Usier Tamara
Tehetetlenségünk
Esténként hidegvizes-lepedőkbe
göngyöljük egymást,
attól lemegy a lázunk,
magzatpózba kucorodva
emlékezünk anyáink
nyirkos tenyerére.
Simogatnánk egymást vagy
magunkat helyettük, de
nincsenek kezeink,
éjszaka lerágták őket a farkasok,
csonkjainkból szilánkosra rágott
csontok merednek a föld felé,
mint rothadó gyökerek.
Útvonalakat karcolunk
hangyáknak a földbe,
hogy idetaláljanak.
Megvárjuk, míg ellepik
tehetetlen testünket,
lassanként széthordják
apró darabjainkat, hogy
egy másik világban
összerakjanak.
A volt barátnők
A volt barátnők tökéletesek,
mint a porcelánbabák, hamvasak,
mint napkelte előtt az ég.
A legjobb apartmanokban laknak,
a magas tömbházak azon oldalán,
amelyiket mindig süti a nap.
A volt barátnőknek nincsen szaguk,
tiszták, mint a kristálypoharak,
amiket vitrinben tartogatunk
különleges alkalmakra,
melyek sosem jönnek el.
A volt barátnők nappal alszanak,
éjszaka vadászni mennek.
Kisvadakkal és
állatkölykökkel táplálkoznak:
erőt gyűjtenek a szaporodáshoz.
A volt barátnők átkozott teremtések.
Hetente legalább három éjjel kísértenek,
ilyenkor a férfiak az ő nevükön szólítják
új kedvesüket az ágyban.
Sok eső esett
A szomszédos utcákban is érezni
lehetett a nálam felejtett ruháid szagát,
mikor elégettem őket a parkolóban
tavaly szeptemberben, ne legyen
több indok találkozásra. Még
sokáig látszott a tűz helye,
aztán az autók lassan széthordták
a hamut, a perzselt vászoncafatokat,
sok eső esett, mára minden olyan,
mintha semmi sem történt volna,
csak te jársz vissza időnként kísérteni
hozzám, valahányszor belekap
a kályha lángja egy konyharuhába.
Megjelent a Bárka 2026/3-as számában.
