Acsai Roland
Itt éltünk
Békák kórusa zeng,
régmúlt szól idebenn.
Visszhang, távoli emlék:
gödrét is betemették.
Unkák könnye lehullik,
nincs már perc, ami múlik.
Békák kórusa szól:
itt éltünk valahol.
Az első csillag
anakreóni sorokban
Akácfa lombja sárga,
elindulok magamban
az őszi délutánba.
Johanna várja jöttöm,
fél ötre ott leszek tán,
miként érkezni szoktam.
Az őszi mélabúban
a vízbe néz az arcom,
s a híd alá sodorja
patak sodrása gyorsan.
Az óvodába érve,
nyakamba majd felugrik:
„De jó, hogy végre itt vagy!”
A szürkeség a fákra
leszáll, mert itt az este,
s a jelzőlámpa villog,
akár az első csillag ‒
megtorpanunk egy percre.
Lassan
A májusi cserebogár
szálldos,
közeledünk biztosan a
nyárhoz.
Közeledünk, távolodunk
folyton,
így kell, hogy az életünk el-
folyjon.
Így kell, hogy az életünk el-
teljen,
azt hiszem, hogy megegyezünk
ebben.
Azt hiszem, hogy megegyezünk
abban:
ifjúk voltunk, megöregszünk
lassan.
Megjelent a Bárka 2024/3-as számában.
