Jász Attila
Félkész dolgok
Nem szivárog a lefolyó, a mosdó alatt nem gyülekeznek
kis tócsák, megmaradt három tő málna a szárazság és a
kutya ellenére, indulás előtt sikerül meglocsolni, ennek
ellenére le tudok zuhanyozni, hiába fölösleges biciklizés
előtt, csak a terítőt hagyom kint a teraszon, a rózsákat a
vázában, a vonatot is elérem, ráadásul meg se áztam út-
közben, hiába fenyegetőztek sötét fellegek a hegy felől,
ezek a nagy dolgok, ha félkészek is az adott pillanatban.
Időzár
Amikor a hegyi házat megvettem, még simán lehetett nyitni
a kertkaput, sőt, lánc volt rátekerve, lakat nélkül, ki ne nyíljon
magától, időközben a lánc feleslegessé vált, a szél olykor még
kivágta, ha olyan kedvében volt, jól belekapaszkodva reptette
a kapuszárnyakat, ahogy a diófa lassan nőtt emelte a kapu egyik
sarkát, egyre nehezebb lett becsukni, aki nem tudta, hogy nyitva
van, azt hitte, nem vagyok otthon, ahogy a fa nő, egyáltalán nem
lehet majd kinyitni idővel, amikor már csak kísérteni fogok ebben
a házban, és már csak a könyveim lesznek a polcon, rájuk fújom
a port időnként óvatosan, és várom, hogy valaki letörölgesse őket.
Félhangosan
Bocsánatot kérni egy póktól, mert figyelmetlenséged miatt
tönkreteszed a munkaeszközét, lefejeled gyönyörű szövésű
hálóját, látod, ahogy ő maga lesz az áldozat, szerencsétlenül
kapálózik a háló közepén, mert megrándult a majdnem látha-
tatlan pókfonál, szerencsétlenül állsz csak alatta, tehetetlenül,
nem tudsz segíteni, ezért bocsánatot kérsz tőle félhangosan.
Több fény
Ritkul a hajam, sejtettem, látva a naponta elhullajtott
hajszálakat a fürdőszobában, az új villany beszerelése
mégis megijesztett, milyen az, ha föntről kapja a fényt,
eddig csak félhomályban láttam az arcom, körül-belül,
és az is elég volt, most megdöbbenve látom, hogy már
a szakállam is teljesen ősz, barátaim, mindig óvatosan
cseréljétek ki a világítást régi tükreitek fölött, nem
veszélytelen dolog több fényt irányítani magunkra.
Túl közel
Néha közelebb vagyok a dolgaimhoz, mint kéne,
jobban értem őket, mint szabadna, de nem tudom
elég távol tartani magamat, sok mindent vesztek,
sok mindent nyerek ezáltal, mégis, óvatosabbnak
kellene lennem, vigyáznom csak a rám bízott időre,
időről időre legalább, valami maradjon nekem is.
Szürkében
A viharos felhőket nézem az emeletről, ahogy
emelkednek a hegy felett, és ahogy az osztott
teraszablakban képekké válnak a diófa zöldje
fölött, elkülönül a szürke a szürkétől, nézem
szürkén, várom a szürkületet, ahogy apám is
tette, istenem, hogy szerette a szürke színt!
Megjelent a Bárka 2019/1-es számában.
