Birtalan Ferenc
Befordult szonett
kinek ünnepe kinek gyásza
rigóhanggal a hajnalt
tavasz vigyázza
éledés virágzás minden
forog fényben a reggel
körbe ragyogás
csak itt nem
kell-e ünnep ha gyász van
mit kezdjen áprilissal
molyette szárnyam
őrült virágzás
ünnepreggeli fények
kurva gravitáció
fogságában lélek
Ég a házad
minden nap arra készülök
talán ma azt a verset
tavasz dérütött ősz
széjjelfutó percek
törött lázmérőből
higanycseppek
próbálom egybe terelni
megírom azt a verset
de szétesik
nem ez a napja
az ajtót ez az este is becsapja
tornyosul a romló idő keserve
megyek nyomtató állat
nem jön életem verse
fogynak napok csillagok holdak
szöksz titkaimmal
várom elhoz a holnap
fényesítsd félelmem kertjét
söpri a gyöngyszemeket a hajnal
az égen sosemlehet vers ég
elindultak a csigabigák
tejért vajért
hatvanöt évemen át
Éj fél
a térről kell írni az időről
nagy az ember pofája
míg az elmúlástól vissza nem hőköl
megigézve szerelemmel
lerongyolt testével
mihez kezd az ember
ki bölcs megélt megannyi évet
melyik fa mond nemet
gyümölcsének
melyik bokor veti ki a fészket
reményét virágnak
hogy ágairól szól majd az ének
a térről kellene mindenségről
hogy nem lehet fény
csak a sötétből
hogy nincs egész
ha nincsen két fél
hogy nincsen nappal
hol nem jön éjfél
ha nincsen öl
mely befogadna
miről szól a világ
az egésznek mi haszna
és nincsen más út
csak az elmenésre
mégis szerelem
a halál mégse
Megjelent a 2011/1-es Bárkában.
