Kiss László
Angol óra
Méghozzá a De milyen! fajtából: Nádasdy Ádám, nyelvész, tanár, fordító, költő volt a IX. Shakespeare Fesztivál íróvendége. A Gyulai Várszínház kamaratermében Shakespeare-hez fűződő viszonyáról, s persze egész életművéről a Bárka főszerkesztője, Elek Tibor kérdezte a szerzőt – majdnem órára pontosan egy nappal a majdnem kéthetes Shakespeare-ünnep vége, és negyvennyolc órával a VI. Irodalmi Humorfesztivál első akkordjai előtt, melynek egyik fellépője ugyancsak maga a neves Shakespeare- és Dante-fordító.
Jobban nem kezdődhetett volna az est. Az elmúlt hónapok egyikében csaknem vállalhatatlanul mélyre süllyedt, de szerencsére idejében kapcsolt az ország: kiderül, Nádasdy Ádám nem kényszerül nyugdíjba, továbbra is tanít az ELTE-n. Nem kell a pesti egyetem hallgatójának lenni ahhoz, hogy ezt a döntést, avagy a dolgok ekképp alakulását bizonyos megnyugvással fogadja az ember.
A Shakespeare-beszélgetések sose sültek el rosszul, Nádasdy Ádám azonban a kitűnők között is egészen kitűnő választás: elegánsan, nyomdakészen fogalmaz, bőséges kultúrtörténeti, nyelvészeti ismeretanyagot elővezetve, egyben betekintést engedve fordítói műhelyébe is. A közvetlen és élvezetes kultúraterjesztés általa művelt változatának elengedhetetlen kelléke az irónia, a kikacsintás a közönségre, s főleg a humor, ami a felolvasott fordításrészletekben és versekben is alapvető; talán nem véletlen, hogy a „klasszikus” irodalmi estekre (mint amilyen – szerkezetét, arculatát nézve – ez is) általában jellemző nézőtéri passzivitásnak itt nyoma sincs – közbedörmögéseket, megjegyzéseket hallani, s nem csupán egy agilis úr szól sokadszor hozzá, a beszélgetés végén olvasói elengedni is alig akarják a szerzőt. Sok a kérdés, sok a kéz a levegőben.
No, de Shakespeare.
A kultuszt ápoló gyulai fesztivált természetesen jónak tartja Nádasdy Ádám, ugyanakkor olyan éttermi kínálathoz hasonlítja, amelyben minden fogás pompás és esztétikus, de korántsem biztos, hogy mind egyformán ízlik a kóstolónak. A gyulai Shakespeare Fesztivál értékelésének legjobb pillanatait az előtte napon látott Szeget szeggel, a moszkvai Vahtangov Színház előadásának rapid értelmezése adja, aminek kapcsán elhangzik, hogy Nádasdy Ádám épp most dolgozik egy Szeget szeggel-fordításon, a Centrál Színház megrendelésére – jövőre tűzik műsorra. Legkedvesebb fordítása azonban a Szentivánéji álom, ezt ültette át először magyarra. Bár minden, ami létezik, szükségszerűen sajátos, nem vitás, az ő útja eddig a fordításig igencsak sajátos volt: előbb színházigazgató-rendező édesapja, Nádasdy Kálmán oldalán került III. Richárd és Major Tamás, mindent összevetve: Shakespeare közelébe, majd egy vizsgán szerzett kegyelemkettesből tanulta meg, egy életre: Shakespeare nevéhez ugyan számos dráma fűződik, Falstaff című nincsen közöttük. S mielőtt kiábrándult volna az irodalomból, de legalábbis elfordult volna, ki tudja, milyen hosszú időre, az angol drámaírótól, felfigyelt a Hair musical egy dalára, amelyben a Hamlet egyes sorai köszöntek vissza. Elénekli a vonatkozó részt. Ismerős dallam, ismerős, de angolul még sose hallott sorok – egy sokszor színpadra vitt darab közvetlen előzményei. Apropó: színpadra vitel. Nem ültünk még olyan drámaíró, fordító estjén, aki ne emlegette volna fel, mire képes egy rendező, s főleg mire a színészek a szövegkönyv formájában megkapott darabbal. Elképzelhetetlenül sok mindenre. Nádasdy Ádám egyik eleven élménye, amikor Vörösmartyra ismert tulajdon fordításában. Vagy a megkerülhetetlen Arany. Szórakoztatón elmesélt kisesszéinek egyike, amelyben a nevezetes szöveghely kapcsán („Kizökkent az idő…”) felhívja a figyelmünket, hogy téves a máskülönben kiváló olvasat, hiszen nem az „idő” zökken ki, hanem „az idő”, csupán egy szakasza az „időnek” (Nádasdy Ádám fordításában: „A világ szétesett”), aminek megoldása („helyre tolni azt” – Nádasdy Ádám fordításában: „hogy összerakjam”) rettenetes terhet ró a felelősségtől és feladattól nekibőszült ifjú herceg vállára. Káromkodni se restell, ismerjük a folytatást: „ó, kárhozat!” A felkiáltójel stimmel, de nem ezt mondja. Megtudjuk, mit. Ekkor jegyzi meg Nádasdy Ádám, hogy a fordítói munkát „zöld mezős beruházásnak” nevezi, mert – innen nézve úgy tűnik: értelemszerűen – az eredeti szöveghez nyúl vissza, de persze figyeli és ismeri a konkurenciát: plasztikus mondatokkal jellemzi egy-egy fordító stílusát, Arany Jánostól Mészöly Dezsőn és Jánosházy Györgyön át Varró Dánielig.
De miért ennyire népszerű az angol drámaíró, mire föl az állandó színpadra alkalmazás, az újabb és újabb fordítások, a rengeteg kísérlet vele és általa, a fesztiválok. Csak, körülbelül. Jó költő volt, jó dramaturg volt, és pazar arányérzékkel rendelkezett. Nádasdy Ádám minden állítására hoz példát – mintha Shakespeare-olvasókönyvet lapozgatnánk, arcok, karakterek, hősök, velük pedig jelenetek elevenednek meg, szövegrészletek, bravúros nyelvi mutatványok hangzanak el.
Merthogy ettől jó Shakespeare. Brand, kész.
És igen, az Isteni színjáték is készül, nagyon sok munka volt vele eddig is, 2015-re várható.
Amikor Nádasdy Ádám a költői szereppel kapcsolatos kérdésekre válaszol, van-e a költőnek hatása korára, képes-e befolyásolni a köz életét, hogyan hat a fordítói munka a lírájára, már-már levegőtlen magasra érünk fel. Kíméletlen és őszinte a válasz. Egy önmagával perlekedő, Istenét naponta faggató költőé. Olyan, hogy azt hisszük, ezzel vége is, itt a zárás, nemesebbre nem is sikerülhetett volna.
Nem, nincs itt: felolvasásokkal fűszerezett pár perc következik, amelyben az „elfogadónak” mondott nyelvész vall nyelvszemléletéről, de főleg arról, hogy nincs értelme ilyen különbségeket tenni, mert ahogy nincs elfogadó nyelvész, úgy nincs nem elfogadó nyelvész sem, a nyelvész feladata ugyanis nem annak megállapítása, romlik-e az anyanyelv, és ha igen, milyen mértékben – silányabb-e Bibó nyelve, mint Kazinczyé –, neki csupán rögzítenie kell a beállott vagy épp beálló nyelvi változásokat.
S tényleg végül, a nézői kérdések előtt egy fontos vers, a hazáról, A hazafiúi hűségről, amolyan levél-féle a kortársaknak. „Hazánkban, fiúk nem szabad csalódni, / mert olyan az, mint az édesanyánk.”
Zárás nemesebbre nem is sikerülhetett volna.
Illő volna továbbgondolni az égre írt sorokat, de túl sok a feladat. Újraolvasás, és mindig csak újraolvasás, ahogyan ezt már az egyetemen is hallottuk, még ha az egyetem Szegeden volt is. Belepillantunk jegyzetfüzetünkbe. Pompás szorgalmi házit kaptunk.
