Versek

 

Borbely Szilard kozepes

 

Borbély Szilárd

 

 

Az évek hogyha...

 

Az évek ahogy múlnak mint a fátyol

válladra omlik lassan hangtalan

kibomlik immár minden önmagától

az aszfalt fénylik kinn az utca hallgat

a gyertyaláng sábesz shálom alatt

sötétebb lett a tűnő csillogástól

az arcod nevetése elszakadt

az ablaküvegre ráver a zápor

és elmosódva könnyed itt szaladt

 

el érkezik a Királynő

rágófoltok holdfény lábnyomat

az ónpohár lehull az asztaláról

a szék lábáról csúszik le árnyéka

és az aranyszál is

végül elszakad

 

nehéz azt mondani hogy nem

és nehéz azt mondani hogy igen

 

válladra omlik lassan hangtalan

egy évtized a borzalmak havából

a szív nem érez semmit önmagából

mert nincs is benne semmi

csak anyag

izmok kötegbe fonva

mint a haj

parkettaminta rajta könnyű sál

válladra omló évek a súly alatt

míg a szinuszcsomó gépiesen

elektromos impulzusokat ad

 

így múlik el a sábesz

mint a csillag az égre dermed

Ég veled Királynő

áldott aki elmegy.

 

 

Mária

 

 

Az eladó a szupermarketban

úgy áll a pult mögött, mint

egy próbababa. Nincs vevője

éppen. Bár nincs maga

 

a stadionnyi térben,

épp elmereng. Talán ő is

egy anya. Fáradt nagyon

az éjjel-nappal nyitva-

 

tartó áruház, e gyár, megtörte

már. Egyenruhája vérpiros.

És a fityulája is a hipermarket

logóját kínálja. Barna haja

 

kivillan épp alóla. Szeme

álmos kék. A köténye zöldje

rajta. Arcában ott van egy

áldott vonás. Már sejti tán,

 

hogy minden test magányos,

ahogy áll ott. A szemhéját

mintha egy körző húzva volna.

A kitűzőjén csupasz keresztnév.

 

A világ most is Megváltóra vár.

Egy puszta névre. Ahogyan minden

évbe. Már kirakták a karácsonyi

árukészletet. A fákra lámpasor

 

került, színes. A zene kommersz

áradása száll. Jingel bell, jingel bell...

Az őrület csendes, konszolidált

zenéje de édes. A bulvárlapok

 

főcímén ki ölt ma? A nő a fejét

jobbra ejti le. Két keze támasz,

amely a pultra fekszik épp fel.

Feje fölött aprócska glória.

 

Fáradtan áll. És arra vár, hogy

az esti műszak egyszer csak lejár.

Felsál-, karaj-, szűzérmék-

tábla jelzi itt a korpuszt, hol

 

a húspultos Madonna arca úszik

el. Horgonyt vetett egy gondolat:

egy ember. Ott csend van. És

itt zúg, miként a tenger.

 

Megjelent a 2011/1-es Bárkában.

 


 
 
2011. február 11.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Balassi műfordítói nagydíj 2019Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei Ungvári László Zsolt versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Múlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjéről
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA