Versek
A gyulai származású. Szegeden élő költő Ha jön a Tél, Hagyjuk, Két, November, Bika és Kék című versei a friss, 2010/6-os Bárkából
Az Ezernyolcszáz-kilencvennégy, a Csehov Capriban és a Gyorsított film egy nemzedékről című költemények a költő Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatékából ciklusából
A Szögligeten született, Miskolcon élő költő Ősz van újra, Egészen más és Mint hóban a lábnyom című költeményei az új, 2010/6-os Bárkából
A többek között József Attila-, Márai Sándor- és Palládium díjas Tóth Krisztina Menyegző és Metró című költeményei a friss, 2010/6-os Bárka éléről
Nagypál István versei
A rajzoló szerződése, A galériás, Az apa kérése és a Mese a tóról című költemények az Új Hormon versblog (és csoport) alapító tagjától
Necz Dániel versei
A fiatal budapesti költő Akvárium és Megbomlanak című költeményei, melyek a legújabb, 2010/5-ös Bárkában jelentek meg
Szita Szilvia versei
Szita Szilvia Terasz, éjszaka; Turistáknak és Vendégek című művei, melyek a Bárka friss, 2010/5-ös számában jelentek meg
Ungvári László Zsolt versei
A sepsiszentgyörgyi költő Vénasszonyok nyara és Mécsláng című versei, melyek a legújabb, 2010/5-ös Bárkában jelentek meg
Győri László versei
Az orosházi származású, Budapesten élő költő Fellbach, Szavak és Áhítat című költeményei a 2010/5-ös Bárkából
A Békés megyei származású, Budapesten élő költő, író Vándortábor 1982, Aratás és Hitves című művei a Békeünnep ciklusból
< >
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Acsai Roland: Az éjszaka sötétjeHalász Margit: Gyapotrózsa
Stankovics Marianna: Ima, Vázlat, NagypéntekVányai Fehér József: Rókalelkű ismeretlen követHalmai Tamás: Jeremiás húga – szonettkoszorúMarno János versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg