Pethő Anita
Csend, béke, nyugalom
Egyáltalán nem bánom meg, hogy a vasárnapot a Vörösmarty tértől távol kezdem a Fiatal Írók Szövetségének A poétikai terei című sétáján. Nagyjából egy tucatnyian vagyunk. A Pollack Mihály tértől indulunk, Belső –Józsefvárost fogjuk felfedezni. A séta alatt megtudjuk, miért is Palotanegyed a terület elnevezése, illetve gúnynevén miért „Mágnásfertály.” A kis tájékoztató füzetecske szerint, amit a séta elején készhez kapunk, 11 helyszínt látogatunk meg, tulajdonképpen alig pár utcányi terület, de annál több látni- és hallanivaló.
A koncepciói is könnyen felfedezhető: minden egyes helyszínen az egykor ott élt író, költő, irodalomszervező magánéletéről mesélni valamit, ami által felkelthető az érdeklődés az illető művei, tevékenysége iránt. Járunk azon a parkolónak használt üres telken, ahol egykor a ház állt, miben Bródy Sándor lakott, belépünk az udvarra, sőt, felmehetünk az első emeletre megnézni az eredeti padlómozaikot, ahol Jókai Mór élt Laborfalvi Rózával, miközben megtudhatjuk, hogy Petőfi – aki nőügyekben messze nem volt fedhetetlen jellem – hogyan akarta megakadályozni barátja házasságát, csak azért, mert választottjának volt egy házasságon kívüli gyermeke. Épp csak átmegyünk az utca másik oldalára ahol pedig Szabó Lőrinc élettörténetét hallgathatjuk meg, természetesen ama bizonyos huszonöt évig tartó szerelmi háromszögre fókuszálva, és így tovább. Persze mindezeken túl egy sor a korra vonatkozó művelődés- vagy életmódtörténeti információt is kapunk, apróságokat, mint a kocsibejáró mellett a kis fülke, ahol várakozni volt szokás a vendégnek az Emich palotában (az Emich család volt az Athenaeum nyomda tulajdonosa), s hogy mennyire jó láthatóan elkülönülnek még ma is több bérpalotában a cselédek és az őket alkalmazók lakrészei. Egyáltalán, hogy mi a különbség a bérház és a bérpalota között (utóbbiba az ingatlan tulajdonosa is beköltözik). Nagyon sok érdekesség hangzik el a három órás program alatt, csupán felvillantani lehet ebből részleteket. Mikszáth, Kosztolányi, Karinthy, Esterházy, Krúdy, Bánffy, csak hogy még néhány név elhangozzon a repertoárból.
Délután irány újra a Vörösmarty tér. Nagy a kontraszt a délelőtt látogatott házak udvarainak csendessége, például Pilinszky egykori lakhelyének elvarázsoltsága és a téren tapasztalható nyüzsgés között.
Pilinszky egykori lakása (harmadik emelet)
Nincs is különösebben kiemelni való. Hírességek dedikálnak, az emberek sorba állnak. A nagyszínpad programját erre a napra Kőrösi Zoltán állította össze, keverednek az előző két nap sajátosságai, egyrészt a műfaji, tematikai sokszínűség tekintetében, meg amiatt is, hogy ismét a már említett rapidrandi jellege van a beszélgetéseknek.
Délután ötkor a Margó Fesztivál keretében Barnás Ferenccel beszélget a Petőfi Irodalmi Múzeumban Winkler Nóra. Az esemény nem csak azért érdekes, mert az idei Aegon-díjasról van szó, hanem mert Barnás Ferenc ritkán vesz részt ilyen rendezvényeken. Csúszik a program, én pedig sietnék tovább, így csak egy-két dolgot hallhatok, például azt, hogy Barnás tudja, hogy manapság csupán a szöveg nem elég, kell valami plusz is a szerzőből, amitől odafigyelnek rá (ez összecseng a délelőtti sétával, ahol, mint láttuk szintén a szerző személyén keresztül kísérlik meg felkelteni az érdeklődést az alkotásai iránt).
Hatkor Esterházy Péter olvas fel új könyvéből (Egyszerű történet vessző száz oldal) a közönségnek a Rózsavölgyi Szalonban. Szerencse, hogy idejében ideérek, így is nehéz helyet találnom, a kinézetemet bizalmatlanul méricskélő középkorú hölgyek mellett valahogy mindig pont foglalt az egyébként üres hely. Morcsányi Géza tart egy rövid beszédet arról, miért Esterházy kiadójának lenni, majd bejön a Mester, és vagy egy háromnegyed órán keresztül olvas. A közönség pedig szinte percenként felkacag, néha úgy érzem, indokolatlan helyeken is, a szövegbe szúrt német kifejezések számomra érthetetlen módon állandóan megnevettetik a közönség nagy részét. Esterházy még mindig töretlenül népszerű, sok tanulság levonható ebből az egy órából, de végül úgy érzem, mégis inkább a PIM-ben lett volna érdemesebb maradnom.
A könyvheti programok lassan véget is érnek, zárásképp megint egy kis Rájátszás, most már lassan hagyományszerűen, a felállás is megszokott: az írók oldaláról ott van Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János és Szálinger Balázs, a zenészek táborát pedig Beck Zoli, Kollár-Klemencz László és Szűcs Krisztina erősíti. Miattuk még egyszer utoljára megtelik ezen a hétvégén a színpad előtti tér.
Ám a programok itt véget is érnek, noha a standokon még hétfőn is zajlik az árusítás. Számomra nagyon más volt ez a Könyvhét a tavalyihoz képest, akkor joggal kaphattam a kritikákat, hogy túl pesszimista voltam az eseményt illetően. Kíváncsi vagyok, idén az olvasók milyen tanulságot szűrnek le tudósításaimból.
Esik eső karikára
Jócskán átírja a könyvheti szombat délutánt az eső. Délután ötkor tanácstalanul toporgok egy butik bejáratában, most mi a fenét csináljak, végül a hazaút mellett döntök, ha estére ismét jó idő lesz, majd visszajövök.
Dél körül Sanyi bá, vagyis Muszka Sándor hangjától zeng a Vörösmarty tér, a nagyszínpadon nagy átéléssel olvassa fel friss kötete egy szövegét, csak úgy visszhangzik, amikor nekifog, „Komám….”. Őt Balogh Endre faggatja, akinek egy kérdését mindenképp érdemesnek tartom feljegyezni: „Beszélnek ott a nők is?” A kérdés amúgy annak kapcsán merült fel, hogy van-e női narrátor által elbeszélt írás a kötet darabjai között. Muszka Sándor elmondja, hogy igen, beszélnek, visszaszólnak, és legalább olyan humorosakat mondanak, mint a férfiak.
Sanyi bá
A szombat a prae.hu szerkesztőinek jutott, más a struktúra, több a többszereplős beszélgetés, ellentétben a tegnapi nappal, nem a szerzők személyével, hanem a témákkal csalogatják inkább a nézőt. Persze, mindkét stratégiának megvan a maga előnye és hátránya. A szombati napon így tehát a Balatonról szóló képes albumtól kezdve a magyar nemzetiszocialistákról szóló könyvig sokféle kiadvány szóba kerül .
Szombat délután van, és amit az előző napokban a tömegről, érdeklődők sokaságáról írtam, el lehet felejteni, jól látható a különbség az előző kettő és a mai nap között. Ehhez hozzájárul többek között a délután három környékén még, illetve a már dedikáló Esterházy Péter valamint Parti Nagy Lajos a Magvető standjánál. Hasonlóan hosszú sor kígyózik majd kicsit később Háy János asztalánál az Európa Könyvkiadó pavilonja előtt. Annak ellenére is, hogy akkorra egyszer már elűzte a térről az érdeklődőket az eső.
A gyermekkönyves oldalon is beindulni látszik az élet, a kisszínpadon épp Csapody Kinga moderál egy beszélgetést, melyen úgy tűnik, a gyerekek és szülők érdeklődését is fel kívánják egyszerre kelteni. A gyerekek egyébként felmászhatnak a színpadra (visszatérő motívum lesz ez még!), párnacsatázhatnak, nem kell különösen noszogatni őket, elevenek, nyüzsögnek.
Délután háromra átmegyek a Liszt Ferenc térre, ahol a két már-már kultikusnak is mondható Magvető-antológia, a Szép Versek és Körkép szerzői dedikálnak. Nagyon erős a kontraszt a Vörösmarty téren tapasztaltakkal szemben, olyannyira nincs nyüzsgés a türelmesen váró szerzők asztala körül, hogy én, az újságíró szinte kellemetlenül érzem magam, miközben néhány fényképet készítek.
Hamar indulok is vissza a Vörösmarty térre, ahol a földalatti előterébe bezsúfolódott tömeg fogad. Rögtön sejtem, hogy nem egy rendhagyó irodalmi műsor közönségével van dolgom, hanem az eső elől menekült be ennyi ember. Nekem viszont most is ott kell lennem, talán még inkább, mint jó időben, kíváncsi vagyok, mi van ilyenkor. Semmi. Műsorszünet. A beszélgetések résztvevői még és már a színpadon, néhány érdeklődő is itt húzta meg magát az eső elől.
Amikor tovább folytatódik a műsor, csak lassan térnek vissza a nézők a színpad elé, pedig Hatos Pál esszékötetéről (választott népek és a vereség kultúrája) nagyon sok érdekesség elhangzik, a „vasárnapi történész” kifejezés kapcsán felmerülő, a történelemtudomány történetével kapcsolatos téma miatt pedig kicsit kiszakadok a könyvhétből, vissza a készülő disszertációm világába. Tulajdonképpen maradhatnék ezek között a gondolatok közt akkor is, amikor a következő beszélgetésben Kőrösi Zoltán Magyarka című regényéről esik szó, ám a kérdező, Pál Dániel Levente provokatív kérdéssel (és persze provokatív hanghordozással) nyit: Zoli, mi vonz téged a nőkben? Na, ezt így nem lehet megállni nevetés nélkül, mire persze onnan fentről a színpadról is kiszúrja a két pasi, és meg is jegyzi, hogy hát itt dőlnek a nők a röhögéstől.
A beszélgetést intimebbé válik, mikor ismét ránk szakad az égi áldás, a kitartó érdeklődők ismét a színpadra húzódnak, ott hallgatják tovább a történetet a történetről, hogyan is született meg Kőrösi Zoltán Magyarka című regénye.
Egyre többen vagyunk a színpadon, az utolsó prae.hu beszélgetés házigazdája, Mátrai Diána már állva kénytelen kérdezgetni vendégeit a Tasnádi István Gimesi Dóra és Jeli Viktória trió nevével fémjelzett Az időfutár című könyvről.
Estére visszatér a jó idő. Én is visszatérek a térre a könyvek éjszakájára. Ünneplésre mindig van ok, a Fiatal Írók Szövetségének Standjánál például a 15. születésnap (Falvai Mátyás szava szerint a második 15. születésnap) megünneplése az apropó.
Mindez felolvasással párosul, részt vesznek benne a teljesség igénye nélkül Izsó Zita, Molnár Illés, Tóth Kinga, Bajtai András, Tolvaj Zoltán, Király Farkas, Szalai Zsolt. A Fiatal Írók Szövetsége kiadványainak régi és új költői. A pavilonok között sétálva látom, a többi standnál a többi kiadónál is zajlik az élet, miközben a nagyszínpadon Gerendás Péter és zenekara ad koncertet. Lassan indulok haza. Újra. Áll ellőttem még egy mozgalmas nap.
Rapidrandik
Jó lenne-e, ha egész évben könyvhét lenne, teszi fel nekem valaki a kérdést késő délután. Valószínűleg nem, pont így a jó, ez a néhány nap, amikor, Szabó Tibor Benjáminnak egy a könyvhéttel kapcsolatos korábbi beszélgetésen elhangzott szavaival élve, meg lehet tapogatni az írót. Idén valahogy ez is átjön, ez a közvetlenség, ez az ismerkedés, a személyes találkozás lehetősége. Talán túlságosan is átjön. Időnként groteszk fénytörésben tűnik fel, ahogy az egy-egy órára a térre kiülő szerzők mellé újabb és újabb kíváncsiskodók, képletesen (vagy talán szó szerint is) tapogatni vágyók ülnek le a műanyag kerti székekre. Mint valami óriási rapidrandi rendezvény.
A pénteki napom gyakorlatilag a Vörösmarty téren telik. Továbbra is úgy érzem, mintha többen lennének idén, ahogyan például fél egykor a FISZ A poétika terei című sétájának digitális változatáról szóló beszélgetést nagyjából egy tucatnyian hallgatják végig. Péntek délben fél egykor az már siker.
FISZ a színpadon
A beszélgetések amúgy reggel tíztől zajlanak, a pénteki napon a Litera szerkesztői a házigazdák, délelőtt Keresztury Tibor faggatja többek között Nyerges Andrást, Szegő Jánost, Markó Bélát, délután Jánossy Lajos beszélget György Péterrel, Takács Zsuzsával, Tolnai Ottóval és további vendégeivel. A dedikálásdömpingről eszembe jutó rapidrandi kifejezés ezekre a beszélgetésekre is nagyon jól illik, ahogyan húsz percben mindenki mond magáról valami nagyon lényegeset.
Jánossy Lajos és Szörényi László
Mindez a nap végére gyakorlatilag egyetlen egy hosszú monológgá folyik össze, de azért egy-egy mondat, félmondat megmarad így is. Ahogyan György Péter arról beszél, hogy azokat a mondatokat szereti, melynek az elején még nem tudja, mi a vége. Takács Zsuzsa miközben A tiltott nyelv című kötete inspirálóiról beszél, anekdotázik egy kicsit arról, hogy A megtévesztő külsejű idegen című novellájának eredetileg, a szerzői szándék szerint férfi narrátorát olaszra, angolra és bolgárra női elbeszélővel fordították, mivel a magyar nyelv nem jelöli a nemeket, és a fordítók a szerző neméhez igazították.
Jánossy Lajos és Takács Zsuzsa
Szörényi László sokféle anekdotát elmesél, csapongó gondolatait nem is igen lehet követni, egy motívumra azonban feltehetőleg mindenki felkapja a fejét: „és akkor büdös sajtot összegyúrt lábszaggal”.
Két „külsős” beszélgetés van a literások programja között, az egyik a már említett FISZ-séta digitalizált változatáról szól, ami szeptembertől tölthető majd le okostelefonra vagy táblagépre, és a fiatalokat saját mindennap használt eszközeik révén kívánja megszólítani, bevonzani az irodalomkedvelők közösségébe. A másik a Tarka ellenállás című tanulmánykötetet ismertető beszélgetés, ami során viszont túl sokszor hangzanak el pártnevek ahhoz, hogy tartósan lekössön.
Inkább teszek még egy kört a téren a standok között. Tegnap még nem lehetett látni, most viszont már ott árulja könyveit az elmúlt évek során megszokott módon kis asztalkájánál Nagy Bandó András. Egy ismerősömmel pár percig figyeljük, hogyan magyaráz két hölgy érdeklődőnek, ismerősöm megkérdezi, és neked teszik ez a hozzáállás, határozottan állítom, igen. A könyv is termék, és szerintem egyáltalán nem lealacsonyító, ha valaki a saját köteteinek árusításaiban ennyire örömét leli, ahogy szemmel láthatóan Nagy Bandó.
Viszont kevésbé lelheti örömét a munkában az a fiatalember, aki katonai egyenruhában, rohamsisakkal a fején kénytelen egész nap szórólapot osztogatni, miközben beköszönt a nyár a Vörösmarty térre. Sorstársai az időnként indián ruhában felbukkanó, ugyancsak szórólapot osztogató páros.
Késő délutánra beindul az élet a kisszínpadon is, a korántsem néma, sőt, még a tértől némileg távolabbi pontokon is hallható Néma Gyerek elnevezésű program egyéves születésnapi koncertje zajlik, miközben a nagyszínpadon a Supka Géza Alapítvány Az olvasás éjszakája címet viselő, szeptemberre tervezett programjáról hallhatnak információkat az érdeklődők.
Míg a téren zajlanak a könyvheti rapidrandik, addig a város más pontjain ünnepelnek a kiadók, a Jelenkor a Műcsarnokban azt, hogy húsz éves, a Magvető a Radnóti Színházban a Könyvhét alkalmából megjelentetett köteteit, és a József Attila Kör is megtartja éves, új köteteit bemutató beszélgetését, a JAK Pikniket, ez esetben a jazz poetry fantázianevű kísérőrendezvénnyel.
Késő este még van egy ígéretes program a Margó Fesztivál keretében, a tavalyi nagy sikerű Bérháztörténetek folytatása, most azonban romos bérház helyett egy kihalt iskola termeiben tartott felolvasás formájában. Azt mondják, voltak különleges pillanatai, amikor az irodalom élni kezdett, kicsit sajnálom, hogy kihagytam, de helyette inkább rápihentem az előttem álló, az eddigieknél is minden bizonnyal még mozgalmasabb hétvégére.
Az irodalom jó buli
Mintha idén nagyobb lenne a nyüzsgés már a csütörtöki napon is a standok előtt, gondolom magamban, amikor már-már hagyományszerűen éppen akkor érek a Deák Ferenc utca felől a Vörösmarty térre, amikor a Katasztrófavédelem Központi Zenekara elhalad mellettem. Nekem itt kezdődik az Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok, ahogy az ütemesen lépő zenészek után indulok, követem őket egészen az Oroszlános kút előtti nagyszínpadig.
Csütörtök délután van. Négy órakor, az ünnepi megnyitó kezdetekor szerencsére süt a nap. Nem sokon múlik, nagyjából húsz percen, én még esőben indulok otthonról, és meg is jegyzem magamban azt, amit minden bizonnyal a legtöbb Könyvhétre járó: zuhé nélkül nincs megnyitó. Ahogyan megnyitó beszédet mondó író nélkül sem, idén Háy Jánost kérték fel erre a szerepre. Mint Zentai Péter László, a Magyar Könyvterjesztők és Könyvkiadók Egyesülésének igazgatója elmondja, azért őt, mert most egy határon belül élő író a soros. (Emlékeztetőül, tavaly határon túliként Ferdinandy György tartott beszédet.) Zentai még köszönetet mond a rendkívüli időkben is itt fellépő zenekarnak és vezetőjének, és elmondja, hogy a Könyvhét országos megnyitója Székesfehérváron volt. Beszél Supka Gézáról, az ötletéről, az immáron több mint nyolc évtizede töretlen hagyományról, írók és olvasóik egymáshoz közelebb hozásáról, majd átadja a szót Háy Jánosnak.
Háy mesét mond, Háy módra. A morzsamagyarok hazája a szöveg címe, amit felolvas. Mert vannak a flamand magyarok és vannak a vallon magyarok, de hova álljanak a belga magyarok, hol van az ő hazájuk? Keserűen indul a történet, végül szép tanulság kerekedik ki belőle arról, hogy a haza nem a magasban van, hanem a könyvekben. És ez egy tágas haza, olyan tágas, mint a világegyetem, amibe bárki beférhet, és soha senki nem veheti el tőlünk. A magyar irodalom jó buli, ráadásul nem csak december 31-től január 1-ig, hanem fordítva, egy folytonos, soha véget nem érő nyári fesztivál. Amiben az (is) a szép, hogy mindig másnak van lehetősége a nagyszínpadon szerepelni. Ítéletet pedig az olvasó mond
Háy beszéde után az időközben szép számmal összesereglett érdeklődők lassan szétszélednek, még páran ácsorgunk a tér közepén. Mész? Maradsz? Neked ennyi volt? Nem, nem még nézelődöm. Innentől szabadnap, haver? Á, dehogy még éjjel egyig dolgozom, annyi a program, hogy.
Én is teszek egy kört (az elsőt az idei Könyvhét alkalmából) a pavilonok között. Arra vagyok kíváncsi, hogy a folyton nyüzsgő gyermekkönyves oldal most is eleven-e már. Kicsit meglepő módon most inkább ők a csendesebbek. És kicsit csalódottan konstatálom, hogy a mindig fáradhatatlan Nagy Bandó András sincs (még) itt. De minden bizonnyal kígyóznak itt még olyan hosszú sorok, amit a tér másik oldalán dedikálók, fellépők is megirigyelnek majd.
Ám a napnak nincs még vége, várja a könyvheti turistát az Írók Boltja, és az ottani megnyitó. Simonffy Márta, Terézváros alpolgármestere beszél előbb, a művészet örök, s ha megjelenése, hordozója változik is, ha a könyv, mint tárgy- melynek halálát már régóta újra és újra megjósolják – el is tűnik, az csupán a művészet, a kultúra egyik alapvető jellemvonását bizonyítja: folyton változik.
Az Írók Boltjában Barnás Ferenc a felkért író, aki annak pozitív hatásairól beszél, ha az irodalom kimegy az utcára. Ha találkozik az utca kiszámíthatatlan logikájával, improvizatív jellegével. Ahogy Háy János, úgy Barnás is beszél az olvasóról, akik szerinte bár sokfélék, mégis egy közösséget alkotnak.
A megnyitó beszédek után ismét írók állnak a pult mögé (mellé, elé), most nők, írók, költők, irodalmárok, Karafiáth Orsolya, Szilágyi Zsófia, Tóth Krisztina, és valahol örömteli, hogy Standeisky Éva révén kicsit túllépünk a szépirodalmi közegen, hisz ne feledjük, végül is a könyv ünnepe ez. Másodjára azonban ez sem olyan nagy móka, mint tavaly volt,nyilvánvalóan habitusuk is más a felkért résztvevőknek, nincs olyan nyüzsi, mint tavaly, amikor többek között Grecsó Krisztián is árusított. Persze lehet, hogy kulturális életünk fontos női szereplői feloldódtak kicsit, jobban belelendültek később, ám én azt már nem vártam meg.
Ugyanis a hagyományos könyvheti rendezvényekkel egy időben ismét zajlik a Margó Fesztivál, lapozz bele a városba, mondja a mottó, ezért a fentebbi magamra aggatott kifejezés is, hogy könyvheti turista. A Nagymező utcába igyekszem, bár tudom, hogy nem fogok bejutni Esterházy Péter és Marcell közös szereplésére, de meg akarom nézni magamnak, milyen hosszú a sor, mennyien várnak, mennyien tartják úgy, hogy az irodalom jó buli. Sokan.
Legyen ez a végszó az első napról szóló beszámolómban, és reméljük azt, hogy a további három napban is legalább ennyien tartják majd jó bulinak a könyvek köré szervezett rendezvényeket.
Barnás Ferenc
