Nagy Katalin Erzsébet
Tétova nóta
A vetetlen ágy merő esetlegesség
Varjakként verdesi árnyak kusza raja
Rajta ronggyá tested puha emlékét
A fény emigrált mézünk vált ecetté
Árulásod ára lett árvaságod
Ki voltál álomnak sok valónak kevés
A gyönyör gyöngyrózsáit gyaláztad
Gyáván pergő porladó törmelékké
Csillogó porcelán babák maradtak
Csupán elméd roskatag polcán neked
Hogy betölthesd velük a táguló űrt
Mi dobog rég fásult szíved helyett
Dúlt ének
Tiltott gyümölcsöt óhajt újra szánk
Dúlt ének haragvó istenének
Étkül vetik fiúk züllött apák
Vesznünk ha kell legyen teljes a végzet
Testünket üsse át éles szilánk
Engesztelést remélünk mert a vétek
Mágnes mi vonz nehéz páncélruhánk
Mit dobni el nem enged már a lélek
Bár elviselni sem képes soha
Kettős teher alatt roskad sebes váll
Fagyban hevül vacog hőség alatt
Minden idő ököllel sújt le immár
Tűnő korunkra könny és vér tapad
Hulljon reánk borítson bölcs imádság
Megjelent: Bárka 2007/2
Kapcsolódó:
A Szépirodalom rovat legfrissebb írásai
Nagy Gergely prózája
Mogyorósi László verse
Bogdán László verse
Nagy Mihály Tibor verse
Géczi János verse
Zalán Tibor versei
Fecske Csaba versei
Podmaniczky Szilárd verse
Varró Dániel verse
Kiss Ottó versei
Főlap
