Aletta Vid
Megint
A kő kövekre szóródik, s a tenger
úgy morgolódik, mint egy vén alak,
a környék egész bíztató, s ha nem ver
bőrömre karcos, délutáni nap
nyilván még visszaérek, még időben,
és nem zavar ki szállásadóm átka,
és London újra gáláns, régimódi
úrként karol belém, a félhomályba –
s miképp boltíves, tolvajlott szavak,
úgy hajlanak reám tegnap-tavak;
hogy érhet itt, a square-en más, egyéb,
mint Kosztolányi-, Dsida-vers – elég
valószínű, barátom, ah, barátom!,
és túl a mentét hordó szűk szobákon
hol nincs tovább, honnan elveszni kell,
most mind a minden fölött kóbor ágon
csapongó csendes, meztéllábú jel
leint: oké!, vagy mondjuk úgy: remek,
e tér kibír veled néhány telet!
S ha jön, ha hív, ha végre rámlegyint,
vállon ragad ki eddig egyre hátrált,
lábujjhegyen igyekszem majd megint
elfogni széles, lágy, sötét kabátját.
Utcarészlet
Pörögve hullnak mindenféle ágak,
és ezt még meg kell osszam, mert muszáj,
a fehér fény vakítva küzd magában,
hol szatír lépked már-már pongyolán.
„Hogy itt alant miféle lant dalolhat?” –
így érdeklődik egy kövér egyén.
Nekem terem a fenyveserdő, jól van,
de dal? de dal? elég majd, hogyha vén
s derűs ábrázat álcájával élek,
ha majd a kor lerágta két tüdőm,
elég lesz akkor integetni: ah, hah…
Ma még inkább fogom baseballütőm.
„Hol kéne mégis megmaradni? itt? ott?”
Nem ismerem többé szülőhelyem.
Forró choclet csurran, reptér, check-in desk
a föld fölött s még innen Istenen.
A tárlat
bevallom nem lettem mélyebb emberibb
egyik sem szemernyit sem derít
s hogy a természet kivel mit tehet
e kérdezések téves üregek
nekem például nincsen nagy mosoly
a szám sarkában most sem s bár omol
köröttem néhány magasabb csoport
a félcipellő bokorba botolt
s a hajcihő helyett mi más a tárlat
vonatablakból kivágott virágzat
soklevelű lehellet vagy vidék
melyből marha szelídségem kilép
uram irgalmazz én is megbocsátok
egész helyes helyenként a homályod
és pásztortáskát csörgetsz s még lehet
egy jobb napon hinni fogok neked
Megjelent a Bárka 2008/2 számában
Kapcsolódó:
A szépirodalom rovat legfrissebb írásai:
Szűcs László versei
Kinde Annamária versei
Kovács István verse
Vári Fábián László verse
Nyilas Attila verse
Pallag Zoltán prózája
