Mechiat Zina
Családalakulás Véneken
Veszélyes dolog irodalomtudományos előadásokkal sokkolni egy olyan közönséget, melynek tagjai elsősorban nem a szakmai, hanem az alkotói oldalról kerülnek ki. Veszélyes, de fontos és gyümölcsöző. A Hermaion Irodalmi Társaság és a FISZ szervezésében megvalósult ötödik véneki tábor a Kultusz Kánon Kiadás hívószavakat tűzte ki origójául. A szakmai előadások ezeket a fogalmakat pozícionálták át, értelmezték újra a kortárs tudományos nézőpontok bevonásával. Kelemen Pál, Tamás Ábel és Vaderna Gábor performansz-szerű fellépései három különböző megközelítésből világították meg a témákat. A gesztus, hogy minden alkalommal több oldal szólalt meg, már önmagában sokat elmond például a kánon kérdésének értelmezhetőségéről. Az első, július 18-ai előadás elméleti alapozást adott a tárgyalt kérdésekről. Könnyed hangnem, nehéz kérdések, jó pedagógia. Távolról indulunk, az emlékezés és Borges felől, aztán belecsapunk Horatiusba, és a filológia kialakulásába. Sűrű, de mégsem befogadhatatlan. A leendő prózaírók és költők tanúi lehettek annak, hogyan és miért szükségszerű a patetikus és nagystílű irodalomfelfogás nem csupán árnyalása, de ledöntése. Kelemen Pál utalt arra, hogy az előadások tulajdonképpen róluk is szóltak, a filológusokról, a tudományos szerveződésről és a különböző magatartások mibenlétéről. Mindazonáltal mégis azt gondolom, jobban szólt ez a közönségről. Az a tárgy, amivé az író vagy költő munkája válik az irodalmi körforgásba való bekapcsolódás után, nem egy titokzatos sötét verembe kerül. A zárt rendszer, amiként az irodalmat képzeljük el, hirtelen kinyílt, és a mindennapi életünkhöz közeli, a hétköznapoktól elválaszthatatlan lénnyé vált. Ehhez az előadók filmeket hívtak segítségül, részleteket láthattunk a George Eliot regényét feldolgozó Middle March című sorozatból és a tábor alatt teljes terjedelmében is levetített Lábjegyzet című filmből. A szórakoztató és szóra érdemes jelenetek tovább tágították az értelmezések lehetőségeit, és egyszerre be is sűrítették és letisztázták a fontos fogalmakat.
Az előadások áldásos munkája az egyes munkacsoportokon is tükröződött. A Bende Tamás által vezetett líra munkacsoportban például napról napra visszautaltak a hallottakra, s az egyes szövegekről folyó heves viták során újra és újra felmerültek a fenti kérdések. A fiatal költő tapasztalt szervező és vezető módjára vezette le a napi két ülést. Munkacsoportjában egyéni feladatokat adott a fejlődni kívánó résztvevőknek, és meghívott előadókkal dúsította a kulturális fejtágítást. Így például Sütő Csaba András és Szalai Zsolt az amerikai költészetről, jómagam pedig a neoavantgárdról és Zalán Tibor munkásságáról tartottunk rövid bevezetőket.
A próza munkacsoport sem unatkozott. A legnagyobb létszámú közösség Kiss Laci irányításával vetette bele magát az önképzésbe. A felkészült tanár úr most vezetett először ilyen üléseket, és úgy tűnt, elég sikeresen abszolválta feladatát. Támpontul kreatív feladatokat hozott, Kiss Ottó egy fifikás szövegével, és egy klasszikussal, a Szeptember végénnel kellett dolgozniuk a tagoknak. Persze nem múlhat el tábor hozott szövegek elemzése nélkül, így most is kaptak hasznos tanácsokat az arra vágyók. Provokatív kérdések, figyelmes munkavégzés jellemezte a körülbelül tíz fő háromnapos munkáját.
Keményen dolgozott a kritika munkacsoport is, talán minden alkalommal az előírt időtartamnál két órával hosszabb gyűléseket tartott Vincze Ferenc. A tagok már a tábor előtt pár nappal kritikát írtak választott kötetekről, és a helyszínen kíméletlenül, ám építően hozzászóltak az elkészült művekhez. Schein Gábor, Potozky László, Erdős Virág és Grendel Lajos legújabb könyvei kerültek tárgyalásra, és váltottak ki éles vitákat a jelenlevők között.
Nemcsak a szépíró- és kritikus-, de a színészpalánták sem voltak elhagyatva. A dráma munkacsoport ugyan csak három főből állt, de Horváth Veronika homogén csapattá gyúrta őket, és egy rövid, ám elgondolkodtató, mozgásszínházhoz közelítő előadást rakott össze velük. Segítségül hívta mindehhez Weöres Sándort, kinek néhány szövege elevenedett meg a színpadon. Testből épül a szobor, beszél a szobor, mozog és énekel.
Lassan hagyomány a meglepetés program Véneken. Tavaly Bende Tamás búcsúest volt terítéken, idén pedig Sütő Csaba András hozott ajándékot. Elgondolkodtató, pontos performansz esik meg a faluház színpadán. A hely tapasztalatát feldolgozó szövegek jelennek meg abban a flórában és faunában, amit értelmeznek. Érdekes, és profi. Ha egy zsákfaluban rendezünk tábort, ahol a boltot egy garázs jelenti, a szállás pedig egy felújított jurta, akkor szükségszerű a családias légkör. Kétszer annyian voltunk, mint az eddigi években, de ugyanannyira egy közösséggé váltunk, mint korábban. Az átjárható asztaltársaságok, és a szúnyogok elleni szövetkezés laza és természetes partihangulatot generált. A véneki tábor nem egy fesztivál, és nem is egy nyaralás. Inkább időleges családalakulás a pusztában.
