Kiss Judit Ágnes
Kóbor macska
Hosszú fekete szőrű macska volt.
Egy májusi nap elém állt az utcán.
Rekedten nyávogva megszólított,
és fenségesen, mint valami szultán
el is terpeszkedett a lábamon –
és nem volt többet semmi fájdalom,
hisz lett egy macskám. Rögtön hazavittem,
ő megette a túrós gofrimat,
aztán határozottan (atyaisten)
ölembe mászott, mint a férfiak.
És reggelig aludt az ágyamon.
És nem volt többet semmi fájdalom.
Néhány év telt el. Aztán megszökött.
(Illetve elment, hisz nem volt a foglyom.)
Kerestem föld alatt és ég fölött,
de tudtam: többé nem nálam lesz otthon.
A nyoma itt maradt a tárgyakon.
Csak macska nincs. Maradt a fájdalom.
Nyári éj
Szép nyári éjjel. Szinte már elalszom,
amikor nyíí-nyíí… Itt van egy szúnyog!
A vérem szívni jött a rusnya féreg.
A veszteség felett szemet hunyok,
de ez a nyíí-nyíí…! Már érzem, szegény
agyamban hogy pattannak el a húrok.
Szívj ki egy litret is, mit bánom én,
csak hang nélkül csapolj, te ronda szúnyog!
És mellőzzük talán a viszketést!
Szóval próbálj meg észrevétlen szívni.
Megegyeztünk? Kezet rá, jó rovar!
De hagyj aludni, kérlek! Erre: nyíí-nyíí!
Hát villanyt kapcsolok, dögölj meg, szúnyog!
Bosszút akarok, kéjes örömöt!
És vért kívánok látni, önnön vérem,
ahogy a vézna testén kifröcsög!
Hogy gyűlölöm a mocskos szívókáját!
Frottírtörülközőm felragadom,
és csapkodok őrjöngve, ő meg nyíí-nyíí.
Még végül utolérem a falon.
A teste rögtön széttrancsírozódik.
Nesze, rohadék, a végén ki győz?
Állok a fényben büszkén, felhevülten
a hullával, mint egy shakespeare-i hős.
Megjelent a Bárka 2026/3-as számában.
