Kritikák

 

illyes_erdesz.jpg 

 

Erdész Ádám

 

Feljegyzések az elsüllyedt Atlantiszról

Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1956–1957

 

Néha történnek csodák: például egy nagy író hagyatékából váratlanul előkerül egy olyan kézirat, amelynek létezéséről sem a hagyaték gondozásában aktív szerepet játszó családtagok, sem az író életművét jól ismerő filológusok nem tudtak. Illyés Gyula 1956-57-es naplója ilyen csodaszerűen bukkant elő. A családtagok egy padláson tárolt, poros ládában akadtak a kéziratra 2014 tavaszán. Maguk is csak találgatták, hogy a cédulákra írt feljegyzések mióta pihentek a padláson. Vajon egy esetleges házkutatástól tartva Illyés Gyula rejtette oda őket vagy csak „biztos helyre” tette feljegyzéseit s azután ő maga is, a naplójegyzeteit sajtó alá rendező felesége is megfeledkezett róla? Mindenesetre a szerző lánya, Illyés Mária és a munkáját segítő történész, Horváth István két év alatt sajtó alá rendezte a nem kevés filológiai problémát okozó szöveget, lábjegyzetekkel látták el és bőséges dokumentumanyaggal kiegészítve kiadták. A kiadó a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Szemle lett.

A kötet Illyés Gyula korábban megjelent naplójegyzeteinek olvasóit is meglepheti, hiszen Illyés nem eseménynaplót, hanem jegyzeteket írt. A halála után kiadott nyolc naplókötet úgy állt össze, hogy Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra férje korábban kötetben megnem jelent, illetve publikáltalan írásait állította kronologikus rendbe. Az 1956-os napló viszont igazi eseménynapló. Még október 24-én, egy miskolci kávéházban döntött úgy Illyés, hogy naplóban rögzíti a már akkor különlegesnek látszó idők eseményeit. „Ha soha máskor nem, ez igazán a naplóírás ideje” – jegyezte fel a Pesttől való elzártságról szóló sorok után. S valóban, ezt követően 1957. január 31-ig meglehetős rendszerességgel rögzítette a napi eseményeket és a látottakhoz, hallottokhoz fűzött gondolatait. Maga a napló nem nagy terjedelmű, hiszen csak száz nap történéseit őrzi. Ezen a száz napon belül is a forradalom idején tett bejegyzések rövidebbek, gyakran csak amolyan emlékeztető tőmondatok. „Át az Írószövetségbe. Az ottani társaság. Déry [Tibor], én és Flóra a Parlementbe. Bognár. A szép titkárnő. »A miniszter elvtárs.« »Ezt másutt ne mondasd, mert agyonlőnek«” – olvashatjuk az október 30-i bejegyzésben. Novembertől, különösen az Írószövetségben zajló eseményekről beszámoló részek már lényegesen terjedelmesebbek és kevésbé töredezettek.

Illyés naplójának szövege azonban csak egyik rétege a most kiadott ’56-os naplójegyzet kötetnek. A sokszor vázlatos szöveghez terjedelmes magyarázó lábjegyzetek csatlakoznak, olykor Horváth István lábjegyzetei az oldal felső harmadára szorítják az alapszöveget. Az arányokra egy példa. November 7-i feljegyzéseinek végén példákat sorolt a szerző arra, hogy a harcok közben hogyan születnek a „mítoszok”, a nyilvánvalóan képzeletszülte históriák. Az utolsó így hangzik: „Bibó és Mindszenty találkozásáról egy honvédszázadossal a parlament egyik kapujában.” A kapcsolódó jegyzet elmeséli, hogy november 4-én hajnalban a Parlamentbe tartó Bibó miként találkozott a távozó Mindszenty Józseffel, kinek a tanácsára döntött a bíboros az amerikai nagykövetség mellett, ki volt a százados, aki elkísérte, hány évet kapott ezért, mikor szabadult. A jegyzetek mellett a napló szövegéhez 26 függelék is csatlakozik. A függelékbe a naplóban említett – s az események alakulása szempontjából fontos – dokumentumok kerültek. Nyílt levelek, politikai nyilatkozatok, kiáltványok, írószövetségi állásfoglalások. S ezzel még nincs vége, a napló szövegét közlő részt rendkívül gazdag illusztrációs anyag kíséri: ’56-os felvételek Budapestről – lehetőleg a naplórész által említett városrészről –, a szereplők arcképei, a kommentált dokumentumok másolatai. A naplójegyzetekhez kapcsolt magyarázó szövegek, a külön közölt dokumentumok, a képek olyan mennyiségben és oly erővel vannak jelen a könyvben, hogy olykor megbomlik a szövegek között ilyen kiadványokban kötelező hierarchia. Az elvileg a napló szöveg erősítésére, árnyalására és érthetővé tételére szánt dokumentumok önálló életre kelnek és néha a naplószöveget háttérbe is szorítják.

Illyés Gyula naplójegyzeteinek hangneme visszafogott, távolságtartó, ugyanakkor mind a forradalom napjaiban, mind a bukás után papírra vetett feljegyzések egyértelműen dokumentálják, hogy a szerző bizonyos volt abban, a magyarság huszadik századi történetének legígéretesebb és egyben legtragikusabb napjairól ír. A feljegyzések vége felé maga Illyés is kitért arra, milyen is és mit ér naplójának szövege. „A napló a legbizalmasabb írásműnek látszik – írta 1957. január 21-én –. A legmegbízhatatlanabb. Gyorsan írok, tehát pongyolán, hamis hatásoknak engedve, egyre többször érzem. …Amit ezekben a hónapokban leírtam, csak az én átnézésem után érvényes. Épp azért, mert csak magamnak írtam. Azaz tökéletesebb, árnyaltabb kidolgozásra. Az igazság pedig mindig az árnyalatokban van.” Tartott attól, hogyha a feljegyzések a leírt állapotban kerülnek az olvasó elé, azok – mint a félig meggyúrt szobor – kompromittálják alkotójukat és modelljüket. Bár utóbb a sebtében lejegyzett szöveget Illyés nem vette kézbe, mégis ott vannak a feljegyzésekben azok a bizonyos, igazságot hordozó árnylatok, a rövid tőmondatokban is és még inkább a jellegzetes illyési gondolatokban.

A naplóban legtöbb szó az írókról, az Írószövetségről esik. Ma már szinte alig érthető, milyen fontos szerepet játszottak az írók a forradalomban, majd a november 4-i megszállást követő hónapokban. Az talán még különösebbnek tűnik, hogy az írók egy csoportja is milyen szerep- és felelősségtudattal vett részt a forradalom eseményeiben. Ennek a világnak különleges forrása a napló: rögzíti az írók közötti személyes viszonyrendszert, annak változásait. Apró villanásokat, például hogy a korábbi szerepe miatt támadott Veres Pétert miként „igazolta” Németh László azzal, hogy odament hozzá és megcsókolta. Izgalmas azoknak az íróknak a naplóban rögzített mozgása, akik Illyésék szempontjából a túloldalról jöttek, a kor viszonyait ismerő olvasó meglepődhet azon, hogyan támad a napló írójában rokonszenv Illés Béla iránt. Forrásértékűek az Írószövetség novemberi, decemberi tevékenységéről szóló részek, annak a folyamatnak az ábrázolása, ahogy a hatalmat befolyásolni akaró, autonóm szellemű írók kezéből kicsúszik a kezdeményezés és átkerül az irányítás a maga sebtében verbuvált írói csapatával manipuláló hatalom oldalára.

Vannak kérdések, amelyekre újra és újra visszatért Illyés. Éles szemmel figyelte, mit hoznak felszínre a forradalom hullámai s megnyugvással regisztrálta, hogy antiszemita jelenségek sehol sem mutatkoztak. A feljegyzések szerint különösen izgatta az egyes ember felelősségének kérdése a tömegtársadalom korában. A forradalom arról győzte meg, hogy a még Babits által felvetett kérdés, „a ló felelős-e lovasáért?”, eldőlt: „Nem igaz, hogy a ló és a nép nem felel azért, amit a hátára települtek vele és nevében művelnek. Semmiféle erőszak vagy butítás, semmiféle »nevelés« vagy örökölt kényszerhelyzet nem old föl egyetlen embert az alól a bűn alól, amelyeket az ő tudtával vagy főképp az ő részvételével a hatalom úgynevezett birtokosai elkövetnek. … vagyis ne legyünk semmi indoklással gyávák. Mert ez még üzleti számításnak is rossz.” Ha a terjedelem engedné, lehetne sorolni és kommentálni az esszébe kívánkozó aforisztikus illyési mondatokat, például az ilyeneket: „Dehogy megyek nyugatra. Itt lenni nyugatinak, az épp elég.”

A könyv szerkesztői alcímnek egy december 24-én leírt mondatot választottak: „Atlantisz sorsára jutottunk”. Kétségtelen, a keserű mondat hosszú időre igaznak bizonyult, 1956 a feledés óceánjába süllyedt. Ám már jó ideje újra kiemelkedett s Illyés Gyula naplójegyzeteinek köszönhetően ismét többet tudunk erről az időlegesen elsüllyedt világról. Bővült az apró mozzanatokat és nagy eseményeket egyaránt magában foglaló tényanyag és bővült az események interpretációs mezeje, azokkal a bizonyos árnyalatokkal, amelyeket Illyés Gyula nélkül nem láthatnánk.

 

Megjelent a Bárka 2016/5-ös számában.


Főoldal

2016. november 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
„Arany 200 busz” – A Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállításaA Tilos az Á támogatja a József Attila KörtREvolúció ’56 – A forradalom olvasataiNemzetközi Esterházy-konferencia Szegeden
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA