Pethő Lorand
csütörtököm
irgalom uram irgalom
a város gyomrában lakom
albalux mossa lelkemet
nyikorgó szíja meglazul
irgalom uram irgalom
fekszem elvakart seben
tarkómra hull az öntudat
az óh magyar siralom
irgalom uram irgalom
imámat zümmögi darázs
koppan a pályaudvaron
aludj el máté & tamás
fogunk zománcán
hajamba fűzted minden éjszakád
most garzonomban lengeti a szél
csikkek hullnak róla és imák
borba mártva testem mint kenyér
az én testem málló megtörött
mit két kezemmel érted kettétörtem
fogunk zománcán alvadt vérrögök
cikáznak csókok hűvösében
fehérre meszelték
szívemben a fákat
vártalak és elteltek az évek
most hitetlen várom visszatérted
karosszékben ringatom az estém
sápadt arcom pohárban keresvén
besüppedt lábfejem a porba
érzem terhem egyre lejjebb nyomja
fehérre meszelték szívemben a fákat
látod istenkém már fényed sem árthat
ha jössz felém...
ha jössz felém parázson át gyere
fától fáig farkasok nyomán
itt nem lesz mi oltsa szomjadat
mérgezve kutak éjszakák
ha jössz felém hozd a hegyeket
hisz jól tudod vidékek legbelül
s a dőlt zúzmarás kereszt
árnyait ne legyünk egyedül
Megjelent a Bárka 2021/4-es számában.