Madár Mária

Készülődés a forradalomra

Kondor Béla diplomamunkája

A Herman Ottó Múzeum Miskolci Galériájában 2017. november 30. és 2018. március 18. között megrendezett Készülődés a forradalomra. Kondor Béla diplomamunkája című kiállítás a szerző mester szakos diplomamunkájának témáját próbálta meg feldolgozni, és ennek során történeti kontextusában értelmezni Kondor Béla 1956-os diplomamunkáját, a Jelenetek Dózsa György idejéből című rézkarc-sorozatot.[1] A tárlat kurátoraként Kondor pályakezdésére fókuszáltam, a rézkarcokat nem a recepciótörténet felől megközelítve, hanem a keletkezési körülményeik színhelyére, a Képzőművészeti Főiskola 1950-es évekbeli világába próbáltam meg visszahelyezni. Kondor Béla védésére 1956 júniusában került sor, ahol nem csupán a rézkarc-sorozat szerepelt, hanem a diplomavédés részeként szintén bemutatott természettanulmányok és Shakespeare Hamlet című tragédiájához készült könyvdísz-sorozat néhány lapja is. A kiállítás törekedett arra, hogy ne csak a szűken vett Dózsa-sorozatot szerepeltesse, hanem az imént említett grafikákból is egy válogatást, emellett a sorozatot előkészítő vázlattanulmányokból, kompozíciós rajzokból és fázisnyomatokból is. Nem a diplomavédésen kiállított művek rekonstrukciója volt a cél, hanem egy teljesebb kép nyújtása az alkotói folyamatról és a sorozat előkészületeiről. A kiállításra a közgyűjteményekben és magánszemélyek gyűjteményeiben megőrzött fázisnyomatokból és kompozíció-vázlatokból történt a válogatás: a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galériába került hagyatéki anyagból, a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből és Kondor Béla mestere, Koffán Károly hagyatékában megőrzött példányokból.

Kondor Béla pályakezdésének légkörét a Rákosi-korszak határozta meg, amire a magyar művészettörténet válságos korszakként tekint. A rendszer számára az egyetlen szempont az ideológiailag témában és formában is megfelelő művészet engedélyezése volt. A művészetpolitikában kitüntetett szerepet kapott a rendszer számára megfelelő „embertípus” kinevelésének igénye. A szocialista realizmus elveinek átadásában az új művésznemzedéknek és „nevelő” intézményüknek, a Képzőművészeti Főiskola 1948–1949-es átalakításának nagy szerepet szántak. Az új tanrend öt éves programjának célja a realista formára való nevelés volt. Két év általános alapozó képzés után, melynek keretében a növendékek feladata a precíz rajztudás elsajátítása volt, három évnyi főtanszaki stúdium következett, amit a diplomamunka készítése és nyilvános megvédése zárt le. A fiatalok „helyes úton” tartása érdekében egy politikailag delegált igazgatóhelyettest neveztek ki, akinek feladata a tanárok és a diákok ideológiai alapon való ellenőrzése és jelentések írása volt. Ebben a helyzetben egy diplomavédés során nemcsak a témául választott mű vagy művek csoportjának a bemutatásán volt a hangsúly, hanem a precíz rajztudás kívánalmainak és a szocialista realizmus elveinek való megfelelésen is. A Képzőművészeti Főiskola jegyzőkönyveinek tanulsága szerint azonban gyakran nem volt zökkenőmentes a védésig vezető út. Kondor esetében ez ahhoz vezetett, hogy harmadik évében majdnem eltanácsolták helytelennek tartott magatartása és a korban szitokszónak számító „formalizmusra” való törekvése, vagyis a rendszer által elítélt művészeti tendenciákhoz való közeledésnek a halvány jele miatt. Az idézett kifejezést minden olyan esetben használták, ha valaki nem a szocialista realizmus szerinti témát vagy módszert alkalmazott munkáiban (pl. nem tartalmazott olyan utalást, ami az ideológiai elvek szerinti vidáman épülő országot jelenthetné). Az 1950-es évek első felében több növendék is hasonló szituációba került, és tanárok közbenjárására, ígéretére volt szükség, hogy megmentsék az adott személyeket a kizárástól, mint történt Kondor esetében is, akit Koffán Károly (1909–1985) és Ék Sándor (1902–1975) mentett át a grafikai tanszakra 1953-ban. Kondor főiskolai éveiből több tanárt is megnevezett mestereként, mint Barcsay Jenőt (1900– 1988) és Kmetty Jánost (1889–1975) is, azonban közülük Koffán Károly lett Kondor hátralévő három évében a kitüntetett szereplő, aki grafikusként, ornitológusként, bábművészként, fotóművészként és művészpedagógusként vált ismertté később. Koffán 1948 és 1956 között a Képzőművészeti Főiskola sokszorosított grafika tanszakának volt a vezetője. Kettejük között mester-tanítvány kapcsolat és életük végéig szóló mély barátság alakult ki. Az 1953 utáni időszakról a következőképp fogalmazott Kondor egyik feljegyzésében: „(át)kerültem a grafikára, Koffán mester védőszárnyai alá, ahol csendes munkalehetőség gondos munkára ösztönzött”, majd így folytatja egy másik jegyzetében: „A Koffán mester irányítása alatt eltöltött években ismertem meg mélyebben Dürer, Rembrandt és Picasso graf. munkásságát. Megerősítették bennem azt a törekvést, amit Barcsay Jenő ösztönzött, de különösen Dürer.”[2] Koffán, munkatársak visszaemlékezései alapján, a grafikai technikák tökéletes elsajátítására ösztönözte tanítványait.[3] Jegyzetet vezettet fejlődésükről, feladatokat adott számukra ennek alapján, és bizonyos pontokon pedagógiai okulás céljából vázlatokat és fázisnyomatokat kért el és kapott ajándékba. Ezekből a művekből egy gyűjtemény jött létre, amelyben részben nyomon követhető növendékeinek főiskolai útja. Halála után hagyatékának kezelője ifj. Koffán Károly lett, aki a kiállítás számára több művet kölcsönzött és Kondor Béla főiskolai dossziéjának néhány dokumentumát is elérhetővé tette, amit 1956-ban Koffán mentett ki a Főiskoláról.[4] Ezek a dokumentumok nyelvezetükben és születésük körülményei miatt (jelentésekként íródott megjegyzések kihágásokról és összefoglalók az adott növendék éves teljesítményéről) érzékelhetővé teszik azt a légkört, amely meghatározta a pályakezdő Kondor éveit. Koffán szerepe azonban nem csak abban volt, hogy védőszárnyai alatt kibontakozhatott Kondor, hanem az utolsó lépésekig segítette tanítványát. ifj. Koffán Károly visszaemlékezése nyomán feltételezhető, hogy ő ajánlotta Shakespeare Hamletjének témája helyett az 1514-es Dózsa György-féle parasztfelkelést, ami az 1950-es évek szocialista realizmusában elfogadott és ábrázolásra ajánlott történelmi témának számított.[5] Dózsa volt a Rákosi-korszak ideológiájának egy olyan nem kompromittálható történelmi figurája, akit népvezérként propagandisztikus módon leegyszerűsítve az első osztályharcosnak tartottak a korabeli történelemszemléletben. 1956 júniusában, a diplomamunka nyilvános megvédésén még nem társítottak „legendás” és „sorsszerű” jelentőséget a rézkarc-sorozatnak, amely előjelezte volna a hónapokkal később bekövetkező eseményeket. Ez a recepció csak retrospektív fogalmazódott meg. A témában semmilyen kivetnivalót nem találhattak a bírálók, azonban formájában, amely visszatért Piero della Francesca, Dürer és Rembrandt „klasszikus karcolási módjához”, már találtak a diplomavédés jegyzőkönyve alapján.[6] Vita alakult ki a „korszerűség” kérdéséről, mindamellett, hogy elismerték Kondor technikai és grafikai bravúrjait. A kiállításon kiegészítésként olvasható volt a diplomavédés jegyzőkönyve és Kondor védőbeszéde, amiből kiderül, hogy csak a mesterségbeli részletekre tért ki, de arra nem, hogy miért választotta Dózsát témaként. A szakirodalomban gyakran idézik a védéssel összefüggésben a következő sorokat Kondortól: „Egyrészt érdekel a forradalom, az egyetlen és hatalmas cél leple alatt meghúzódó óriási fejvesztettség gépezete. Ekkor ugyanis képet ölt az emberiség egyetlen-élőlény mivolta.”[7] Ez a kijelentés a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem hangzott el a védésen, de más előkészítő fogalmazványaiban megtalálható. A témaválasztás magyarázatának elhagyása reakcióként értékelhető a Főiskolán történtekre és a korszakra, ugyanis az elhallgatással kikerülte azt az elvárást, hogy bármilyen politikai véleményt nyilvánítson. Az ennek eredményeként kerekedő több órás vita nem Kondorról és a Dózsa-sorozatról szólt, hanem a szocialista realizmus kérdéseiről, vagyis az 1950-es évek kortárs művészetének jelenéről és jelentéséről. A Jelenetek Dózsa György idejéből című rézkarc-sorozat és a diplomakiállításon szereplő grafikai munkák három részre bontva jelentek meg a kiállítótérben: természet után készült tanulmányrajzok, a sorozat darabjai kiegészülve fázisnyomatokkal és a karcokat előkészítő kompozíció-vázlatokkal, majd Hamlet féle könyvdísz-sorozat néhány lapja.[8] A sorozat feltételezhető sorrendjétől eltértünk, mert a Dózsa

György-féle parasztfelkelés története szempontjából több darabon olyan általánosan fogalmazott Kondor, hogy az események kronológiája szerint néhány lap többféle sorrendben is szerepelhetne.[9] Mindez dokumentumokkal és könyvekkel, köztük Juhász Ferenc Tékozló ország című 1954-ben megjelent eposzával egészült ki, melyben Juhász Ferenc Dózsa apokaliptikus látomásain keresztül jelenítette meg a parasztfelkelés bukását. Az eposz 1976-os, majd 2013-as újrakiadásának illusztrációjaként is megjelentek a sorozat lapjai, de Kondor eredendően nem ehhez készítette őket. Az apszisban három olyan mű volt látható (Kivégzés, Sírnál, Apokalipszis bábokkal és masinákkal),10 amely az 1956-os forradalom után vagy közben készültek, és kódoltan, groteszken vagy kevésbé kódoltan reflektáltak az őszi eseményekre, míg ez nem mondható el a diplomamunkáról. Ennek alátámasztására az Apokalipszis bábokkal és masinákkal és a Készülődés a forradalomra című rézkarcok összevetésében lehet utalást találni. Ugyanis míg az utóbbin egy használhatatlannak tűnő kardokból összeszerkesztett fogaskerekű hadigépezetet tolnak a szakadékba Dózsa emberei, groteszken megsemmisítve a készülődésüket, addig az előbbin egy tank-szerű gépezet halad a szárnyas-angyal-forradalmárok felé. Ennek a masinának a felső „megtelt” részében utaznak az apokalipszis megvalósítói a „béke” elérése érdekében, egyikük kötéllel a nyakában, ami egy olyan fához van kötve, amely mellett a szerkezet már elhaladt. A két kompozícióból kiemelt masinák közötti eltérésekből következtetni lehet arra, hogy időben is eltérés van a keletkezésük között. További karcok és fázisnyomatok összehasonlítására e rövid kiegészítés keretében nincs mód. A kiemelt példával érzékeltetni próbáltam, hogy a kiállításba miért emeltünk be olyan művet is, ami közvetlenül nem kapcsolható a diplomavédéshez és a főiskolai körülményekhez, azonban Kondor pályakezdésének történeti kontextusához szorosan kötődik, ami további kutatások alapjául szolgálhat az elmúlt több mint hatvan év Kondor képének vizsgálatában.