Prózák

 

 KissJuditAgnes_meret.jpg

 

Kiss Judit Ágnes

 

Feketemagyar

 

A baj azzal kezdődött, hogy szegény Pista anyja egyetemre került. Ráadásul Kijevbe. Amikor az első év végén hazajött, megtudtuk, hogy letette a vizsgáit. A következő nyáron meg hogy gyereket vár. Volt férje is, rendesen össze voltak házasodva, egy szót se szólhatott a falu, de az ember, akit hozott, olyan fekete volt, mint a legsötétebb éjszaka. Afrikából keveredett a kijevi egyetemre, azt mondta, a világért vissza nem menne, mert meggyőződéses kommunista. Az Erzsi szülei furcsán nézték az új családtagot, de már úton volt a gyerek, hát nemigen mondhattak semmit. Nyaranta hazajártak a fiatalok, az afrikai fiú magyarul tanulgatott, a nagyszülők tutujgatták az unokát, aki épp olyan fekete lett, mint az apja, a haja is épp olyan csomós, de azt a nevet kapta, amit minden elsőszülött fiú a családban: István. Valahányszor a nagyapja végigkerekezett vele a Fő utcán, kiálltak az emberek a kapuk elé bámulni, hogy világít a szerecsen gyerek szeme fehérje a fekete arcából.

Aztán az egyik nyáron az Erzsi csak kettesben jött a kisfiával. Nem is titkolta, hogy elváltak, ő meg otthagyta az egyetemet. A férjét nem láttuk többet. A falu nem bánta. Mert egy szerecsen gyerek még hagyján, de mi lesz, ha elkezdi szaporítani a fajtáját, aztán csak leshetik az öregek, hogy az utódok mintha mind odaégtek volna. Erzsi egy darabig kínlódott a faluban, de már nem találta a helyét. Hiába volt ott apja, anyja, elment ápolónőnek a munkácsi kórházba.

A Pista szívesen jött a nagyszüleihez. Ha nyáron idehaza voltak, épp olyan volt, mint a többi gyerek, játszottak is vele rendesen, nem utálták ki, pedig eléggé kirítt közülük. A városból inkább kinézték. Nem volt elég neki magyarnak lenni az ukránok között, még az a kimondhatatlan neve meg a fekete bőre! Pedig az apja nyelvén alig pötyögött, hamar el is felejtette. Oroszul beszélgetett csak meg magyarul.

Egész addig nem volt semmi baj, míg a Szovjetunió széjjel nem esett. Nyitva lett előttünk a Nyugat. A Pista akkoriban tette le az érettségit, elhatározta, hogy Magyarországra megy egyetemre. Divat lett Magyarország meg az összes többi volt kommunista ország a nagy rendszerváltoztatások miatt. Nemcsak a határokon túli magyarok akartak ott tanulni, özönlöttek messzibbről is, az összes kontinensről. Azokat egy évig csak magyarul tanították, akadt köztük mindenféle: fekete, sárga, tán még vörös bőrű indián is. Külön tették a máshonnan jött magyarokat, egy kollégiumban laktak, együtt tanultak, sokat nevették, mennyire máshogy beszélik ugyanazt a nyelvet. A Pista hamar feltalálta magát köztük, noha kirítt onnan is a színe miatt.

Egy nap aztán hivatalos írást kapott, hogy Sztyepan Ndereba azonnali hatállyal költözzön ki a kollégiumból, és foglalja el helyét a Nemzetközi Intézet diákjai között. A Pista elment a tanulmányi előadóhoz, hogy elmagyarázza a félreértést. Az ügyintéző hajthatatlan volt.

– Nézze, uram, itt az áll, hogy neve Sztyepan Ndereba, állampolgársága ukrán, anyja neve Jelizaveta Krucsok. Most tényleg azt akarja mondani, hogy magyar?

A Pista hiába jött azzal, hogy de hiszen az egész ügyet magyarul tárgyalják éppen, mégis mi a fene volna ő akkor, de az ügyintéző végül fölényesen kivágta:

– Ne is haragudjon, fiam – (akkor már így nevezte) – , nézett már maga tükörbe? Hisz néger!

A Pista próbálkozott, fellebbezett ide is oda is, de csak a nevével, az állampolgárságával, az anyja nevével meg a bőre színével jöttek. Márpedig ő nem lehet magyar, bármit is gondol magáról! Végül ultimátumot kapott, aznap éjfélig hagyja el a határon túliaknak fenntartott kollégiumot. Ettől begőzölt. Magára zárta a szobáját, el is barikádozta, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az egész épületet. Kommandósok törték rá az ajtót. Kitiltották az egyetemről, pedig még el se kezdte.

Akkor költözött haza, ide a faluba. A nagyszülei házában húzódott meg. Mióta az öregek meghaltak, csak itt ül a kocsmában. Ha valaki megkérdi: ki vagy te?, vérbe borul a szeme fehérje, úgy üvölti a fekete arcából: Kárpátaljai magyar, az Úristenit!

 

Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.


Főoldal

2019. január 28.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái
Versek
Lanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián verseiKaracs Andrea versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA