Arca szomorúságát

rögvest elűzendő

bátorkodom én

előhozakodni

immunerősítő

magammal önért.

Ily zord és zimankós

időt átvészelni

egyedül az utcán

szinte lehetetlen.

Néma merengés,

vacogás helyett

páros repülést,

örömös lebegést

ígérhetek önnek

az éjszaka hosszán.

Csak nézzen a szemembe,

ha megérintem a karját,

s máris repülhetünk
magához és hozzám

Úgy alakultak a dolgok,

ahogyan sejtettem, vártam.

Nem ettől boldog a boldog,

s az alma se a kosárban.

Akkor én mostan a gáton

ragadjam meg a szerepet?

Vagy gomb legyek a kabáton,

esetleg díszes kerevet?

Alakítom rám, magamat,

– magamagát a daganat –,

nem szerep ez, s nem feladat;

viselem nyűttes magamat.