Borbély Szilárd
Az évek hogyha...
Az évek ahogy múlnak mint a fátyol
válladra omlik lassan hangtalan
kibomlik immár minden önmagától
az aszfalt fénylik kinn az utca hallgat
a gyertyaláng sábesz shálom alatt
sötétebb lett a tűnő csillogástól
az arcod nevetése elszakadt
az ablaküvegre ráver a zápor
és elmosódva könnyed itt szaladt
el érkezik a Királynő
rágófoltok holdfény lábnyomat
az ónpohár lehull az asztaláról
a szék lábáról csúszik le árnyéka
és az aranyszál is
végül elszakad
nehéz azt mondani hogy nem
és nehéz azt mondani hogy igen
válladra omlik lassan hangtalan
egy évtized a borzalmak havából
a szív nem érez semmit önmagából
mert nincs is benne semmi
csak anyag
izmok kötegbe fonva
mint a haj
parkettaminta rajta könnyű sál
válladra omló évek a súly alatt
míg a szinuszcsomó gépiesen
elektromos impulzusokat ad
így múlik el a sábesz
mint a csillag az égre dermed
Ég veled Királynő
áldott aki elmegy.
Mária
Az eladó a szupermarketban
úgy áll a pult mögött, mint
egy próbababa. Nincs vevője
éppen. Bár nincs maga
a stadionnyi térben,
épp elmereng. Talán ő is
egy anya. Fáradt nagyon
az éjjel-nappal nyitva-
tartó áruház, e gyár, megtörte
már. Egyenruhája vérpiros.
És a fityulája is a hipermarket
logóját kínálja. Barna haja
kivillan épp alóla. Szeme
álmos kék. A köténye zöldje
rajta. Arcában ott van egy
áldott vonás. Már sejti tán,
hogy minden test magányos,
ahogy áll ott. A szemhéját
mintha egy körző húzva volna.
A kitűzőjén csupasz keresztnév.
A világ most is Megváltóra vár.
Egy puszta névre. Ahogyan minden
évbe. Már kirakták a karácsonyi
árukészletet. A fákra lámpasor
került, színes. A zene kommersz
áradása száll. Jingel bell, jingel bell...
Az őrület csendes, konszolidált
zenéje de édes. A bulvárlapok
főcímén ki ölt ma? A nő a fejét
jobbra ejti le. Két keze támasz,
amely a pultra fekszik épp fel.
Feje fölött aprócska glória.
Fáradtan áll. És arra vár, hogy
az esti műszak egyszer csak lejár.
Felsál-, karaj-, szűzérmék-
tábla jelzi itt a korpuszt, hol
a húspultos Madonna arca úszik
el. Horgonyt vetett egy gondolat:
egy ember. Ott csend van. És
itt zúg, miként a tenger.
Megjelent a 2011/1-es Bárkában.
