Versek

 

 K__rti_L__szl___meret.jpg

 

Kürti László

 

ha ötvenéves

 

ötvenéves korodig visz a biológia,
aztán már csak a lélek, ha vezet.
mindegy, hogy kinek milyen a kondija
vagy istene, vagy hogy melyik felekezet

nevelte félre, vezette át felezőn, zebrán.
ötvenéves korodig hajt az érdek, aztán eljön,
hogy nem kísért nő, pénz, siker, kalandvágy,
úgy nézel szét a tájon, akár a vének.

ami fontos, azt ötvenre megcsináltad,
túl vagy már harcos győzelmen, kudarcon,
de még mindig nem lógathatod a lábad.

préda lehetsz könnyen, magántulajdon,
pedig intézménynek kéne már lenni,
ötven fölött szabad mások helyett is szeretni.

 

másképpen hittük

 

mások voltak a szabályok akkor,
mások a nők és a férfiak.
mások mondták meg – nem hülyék­ –,
mitől lehetnénk végre boldogak.
mások voltak a filmek, a versek,
másként voltunk még józanok.
másképpen szerettek, akik még
mertek, másként hangzott, hogy:
jó napot!
mások voltak a jófejek, hősök,
másképp villogtak pénzesek.
másképpen foltozták, varrták
a szívet, amikor végleg szétesett.
másképpen locsoltak húsvétkor
lányt is, más volt a feltámadás,
tudom. másképpen láttad még,
mi az a nemzet, másképp,
hogy ki lélek- vagy nyelvrokon.
aléltan ültél a fotelben este,
másképpen nézted a híreket.
mást jelentett, ha egy adó mondta,
és mást most, amikor nem neked.
másoknak hagytuk a cselt
meg a prédát, mások voltak
a győztesek. mindenki tudta
a többiek célját, s hogy ziccerben
sorsokról döntenek.
másképpen voltunk jók,
vagy épp, ha rosszak, másképpen
büszkék vagy hűtlenek. másképpen
hittük a szabadságról, hogy
nem hallgatják le műszerek.

 

Megjelent a Bárka 2024/2-es számában. 


Főoldal

2024. május 02.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png