Dávid Péter
Igazságról és regényről Természetes fényben
„Igyekeztem igazat beszélni” – mondja Závada Pál, aztán magától értetődő egyszerűséggel hozzáteszi, hogy azért mégis regényről van szó… Mindezt nem lekicsinylően, sőt nem is az elismerésnek azzal a vidámságával, amivel a nehezebb ellenféllel vívott döntetlent szokták bejelenteni a sportriporterek. Mi pedig, a közönség, akik azt hittük, a Természetes fény könyvbemutatójára jöttünk el április 28-án a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházba, sejthettük már, hogy többről van itt szó, mint könyvbemutatóról: igazságról és regényről.
A Nemzetközi Könyvfesztivál után először a Viharsarok közönségéhez látogatott el a népszerű író új történelmi nagyregénye társaságában, köszönhetően talán annak is, hogy – ahogyan azt Elek Tibor, a beszélgetés moderátora kihangsúlyozta – Závada Pál művei, ahogyan a Természetes fény is, ehhez az – úgy tűnik – ihletgazdag térséghez fűződnek. A regények (Jadviga párnája, Milota) világa főleg Tótkomlóshoz köthető (a Természetes fényben: T.), nem csak azért, mert ez az írónak is szülőhelye, de azért is, mert a szociográfiai, családtörténeti kutatásai ehhez a helyszínhez kapcsolódnak. A Kulákprés anyagának gyűjtésekor Závada Pál tekintélyes forrásanyagot állított össze a szlovák lakosságú település XX. századi múltjáról, olvasott, interjúkat készített és régi fényképeket szerzett, amelyekből jelentős gyűjteményt őriz. A fotókat a nézőközönség is megcsodálhatta, köszönhetően a kivetítőnek. Még a befagyott Niagara-vízesés is látható volt az egyik fényképen, noha az azért nem Tótkomlóson található. De találkozhat ezekkel a fényképekkel az olvasó is a Természetes fényben.
A fotókból úgy gondolhatja a befogadó, hogy egy dokumentumregényt olvas, hiszen igazság-érzékelésünk is alapvetően vizuális alapú („Hiszem, ha látom!”). Závada Pál is elismeri, hogy regényében vannak olyan szövegrészek, amelyek teljesen igazak („Igyekeztem igazat beszélni”), ami viszont jóval izgalmasabbá teszi a művet, az az, hogy az író más részeknél viszont „elmozdul” a szemmel látható valóságtól. Erre bizonyos helyeken egyszerűen kényszerű szükség van, hiszen például egy hadifogolyvonat belsejében nem készültek fényképek, hiányzik a „látom”; más helyeken viszont az író kezdett el fikciót teremteni. Mivel nehéz leírni azt a folyamatot, amelyben a valóság elemei egyszer csak egy imaginárius világ létezőivé válnak, Závada Pál jobb híján, de nagyon szimpatikus módon „jelentéselmozdításnak”, „jelentésbővítésnek” vagy egyszerűen „játéknak” nevezi ezt. Azt mindenképpen érezhette a közönség, hogy ez a „játék” sokkal komolyabb annál, mint amilyen értelemben általában használjuk ezt a szót, hiszen az írónak egy új regényformálási módot kellett megtalálnia ahhoz, hogy a fényképeket, a látható bizonyítékokat beépíthesse a prózába, hogy párbeszédet teremtsen a vizuális valósággal egy imaginárius közegben.
A Természetes fény narrációjáról is szó esett a könyvbemutatón. Mivel a XX. század közepének eseményeit több nézőpontból szerette volna megjeleníteni a szerző, emiatt különböző hangokat alkalmazott a regényben. Az egyes szereplők és közösségek is megszólalnak a műben, létezik egy elbeszélő, de egy elbeszélő feletti elbeszélő is, aki többes szám első személyben szólal meg. Ez a bonyolultnak tűnő narráció viszont – a szerző szerint – nem nehezíti a könyv olvasását, inkább megkönnyíti azzal, hogy egy eseményről több szempontú leírást is ad.
A könyvbemutatók talán legizgalmasabb része a felolvasás, általában ezen áll vagy bukik a dolog. Szerencsére Závada Pál kiváló felolvasó. Jó érzékkel egy olyan részletet választott a regényből, amely egy eredeti, a szlovák nemzetiségűeket kitelepülésre felhívó propagandaszöveg „elmozdított” változata volt, egy olyan közép-európai groteszk, ami akár önálló írásműként is működhetne. A legérdekesebb talán mégsem ez volt az egész könyvbemutatón, hanem az a tudás és szeretet, amellyel Závada Pál a könyvéről beszélt, ahogyan „főhősöm” vagy „hősnőm” sorsát mesélte, és az a magabiztosság, ami azokat az írókat jellemzi, akik tudják, hogy a regény igazsága valahogyan mégiscsak több, mint a szemmel látható valóság igazsága.
