Petrik Béla
Múltunkhoz közelebb
Bő két évtized elteltével már történelmi igénnyel tekinthetünk vissza eseményekre, s így ma már talán elfogultságoktól mentesen lehet rátekinteni a rendszerváltás folyamatára. Az esemény jelentősége pedig indokolhatta egy olyan intézet felállítását is, amely ezt a korszakot tudományos eszközökkel, komplex, átfogó módon, történeti, szociológiai, jogi és gazdasági szempontból feltárja és megvizsgálja. Ettől a szándéktól és felismeréstől vezetve alapította meg a kormány egy évvel ezelőtt a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet és Archívumot (RETÖRKI), melynek legfontosabb feladata a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeinek feltárása, az azt megelőző korszak társadalmi, politikai állapotának bemutatása, a szomszédos országokban lezajlott rendszerváltó folyamatok értékelése és összehasonlító elemzése, azok hatásának felmérése az ott élő magyarság helyzetének alakulására.
Bár az Intézetet tavaly márciusban alapították, működését a feltételek megteremtését követően alig fél évvel ezelőtt kezdte meg, s most érkezett el talán egyik első jelentős állomásához. Mert bár az elmúlt fél évben az Intézet már rendezett egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó konferenciát, s egy kis kötetet is megjelentetett Gombos Gyula, a huszadik századi magyar politikai gondolkodás, a népi mozgalom és a harmadik út kiemelkedő képviselőjének levelezéséből (Egy barátság utolsó felvonása, Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973–1983, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2013.), az első nagyobb szabású nyilvánosság elé lépésre most került sor. A Magyar Írószövetségben mutatták be az Intézet három új kötetét: A Puccs vagy összeomlás? című kiadványt Simon János, a Rendszerváltás 1989 című kötetet M. Kiss Sándor, a Tüntetések könyvét Katona András, Kiszelly Zoltán, Salamon Konrád, Simon András és Zachar Péter Krisztián szerkesztésében.
Az estet Szentmártoni János nyitotta meg, annak az Írószövetségnek a jelenlegi elnöke, amely a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől kiemelkedő szerepet játszott a rendszerváltás szellemi hátterének előkészítésében, s a hatalommal szembeni ellenzéki ütközések egyik leglátványosabb színteréül szolgált. Ha tehát beszélhetünk a genius loci-ról a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet első kiadványainak bemutatásául szolgáló helyszínként találóbbat nem is választhattak volna szervezők a Bajza utcai székháznál.
A bemutatót Bíró Zoltán, a RETÖRKI főigazgatója vezette be, röviden ismertetve az Intézet eddigi munkáját, kiemelve első kiadványukat, a már említett Gombos Gyula irodalomtörténész, író levelezését közreadó kis kötetet, akire „a magyar politikai gondolkodás kiemelkedő egyénisége”-ként tekint. Beszámolt a tavaly decemberben rendezett nemzetközi gazdaságpolitikai konferenciájukról is, hozzátéve, hogy kiadványaik, így a most napvilágot látott kötetek „tisztíthatják a köztudatot” a rendszerváltással kapcsolatban, amelyet „meg kell érteni úgy, ahogy a maga valójában létezett” és azt is el kell ismerni, hogy voltak szerencsétlen momentumai is.
Simon János a Puccs vagy összeomlás? című kötet interjúit, a legfontosabb MSZMP-vezetőkkel, PB-tagokkal készítette 1988–1989-ben, Bruszt László kollégájával a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének kutatási programja keretében. A Kádár-korszak nyolc vezetőjét – többek között Aczél Györgyöt, Gáspár Sándort, Korom Mihályt, Óvári Miklóst – a hetvenes-nyolcvanas években vállalt szerepükről kérdezte Simon. A könyv nem a korszak tudományos igényű leírása, hanem háttérbeszélgetések, döntések és folyamatok hátterét megvilágító monológok, ahogyan azok negyedszázaddal ezelőtt elhangzottak, az élőbeszéd, a szerkesztetlen szöveg minden stílusjegyével. Simon kitért arra is bevezetőjében, ma is hálás azért, hogy mindegyik PB-tag fogadta őt a lakásán, ennek során „tükörbe néztek”, s volt olyan interjúalanya, aki elsírta magát a beszélgetés közben. Miután a beszélgetőpartnerek egyike sem él már, sem a kérdéseken, sem a válaszokon a szerkesztő nem változtatott, s egyáltalán, kérdésként merült fel: „Vajon van-e morális jogom ennyi idő után közzétenni őket?”. Mi, olvasók, s a rendszerváltás története után érdeklődők, azt felelhetjük erre, hogy ez nemcsak joga a szerzőnek, de kötelessége is, hiszen az interjúalanyok önként vállalták ezt a feltárulkozást, s talán inkább azt a kérdést tennénk fel, hogy miért ilyen sokára kerültek nyilvánosságra e beszélgetések? Hiszen számtalan dokumentum, tény, összefüggés kerül most elénk, amelyeket, ha két évtizeddel ezelőtt megismerünk, talán a magyarországi politikai-gazdasági-közéleti és morális folyamatok is másképpen alakulhattak volna. S erre a kérdésre azt sem érezzük kielégítő válasznak, amit a szerző a kötet előszavában írt: „Akkoriban az egyik interjút – próbaképpen – leközöltem az egyik hetilapban, és olyan viharokat kavart, hogy kedvetlenül lemondtam a folytatásról.” A támadás nyomán a visszakozás – ahogy a bemutatón a szerkesztő felfedte a könyv előszavában homályban hagyott közlést: „Rosszul jött az SZDSZ-nek az abban szereplő Aczél György-interjú” – ugyanis megfosztott bennünket az igazság egy szeletétől, amely más fénybe állíthatott volna nyolcvanas évekbeli eseményeket, személyeket. Még akkor is, ha megértjük a szerző érzéseit, ahogyan fogalmazott: „megijedt, amikor dr. Kende Péter a Párizsban élő szociológusprofesszor arra figyelmeztette, hogy kiírja magát a honi társadalomtudományból, ha megjelenik az interjúkötet”. Természetesen ma sem haszontalan, hogy ezek az évtizedekig magnókazettákon „gubbasztó” – ma már digitalizált és archivált – beszélgetések nyilvánosság elé kerültek.
Az M. Kiss Sándor szerkesztette Rendszerváltás 1989 című könyv kapcsán Bíró Zoltán gondolatát érdemes ideidéznünk: „Ebben a folyamatban az 1989-es esztendő jelentőségét az adja, hogy az év során eldőlt minden, ami a hazai rendszerváltás jellegét, módját, végső soron társadalmi és nemzeti következményeit meghatározta.” A kötet szerzői ennek az évnek egy-egy kiemelkedő eseményét, folyamatát vették vizsgálat alá, azokat, amelyek önmagukban is különös jelentőséggel bírtak a rendszerváltás mikéntjére, vagy általánosabban jellemezték az átalakulás folyamatát. Az előbbiek sorába tartozhat Kukorelli István tanulmánya az úgynevezett „négyigenes népszavazás” történetéről, Albert Zoltán Máté írása az államcímer parlamenti vitájáról, Zinner Tiboré és Káhler Frigyesé az első semmisségi törvényhez vezető útról; míg az utóbbiak közé tartozhat Speidl Zoltáné a nyomtatott sajtó rendszerváltáskor tanúsított „színeváltozásáról”, Simon János és Fricz Tamás közép-európai összehasonlító elemzései és kitekintései, vagy hogy a fiatalokat említsük, Halmy Keve Kund, Bank Barbara és Orosz Tímea tanulmányai. A tanulmánykötet egyik izgalmas vetületét a szerzők összetettsége jelenti, hiszen, ahogy M. Kiss Sándor is kiemelte, a 15 szerző közül nyolc a RETÖRKI-ben dolgozik, hét pedig külsős, ami azt bizonyítja, hogy az Intézet „beágyazódott” a magyar szellemi életbe, s az Intézet kifejezett célja a jövőben is az együttműködés. Másfelől ezt az összetettséget jelenti az is, hogy a szerzők életkora rendkívül széles, a hetven év feletti generáció éppúgy megtalálható a szerzői csapatban, mint a húszas éveik végén járó kutatóké, s emiatt rendívül izgalmas, hogy a különböző generációk hogyan látják és értékelik a rendszerváltás történéseit. Ez a széles merítésű kutatói gárda, a személyes élményektől már nem befolyásolt fiatalok képesek lehetnek azt a célt megvalósítani, amelyet Bíró Zoltán így fogalmazott meg: „Szándékunk szerint azért, hogy túl a kutatásokon, az elért eredményekkel közreműködhessünk a köztudat alakításában, a félreértésektől, félremagyarázásoktól és torzításoktól való megtisztításában.”
A harmadik kötet – amelyet Salamon Konrád mutatott be, a Tüntetések könyve – az elmúlt két és fél évtizedet egy egészen sajátos és egyedi szempontból mutatja be, amely első pillantásra meglepő, de amelybe ha jobban elmélyedünk, sokkal mélyebb értelmet nyer, mint az események puszta felsorolása. A kötet ugyanis tényszerűen tartalmazza az 1988 és 2013 közötti időszak minden jelentősebb tömegmegmozdulását, tüntetését, s 56 tüntetésről olvashatjuk a legfontosabbakat. S ha nézzük ezeket a rövid adatlapokat, a történések rövid összefoglalását, a beszédek legjellemzőbb részleteit, sokszor úgy érezzük, hogy többet mondanak az adott korszakról, évről, politikai- történelmi pillanatról, eseményekről és folyamatokról, mint hosszas elemző tanulmányok sora. Ezek a pillanatfelvételek tökéletesen idézik elénk a legutolsó negyedszázadunk történelmét, kezdve az 1988-as esztendővel, a rendszerváltás első nagy tömegmegmozdulásától, a március 15-i ünnepségtől, Csengey Dénes legendás beszédétől, a júniusi Nagy Imre-megemlékezéstől és az akkor fiatal politikus, Orbán Viktor korszaknyitó beszédétől, a romániai falurombolás ellen tiltakozó, a rendszerváltó MDF erőpróbáját demonstráló, százezres tömeggyűléstől, a bős-nagymarosi vízlépcső elleni össztársadalmi megmozdulástól, a taxisblokádon és a 2006-os év őszi véres kormányellenes tüntetésein át a 2012-2013-as megmozdulásokig. A szerkesztők legfontosabb feladatuknak a tények pontos leírását tartották, ahogy fogalmaztak, „harag és elfogultság nélkül”.
Mindhárom kötet az Antológia Kiadó (Lakitelek) és Agócs Sándor gondozásában készült, a kiadótól megszokott letisztult formában és magas színvonalon.
