Kürti László
ha ötvenéves
ötvenéves korodig visz a biológia,
aztán már csak a lélek, ha vezet.
mindegy, hogy kinek milyen a kondija
vagy istene, vagy hogy melyik felekezet
nevelte félre, vezette át felezőn, zebrán.
ötvenéves korodig hajt az érdek, aztán eljön,
hogy nem kísért nő, pénz, siker, kalandvágy,
úgy nézel szét a tájon, akár a vének.
ami fontos, azt ötvenre megcsináltad,
túl vagy már harcos győzelmen, kudarcon,
de még mindig nem lógathatod a lábad.
préda lehetsz könnyen, magántulajdon,
pedig intézménynek kéne már lenni,
ötven fölött szabad mások helyett is szeretni.
másképpen hittük
mások voltak a szabályok akkor,
mások a nők és a férfiak.
mások mondták meg – nem hülyék –,
mitől lehetnénk végre boldogak.
mások voltak a filmek, a versek,
másként voltunk még józanok.
másképpen szerettek, akik még
mertek, másként hangzott, hogy:
jó napot!
mások voltak a jófejek, hősök,
másképp villogtak pénzesek.
másképpen foltozták, varrták
a szívet, amikor végleg szétesett.
másképpen locsoltak húsvétkor
lányt is, más volt a feltámadás,
tudom. másképpen láttad még,
mi az a nemzet, másképp,
hogy ki lélek- vagy nyelvrokon.
aléltan ültél a fotelben este,
másképpen nézted a híreket.
mást jelentett, ha egy adó mondta,
és mást most, amikor nem neked.
másoknak hagytuk a cselt
meg a prédát, mások voltak
a győztesek. mindenki tudta
a többiek célját, s hogy ziccerben
sorsokról döntenek.
másképpen voltunk jók,
vagy épp, ha rosszak, másképpen
büszkék vagy hűtlenek. másképpen
hittük a szabadságról, hogy
nem hallgatják le műszerek.
Megjelent a Bárka 2024/2-es számában.
