. És a művész is áldozat. Áldozat a művészet oltárán. Ezt azonban felesleges önöknek tudniuk. A művész szenvedése nem tartozik a nézőre. A nézőre a művész művészete tartozik. De minden művészet szenvedés. Minden művészet szenvedésből jön létre. A művész szenvedéséből. Miért is tudnák? Ne tudják. Magukra csak az tartozik, hogy leültek ide, és néznek engem. És nézni fognak engem, mert én azért jöttem, hogy engem nézzenek. És néznek.

Mario dacosan elfordul.

MARIO             Én nem nézem. Ha megköveteli, hogy nézzem, én nem nézem.

CIPOLLA           Ah, Mario! Úgy hallottam, így hívják. Kissé rossz a modora, fiacskám, de azt hiszem, az ilyen, lányoktól elkapatott ficsúroknak mindig rossz a modoruk.

MARIO               Maga azért jött ide, hogy a közönségét szapulja?

CIPOLLA           Szapultam én itt valakit? Tegye fel a kezét, aki úgy érzi, hogy szapultam. Ha valaki is feltette, annak nincs igaza. Ahogy annak sem, aki nem tette fel. Nekem nem kötelességem tisztelni önöket! Nekem szolgálnom kell önöket. És ha önök megbecsülik ezt a szolgálatot, akkor tisztelni fogom magukat érte. Szolgálat. Ahogy a pásztor szolgálja a nyáját. Na, nem a birkapásztor, Mario barátom, hanem a lelkipásztor. Mi művészek, a lelkek pásztorai vagyunk.

MARIO              Úgy látom, maga csak a szájával bűvész. Mutatna végre valamit?

CIPOLLA           Mindennek eljön az ideje, Mario fiam.

MARIO               Nem vagyok a fia.

CIPOLLA           Szerencsére! A művészeknek ritkán van gyerekük, még ritkábban fiuk. Gyermekeik megtestesülnek a produkcióban, melyet a közönségüknek nyújtanak, családjuk a közönség, mely elfogadja és felneveli magában ezt a gyermeket. De hogy ne gondolják azt, hogy nem részesültem szüleimtől és derék tanítóimtól jó modorban, hát bemutatkozom. Tessék! Cipolla. Cavaliere Cipollának hívnak, amint a plakátokon olvashatták városszerte, utazó virtuóz, mulattató művész, forzatore, illuzionista és prestigiatore – a szemfényvesztés tanult ezermestere, aki e tekintetes publikumnak néhány rendkívüli, titokzatos és elképesztő tüneményt szándékozik bemutatni.

MARIO               Tehát bűvész!

CIPOLLA          Mario, már megint te? Ki kell javítsalak. Nem bűvész, művész! És tudod, mi a különbség e kettő között? Hogy a bűvész csak az érzékeket kábítja el, de a művész a lelkekig hatol, az emberi tudat alá, azokba a mély bányákba, ahol a titkok és az ösztönök alvó ércei szunnyadnak. De hát, te úgysem értesz ebből semmit.

MARIO               Unom magát!

ÜDVÖSKE         Mario, hagyd már békén, ennek nem lesz jó vége!

CIPOLLA           Mario fiam, a legjobb lesz, ha hallgatsz erre a szépségre, helyi üdvöskére itt, aki a társaságodban – és a másik két szép ifjú társaságában – élményre szomjúhozik.

FIÚ 1                   Másra szomjúhozik.

FIÚ 2                   Egészen másra, uram.

MARIO               Kuss legyen! A bűvész hozzám beszélt.

CIPOLLA           Ah, bravó, bravó, kis Mario! Nem kis gőggel azt feltételezed, hogy én veled beszélgetek, ugye? Oktalanság ezt feltételezned rólam, de éppen az ostobaságod miatt tetszel nekem, fiúcskám. Hiszed-e, hogy akkor is kiszúrtalak volna magamnak, ha nem késel el olyan otromba módon, ahogy azt megtetted? És nem szájalsz velem, ahelyett, hogy megvárnád, amíg elkezdem a produkciómat. Te persze azt hiszed, mert megváltottad a jegyedet, már szabad felszólnod hozzám! Nagy tévedés, és nagy hiba. Ám én is emberből vagyok, némiképp, aki a magadfajta fickókat különösképp kedveli.  Ti vagytok az én embereim. Nyilván kemény legény vagy te is. Azt teszed, amit akarsz. Vagy csak azt gondolod, hogy azt teszed, amit akarsz? Előfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Vagy éppen azt tetted, amit nem akartál? Amit nem te akartál? Na, csak valld be, barátom, hogy kényelmesebb is, mulatságosabb is lenne nem játszani mindig a kemény legényt, s lemondani egyszer valamelyikről: vagy az akarásról, vagy a cselekvésről. Az akarás cselekvés, a cselekvés akarás, csak ez még nem rendeződött így a fejedben. Jó lenne egy kis munkamegosztás abban a kis, korcs agyadban! Ennek a válogatott, díszes társaságnak meg akarnád mutatni a seggedet, éspedig az egész seggedet, úgy, ahogy van, ahogy megszült az anyád, és amit, remélem, kitöröltél ide indulásod előtt?

MARIO               Én ilyen szavakat nem használok.

CIPOLLA        Nem használsz. Azt se mondod, hogy baszd meg, ugye, minden második mondatodban, ennek a kis… üdvöskének, ott, melletted, vagy a cimboráidnak?

MARIO               Mi köze hozzá, hogy mondom-e!

CIPOLLA           Milyen igazad van. Akkor miért akarod megmutatni a… na, adjunk a jó modornak, a hátsódat a tisztelt publikumnak?

MARIO               Ki mondta, hogy akarom?  Nem akarom. Még azt hinnék…

CIPOLLA           Mit hinnének, szépfiú?

MARIO               Azt hinnék, hogy én egy… olyan vagyok…

CIPOLLA           Nem, kis barátom, semmit se hinnének, főleg azt nem, hogy te olyan vagy. Hiszen te csupán tennéd, hogy olyan vagy. Mielőtt háromig számolnék, jobbra-balra át!-ot csinálsz, és a társaság előtt letolod a gatyádat, egészen a térdedig, és megmutatod, milyen a te gyönyörű kis hátsód, amelyet annyira szeretnek, feltehetően, a lányok. Na, gyere le ide, hozzám!

MARIO               Erre nem kényszeríthet!

Cipolla egy ideig mereven bámul Marióra.

CIPOLLA           Nem kényszerítelek. Csak azt mondom, ide, hozzám!

Mario egy ideig áll a helyén, azután lassan, mintha álomban lépne, leballag a karzatról, eltántorog Cipolla dobogójáig. föllép, és megáll szemben a bűvésszel.

CIPOLLA           Ezzel meg is lennénk. Igazad van, jól nevelt gyermeke vagy anyádnak, szót fogadsz az idősebbnek. Akkor most nézzük meg, szabad akaratodból megteszed azt, amit én csak sejtek. Hogy honnan sejtek? Itt lakik az összes idegemben a sejtés, képzeld, hogy meg fogod tenni. De meg ám. Nem rázod a fejed? Nem tiltakozol? (A nézők azt látják, hogy Mario mozdulni próbál, de valamilyen erő lefogja a karját, vergődik, remeg egy helyben állva, tekintetét le nem véve a mágusról.) Egy, nadrágszíj… (Mario hihetetlenül lassú mozdulattal a nadrágszíjához nyúl.) Kettő, nadrág térdig… (Mario nyögdécsel, majd letolja a nadrágját a térdéig.) Gatya térdig, három! (Mario minden ízében reszketve letolja a nadrágját, Cipolla a vállára üt, amitől előre hajlik a teste. A nézőtér felhördül, itt-ott szinte kiáltások szakadnak ki az emberektől: ez nem fair… a szentségit… miket nem tud ez… szegény srác… szégyen… úgy kellett neki… én kezdek félni tőle… állat… legyen már vége! Cipolla hajlong. ) Ollé! Hé? Hol marad a megérdemelt taps? A fővárosban ilyenkor már zúg a taps! Na jó, önök máshoz vannak szokva. Akkor tapsolják meg városuk szülöttjét, a derék kis Mariót, mai esténk első hősét, aki, lám, kérés és főleg erőszak nélkül megmutatta önöknek azt a szép feneket, amely után annyi lány hiába sóvárog e kies porfészekben! (Egy-két kéz összecsattan a nézőtéren.) Szűken bánnak az elismeréssel, de nem adom fel. Fognak önök még önfeledten tapsolni nekem az este folyamán. Na, mi van, kisfiam? Miért nem öltözöl már fel végre? Meguntalak. Öltözz, és mássz vissza a helyedre, az üdvöske mellé, és próbálj ne túl sokat belebeszélni a dolgomba! Na, Mario, drága gyermek, ne nézz már így rám. Igen, én voltam – de te tetted, nem én. Én akartam, vagy te? Borítsa diszkrét homály. Na, menj, menj már, mielőtt meggondolom magamat!

Mario félig ébren kapkodja magára a ruháit, és az értetlenek megszégyenülésével kullog vissza a helyére. A közönség zavarban van, nem tudja, hogyan reagáljon a látottakra. Cipolla belehúz az üvegébe, majd ismét rágyújt. Visszaül a székére, két combja közé szorítva a szék karfáját.

CIPOLLA  Nézem önöket. Elnézem önöket. Elnézem önöknek. Azt hiszik, csak játszom a szavakkal! Hogy csak játszottam Marióval! Lehet. A művészet nagyban játék, ezt tudniuk kell. Én meg szeretek játszani. Eljátszani azzal a gondolattal, hogy ennek a szép falubikájának igazából nincs is akarata. Hogy én ezt kihasználtam volna? Én csak megmutattam önöknek, de nem csak önöknek, hanem a beképzelt kis Mariónak, hogy az ember soha nem az, akinek látszik, hanem mindig az, amit megtenni képes. Tolták már le önök mások előtt a gatyájukat, hölgyeim, a bugyijukat? Vagy nem így hívják azokat a csipkés alsóneműket, amelyeket a gyengébb nem hord a legintimebb zugait elrejtendő? Hát persze, hogy letolták már. Emlékeznek, hogy mikor? Na, hát senki sem akar emlékezni? Egyetlen nő sem volt még férfival az ágyban, egyetlen férfi sem volt még nővel az ágyban, avagy, egyetlen férfi sem volt még férfival, egyetlen nő sem volt még nővel az ágyban? Csak nem utcai ruhában tették! Mert az perverzió. Persze, valamennyien perverzek vagyunk egy kicsit, önök is, én is, talán, és ezt szívesen tagadjuk, még szívesebben gyakoroljuk. Az pedig, hogy a mi szép gyermekünk ezt közönség előtt tette meg, semmivel sem súlyosabb, mintha egy besötétített szobában tolja le a gatyáját a partnerére rámászás előtt. Hiszen az is egyfajta intimitás, de még milyen intimitás, hogy önök meg én itt, színpad és közönség, akarat és az akarat elveszítése… De haladjunk tovább, hosszú még az este!

MÉSZÁROS       Ez íztelen volt, uram.

Cipolla felugrik, a dobogó szélére sántikál, és a bekiabáló felé hajol.

CIPOLLA           Nem értem. Talán megnyaltam… netán, maga nyalta meg, miközben visszament a helyére, hogy úgy érzi, íztelen volt?

POLITIKUS       Ízléstelen akart mondani, csak ne forgassa ki ennek az egyszerű, de becsületese embernek a szavait, és meg kell mondjam, én is ízléstelennek tartottam.

CIPOLLA           Mit?

VÁLLALKOZÓ     Mit-mit? Hát, amit művelt. A gatyaletolatást.

CIPOLLA           Gatyaletolatást? Ilyen szót én nem ismerek, uram. Ki tolatta itt le kiről a gatyát?

VÁLLALKOZÓ-FELESÉG   Ön volt az ízléstelen.

CIPOLLA     Tehát a mi kérdésétől eljutottunk a ki kérdéséig. Bátor lépés. Én voltam tehát ízléstelen?

MÉSZÁROS-FELESÉG       Ön, nem is más, ön volt az ízléstelen.

CIPOLLA           Nézzük a tényeket! Ki tolta le a gatyáját? Mario. Ki kényszerítette erre?

KELLÉKES-FELESÉG        Ön, csakis ön.

CIPOLLA           Azt is elárulná, hogy hogyan, és mivel? Azzal, hogy háromig számoltam? Asszonyom, ha háromig számolok önnek, akkor ön is letolja előttünk a bugyiját?

KELLÉKES-FELESÉG        Szemtelen!

CIPOLLA           Szemtelen én? Nem ön vádol engem valótlansággal? És a rágalmazás az nem szemtelenség? Állítja, hogy én kényszerítettem erre az ön szemében immár sajnálatosnak feltűnő gatyaletolásra jeles ifjukat. De én csak számoltam, asszonyom. Egyszerűen csak három számot mondtam ki. Figyeljenek csak! Egy, kettő, három. Most pedig nézzenek körül! Jól nézzenek körül! Na, rajta, ne kíméljék se a nyakukat, se a szemüket! Látnak valakit, aki önök közül letolta volna a gatyáját? Mert én nem. Akkor hogy is van ez? Ezek más számok talán? Amazok bűvösek voltak?

KELLÉKES        Inkább a műsort folytassuk, és ne egymás seggét bámuljuk!

CIPOLLA           A szám elől húzta el a… szót, tisztelt uram. Ez őszinteségre késztet. Az őszinteség a néző felé egyéként is minden magára adó művésznek a kötelessége. Mi önökért vagyunk, önökért áldozatok, úgy is mondhatnánk, hogy az önök áldozatai, noha önök ebben végképp nem bűnösök, s ha ez valóban így van, akkor kötelességünk meztelenre vetkőzni önök előtt, noha nem azon a módon, ahogy azt Mario barátunk az előbb megtette. Be kell valljam, hölgyeim és urak, amint láthatták, kissé érzékeny vagyok olyasfajta kioktatással szemben, mint amiben ez a szépreményű ifjú seggmutatványos részesíteni óhajtott. Önérzetes ember vagyok, vegyék ezt is számba! Nincs ízlésem szerint, ha másként, mint komoly és udvarias módon kívánnak nekem jó estét – kevés ok van rá, hogy ellenkezőképp tegyenek. Ha nekem valaki jó estét kíván, önmagának is kívánja, mert a közönségnek csak az esetben lesz jó estéje, ha nekem is van, s ezért a helyi lányok szeme fénye nagyon jól tette, amikor nyomban bizonyítékot szolgáltatott rá, hogy ma jó estém van, s ily módon az ő jókívánságairól lemondhatok. Büszkén mondhatom, hogy csaknem mindig jó estém van. Néha-néha, igaz, rosszabb is akad, de ez ritkaság. Az én hivatásom nehéz, áldozat a művészet oltárán, és egészségem nem a legtökéletesebb, sajnos, csekély testi hibám van, ami képtelenné tett, hogy komolyabb fizikai kihívásokat kívánó munkálkodásokat hajthassak végre. Csupán lelkem és szellemem erőivel győzöm le az életet, ami mindig annyit jelent: legyőzni önmagamat, és büszkén vallhatom, hogy a művelt közönség tiszteletét és érdeklődését munkámmal sikerült fölkeltenem. A vezető sajtó is méltányolta ezt a törekvésemet, nem egyszer tüneménynek nevezett, az ország különféle rangú és rendű, úgymint pártállású, vezetőit műsoraim rendszeres látogatói között köszönthetem. Nem tartottam szükségesnek ezek után, hogy lemondjak olyan apró kis szokásaimról, amelyeket a fényes és előkelő helyeken is elnézéssel fogadott a közönségem, nem tartottam szükségesnek, hogy lemondjak róluk egy viszonylag mégiscsak kevésbé jelentős helyen, amilyen az önöké, és nem óhajtom eltűrni, hogy egyesek, akiket a női nem kegyei, úgy látszik, kissé elkapattak, rendreutasítanak. Őszintén megmondva, nem szeretem, ha gúnyt akarnak űzni belőlem kis falusi kakasok. Lám, lám, a gúny mindig visszaszáll a kiagyalójára. De ne többet erről! Mielőtt tehát előadásunk valódi tárgyára térnénk, engedjék meg, hogy kényelembe helyezkedjem!

A fogashoz megy, ledobja magáról a köpenyét, szétnyíló kabátszárnya mögül egy pisztoly villan elő. De csak egy pillanatra. Valaki felhördül a nézőtéren. Cipolla észreveszi a reakciót, de nem reagál rögtön. E helyett ismét alaposan meghúzza a laposüvegét, majd a bekiabáló felé fordul. Rátenyerel a pisztolyára.

CIPOLLA           Nem kell izgulniuk. Csak kellék. Az előbb kaptam a kellékestől. Nem így volt? Az előbb kaptam, vagy nem? Kellék vagy sem, kedves uram?

KELLÉKES        Természetesen kellék.

CIPOLL              Na, ugye. Mondtam, hogy kellék. De ha nem az lenne, akkor sem kellene, hogy riadozzanak. Hogy nálam van, az csak az önök biztonságát szolgálja. Egy hajdani amerikai elnököt, bizonyára hallották a nevét, Lincolnnak hívták, színházban ölte meg egy őrült merénylő. És őrült merénylők mindig akadnak, még a mai színházakban is. És nekünk, közéleti embereknek, mert így is hívnak bennünket, kötelességünk, hogy megvédjük önöket! És mi minden időben meg is fogjuk önöket védeni, ebben sohase kételkedjenek. De hol is tartottunk? Ja igen. El kellene végre kezdeni a mutatványok sorát. Mivel is kezdjük, mivel is? Önök persze most azt gondolják magukban, hogy készületlenül jöttem ide, és nem tudom, hogy milyen mutatványokkal ámítsam el önöket. Nos, ebben tévednek. Én pontosan tudom, hol tartok, és hogy mi következik. De a színpadi előadásnak dramaturgiája van, s ehhez hozzátartozik a bizonytalanság érzetének felkeltése a színpaddal szemben ülőkben. Mintha kitalálnám. Csak higgyék azt, hogy éppen kitalálom! Ez is szórakozás önöknek, és nincs jogunk ettől sem megfosztani szeretett közönségünket. Valójában minden pontosan meg van szerkesztve jó előre. Csak arra kell ügyelnünk, hogy ne kerüljön homokszem a gépezetbe! Mario barátunk egy ilyen homokszem volt. Lefújtuk a fogaskerékről. S máris kezdhetjük műsorunkat. Az első mutatványhoz két önként jelentkezőt kérek. Mondjuk, azt a két fiatalembert fogom kérni, aki Mario barátunkkal és a gyönyörű üdvöskével érkezett késve mai előadásunkra. Kérem, fiatal urak, fáradjanak le hozzám, és legyenek segítségemre a produkcióban. Na, ne kéressék magukat, szép legények, a színpad az a világ, amelyre ámulattal néznek a civilek! És ha önök erre a deszkára lépnek, mellém, akkor már önök is szereplők lesznek, a lányok el lesznek ragadtatva, mi több, ragadni fognak, hogy úgy mondjam, de ezt nem feltétlenül kell félreérteniük, szóval, schnell, schnell, ifjú barátaim, haladjunk, sok van még előttünk, és rövidek mostanában az éjszakák!

POLITIKUS       Valóban történhetne már valami! Ébresszenek fel, ha horkolnék!

MÉSZÁROSNÉ   Én határozottan élvezem. Van stílusa ennek az embernek.

VÁLLALKOZÓ    Ahogy mondani szokás, a stílus maga az ember.

VÁLLALKOZÓNÉ   És neked van stílusod, édesem…

VÁLLALKOZÓ       Ami azt jelenti, hogy ember vagyok?

POLITIKUS       Már az is stílus, ha nem csinál valaki egy fél óráig semmit?

VÁLLALKOZÓNÉ    Igaza van. Nem csinált eddig semmit.

VÁLLALKOZÓ        Lehet, hogy csinált… valami ilyesmit érzek.

VÁLLALKOZÓNÉ     Vagy mégis csinált… volna?

MÉSZÁROS       Közönség előtt a nem-csinálás is elég megterhelő lehet. A hentes pult mögött például…

MÉSZÁROSNÉ        Nem csinált semmit? Én nem is vettem észre… hogy nem csinált semmit

CIPOLLA           Jól elvannak egymás között? Ennek őszintén örülök! De komolyan, őszintén örülök. Nem hiszik, hogy örülök? Pedig igen. Mert amit itt fél füllel hallottam, az arról győz meg, hogy ura vagyok a helyzetnek. Bocsánat, fiatalemberek, csak egy percnyi kitérő, és máris állok a rendelkezésükre. Igazuk van, valóban semmit sem tettem még, de nem tagadhatják önök sem, hogy a szavaimat már mint cselekedetet méltányolták, tehát, hatni tudtam velük önökre. Modern világunkban a szó elengedhetetlen tartozéka az életörömnek, és sokkal elevenebb társadalmi megbecsülésben részesül, mint ez előtt bármikor. Az anyanyelv, a nemzet kötőanyaga, nálunk, szemben néhány környező trehány népségnek, példás tiszteletben áll, s van valami derűs példázatosság abban a gyönyörködő áhítatban, amellyel fordulatait, törvényeit ápoljuk. Élvezettel beszélünk, élvezettel hallgatunk - és bírálva hallgatunk el. Mert a személyes kiválóság mértéke az, miként beszél valaki; a lomposság, kontárkodás megvetést kelt, az elegancia és nyelvi remeklés emberi tekintélyt szerez, amiért is választékos fordulatokkal, nagy műgonddal kidolgozott spontán fordulatokkal igyekeztem hatni önökre. Hatás! Világunk jollyjocker-fogalma. Sem nem vagyok olyan szép, mint önök, sem nem vagyok olyan egészséges, mint önök, mégis én ülök önökkel szemben, és bár önök velem szemben, valójában nem velem szemben ülnek, hanem önmagukkal… De látom, minél tovább emelkedem ezen a filozófiai meredélyen, ami a nyelv és a hatás eredőjeként került elénk, annál homályosabb és értetlenebb a tekintetük. Maga érti talán, amit itt beszélek?

POLITIKUS       Semmi oka rá, hogy engem froclizzon!

VÁLLALKOZÓ     Semmi joga hozzá!

KELLÉKESNÉ  Ne tessék itt minket provokálni!

KELLÉKES        Te meg ne szólj bele mindenbe! Megmondtam, hogy nem hozlak színházba többé…

VÁLLALKOZÓNÉ   Csak hadd mondja! Ezt legalább értjük.

CIPOLLA           Szeretem az őszinte szót. Vegyék úgy, hogy nem történt semmi! Lássuk ezt a két, meglepő türelmességgel és illedelmességgel várakozó ifjat! Szolgálatukra, uraim! Feltéve, hogy beleegyeznek, egynéhány számtani feladvánnyal kezdjük a programunkat. 

VÁLLALKOZÓ    Mi köze ennek a bűvészmutatványhoz?

POLITIKUS       Megbántam, hogy idejöttem!

MÉSZÁROS       Ha hiszik, ha nem, engem érdekel, mire akar kilyukadni.

VÁLLALKOZÓNÉ     Ez csak egy kókler. Otthon is tudunk számolni.

CIPOLL              Fecseg a felszín, hallgat a mély, mondja a költő. Csak egy kevés türelmet kérek még! Ezt a papírlapot ezzel a rajzszeggel a tábla jobb felső sarkába erősítem. Tudtak követni? Remek! Most felemelem a lapot, és a táblára írok valamit. A lap el fogja takarni az írást. Na, ezzel meglennénk. Figyeljék a kezemet, nehogy csaljak! Bár az igazi bűvésznek hiába figyelik a kezét, soha nem jönnek rá a trükkjeire. Az igazi bűvésznek. És önök előtt most egy igazi bűvész áll. Szerénytelennek tartanak? Dehogyis vagyok szerénytelen. Objektív vagyok. Ha nem ismerik mindannyian ennek a szónak a jelentését, akkor másként mondom. Én vagyok az, aki mindig megmondja a tutit. Önöknek, és önök helyett. A rendőr őriz, azzal szolgál. A művész megmond, ő pedig azzal szolgál. Ezek szerint: minden művészet szolgálat, de nem minden szolgálat művészet. Föl, föl, fiacskáim, ide föl, én meg lemegyek, oda le, hogy ti legyetek fönt, és én legyek lent. Mert, talán nem kell bizonygatnom, hogy a fönt-lét és a lent-lét nem feltét nincs feltétlenül összefüggésben térbeli elhelyezkedésünktől. Magyarán: önök lehetnek följebb, mint én, fizikailag, de nem lehetnek föntebb – mentálisan. Mindenki számára lefordítva: ha nem akarom, önök nincsenek. Mert a valaki ott kezdődik, hogy tudatosítja azokban, akik nem valakik, hogy valójában, mi több, lényegében, nincsenek. Látom, nem érti…

POLITIKUS       Megint engem tetszik az úrnak baszogatni? Utálom a néző-provokáló színházat.

MÉSZÁROS       Ne érzékenykedjen, öreg! Örüljön, hogy valakinek látja a művész úr.

CIPOLLA           Értette, amit mondtam, vagy nem értette?

POLITIKUS       Megint kezdi…

VÁLLALKOZÓ           Nem hagyna ki bennünket a kétes játékaiból?

CIPOLLA           Maguk nélkül mit sem ér az én egész létezésem. A van-ságom. Önök a visszaigazolás. Ami miatt érdemes kiszolgálnom önöket. De ne ragadjunk bele egymás nyálába, uraim! A két ifjú türelmetlenül vár. Nos, arra kérem őket, hogy a következőkben elvégzendő feladvány kiszámításánál legyenek a segítségemre. A számítás nem lesz nehéz, kevésbé tehetséges számolók is alkalmasak rá. Nézzék meg a hímnem e két rendkívülinek ígérkező tagját.  Erejük heroikusnak tűnik, kezük kellően és ingerlően nagy, szájuk római éltósággal húzódik össze, s csak ritkán mosolyra, szemükben az előadás előtt elfogyasztott alkohol lángja lobog… na, nesztek, itt van egy-egy kréta, a dolgotok annyi lesz egyelőre, hogy egyszerűen felírjátok azokat a számokat a táblára, amelyeket kiáltani fogok. Világos a feladat, két szép emberek?

FIÚ 1                   Sajnálom, de én nem tudok írni.

CIPOLLA           Úgy? Feltételezem, hogy te sem, barátom!

FIÚ 2                   Természetesen én sem.

CIPOLLA           Tételezzük fel, hogy van humorom. De önök tételezzék azt, hogy mindig, minden körülmények között van támaszkodni tudok a humoromra. Vannak helyzetek, amikor a humorom nem működik. Olyankor például, amikor tréfát űznek velem. Netán, gúnyt űznek belőlem. Nem tudnak írni. Tudják mit? Akkor teszem a legjobban, ha én ezt elhiszem. Elhiszem, és utálkozom. Mert önök azt állítják, hogy nem tudnak írni, én kijelenthetem, hogy utálkozva nézek magukra. (Meghúzza a laposüveget.) Egészségükre, analfabéta urak! Önök ebben a pillanatban a legyekkel, a macskákkal és a tetvekkel kerültek egy kategóriába. Az írni nem tudók kategóriája ez! (Rágyújt, a fiúk arcába fújja a füstöt, akik zavartan és saját ostoba bátorságuktól eltanácstalanodva ácsorognak a dobogón.)   Botrányos. Ezt most hidegen mondom és keserűen! Vonszolódjanak vissza a helyükre, Üdvöske kisasszony szoknyája mellé, a mutogatós Mario karjai közé! Ebben az országban, amelynek valamennyi jelen törekvése összeegyeztethetetlen a tudatlansággal és sötétséggel, mindenki tud írni. Rossz tréfa ilyen illusztris társaság előtt, amilyen a tulajdon városkátok lakóiból verbuválódott közönség, magukat jobban lealacsonyítani, mint amilyen alacsonyan vannak valójában. Egy kiválóan regnáló kormányt s egy Európába feltörekvő országot kevernek ostobaságukkal gyanúba. (Hirtelen sarkon fordul, és kifelé bámul az ablakon a sötétbe.) De, ha ez a városka, ahol most veszteglünk, csakugyan ilyen sötét zuga e hazának, hogy itt a legelemibb ismeretek is ismeretlenek, akkor sajnálom és bánom a percet, hogy erre a helyre indultam, amelyről tudnom kellett ugyan, hogy jelentősége egy és más tekintetben mögötte áll egy európai városnak...

MARIO               Legyen ebből elég végre! Nincs joga ahhoz, hogy otromba tréfákban szapulja ezt a várost. Mi mindnyájan idevalósiak vagyunk, és nem tűrjük, hogy a élőhelyünket idegenek kigúnyolják. Ez a két srác a barátunk, nem tudósok, de éppolyan jóravaló emberek, mint esetleg némely más ebben a teremben. Aki Európát hánytorgatja, az viselkedjen úgy, ahogy egy európainak viselkednie illik!

Cipolla lassan, nagyon lassan fordul meg, azután csípőből kirúgó léptekkel egészen a dobogója széléig sántikál.

CIPOLLA           No, nézd csak! A régi ismerős! A legényke, aki a kemény kis seggében hordja a szívét! (Csak most veszi észre, hogy a két fickó még mindig a dobogó szélén ácsorog. Rájuk förmed.) Mit álltok még mindig itt? Belőletek mára elég volt! Vissza, a helyetekre! Most ezzel a dicső férfiúval van dolgom, ezzel a „városvédő szenttel”! Ezzel a Vénusz toronyőrével, aki kétségkívül édes köszönetre vár éber őrködéséért...

MARIO               Ne szórakozzon itt velem tovább! Beszéljünk csak komolyan! Ha kell, beverem azt a mocskos pofáját!

CIPOLL              Csak gyere le, drága fiam, és verd be a bácsi mocskos pofáját. Ez benne van a pakliban – a pakliban, amely, ha túlélem a veled való találkozást, akkor hamarosan elő fog kerülni.

KELLÉKESNÉ  Csak nem fognak itt összeverekedni?

KELLÉKES        Ugyan, kedvesem, ez csak színház, ne éld bele magad!

POLITIKUS       Attól tartok, ez már egészen más, mint egy színház.

VÁLLALKOZÓ    Jön lefelé a srác!

VÁLLALKOZÓNÉ  Ez meg fogja verni a bűvészt!

MÉSZÁROSNÉ    Valaki fogja már vissza!

MÉSZÁROS       Vagy fogja le. Különben vér fog folyni.

CIPOLLA (mosolyogva, kezét széttárva.) A helyzet nem ilyen tragikus. Aggodalomra semmi ok. Mario barátunk heves ifjú, és mint az előbb tapasztalhatták, némiképpen gátlástalan is. Higgadtság, kedveseim! Legyenek tanúi, mire megy ez a kakaskodó ifjú egy művésszel! Lássák, tud-e kárt tenni egy kötekedő hajlamú suhanc a művészet felszentelt papjában! Nagyon harcias ám őkelme, majd szétrobban a vágytól, hogy megverekedjék velem! Ijesztő látvány, hát nem? És nekem mégis nevethetnékem van, amikor végignézek rajta. Csöppet sem izgulok. Inkább kissé szégyellem magam, hogy ehhez az egyenlőtlen küzdelemhez odaadom magamat, a méltóságomat…

POLITIKUS       Maga komolyan verekedni akar… verekedni a színpadon?

CIPOLLA           Színpadon vagy nem színpadon, mindegy is, kedves uram.

MÉSZÁROSNÉ        De hát sokkal fiatalabb, mint maga!

CIPOLLA           Fiatalabb.

MÉSZÁROS       Meg maga… ugye… nincs is teljesen rendben… hogy úgy mondjam… felépítésileg.

VÁLLALKOZÓNÉ    Felépítés? Nincs is felépítése! Ez egy nyomorék.

VÁLLALKOZÓ        Ez talán erős volt, drágám.

POLITIKUS       Lehet, hogy erős volt, de ez az igazság.

CIPOLLA           Önök közvetlenek velem, de csöppet sem kedvesek… De hát, a vidéki emberek már csak ilyenek, miért is várnék több kíméletet a maguk fajtáktól. (Mario közben már leér, és magát felfújva várakozik, hogy vele is foglalkozzék Cipolla – avagy, ő vele. A bűvész úgy tesz, mintha csak most venné észre a közelségét, arcán gúnyos, meglepett, mímelt csodálkozás. Közelebb lép hozzá. Mélyen a szemébe néz, Mario állja a tekintetét. Egy idő után azonban úgy tűnik, nem is tudna mást tenni. Kétség kívül megfogta tekintetével a mágus.) Azt mondtad, fiam, hogy eleged van. Ezt meg tudom érteni, hiszen látni való, hogy nem jól érzed magad. Már a szemed tisztasága sem kielégítő, gyomor-bél rendszered akut zavarára mutat. Nem kellene este szórakozni menned ilyen állapotban, amilyenben vagy. Könnyelműség volt ma délután olyan sokat innod abból a fehérborból, hiszen rettenetesen savanyú volt. Most aztán itt van a hascsikarás. Szellentened kellene, de szégyellnéd. Igazam van? (Mario merőn nézi, de nem válaszol.) Szeretnél meggörbülni fájdalmadban, nem? Csakhogy, az nem túl férfias egy ilyen legénytől. Tedd csak meg, ne röstelkedj, fiam! Görbülj meg és szellents egy nagyot! Némi megkönnyebbülést szerez mindkettő a számodra, fontos, hogy a test engedjen a belek görcsös csavarodásának. (Mario kitátja a száját, láthatóan beszélni akar, de nem tud megszólalni. Bárgyún elmosolyodik.) Na, gyerünk! Meggörbülés és fingás! Azt mondtam, görbülj meg és szellents! Azt hiszed, tudnál nem így tenni? Ebben ne reménykedj! Efféle kólika esetén muszáj szellenteni és meggörbülni. Ne is berzenkedj hát e természetes reflexmozgás ellen, csak azért, mert más ajánlja!

Mario lassan fölemeli az alsókarját, keresztben rászorítja hasára, teste meggörbed, oldalt előrehajol, mind mélyebbre és mélyebbre, széttorzult lábbal s befelé forduló térddel kókadozik, úgyhogy végre, hétrét görnyedő kínban, már csaknem a földön guggolt. Cipolla néhány másodpercig így „tartja”, vezénylő mozdulatokat tesz, s abban a pillanatban, amikor hatalmasat kaszál a levegőben, a fiú elereszti a rágóizmát.

A közönség egy része nevet, a másik része fújol, a mágus egy belehúz a laposüvegébe, és diadalmasan nézi a közönséget.

KELLÉKESNÉ  Hiszen ez undorító!

KELLÉKES        Megmondtam, hogy ne szólj bele!

CIPOLLA          Hagyja csak! Hiszen igazat mond.

POLITIKUS       Ön undorító!

CIPOLLA           Ó, dehogy. Én csak olyan vagyok, mint önök otthon, papucsban a sörük mellett.

VÁLLALKOZÓ    Ne hasonlítgassa magát hozzánk!

CIPOLLA           Igaza van. Hiszen én csak egy bűvész vagyok. Egy művész.

VÁLLALKOZÓNÉ   Engedje már fölkelni azt a fiút!

Cipolla a görnyedten kuporgó Marióra néz, megint úgy tesz, mintha meglepődék a látványon.

CIPOLLA           Hát ez még mindig itt van? Hát parancsoltam én neki, hogy itt kuporogjon? Az előbb még meg akart verni engem. Most meg olyan, mint egy rakás szerencsétlenség. Csak nincs valami komolyabb bajod, fiacskám?

VÁLLALKOZÓ    Ne játssza itt az ártatlant! Nyilvánvalóan meghipnotizálta a fiút.

CIPOLL A          Meghipnotizáltam? Nem egészen értem ezt a szót. Mit is jelent meghipnotizálni?  Ha valóban lenne ilyen mágikus erőm, akkor önök fölött miért nem gyakorlom?

MÉSZÁROS       Mert mi sokan vagyunk.

CIPOLLA           Aha. A tömeg bárgyú gőgje.

POLITIKUS       Nem ajánlom, hogy sértegessen bennünket.

CIPOLLA           Nem bárgyú tömeget mondtam, hanem bárgyú gőgöt. És ugyebár, ebben az esetben a gőgöt sértettem meg, nem önöket.

MÉSZÁROSNÉ        Hogy csűri-csavarja a szót! Szinte ördögi!

CIPOLLA           Kell ezen csodálkozniuk? Hiszen ez a foglalkozásom.

MÉSZÁROS       Eddig azt hittem, bűvész!

CIPOLLA      Az én művészetem, természetesen, összetett. Beletartozik a szavakkal való különlegesen értő bánásmód is. A művészet intelligencia, tisztelt uram! Intelligencia, ami a közönség szolgálatában áll. Csak nem gondolják, hogy megnyomorítani akarom ezt a derék, és önökért akár verekedni is bátor fiatalembert! Ó nem, kedveseim, nem, nem! Én nem azért vagyok itt, hogy bántsam önöket, hanem, hogy szórakoztassak. Mindeközben, természetesen, megvédem magamat ennek a fiúnak az öklétől, ezzel megvédem önöket is a brutális verekedés kínos látványától. Mert a verekedés látványát érzékeny emberek nem bírják elviselni. És önök, gondolom ezt abból, hogy idejöttek megnézni engem, érzékeny és fogékony emberek.

POLITIKUS       Most gúnyolódik velünk, vagy udvarol?

CIPOLLA       Egyiket sem teszem. Éppenséggel csak objektív vagyok. Ami pedig ritkaság a nyilvánosság szemében rangot szerzett közszereplő részéről.

POLITIKUS       Maga nem közszereplő.

CIPOLLA          Ha jól sejtem, maga pedig csak volt közszereplő.

POLITIKUS       Dögölj meg!

CIPOLLA       Több tiszteletet kérek! Mi több, követelek! Nem érdemlem meg ezt az otromba hangot!

MÉSZÁROS       Jobban tenné, ha nem a hangunkkal foglalkozna, hanem a fiút engedné el.

CIPOLLA        Már megint ez az elengedés! Elgondolni sem tudom, miért tulajdonítanak nekem különleges képességeket. Ám ha gondolják, akkor szólhatok az érdekükben. (A még mindig görnyedt fiúhoz sántikál, megsimogatja a haját, ahogy a kisgyerekek buksiját szokták a felnőttek, megpaskolja az arcát, aztán szinte durván lök rajta egyet.) Na, kelj fel végre, mamlasz, és menj a helyedre!

ÜDVÖSKE         Mario, gyere már föl, Mario!

CIPOLLA        Na, Mario, menj, ha Üdvöske hív, micsoda pipogya fráter vagy te! Nem látod, mennyire félt? És mennyire vágyik a társaságodra? Talán még azt is megengedi, hogy megfogd a mellét…

ÜDVÖSKE         Maga egy másik világban él, ember! El sem tudja képzelni…

CIPOLLA        El tudom képzelni, Üdvöske, hogyne tudnám elképzelni. De nincs két egyforma mellfogás. Ahogy Herakleitosz mondja, kétszer nem lehet ugyanúgy megfogni ugyanazt a mellet, mert sem a fogás, sem a mell nem lehet másodjára ugyanaz.

ÜDVÖSKE         Maga megbuggyant! Gyere már, Mario!

CIPOLLA           Nem reméltem, hogy érteni fogja, amit mondtam, kedveském! De ez most az én hibám volt. Az első hibám ma este. Civil voltam egy pillanatra. Egy butácska kis fruska kihozott a sodromból. Ó, nem, nem, Mario egy pillanatra sem billentett ki az egyensúlyomból. Ő, hogy úgy mondjam, be volt kalkulálva a mai estémbe.

MÉSZÁROS       És nem lehetne, hogy a mai estélyébe valami produkciót is belekalkulálna?

CIPOLLA           Hogy magának milyen igaza van! Csak nem volt hajdanán, amatőr színjátszó?

MÉSZÁROS       Hát szó ami szó…

MÉSZÁROSNÉ Ezt nekem soha nem mondtad.

MÉSZÁROS       Mert soha nem is kérdezted.

POLITIKUS       Most akkor hol van a színpad, és hol van a nézőtér?

VÁLLALKOZÓNÉ   Végül is, kit kell néznünk és hallgatnunk? Magukat vagy a bűvészt?

MÉSZÁROS       Most hozzánk beszél?

MÉSZÁROSNÉ        Na, már csak az kéne, hogy hozzánk beszéljen!

CIPOLLA           Mielőtt hajba kapnának, más vizekre vezérlem a hajónkat… (Hátba vágja Mariót, közvetlenkedve, de nem túl barátságosan.) Na, tényleg húzódj végre vissza az életedbe, kisfiam! (Mario, mint aki álomból ébred, csodálkozva nézi a szemközti közönséget, azután bizonytalan léptekkel a vadul integető Üdvöske irányába indul. Cipolla ismét meghúzza a laposüveget.)

POLITIKUS       Nem iszik maga túlságosan sokat?

VÁLLALKOZÓ    Ahhoz képest, hogy még semmit sem csinált a színpadon!

CIPOLLA          Közük? Honnan tudják, hogy ez a laposüveg nem kellék? És csak tea van benne. Nos, kellékes, ugye igazat beszélek! Ez a laposüveg ugyanolyan kellék, mint ez a pisztoly az oldalamon.

KELLÉKES        Kellék… Fel van írva valahova… Kellék, persze…

CIPOLLA           Na, látják! Az előbb valaki azt kérdezte, hol van a határ a színpad és a nézőtér között. Nem általában, kérdezte, hanem konkrétan, erre a helyzetre vonatkoztatva. Nos, meg kell állapítsam, hogy ezt a határt önök számolják fel, mégpedig önkényesen. Azt képzelik, hogy amit maguk előtt látnak, az valóság. És akit látnak, az nem egy kiváló művész, hanem éppolyan hétköznapi ember, mint önök! Nos, ennél nagyobb elismerést aligha kaphat egy színpadon élő lény, egy olyan személy, mint én. Köszönöm! (Gúnyos mosollyal szinte földig hajol. Egy ideig ebben a pózban marad. Egy-két tenyér önkéntelenül összecsattan. Majd hirtelen fölegyenesedik.) Egy önként jelentkezőt kérek!

Sántikálni kezd a széksorok között, belehajol az emberek arcába, láthatóan igyekszik zavarba hozni őket.

CIPOLLA           Megismétlem. Egy önként jelentkezőt kérek. (Kiválaszt valakit a jelentkezők közül.) Kérem, fáradjon a táblához, és írja fel egymás alá azokat a számokat, amelyeket a tisztelt nézők mondanak. Mondjuk, ön (rámutat az egyik nézőre) kérem, mondana egy számot?  (A néző mond egy számot, felkerül a táblára.) Lehet nagyobbat is! (Újabb nézőre mutat, aki mond egy másik számot. Ez a szám is felkerül a táblára. Cipolla rámutat egy újabb nézőre.) Mondjon egy évszámot! Mondjuk, annak a parasztfelkelésnek, vagy minek a dátumát! Jól hallom? 1514? Remek. Ez egyébként a Dózsa-féle parasztfelkelés dátuma. Remélem, azt is tudja, hogy Dózsa nem paraszt volt, hanem egy jólszituált kisnemes? Nem tudta? Akkor azzal sem lehet tisztában, hogy 1526 egyenes következménye volt a Dózsa-féle provokációnak! Szándékosan meggyöngíteni egy török invázió kivédésére készülő országot! Ki látott már ilyet! Na, ne nézzen így rám! Ha még nem olvasott erről, majd fog olvasni, biztos vagyok benne! (Rámutat egy másik nézőre.) Fogadjunk, hogy ön 1848-at akarja mondani! Nem/Igen? Na, az se volt valami nagy szám. Mármint a vége. A nemzet atyja, a mi sok-sok népdalban megénekelt Kossuth apánk gatyája rögtön teliszaladt, amikor az oroszok is beszálltak a bulijába, ni, ki is nyargalt nyomban Turinba, magára hagyva a föllázított országot, és milyen érdekes is! Nem ő, Görgey  lett a szabadságharc elárulója, nem ő, aki hűtlenül itt hagyta felkoncolásra azokat, akiket zászlók alá szólított…

POLITIKUS       Miféle eszméket hirdet itt! Ez is hozzátartozik a mutatványhoz?

CIPOLLA           Ó nem, uram, ez nem tartozik éppen a produkcióhoz. De ha már fölmerültek ezek a dátumok, akkor miért ne mondtam volna el a véleményemet róluk.

MÉSZÁROS       Ez nem vélemény, ez egyenesen provokáció!

CIPOLLA      Minden provokációnak számít, drága ember, ami eltér a nemzeti megegyezés politikájától.

POLITIKUS       Hagyja csak a politikát másra!

CIPOLLA           És talán magát vigyem fel a padlásra?

VÁLLALKOZÓ     Mit fitogtatja a műveltségét? Azt hiszi, csak maga olvasott Ady Endrét?

CIPOLLA           Nem, én egyáltalán nem gondolok ilyesmit. Lenne szíves mondani egy számot?

VÁLLALKOZÓ     Hárommilliárd nyolcszázmillió ötszáhuszonhétezer négyszáztizenhat. Na, elégedett?

CIPOLLA           Ön ugyebár vállalkozó?

VÁLLALKOZÓ     Ezt honnan veszi?

CIPOLLA           Igen vagy nem?

VÁLLALKOZÓ     Vállalkozom. De honnan…

CIPOLLA           Nem tudom. Látom. (Az orra alatt morogva.) Az ürességet a legdrágább öltöny sem tudja eltakarni.

VÁLLALKOZÓNÉ  Ez frocliz téged!

VÁLLALKOZÓ      Ki ez, hogy felvegyem.

CIPOLLA           És milyen igaza van, amikor nem törődik azzal, hogy én itt mit beszélek. Bolond lyukból bolond szél fúj, nem igaz? Maguk, tisztelt nézőim, hajlamosak a művészeket bolondnak tekinteni. És azt gondolják, hogy ezt a pénzükért meg is tehetik. Pedig nem bolondok vagyunk mi művészek, kérem, csak érzékenyek. Önök helyett érzékenyek. Sok kényelmetlen gondolkodást takarítunk meg az önök részére azzal, hogy magunkra vállaljuk ezt a kínt. Mert a gondolkodás kín. Ezt a kínt mi átvállaljuk önöktől.

MÉSZÁROS       Nem kínlódnánk inkább a számokkal tovább?

CIPOLLA           Ahogy tetszik. Hogy megidézzük ide, ebbe a kies kis vidéki városkába a nagy angol drámaírót. Kérem a következő számot, ha lehet, igyekezzünk tízezren belül maradni!

Tovább kérdezgeti a nézőket, kommentálva a számokat, de már nem történelmi példákkal megspékelve azokat. Valamennyi szám, egymás alá, felkerül a táblára. Végül megelégeli a kérdezősködést, és a táblánál ügyködő nézőhöz fordul.

 CIPOLLA          Megkérem önt, adja össze a számokat. Önök pedig (széttárt karokkal a nézőkhöz fordul) ellenőrizzék, hogy barátunk helyesen adja-e össze a számokat. (A táblás ember közli a végösszeget.) Stimmel, hölgyeim és urak? Egyszóval, stimmel. Hát akkor nem marad más, mint hogy megnézzük, mit takar a tábla jobb felső sarkába szögezett papírlap. (Teátrális mozdulattal felemeli a papírt, amely alatt ugyanaz a szám szerepel, mint az összeadás végén. Taps.) Hát nem furcsa? A két szám, lehet, hogy a véletleneknek köszönhetően, megegyezik. De mondanom kell önöknek valamit. Véletlenek márpedig nincsenek. Ahogy boszorkányok sem, mondta nagy királyunk, Kálmán, a könyves. 

CIPOLLA           Folytassuk most kártyatrükkökkel. (A belső zsebébe nyúl, és kihúzza onnan a laposüveget.) Pardon, nem is ezt akartam. De ha már itt van, vegyük hasznát! (Belehúz az üvegbe, élvezettel törli meg a száját.) Kellék laposüveg, kellék whiskyvel. De az is lehet, hogy pálinka. Végül is, a látszat szempontjából, teljesen mindegy, hogy mi. (Visszateszi a zsebébe a laposüveget, majd ugyanebből a zsebéből két pakli kártyát húz elő. A továbbiakban ezekkel operál.) Kérek egy önként jelentkezőt!

Kártyatrükkök következnek. A bűvész közben megállás nélkül beszél, hadovál, rögtönöz, valószínűleg azért, hogy a nézők figyelmét elvonja a nyilvánvaló csalásokról. Valamennyi trükk után tapsol a közönség, Cipolla pedig mélyen meghajolva, csillogó szemmel, nagy élvezettel aratja le a babérokat.

CIPOLLA           A kártyát legtöbben az ördög bibliájának tartják. Különösen a vallásos emberek, egyházuk intenciói szerint. Miközben épp ők forgatják a legnagyobb élvezettel ezt az ördögi kelléknek titulált bibliát. És nézik-hallgatják templomi áhítattal Korda Gyuri bácsi kommentárjait a tévében… Söprik be egy-egy parti után a kevéske pénzecskéket, mintha hatalmas összeg birtokába jutnának vele. Pedig nem, és ezzel józanul tisztában is vannak. Mit mondok tehát? Hogy a kártya olyan, mint az alkohol, vagy a kábítószer. Öl, butít és nyomorba dönt.  Idétlen idéa! A kártya játék. A játék élvezet. A kígyó megharapja a farkát. Az élvezet szenvedély. A szenvedély a lélek billegdélése a meredélyen. De  hát ez már filozófia. Filozofálni pedig igazán nem érdemes egy-egy trükk bemutatásakor.

A közönség már-már teljesen a delejébe kerül, amikor váratlanul valaki önkéntelenül felkiált.

MÉSZÁROS       Na, mégiscsak tud valamit az ember.  Ez az ember igazi varázsló!

VÁLLALKOZÓ                   A fenét tud. És egyáltalán nem varázsló. Szemfényvesztő, igaz, nem is akármilyen. Magukra erőltette az akaratát, és azt a lapot húzták ki, amelyik éppen kellett neki.

CIPOLLA           Még az is lehet. De ha jól értem, azt gondolja, magát nem tudnám befolyásolni abban, hogy melyik lapot húzza ki.

VÁLLALKOZÓ     Azt gondolom. Az én agyamat ugyan nem tudja megmanipulálni.

CIPOLLA           Értem. Ha megkérem, felfáradna mellém a dobogóra?

VÁLLALKOZÓ     Miért is ne? Én nem félek magától.

CIPOLLA           Félni tőlem? Ugyan, honnan veszi azt, hogy ebben a teremben bárki is fél, magán kívül, tőlem?

VÁLLALKOZÓ       Épp most mondom, hogy nem félek.

CIPOLLA           Ha jól emlékszem, egyedül ön beszélt itt a félelemről. Ismeri a közmondást, az beszél, akinek a háza ég.

VÁLLALKOZÓ       (miközben felkapaszkodik a dobogóra.) Ördög vigye a közmondásait! Na, mutassa azt a paklit! Az én agyamat ugyan nem fogja megmanipulálni, abban biztos lehet.

CIPOLLA           Ön meglehetősen akaratos férfiú. Ön vadul akar. Ezzel némileg megnehezíti a feladatomat. Az eredményemen azonban az ön ellenszegülése mit sem változtat. A szabadság is valami, ami van, az akarat is valami, ami van; akaratszabadság azonban nincs, mert az akarat, amely tulajdon szabadságára irányul, a semmibe nyúl. Önnek szabadságában áll húzni vagy nem húzni. De ha húz, helyesen fog húzni, annál biztosabban, minél önállóbban szeretne cselekedni.

VÁLLALKOZÓ    Ebből a handabandázásból nem értek semmit. Adja inkább a paklit

CIPOLLA           Csak ne olyan hevesen, barátom. Minden mutatvány egyben szertartás is. Ha nem jól adjuk meg a módját, oda a hatás. Most ebből a pakliból kiveszem ezt a három lapot, de úgy, hogy én sem nézem meg. Egy, kettő, három. Megtörtént. Ebből a másik pakliból ön húz ki egy lapot.  Egyetlen lapocskát. Nekem az a gyanúm, hogy a kihúzott lap az általam választottak között lesz. Ha nem, akkor ön és az akarata nyert!

A vállalkozó nagyon erősen koncentrálva, de érezhetően idegesen kihúz egy lapot.

VÁLLALKOZÓ     Megtörtént. Kihúzta a lapocskát Na, mutassa a kártyáit, szemfényvesztő!

CIPOLLA         Szemfényvesztő? Mindegy. Még mindig jobb, mintha Cipollának szólított volna. Az úgy… olyan bizalmas, tudja… és nem mindenki szereti a fölösleges bizalmaskodást.

VÁLLALKOZÓ     Ne fecsegjen már annyit fölöslegesen! Mutassa a lapjait!

CIPOLLA           Maga igazán türelmetlen egy ember! Tudja, a hatás! Mit gondolnak, az úr lapja az általam kiválasztottak között lesz? (Hangok innen-onnan.) Mario, fiacskám, szerinted az én három lapom között…

ÜDVÖSKE         Hagyja békén Mariót!

CIPOLLA           No lám, Üdvöske megszólalt. Talán elveszett Mario barátunk nyelve?

VÁLLALKOZÓ     Lenne szíves velem foglalkozni?

CIPOLL              Igaz is, ha csak átmeneti időre is, maga most főszereplő. Tudja mit? Most én is az ön erős akaratára fogok támaszkodni! Gondoljon erősen arra a lapra, amit kihúzott! És számoljon el fennhangon háromig.

VÁLLALKOZÓ      Egy… kettő… három!

Cipolla lassan, valóban szertartásosan szétnyitja a kezében lévő három kártyát, ő maga nem nézi meg, a közönségnek mutatja fel azokat, úgy, hogy a vállalkozó is lássa.

CIPOLLA           Nos, ez az én három lapom. Most pedig ön mutassa fel a lapjait! Remek. Szerepel a kártyáim között az úr által kiválasztott lap?

A közönség a döbbenten rebegő vállalkozóval együtt mondja ki az igent.

CIPOLLA  Számítottam erre. Mondhatja akár, hogy kiszámítottam. Ha nem tévedek, a kezemben tartott jobb oldali lapról van szó.

VÁLLALKOZÓ  Nem téved.

CIPOLLA           Nem lepődöm meg ezen. Én nem szoktam tévedni. Ön az, aki tévedett, amikor azt gondolta, hogy nem tartom a kezemben az akaratát. A kezemben tartom… ha akarom. (Kedélyesen elmosolyodik, de a mosolya ijesztően hideg és fölényes.) Akár a helyére is mehet. És elgondolkodhat közben azon, milyen szerencséjük, hogy én művész vagyok, nem pedig politikus. Képzelje el, ha el tudja képzelni, most már talán képes lesz rá, hogy akkor mi lenne, ha egy egész népre rákényszeríteném az akaratomat. Gondoljon bele! Egy egész népre! Egy egész nép húzná ki a pakliból azt a lapot, amelyiket én akarom! De ne tágítsuk ennyire a gondolkodásunk körét, hiszen mégiscsak egy szerény kis mutatványos estén vagyunk. ( Hirtelen megroggyan a lába, kissé megtántorodik. A zsebébe nyúl, és egy nagy korttyal erősíti föl magát. Arcára visszatér a fölényes mosoly. Fölnéz a karzatra.) Nos, Mario, mit szólsz te ehhez? Tetszett a produkcióm?

FIÚ 1   Ne hagyd magad provokálni, Mario!

FIÚ 2   Utazik rád a fickó.

ÜDVÖSKE  Csókolj meg inkább, legalább addig sem tudsz beszélni!

Mario ajkára tapad. Cipolla némi meghökkenéssel nézi a jelenetet.

CIPOLLA    Lám-lám, Mario a csókkirály. Nem hagyják, hogy provokáljam. Pedig én csak azt akartam megtudni, mint vélekedik a barátunk a produkciómról. De ha nem, nem. (Némi zavarral ismét a laposüveg után nyúl. Rövidet kortyint, de hosszan krákog utána.)

VÁLLALKOZÓNÉ    Undorító látvány egy részeges ember, aki nem tud parancsolni az ösztöneinek!

VÁLLALKOZÓ        Első ránézésre láttam, hogy alkoholista.

VÁLLALKOZÓNÉ     Ugye, te nem leszel sose ilyen!

VÁLLALKOZÓ        Hogy jön ez most ide?

CIPOLLA           Ahogy hallom, önök az ivási szokásaimat beszélik ki éppen. Tehetik ezt feljogosítva az által, hogy önök előtt zajlik az ivászatom. Szándékosan használtam ezt a durva szót, mert jóllehet bele-belekortyintok az üvegbe, ami egyébként sem üveg, hanem nemesacél, és az üvegre semmiképpen sem emlékeztet anyagban, noha formában biz’ arra hajaz, de hogy szavamat ne felejtsem, ki kell jelentenem, hogy a kortyintások és a mutatványom között gyakorlatilag semmilyen összefüggés nincs. Kellék az üveg, kellék a kortyintás, ahogy kellék az élet is, bizony, kedveseim, az élet is csak egy kellék, egy nagyobb valaminek a kelléke, amit leginkább, vagy legfeljebb úgy tudnánk nevezni, hogy semmi. (A nézők között járkál, apró figyelemelterelő trükkök közben – odakap a fülükhöz, kártyát húz ki onnan stb. – folyamatosan fecseg.) Érzik az időnek a különös illatát? A szerepek most mintha megcserélődtek volna, a folyó visszafelé folyik. A szenvedő, befogadó, engedelmeskedő rész most én vagyok, én vagyok, akinek az akarata kikapcsolódott, s aki csak a néma, levegőben remegő közakaratot teljesíti be, lássák, most én vagyok, én, aki oly sokáig akartam és parancsoltam önöknek, a kiszolgáltatottjuk, a szolgájuk; de hangsúlyozom, hogy ez mindegy nekem. Az a képesség, hogy túllépjünk önmagunkon, eszközzé legyünk, a legfeltétlenebbül és legteljesebben engedelmeskedjünk, csak fonákja a másiknak, hogy akarjunk és parancsoljunk; mindkettő egy és ugyanazon képesség; parancsolás és engedelmesség egylényegűek, föloldhatatlan egységet alkotnak; aki engedelmeskedni tud, az tud parancsolni, és megfordítva: az egyiknek gondolata bennfoglaltatik a másikban, amint tömeg és vezér bennfoglaltatnak egymásban; de a teljesítmény, a rendkívülien nehéz és idegfeszítő teljesítmény az enyém, a vezéré és dolgok rendezőjéé, akiben az akarat engedelmeskedéssé s az engedelmesség akarattá lesz, akinek személye mindkettőnek szülőhelye, akinek tehát éppen elég nehéz a dolga. El sem tudják képzelni, milyen rendkívülien nehéz a dolgom, nyilván azért iszom, vagy gyakorolom az alkoholfogyasztás eszméjét kelléken keresztül, hát igen, nagy úr a megszokás, mert kevés olyan művészt van szerencsém ismerni, aki ne nyúlna a pohár felé alkotás közben, ihletett állapotban, a teremtés aktusa közben, az eszmei fogantatás ritka éles és halálos meredélyeken bukdácsoló pillanataiban.

Leül, háttal a publikumnak, cigarettára gyújt. Sokáig hosszú csönd, várakozás. Felugrik, a csikkel a szája sarkában elvigyorodik. Rámutat az egyik fiúra.

CIPOLLA           Te ott, te törpe, aki hiába próbálod befűzni Üdvöskénket, mert ő csakis Mario kedvéért van itt, az ő kemény karizmait érzi pihegő kebléhez nyomódni, és már arról álmodozik, hogy az előadás végén hogyan tárja ki sovány, de formás hosszú combjait a buszállomás legtávolabbi, akkorra már kihalt sötét megállójának a padján…

ÜDVÖSKE         Ezt meg hogy képzeli…

CIPOLLA           Nem kell felkapni a vizet, édesem, ha ostobaságokat beszélek, hát hadd beszéljek ostobaságokat, kiskegyed hosszú combjai tőlem aztán maradhatnak összezárva, ön pedig maradhat összezárva kielégületlen és sóvárgó kis életével, mit nekem maga, és a maga tárulkozó vagy zárulkozó öle!  Gyere fiam, mert ha számolni nem is tudsz, nyilván arra képes vagy, hogy lefeküdj ide a szőnyegre, és tárgyává légy a következő lélegzetelállító mutatványomnak, na gyere, fiam, Üdvöske megvár, és lehet, hogy épp ezek a pillanatok lesznek azok, amelyek elindítják benne a vágyakozást irántad, és az a most makacsul összezárt, minden valószínűség szerint gyönyörűséges és gyönyöröket adó öl eléd tárul… jól van, jól, mielőtt tiltakoznék a gyönyörűség, abba is hagyom a froclizását, ráadásul, úgy látom, Mario úrfi igen kezdi elveszíteni a türelmét irányomban, nem igaz, Mario?

ÜDVÖSKE         Ne válaszolj neki, látod, hogy provokál!

CIPOLLA           Provokálom? Csak azt lehet provokálni, akinek vér van a pucájában, aranyoskám! De erre még visszatérünk. Lám csak, lám, itt van az emberkénk, aki ugyan nem tud számolni, de bizonyára egy csöndes, mozdulatlan elfekvésre azért képes. Feküdj le ide, fiam, és tegyél úgy, mint aki aludni készül, engedd el magadat, engedd el magadat, a lehető legkényelmesebb pozitúrában feküdj, na ja, így jó is lesz, nézz rám, nézz a szemembe, egyenesen bele a szemembe, ne restelkedj, csak  nézz, ide, ide, keresd meg tekinteteddel a szembogaramat, merülj el a szememben, ahogy elmerülnél Üdvöske friss és mély tekintetében, eh, megint elkalandoztam a karzat felé, ahol Mario barátunkra tapad valami különös és mély izzással a megnevezett leányzó, te vagy a fontos, drága fiam, te, aki most itt fekszel, és lám, csukva a szemed, mélyen alszol, mélyebben, mint éjszakai álmaid során szoktál, és most azt tehetek veled, amit akarok.

KELLÉKESNÉ  Csak nem bántani akarja ezt a szegény fiút is?

KELLÉKES        Megmondtam, hogy maradj csöndben! Nem megmondtam?

CIPOLLA         Miért pirongatja a kedves feleségét, drága kellékes? Hiszen csak megriadott a drága lélek, és félteni kezdte ezt a fiút. Azt már meg sem kérdezem, mi oka van félteni ezt az édesen alvó gyermeket, ha csak nem a tulajdon gyermeke lenne, de ezt nem feltételezem, annál inkább azt, hogy ez a most édesdeden pihegő gyermek olykor-olykor a kegyed még mindig hervadás előtt álló felesége kebelén pihegi ki ifjúkora korai izgalmait…

KELLÉKESNÉ  Te meg ne mondasz erre semmit?

KELLÉKES        Én? Csak kellékes. Ez hozzá tartozik a szerepéhez.

KELLÉKESNÉ  De az én becsületemet vonja kétségbe.

KELLÉKES       Túlérzékeny vagy. A te becsületedet senki sem vonhatja kétségbe, édesem, különösen nem egy jöttment bűvészecske.

CIPOLLA           Aha. Bűvészecske, mondja a kellékesecske.

KELLÉKES        Bocsánat, csak úgy kiszaladt a számon.

CIPOLLA           Azért az ember vigyázzék, hogy ne legyen a szája rossz záróizmokkal rendelkező segg, amelyen keresztül csak úgy kiszalad a gondolati ürülék…

POLITIKUS       Épp az ön szája egy mérhetetlen nagy klozet, uram.

CIPOLLA           Hm… nézőpont kérdése. Nem nyitok a szám felett vitát. Térjünk vissza a pihegő gyermekecskére. Nos fiam, alszol? ( A fiú nem válaszol.) Valószínűleg alszik. De tegyünk egy próbát! Ha alszol, édes gyermek, akkor kezdj el szépen, hangosan horkolni! (A fiú előbb köhög egyet-kettőt, azután egyenletesen és hangosan horkolni kezd.) Na, a próba sikerrel járt. Nézzék ezt a fiút. Ugye, azt gondolták, hogy ő egy közönséges kis suhanc, egyike azoknak, akik Üdvöske kisasszony szoknyája, vagy éppen feszesen a combjához simuló nadrágja körül szaglásznak…

MARIO               Megtenné, hogy kihagyná az ócska dumájából a menyasszonyomat?

CIPOLLA           Ez a beszéd, Mario, drága fiam, ez a beszéd! Így áll ki egy talpig férfi egy öléig forró nő becsületéért. Amúgy, s ez csöppet sem meglepetés, két fölfedezést is tettem a beszólásoddal kapcsolatban. Egyik, hogy szólamnak nevezed a beszédmódomat, ami egyrészt kétségtelen bók számomra, hiszen észrevenni vélem általad a szóbeli megnyilvánulásaim zeneiségét, másrészt pedig örömmel konstatálom, hogy eljegyzés történt szerény estem során, Mario úrfi menyasszonyául választotta Üdvöske kisasszonyt!

MARIO               Ne merjen tovább gúnyolódni rajtunk az úr!

CIPOLLA           Nem, Mario, még nem te vagy soron, pihentesd mancsodat Üdvöske kisasszony duzzadó kebelén. Na, elégedett vagy, fiam, kellően finom voltam?

POLITIKUS       Otromba.

CIPOLLA           Hát persze, otromba. A magához hasonló, volt férfiaknak nyilván otrombaság egy duzzadó női kebelről említést tenni. Ne, így a fiataloknak, akik nem csak emlékeznek rá, de tudják is, hogy milyen egy duzzadó női mell. Vagy emlékszik még rá? Forró, kemény, ugyanakkor kellően rugalmas, mondhatni, ruganyos…

MÉSZÁROS       Hagyja ezt abba? Nem azért vettük a jegyet, hogy egy közönségi… na, hogy mondjam… társ kebeléről áradozzon itt nekünk?

CIPOLLA           Mindent a közönségért. Hiszen önökért vagyunk, önökért élünk és halunk, halunk és élünk, s ha élünk, akkor hallunk is… Már megbocsássa nekem ezt a szójátékot… Igaz! Itt fekszik ez a fiatal férfiú kiterítve! Mit kezdjünk vele? A végén még megfázik. Mitől fáznék meg, kérdezhetik. Hát attól, hogy a földön fekszik. Ha nem feküdne a földön, nem fázna fel?

MÉSZÁROSNÉ (mintegy extázisban.) Akkor nem fázna fel.

CIPOLLA           Mivel ezen a színpadnak nevezett nyavalyás dobogón csak egyetlen szék van, és az az egyetlen szék a számomra van fenntartva, oda nem ültethetem le. Ráadásul alszik, és egy alvó ember felemelése, székre felültetése meglehetősen nehézkes, mi több, kínos feladvány. A legegyszerűbb, ha felemeljük őt a levegőbe.

VÁLLALKOZÓNÉ         Felemeljük?

VÁLLALKOZÓ             Nekem lumbágóm van.

CIPOLLA           Remélem, ezt a silány replikát önkéntelenül dadogták el, és nem a helyzethez betanulva! Természetesen nem önök fogják fölemelni a fiúcskát, hanem ő fogja felemelni saját magát. Elkezdtem az előbb, csak nem fejeztem be, hogy bár hétköznapi srácnak látszik, csodálatos képességei vannak, amelyekkel eddig ő maga sem volt tisztában. Nézzék csak! Fiam ott hideg van a padlaton. Tessék szépen fölemelkedni! Emelkedj föl a levegőbe, úgy, ahogy vagy!

Oldalt széttárja a kezét, és emelő mozdulatokat tesz. Szinte csak az orra alatt morog.

Szállani, szállani, szállani egyre, Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre, Röpülj, hajóm, Szállani, szállani, szállani egyre. Új horizonok libegnek elébed, Minden percben új, félelmes az Élet, Röpülj, hajóm…

A fiú teste közbenfelemelkedik a levegőbe. A nézők ajkát önkéntelen felkiáltás hagyja el, Cipolla diadalmasan mosolyog. Azután a levegőben vízszintesen fekvő fiú testére ül, és rágyújt. Döbbent csend a nézőtéren.

CIPOLLA           Új horizonok libegnek elébed… kis marhám… Ugyan, miféle új horizonok lebegnének itt éppen te eléd…? Most persze azt gondolhatják, hogy tiszteletlen vagyok. Csak mert nem a székemen ülök, hanem ezen a… a rögtönzött, hortyogó kis heverőn. Pedig dehogy. Ő nem érez súlyt ilyenkor, ahogy nem érzi a lebegést sem, teljesen érzéketlen minden külső inger iránt, merev, akár egy faarab.

KELLÉKESNÉ  Hogy beszélhet így egy emberről!

KELLÉKES        Ne avatkozz bele már megint!

CIPOLLA           Csak hagyja, barátom, a kedves felesége hadd méltatlankodjék! Méltatlankodás, asszony a neved – mondta valaki fontos személy, ha nem is egészen ezekkel a szavakkal. Annyit azonban elért a tisztelt hölgy, hogy beleuntam ebbe a levegőben lebegő kópéba. Na, fiam, hagyd el magad, és húzz vissza a helyedre, Üdvöske kisasszony épp általad szabadon hagyott szoknyarészére. (A fiú visszaesik a földre. Nyomban fölpattan, mint aki álomból ébred, a szemét törölgeti, nem ért semmit és nem emlékezik semmire, kedvetlenül és gyanakodva csörtet vissza a helyére.) Reméljük, még nem foglalta el a helyedet ott fent senki. Ugye nem, kedves Mario, vigyáztál arra, hogy e hitvány legényke helyébe nehogy valamilyen díszkan kapaszkodjék fel közétek!

MARIO               Leszállna végre rólam?

ÜVÖSKE            Ne állj vele szóba, még a végén te húzod a rövidebbet!

CIPOLLA           Igaza van, kisasszony, mivel a rövidség nem esztétikai kategória.

VÁLLALKOZÓNÉ  Pfuj!

CIPOLLA           Disznó, aki arra gondol.

VÁLLALKOZÓNÉ              Hallottad? Ledisznózott.

VÁLLALKOZÓ                   Miért, te arra gondoltál?

VÁLLALKOZÓNÉ              Mire arra?

VÁLLALKOZÓ                   Mit tudom én. Hát, arra…

CIPOLLA           Asszonyom, ne zaklassa fel magát, hiszen most utazik. Vagy tévednék?

VÁLLALKOZÓNÉ  Még, hogy utazom…

CIPOLLA           Utazik. Egy nagy luxusgőzös fedélzetén napozik. A fedélzeti nagy kék medence szélén. Érzi a nap erejét?

VÁLLALKOZÓNÉ              Igen, nagyon erősen tűz a nap.

VÁLLALKOZÓ                   Te most csak miatta tréfálkozol valamennyiünkkel?

CIPOLLA           Vigyázzon, fel ne égjen! Víz és napfény együtt nagyon veszélyes tud lenni! De ezt nem lehet ruhában kibírni! Ugyan, dobja le már magáról a blúzát, a matrózok háttal vannak önnek, a hajó irányba állításával vannak elfoglalva!

VÁLLALKOZÓ       (igyekszik megakadályozni a feleségét abban, hogy levetkőzzék.) Drágám, ezt ne tedd, meg vagy hipnotizálva…

CIPOLLA           Ön természetesen félti megmutatni a felesége bájait a többieknek. Csak az a baj, hogy nem tudja felemelni a kezét, hogy megakadályozza bájos kis neje vetkőzését.

VÁLLALKOZÓ                   Nem mozog a kezem. Nem tudom felemelni ezt a kurva kezemet. Nem segítene valaki…

POLITIKUS       Csak nem képzeli, hogy beleavatkozom egy sztiptíz menetébe?

MÉSZÁROS       Talán én…

MÉSZÁROSNÉ        Te ülsz a seggeden, és nem fogdosod más feleségét.

MÉSZÁROS       De hát…

MÉSZÁROSNÉ        Nincs de hát! Ülsz!

CIPOLLA           Na, dobja le a csinos kis blúzát, így mégsem kenheti be napolajjal azt a szép fiatal testét! (Vállalkozóné ledobja a blúzát, és ragyogó tekintettel kapaszkodik a Cipolláéba.) Remek. Akkor most kenje be magát valamivel az erős sugárzás ellen! (Vállalkozóné kéjes nyögdécselések közepette keni be magát a képzeletbeli napolajjal. Melle itt-ott kivillan, a közelben ülő férfiak zavartan hörögnek, köhécselnek.) Úgy! És most nézzen ki a korlát fölött, merre jár a hajó?

VÁLLALKOZÓNÉ  Akármerre nézek, mindenhol víz. Víz és víz. Kék és kék. Tenger és tenger. És mindenhol nap és nap! És a fedélzeten matrózok. Izmosak, erősek, vakít a fehér foguk, hogy tudnak ezek húsba harapni! Valcer, és engem az egyik félmeztelen matróz táncra hív.

VÁLLALKOZÓ                   De hát, nem is tudsz táncolni!

CIPOLLA           De most majd tud! A matrózzal. Rángassa el onnan, azt javaslom, ha nem akarja, hogy komolyabbra forduljon kettejük között a dolog.

VÁLLALKOZÓ                   Nem tudom felemelni a kezem. Nem segítene valaki?

MÉSZÁROS (fel akar állni, de a felesége visszaráncigálja.) Majd én, az én kezem…

MÉSZÁROSNÉ        A te kezed csak maradjon a térdeden! Nem fogdosod ezt a kis nőt itt, te vén pedofil!

CIPOLLA           A szándék tiszteletre méltó volt, de a körülmények nem engedik kiteljesedni. Pedig elkelt volna a segítség. Összebújva táncolnak, nagyon összebújva, a matróz a jobb lábával belép a hölgy combjai közé…

VÁLLALKOZÓNÉ  Gyere, te buja állat… te kemény hús… te hatalmas végzés…

VÁLLALKOZÓ                   Nem tudom megmenteni! Ezt nem hiszem el! Nem tudom megmenteni a feleségemet!

CIPOLLA           A matróz most a hölgy nyakába csókol…

VÁLLALKOZÓ                   Kegyelem, ha istent ismer, kegyelmezzen! Segítsen!

CIPOLLA           Jól hallom? Ön kegyelemért könyörög? Segítségért folyamodik hozzám. És a milliárdjai, amit elsikkasztott az idők folyamán, nem segítenek magán? Én segítsek a bajában, én, a kis senki, a kókler, a bűvészecske…

VÁLLALKOZÓ                   Ez a matróz nem ismeri a tiszteletet!

POLITIKUS       Milyen matróz? Nincs is itt matróz!

VÁLLALKOZÓ                   Hát nem látja, hogy a feleségem nyakába csókol éppen?

MÉSZÁROS       Meg van babonázva!

VÁLLALKOZÓ                   Meg van hipnotizálva.

MÉSZÁROS       Mindketten meg vannak hipnotizálva!

CIPOLLA           Akárhogy van is, a matróz erősen nyomakszik a szép hölgy bájai felé.

VÁLLALKOZÓ                   Meg fogja gyalázni!

VÁLLALKOZÓNÉ              Izzadtságszagod van, te fiú! Imádom az izzadtságszagot.

KELLÉKESNÉ  Milyen közönséges!

KELLÉKES        Már megint beleszólsz, amikor megmondtam, hogy…

CIPOLLA           Természetesen nem fogjuk hagyni, hogy a matróz elérje a célját! (Vállalkozóné vállára teszi a kezét, aki felébred az álmából. Riadtan körülnéz, azután a ruháján siklik végig a tekintete, majd összegörnyedve kuporog a székében tovább.)

CIPOLLA           Csak nem gondolták, hogy hagyom, hogy gyalázatot kövessenek el ezen a derék asszonyon! Nem, én nem vagyok ilyen. Én szolgálom és nem kiszolgáltatom a közönségemet. Nem vagyok biztos, hogy jót tettem önnel, asszonyom, amikor kivontam az utazás örömeiből, de beláthatja, kezdtek a dolgok elfajulni. És nem én voltam az, aki efelé vezényelte a történéseket. Az ön ösztönei, akarata, és akaratgyengesége teremtette meg a helyzetet, amely könnyen végzetes eredménnyel járhatott volna.

POLITIKUS       Most úgy csinál, mintha nem maga lett volna a felelős azért, hogy a dolgok így alakultak!

CIPOLLA           Túlbecsüli a képességeimet, uram! Én csak a felügyeletét biztosítottam a liezonnak, ami a hajón történt. De miféle hajón? Van itt valami hajó? Asszonyom, lát itt bármiféle hajót? Kérem, feleljen, lát itt bármiféle fedélzetet, medencét, napot az égen és kék vizet mindenfelé?

VÁLLALKOZÓNÉ  Se hajó, se fedélzet, se medence, se nap, se ég, se kék víz. Terem, a teremben mi, a közönség, és maga, bűvész, a színpadon.

CIPOLLA           Na, látják, kár volt úgy izgulniuk. Az egész csak káprázat volt, ennek a vonzó hölgynek a káprázata. Ami olyan gyorsan enyészett el, matrózostul, amilyen gyorsan megképződött. Amúgy, azt tudják, hogy miért temetkeznek az indiánok a hegyoldalba? Na, miért?

MARIO lesüvít a karzatról.) Szakállas a poén! Mert ott van a temető.

Általános röhögcsélés.

MÉSZÁROS       Na, most aztán jól megkapta!

CIPOLLA épp csak felpillant a karzat felé, s a fogai között mormogja.) Mario, még nem te vagy soron. Elrontotta a poénomat, de nem bánom. Tudni kell különbséget tenni stratégia és taktika között. De ez magas még neked, drága gyermekem.

MARIO               Nem vagyok a fia.

CIPOLLA           Elengedem a fülem mellett ezt a sületlen visszavágást. De ön, uram, ön (fordul a mészáros felé, mintegy kijelölve ezzel új áldozatát, vagy gúnyának új csapásirányát) harsányan és udvariatlanul örült, amikor ez a modortalan suhanc lelőtte a poénomat, megsemmisítve ezzel az est ezen fontos dramaturgiai pontját.

MÉSZÁROS       Én csak röhögtem, kérem, azt gondoltam, hogy az ilyen események elbírják a jókedvet.

CIPOLLA           A jókedvet, azt elbírják, és őszintén örülök a jókedvének. De a jókedv és a káröröm között igen nagy a rés, kedves uram! Ön pedig kárörvendésében röhögött föl az előbb.

POLITIKUS       Hát nem mindegy, mitől röhög a néző, csak röhögjön?

CIPOLLA           A történet esetfüggő. Van, amikor mindegy, és van, amikor nem mindegy. Ha az én bőrömre megy ki a röhögés, számomra nyilvánvalóan nem mindegy.

KELLÉKESNÉ  Hát maga is kigúnyol, kiröhögtet mindenkit!

KELLÉKES        Nem megmondtam…

CIPOLLA           Úgy van, szépasszony, rátapintott a lényegre, de nem tudta kiérzékelni annak a formáját. Való, hogy kigúnyolom, és kinevettetem önöket egymás előtt és egymással. De ez művészi kigúnyolás és kinevettetés, hogy úgy mondjam, a produkció részévé nemesedik az, ami önökkel történik. Szövegbe, cselekménybe van szervezve. Nem a maguk kárára röhögünk, hanem a magunk örömére. Ha azonban minden különösebb kérés nélkül kezd el valaki az én rovásomra poénkodni, netán poéngyilkolni, azzal a produkció erejét veszi, hatását silányítja el, amit én nem engedhetek meg! Valakinek a rend oszlopait is el kell helyeznie a káoszra hajlamos pillanatok között.

MÉSZÁROS       Maga csinálja a káoszt, magának semmi köze sincs a rendcsináláshoz. Ilyen egyszerűen fejezem ki magamat, mert én csak egy egyszerű ember vagyok.

CIPOLLA           Mennyire egyszerű ember maga?

MÉSZÁROS       Ennyire. Én mindösszesen csak egy hentes vagyok, de szeretem a színházat.

CIPOLLA           Mindösszesen. Látja, azt a szót használta, hogy mindösszesen. Ilyen szavakat csak azok használnak, akiknek az érzékelésük, mert a szavak is valahol az érzékelés mezejének a peremén húzódnak meg, a színházi nyelvhasználat finomságai között fejlődött ki. Nem baj, ha nem érti, fontos, hogy elmondva volt. De talán ön érti, asszonyom!

Mélyen a hentesné szemébe néz, mélyebben az illendőnél. A nő delejezve merül a tekintetébe.

CIPOLLA           Válaszoljon hát! Érti, vagy nem érti?

HENTESNÉ       Ha akarja, akkor értem.

CIPOLLA           Ön elragadó teremtés. Bája messze e fölé a terem fölé emeli. Megtenné, hogy kijön ide hozzám? (Odasántikál a nőhöz, és szinte durván megragadja a karját.) Segítek, kedves… az első bátortalan léptek megtéte-lében.

HENTESNÉ       A legnagyobb örömmel.

CIPOLLA           Ha nem tévedek, már az első percben, amikor belépett, de még inkább akkor, amikor meglátott, az a vágy éledt meg a kebelében, hogy feljöjjön ide a színpadra mellém, és megérintse a ruhám szegélyét.

HENTESNÉ       Valóban így volt, uram! De ezt ön honnan tudja?

CIPOLLA           A bűvész a terek és a lelkek törvényeinek legjobb ismerője. Ezért művész, s talán még annál is egy fokkal magasabban áll az emberismeret ranglétráján. Hiszen az ember lélek a térbe terjeszkedik ki, csak nem mindenki képes arra, hogy ezt észrevegye.

HENTESNÉ       Maga csodálatos ember!

CIPOLLA           Ember?

HENTESNÉ       Nem csak ember, hanem… férfi!

Zavaróan közel húzódik a mágushoz, melleivel már-már súrolja amannak a vállát.

CIPOLLA           Látja ezt, hentes! A felesége hozzám simul. Nem tartja különösnek és ízléstelennek?

MÉSZÁROS       Ne oktasson engem illemre, jó uram. Kedvesem, kérlek…

CIPOLLA           Nincs a feleségének neve, hogy itt kedvesezget neki?

MÉSZÁROS       Van, de nem tartozik önre.

CIPOLLA           Tehát a név az intimitás szférájába tolódik át ön által. Derék. Ezért kap tőlem egy választási lehetőséget. Vagy a nevén szólítja a feleségét, és akkor őnagysága visszatipeg a  helyére, vagy makacsságával engedi, hogy a felesége megcsókoljon engem.

MÉSZÁROS       Azt szeretném én látni!    

POLITIKUS (az orra alatt.) Márpedig meglátod, fajankó!

CIPOLLA           Jöjjön, asszonyom, kövessen a színpadra, a varázslatos események színterére! Na, ne féljen, fogja meg a kezemet, menjünk!

MÉSZÁROSNÉ        Nem félek… megfogom a kezét… milyen puha, meleg keze van… menjünk a varázslatos események színhelyére!

VÁLLALKOZÓ                   Ne hagyja már!

MÉSZÁROS       Kedveském, ez nem illendő viselkedés…

MÉSZÁROSNÉ        Hagyj most, a színpadra kell mennem.

MÉSZÁROS       Nem kell a színpadra menned!

CIPOLLA           Akadályozza meg a még nagyobb botrányt, hentes!

MÉSZÁROS       Hogy akadályozzam meg, te ördög?

CIPOLLA           Rosszul és agresszívan szólt. Ezt nem hagyhatom büntetlenül. És ott fogom önt büntetni, ahol magának a legjobban fáj. Lépjen föl, kedves, már itt is vagyunk! (Kezénél fogva felsegíti a nőt a színpadra, de már ott állva sem engedi el a kezét.) Szép pár vagyunk, nem?

MÉSZÁROSNÉ        Szép pár vagyunk, igen, nagyon szép pár!

CIPOLLA           Momentán nem magát kérdeztem, de jól esett a válasza. A hentes urat kérdeztem, szép párnak tart-e bennünket.

MÉSZÁROS       Vigye el az ördög mindkettőjüket!

CIPOLLA           Megint káromkodik. Nem disznóvágáson van, hentes és mészáros! Megsúgok valamit magának, de csak magának! Nem az ördög viszi el a feleségét, hanem én. Ide ni, hátra, az öltözőbe. Úgyis akartam tartani egy kis szünetet. Rám is rám fér a pihenés kelleme.

MÉSZÁROS       Hova viszi a feleségemet?

CIPOLLA           Csak ide hátra, az öltözőbe.

MÉSZÁROS       Azt szeretném én látni!

CIPOLLA           Hát pedig éppen azt látja.

MÉSZÁROS (hangosan felnyög.) Maguk ezt meg hagyják?

POLITIKUS       A maga felesége…

VÁLLALKOZÓNÉ              Hogy odabújik hozzá! Lesz itt még egy kis hetyepetye…

CIPOLLA           Induljunk, asszonyom, a férje beleegyezésével jön be hozzám az öltözőmbe.

MÉSZÁROS       Egyezett bele a fene! Maga erővel elragadja a feleségemet.

CIPOLLA           Maga pedig a kisujját sem mozdítja, hogy megmentse.

MÉSZÁROS       Hogy mentsem meg?

CIPOLLA           Már mondtam, hogyan, gondolkodjék, emlékezzék egy kicsit! Ön pedig, asszonyom, most táncolni fog nekem. Velem is táncolhatna, de a teremtő nem áldott meg olyan kackiás termettel, ami méltó lenne az önnel való összekapaszkodásra. Majd összekapaszkodunk máshogyan… és nem itt… na, táncoljon… (A nő vonaglásba kezd, testét közel tartva hozzá, a mágus körül.) Táncoljon, gyorsabban, gyorsabban! (A nő eszeveszett tempóban kezd el táncolni, hol térdre esik, hol szabályosan elvágódik, de mindig feláll, tekintetét le nem véve a mesterről, táncol eszét vesztve.)

MÉSZÁROS       Azt mondtam, hogy elég! (Fel akar ugrani, de nem tud felállni. Cipolla diadalmas arccal nézi a vergődését.) Mi van velem? Nem engedelmeskednek a kezem… A lábam meg mintha fából volna… megbénultam, azt hiszem.

POLITIKUS       Faszari alak. A színen erőszakolják meg a feleségét, ő meg eljátssza, hogy nem tud fölállni.

CIPOLLA           Erőszakról szó sincs! A hölgy saját akaratából van itt, mellettem, intim közelségben, a színpadon. A férje meg tudná még menteni, de nem képes rá, hogy kimondja a nevét.

MÉSZÁROS       Most már kimondom, ha ez az ára… most már… nem jut az eszembe… kedvesem, nem jut az eszembe…

CIPOLLA           Milyen férj az, aki a felesége nevét se tudja? Önök szerint milyen?

Mély csönd a nézőtéren. Cipolla lassan kihátrál a színpadról, mutató ujjával hívogatva a nőt, aki követi őt a színpad hátsó fertálya felé.

CIPOLLA           Kiáltson, uram, no hát, kiáltson már, kiáltson rá, hogy ne tegye! A nevét mondja, a nevét! De ne a keresztnevét, mert annak hatását már elrontotta. Úgy hívja, ahogy az ágyba szokta csalogatni mély téli éjszakákon, amikor a disznók már hallgatnak, de a vágyak még röfögnek. Rajta, szólítsa, és akkor megmentheti. Már csak pár lépés az öltözőket a színpatól elválasztó függönyig. Ne hagyja, hogy elérjünk oda! Ha a függöny összecsapódik mögöttünk, akkor már minden késő. Volt feleség, nincs feleség…

MÉSZÁROS       Éva, ne tedd, kérlek, az ég szerelmére kérlek, ne tedd, Éva!

A nő a holdkórosok lebegő járásával imbolyog a középfolyosó kijáratát takaró függöny felé, ahol a mutatóujjával még mindig kacéran hívogatja Cipolla, meg sem hallva a könyörgő férfihangot.

CIPOLLA           Rossz nevet mond, hentes, azért nem hallja a felesége a hangját. Maga pedig csak lépkedjen, szépasszony, már csak pár lépés a mennyország!

KELLÉKESNÉ         Mondja már ki, na, mit szégyenkezik itt!

KELLÉKES        Kivételesen jót mondtál.

POLITIKUS       Mondja már, az ég szerelmére, mondja már azt a nevet!

VÁLLALKOZŐ                   Ez nem fog gatyázni a feleségével.

VÁLLALKOZÓNÉ              Hátha épp ez a célja a mészárosnak! Így juttatja egy kis desszerthez a feleségét, a sok unalmas kolbász és hurka után…

POLITIKUS  Ez ízléstelen volt.

VÁLLALKOZÓNÉ  Az igazság mindig kissé ízléstelen, nem gondolják?

CIPOLLA  Elértünk a bűvös függönyhöz. Megkapja az utolsó lehetőséget tőlem, hogy megmentse a feleségét. Vagy, annak szerencsétlenségére, megfossza egy nem mindennapi gyönyörtől.

VÁLLALKOZÓNÉ  Nagyképű állat!

MÉSZÁROS (erősen küszködik, szakadoznak belőle a szavak.) Ku… kutyulim… cun… cun… cuncikám… kis büdösbogaram… apuci sajtocskája… (Egyre halkul, erőtlenedik a hangja, láthatóan sírással küszködik.)

CIPOLLA           Elég, signora, köszönöm, ön meg van mentve! (Ripacskodóan lovagi mozdulattal nyújtja karját a felhőkből megtérő nőnek, és visszavezeti a mészároshoz.) Uram, íme, hitvese. Sértetlenül visszaszolgáltatom kezébe, hálás köszönetem kíséretében. Óvja férfiassága minden erejével e kincset, mely egészen az öné, s éberségét hevítse a megismerés, hogy vannak hatalmak, amelyek erősebbek az értelemnél és erénynél, s csak kivételképp párosulnak a lemondás nagylelkűségével!

MÉSZÁROS       Köszönöm… De ezt nem én mondtam… valaki… mintha nem én… kedvesem…

MÉSZÁROSNÉ (a betegek bágyadt türelmetlenségével) Hagyjál békén!

CIPOLLA         Lám, minden a legjobban alakult, a szerelmesek egymásra találtak. Ettől ennyire levertek? Hát nem volt élvezetes ennek a derék szép párnak a gerlebúgását hallani a gerjedelmek éjjelén? Hát nem táncolt szépen ez a bájos női jelenség? Tánc. Tényleg, tánc! Tánc még, tánc! Folytassuk a táncot, csak most már másokkal. Meglátják, úgy megjön a kedvük a tánchoz, hogy a végén táncteremmé alakul ez az átmenetileg magát színháznak nevező szégyenletes hodály! Fontos a tánc, a vidámság, hogy egy népben legyen derű, és családias kisközösségeik, amilyen a miénk is, legyenek felszabadultak! (Fürkészi a nézőteret pedig pontosan tudja, hova akar kilyukadni. Nem néz Marióra, sőt, épp ellenkező irányba bámul, meghúzva a laposüveget.) Nos, Mario, eljött a te időd. Most jó példát mutathatsz a többieknek, és ki tudod kalapálni a csorbát, amelyek az előző, silány szerepléseid miatt keletkeztek a jó híreden.

ÜDVÖSKE         Ne állj vele szóba, Mario! Nem elégszer tett már nevetségessé!

MARIO              Most nem fog.

CIPOLLA           Hát persze, hogy nem. Erős a te akaratod, gyermekem…

MARIO              Mondtam már, hogy nem vagyok a gyermeke…

CIPOLLA           Eh, igazad van, talán valami freudista elszólás nálam ez a gyermekezés, ne haragudj rám érte!

FIÚ 1                  Csak haragudj nyugodtan.

FIÚ 2                   Vedd úgy, hogy nem mondott semmit.

ÜDVÖSKE         Mario, ha harmadszor is lemész hozzá, többé nem állok szóba veled.

CIPOLLA           Nos, Mario, igazán fel van a lecke! Ha nem jössz le, azt fogom kiáltani ország-világ előtt, hogy gyáva vagy, és oda a becsületed. Ha meg lejössz, Üdvöske vonja meg tőled mindennapi betevődet, amelyet ott rejteget jutalmazás céljából a két combja között

ÜDVÖSKE         Hát senki sem vágja pofán ezt a szemtelen embert?

MARIO               Majd én! Lemegyek, és megmérkőzöm vele. Cipolla úr!

ÜDVÖSKE         Maradj a seggeden, te őrült!

CIPOLLA           Tegye hozzá, Üdvöske, hogy a szép seggén, melyet volt módunk megcsodálni még a mutatványsorom legelején.

ÜDVÖSKE         Nagyon büszke lehet magára!

CIPOLLA           Az is vagyok. Ha valaki érti a szakmáját, jobbal lehet büszke a teljesítményére. Na, jössz már?

ÜDVÖSKE         Én tényleg elhagylak, ha lemész. És lefekszem ezzel a két fiúval. Egyszerre. Hogy megrohadjon benned a lélek.

MARIO (kitépi magát a lány szorításából, és elindul lefelé.) Hagyj békén! Vele van dolgom.

CIPOLLA           Elorzottam tőled a becsületedet! Milyen fennkölt kifejezés! Milyen szép és gazdag is a mi nyelvünk, ha még egy vidéki suhanc is úgy forgatja, mint egy párbajhős a vítőrt! Gyere, gyere, fiacskám, pardon, más fiacskája, és meséld el a bácsinak, hogy mit szándékozol tenni.

MARIO (leér, szemben áll Cipollával.) Felszólítom, hogy hagyja el a helyiséget! És ne is jöjjön vissza. Ön mindannyiunkat megaláz.

CIPOLLA (groteszk mozdulatokkal összeveri a tenyerét.) Bravó, Mario, bravó! Ha a táncban is ilyen jártas vagy, mint a nyelv hajlítgatásában, megértem Üdvöske választását, hogy a kis falusi bakkecskék közül éppen téged nézett ki a legnagyobb hágásokra.

MARIO          Hé, megmondtam, hogy vége ennek a fennhéjázó hangnak. Azt akarom, hogy történjék végre valami.

POLITIKUS       Csak ne nagyon siettesd, eddig még mindig odakozmáltál!

MÉSZÁROS       A legjobb volna hazamenni, mielőtt valami végzetes nem történik.

MÉSZÁROSNÉ   Mi végzetes történne? Legfeljebb odaajándékozod neki a bugyimat, hogy magányos óráiban legyen mit szaglásznia.

MÉSZÁROS       Közönséges vagy!

MÉSZÁROSNÉ     Te meg egy mázsa ötven tömény szar vagy.

POLITIKUS       Csak nem vesznek össze ennek a jöttmentnek a szarkavarása miatt?

VÁLLALKOZÓNÉ  Sok lesz már a szarból, nem gondolják?

VÁLLALKOZÓ      Mit csináljunk, ha belőlünk csinál szart ez az ember?

MARIO               Ennek vége! Ez az ember távozni akar. Vagy tévedek?

CIPOLLA           Tévedsz, fiam. Az agyaddal azt szeretnéd, hogy távozzam, pedig egészen mást súg a szíved.

MARIO               Nevetséges! Az én szívem és maga… hol itt az összefüggés?

CIPOLLA           Sok a görcs, a lefojtás benned, Mario gyermek! Lazíts! Táncolj, a tánc az kellőképpen föllazítja az izmokat, a csontozatot, ezen keresztül a lélek összecsomósodott kötegeit is.

MARIO               Nem fogok táncolni. Ön fog kimenni innen.

CIPOLLA           Én pedig épp fordítva gondolom ezt. Én maradok, te táncolsz…

POLITIKUS       Ez nem fog neki táncolni?

VÁLLALKOZÓNÉ              Még mindenki úgy táncolt, ahogy ő fütyült.

MÉSZÁROS       Ez a Mario nem piskóta gyerek!

VÁLLALKOZÓ                   Nem? Eddig épp az ellenkezője derült ki.

CIPOLLA           Na, ne kelljen már noszogatnom téged, Mario! Kezdj el szépen táncolni. Akkor is táncolj, ha nem akarsz! (Mario konokan áll, Cipolla belehúz a laposüvegébe, aztán rágyújt. Csak a fogai között adja az utasításait.) Táncolni, szép fiú! Rajta, mozduljon a lábad! Na, most én mondom, hogy az ördögbe. Ennyi akarat van benned, legényke? Ahogy látom, most az emberi nem becsületéért állsz ki a gátra. De táncolni fogsz, akármiért is akarsz legény lenni ezen a gáton. Mozgasd a kezedet, mozgasd a lábadat! (Mario arcán erős küzdelem nyomai ütnek ki, csikorgatja a fogait, combjai mellé lefeszített keze rángatózik, csakúgy a lába. De még nem táncol.) Ez kevés, nagyon kevés, Mario, ez még nem tánc, ez még csak rángatózás. Tudod min fogod elbukni ezt a heroikus küzdelmedet? Ott, hogy teljesen negatív vagy! Tisztán negatív. Az összes ellenállásod negativitásra épül. Nem akarásból pedig lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba. Minek ez a gyötrődés? Szabadságnak mondod ezt az erőszakot önmagad fölött? Fáj már minden tagod. Milyen jó lesz végre engedelmeskedniük! (Mario nyögve nehézkes, groteszk táncmozdulatokat tesz. No lám, hiszen táncolsz már! Nem is harc ez többé, hanem élvezet! (A makrancos ifjú testén lassan elhatalmasodik a rángás és vonaglás, emelgetni kezdi karját-térdét, egyszerre fölszabadul minden ízülete, dobálja a tagjait, táncol, s a cavaliere a közönség tapsa közepette vezeti őt ide-oda az emelvényen.) Fordulj már szembe a közönséggel, hadd lássák az arcodat! (Mario szembefordul a közönséggel, szélesen mosolyog, félig lehunyt szemmel, élvezi, amit csinál. Cipolla leül a székére, lábát szétveti, élvezi a sikert.) Most gyere ide hozzám, fiam! Gyere, ne félj tőlem! Közelebb, még közelebb, egészen közel gyere hozzám! Nohát, kedvesem, úgy tűnhet, hogy régóta ismerjük egymást, és mégis, milyen későre ismerkedünk meg! Hidd el nekem, hogy én már ismerlek téged... Igen, igen, régóta figyellek, és meggyőződést szereztem kiváló tulajdonságaidról. Hogy is gondolhattad, hogy megfeledkeztem meg rólad! Tudod, a sok munka... De mondd csak, hogy is hívnak? Rémlik, de nem most jön a számra. Csak a keresztnevedet akarom tudni.

MARIO               Mario a nevem. Hiszen, tudja…

CIPOLLA           Ó, Mario, nagyon jó. Így már, valóban ismerem a neved. Elterjedt név. Klasszikus név, egyike azoknak, amelyeket egy messzi haza megszentelt hagyományai őriznek. Nagyszerű, hogy eljöttél ma este, és hozzá még ilyen csinos sálat is csavartál a nyakad köré, remekül áll az arcodhoz, és bizonnyal sikered lesz vele a lányoknál, a szép helybeli lányoknál.. És nem csak a mi Üdvösként részesülhet a látvány örömében!

FIÚ 1                 Mario, hát nem látsz át rajta? Lökd föl, és gyere ide vissza, hozzánk!

CIPOLLA          Azzal az úrfival ott nem sokat törődünk, féltékeny, nyilván, a szépséges pofid sikerére a lányoknál, vagy talán arra, hogy idelent olyan barátságosan elbeszélgetünk, te meg én... Ha nagyon akarja, majd neki is eszébe juttatok egy kis hascsikarást. Mi az nekem? Hát mondd csak, Mario, hogy van ez. Ma este szórakozol... És nappal egy rövidáru-kereskedésben szolgálsz ki, ugye?

MARIO               A fenét. Egy kávéházban…

CIPOLLA           Mi több, egy kávéházban! Ó, ez mindjárt más! Cipolla ez egyszer mellétalált! Mossa kezeit! Második hibám ma este, ha jól számolom. Tehát egyszerű, de nagyszerű pohárnok vagy, ha jól értem.

MARIO              Most igen. Azelőtt egy amolyan szatócsboltban voltam kiszolgáló.

CIPOLLA           No lám, no lám! Talán egy rövidáruüzletben…?

MARIO             Olyasmi volt. Fésűket és keféket árultunk.

CIPOLLA         Fontos ez? Máskor, másoknak, bizonyára igen. De most, momentán, harmadrendű közlemény. Hagyjuk is! Nézz rám! A szemembe nézz! Egyenesen bele a szemembe! Mondd, bízol te bennem?

Mario bizonytalan mozdulatot tesz, bólint, de imbolyog egyhelyben álltában.

CIPOLLA           Félválasz. Mondtam is valamit, meg nem is. Kétségkívül nehezen lehet megnyerni a bizalmadat. Arcodban a zárkózottság, a szomorúság vonását látom. Mondd hát, elragadó gyermek, talán bánatod van?

MARIO               Ne gyötörjön olyasmikkel, amik nem magára tartzonak

CIPOLLA           De hát én látom, hogy bánatod van. Azt hiszed, nem látom? Cipollát akarod lóvá tenni? Persze, a lányok, holmi fehércseléd. Neked – szerelmi bánatod van.

MARIO              Nem, nem, nem…!

CIPOLLA           Hogy is van ez a háromszoros tagadás. Az egyszer tagadás nemet jelent. A kétszeri igent. A háromszori tagadás – vagy az egyszeri nem, vagy a második igen megerősítését jelentheti. Fárasztasz, Mario, a talányaiddal! (Belehúz a laposüvegbe, cigarettára gyújt. Mario hirtelen megrándul, és elindul lefelé a dobogóról. Cipolla még időben észreveszi, és megragadja a fiú karját.) Hoppla! Jó is volna, ha csak így, egyszerűen olajra lehetne lépni. Meg akarsz szökni, lelkecském, a legjobb pillanatban, vagy közvetlen előtte? Ha maradsz, szép dolgokat ígérek neked. Megígérem, hogy meggyőzlek bánatod alaptalanságáról. Az a lány, akit ismersz, és akit mások is ismernek, ez a - no, hogy is hívják? Várj csak! Szemedből olvasom ki a nevét, nyelvemen is van már, s magad is, úgy látom, egy perc és kimondod...

FIÚ 2                   Renáta!

Cipollának egy arcizma sem rándul, de kegyetlen keménységgel néz a fiú felé.

CIPOLLA           Mennyi a kotnyeles kis kerge kakas, aki folyton kukorékol, ha kell, ha nem. Az ajkunkról csippenti le a nevet, az enyémről és a tiédről, és még azt hiszi a jámbor, hogy valami különös joga van rá. Oda se neki! De ez a Renáta, a te Renátád, no, szólj már, ez azután a lány, mi? Valódi kincs! Elszorul az ember szíve, ha járni, nevetni vagy csak lélegzeni is látja, olyan elragadó. És a kerek karja, amikor érted nyúl, és a fejét hátraveti, és kiragyognak a fehér fogai! Földre szállott angyal!

Mario előreszegezett nyakkal mered a varázslóra. Mintha elfelejtette volna, hol van, s hogy közönség is van jelen. Szeme körül megnagyobbodtak a vörös foltok, mintha festve lettek volna arcára. Vastag ajka válaszra nyílik, de csak tátog, nem tud megszólalni, bármennyire is szeretne is.

CIPOLLA           És ez az angyal okoz neked gondot, vagy jobban mondva, emiatt csinálsz gondot magadnak... Ez a különbség, kedvesem, igen nagy különbség, hidd el nekem! A szerelemben adódnak félreértések, mondhatni, sehol sem olyan gyakoriak a félreértések, mint ezen a téren. Azt gondolod talán: mit ért az a Cipolla a szerelemhez, a maga csekély testi hibájával? Tévedés, nagyon is jól ért hozzá, átfogó és alapos módon ért hozzá, ajánlatos szerelmi ügyekben meghallgatni a tanácsát! No de hagyjuk Cipollát, hagyjuk őt ki egészen a játékból, s gondoljunk csupán Renátára, a te elragadó Renátádra! De mit látok? Egy  holmi kukorékoló kakast helyez fölébed éppen, és az vidáman kacag a fülébe, amíg te itt sírsz lent? Fölébed helyezi, egy ilyen jóérzésű és megnyerő ifjú fölé! Ez igazán nem valószínű, ez lehetetlen, ez csak játék a külvilág számra! Ezt mi jobban tudjuk, mármint Cipolla és a kislány. Ha én a helyére képzelem magam, látod, és választanom kell egy olyan szutykos fajankó, egy olyan ostoba kecsege, egy olyan tengerimalac és egy Mario, egy igazi lovag között, esküszöm, szívemnek nem nehéz a választás, s nincs kétségem, hogy a szerelmem kinek kell adnom, hogy pirulva kinek adtam már régen egyes-egyedül. Ideje, hogy lásd és megértsd ezt, szívem választottja! Ideje, hogy láss és megismerj, Mario, kedvesem... Mondd, ki vagyok én?

CIPOLLA (édeskedve, kacéran vonogatja ferde vállát a fiú előtt, epekedve mereszti táskás szemét annak a szemébe, és édeskés mosollyal mutogatja szálkás fogait. Mario kezét összekulcsolja ajka előtt, válla mély zihálással süllyed és emelkedik. Boldogságában nyilván nem hisz szemének és fülének, s éppen csak azt az egyet felejti el, hogy valóban nem volna szabad nekik hinnie. Leigázott keble legmélyéből liheg.

MARIO    Renáta!

CIPOLLA (a fiú szájához torlódik.) Csókolj meg! Ne tétovázz, hidd el, szabad. Szeretlek. Csókold meg  a száján a te Renátádat, csókold meg a számat, édes szerelemem, itt a számon, csókolj meg, ha szeretsz!

Mario mohón, ugyanakkor a gyakorlatlan szerelmesek ügyetlenségével szájon csókolja a bűvészt. A csók forró és hosszan tart. A közönség dermedt némaságban figyeli a fejleményeket. A dermedtségen átsüvít Üdvöske kétségbeesett sikoltása.

ÜDVÖSKE         Neeee! Mario ne… Mario miért… Mario, mit tettél! Baszódj meg, világ! S vele együtt is, te állat, Mario! Kirohan a teremből, senki nem állja útját, csak nézik, mintha ő is hozzá tartoznék az előző rettenetes produkcióhoz.)

Mario a hangoskodásra fölriad, hátratántorodott. Áll és bámul, hátrahajló testtel, két kezét megcsúfolt ajkára szorítja, azután öklével többször a halántékára csap, megfordul, s miközben a teremben zúg a taps, és Cipolla ölébe kulcsolt kézzel, vállrezegtetve, hangtalanul nevet, odalép hozzá,tt és az oldalához kap. Előrelendíti a karját, kezében a Cipolla oldaláról letépett pisztoly. Nem tétovázik, sötét indulattal belelő a bűvészbe. Néma csend támad. Cipolla a szíve tájékára tapasztja a kezét, majd elveszi onnan. Hatalmas, egyre terjedő vérfolt vöröslik a mellén. Feje a mellére bukik, visszazökken a székére, majd oldalvást lefordul a földre. A nézőtéren kitör a pánik. A hirtelen beállt pánikhelyzetet a kellékes próbálja menteni. Fürgén a dobogón terem, felkapja a földön heverő pisztolyt.

KELLÉKES        Hölgyeim és uraim, semmi pánik, ez a pisztoly csak kellékpisztoly, a színpadon a halál csak eljátszott halál. Nézzenek ide! Elsütöm a pisztolyt! (Elsüti a pisztolyt, és a szemközti falból leomlik egy darab a golyó becsapódásától. A kellékesen is úrrá lesz a pánik.) Hú, baszd meg, ez egy igazi pisztoly! Ezt nem én tettem ide! Ezt valaki idetette! De hát akkor a bűvész vére… Orvost! Fogják le a gyilkost!

Szörnyű felfordulás támad. A nők sikoltoznak, a férfiak orvosért és rendőrért kiáltoznak. Néhányan felrohannak a színpadra, ki Mariót fogja le, ki a pisztollyal hadonászó kellékest, ki Cipolla sebét próbálja ellátni. Közben egymást és a közönséget tapossák. Váratlanul megszólal a fehér cselló, mindenki odanéz, és döbbenten látja, hogy a hangszer mögött nem ül senki, de a vonó fel-alá jár a húrokon, és sokan felismerni vélik a zenében Beethoven A-dúr szonátájának csellószólamát…

 

Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.

---

Főoldal