Grezsa Csaba
Eltérő emlékezetek harcában
Az utóbbi évek közbeszédében kevés író személye és megítélése körül bontakozott ki olyan heves vita, mint Tormay Cécile esetében. Talán csak Nyírő József feltételezett fasiszta múltja, vagy Kertész Imre titokfájlja (Mentés másként) került ilyen határozottan a médiafigyelem központjába.
A fenti esetekben többnyire mindenről volt szó, csak arról nem, ami igazán lényeges: a művészi alkotás minőségéről, értékéről.
A Károlyi-Csekonics rezidencia termeiben tartott emlékkonferencia ezért volt hiánypótló, hiszen végre higgadtan, a politika dekonstruktivitását kizárva sikerült megítélni a prózaíró Tormayt.
Fekete György és Dr. Hidas János köszöntötték a vendégeket. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, az Akadémia céljairól, az értékek helyrebillentésének szükségességéről beszélt. Fontos feladatuknak tartja, hogy a magyar kultúrával kapcsolatos tévedéseket eloszlassák és minden értékes alkotás az őt megillető helyre kerüljön.
Novella-mesék. Mondja Tormay Cécile elbeszéléseiről a pályatárs, Jókai Anna. Választanunk kell-e Adyék Nyugata vagy a Napkelet között?
Tormay megértéséhez elsődlegesen, elfeledett novelláit kell olvasni, hiszen azok szivárványszínűek, önfeledtek játékok. Leképezik az élet hullámzásait, aktualitását. A mesehangon szóló narrátor színes fátyolon keresztül mintegy felvillantja a realitást, igaz, hogy a valóság fájdalma helyenként átvérzi a finom szövetet. Elbeszélései központjában Isten létének kérdése, a férfi és nő konfliktusa, illetve a lelkiismereti válság problematikája állnak. Emberi kapcsolatokat bemutató történeteit meghatározza a beteljesületlenség fájdalma. Tormay szerelmesei olyanok, mint Ady héjái, csak éppen szelídek. Dekadensek.
A csillag jegyében című írása a bibliai Mária Magdolna szüleinek szerelmi története, akik annak a betlehemi csillagnak a fénye alatt találnak egymásra, aminek ragyogása majd megmenti perdita lányuk hitét, s megvilágítja későbbi életét.
A viaszfigurákat árusító mester gyertyáinak elégetése, a mester művészi énjének mitikus elpusztítását is jelenti. A műtárgy lefokozása használati tárggyá.
Tormay hárfaművész. Légies, könnyed, de néha trombitára vált, hogy hangosabb legyen, s távolabb is hallhassák. Tematikai palettáján ott van az összes olyan szín, amit kortársai is használnak, ahogy Szerb Antal írja róla: „nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is.”
Választanunk kell tehát Nyugat és Napkelet között? Nem. Hiszen mindketten a Nap egy-egy állapotához kötődnek. Más-más szögben, de ugyanazt a göröngyös, esendő földet világítják meg.
Ezután Bánki Éva Újítás és hagyomány Tormay prózájában című előadása következett. Mi okozza az írónő kanonizációjának a hiányát? A Bujdosó könyv.
Azonban ennek értelmezése az eltérő emlékezetek háborúja, ami megnehezíti, hogy irodalmi szövegként olvassuk. Kora ismert közéleti szereplőiről ír, olyan, mint egy karneváli forgatag. Bánki szerint a Bujdosó könyv egyfajta olvasókönyv is, ami számot akar vetni a nemzeti szabadelvű hagyomány „eredményeivel”, s erre ráírni a nemzeti sorstragédiát.
Meg kell említenünk azt is, hogy a bujdosás hagyománya a magyar irodalomban erőteljes asszociációs mezőt hoz mozgásba. El kell különítenünk egy egzisztenciális és egy érzelmi aspektust. Érdekes, hogy az irodalmi hagyományban az érzelmek szinte minden esetben az „elhagyott” édesanya képéhez köthetőek.
Sokkal inkább én-elbeszélés, a kortársak számára azonban kordokumentum.
Olvashatjuk anyaregényként, az anyától való elszakadás és oda visszatérés történeteként. Az anya allegorikus, neve el sem hangzik. A regény az emblematikus apafigura halálával kezdődik, az anyával való egyesüléssel ér véget. Ez halvány lehetőséget kínál egy feminista interpretációs stratégia felállítására is.
A ciklikus idő (évszakok), összhangban van az előrehaladó történettel. A természeti idő megpróbál kommunikálni az emberrel: a politika nem mehet szembe a természettel. A Bujdosó könyv az élet győzelme. Visszaállnak az élet mitikus keretei: győz az idő. Győznie kell.
Kollarits Krisztina a Napkelet folyóirat ’30-as években történő változásait vizsgálta. Tormay a nyugatos Osváth „gyermekkertész” munkájához hasonlóan támogatja az új nemzedék indulását. Külön meg kell említenünk, hogy magához láncolja az egyébként önállóságra törekvő Németh Lászlót. Tormay megtartó technikája: a lenyűgözött csodálat. Némethet új Dosztojevszkijnek nevezte. 1933-ban a megújulás mellett tesz hitet, ennek eredményeképpen többek között film-, és rádióművészettel foglalkozó rovat is indult. A szépirodalmi rovatban Joyce és Galsworthy publikál. 1937-ben meghalt Tormay, s lassan folyóirata is elsorvadt. A Híd a Napkelet szellemi örököseként határozza meg magát, de ez csak részben fogadható el.
Cs. Nagy Ibolya A régi ház című regényt elemezte, ami akár család-, történelmi-, vagy éppen lélektani regényként is olvasható. Az előadó leginkább ez utóbbit domborította ki előadásában. A trauma meghatározza a szereplők életét. Sokkot okoz, verbális gátat alakít ki. Az elszenvedők alternatív közlési csatornákat (pl. zene) választanak érzelmeik közvetítéséhez. A maszk mögött leélt élet: válasz a sokkra.
Egyúttal társadalmi regény is. Kristóf folyamatosan hasonulni akar másokhoz: állandó kudarcok érik. A megsebzett ember válasza: az életből való kilépés. Ezzel szemben Walter sortraumája nem a tehetségtelenség, hanem a kellő tehetség hiánya. Csoóri Sándor szavaival: a félig élt élet tudata.
A stiláris alakzatok igazodnak a sorstragédiák láncolatához. A pszichológiai regény kezdete. Mesterien használja kellékként a fizikai környezetet és a tájat.
Cseke Péter, kolozsvári irodalomtörténész Tormay erdélyi kapcsolatait kutatta. Kiemelte Reményik Sándor és Áprily Lajos Napkeletben közölt költeményeit. A folyóirat elősegítette Tamási Áron és Nyírő József magyar irodalmi közeggel való kapcsolatának aktivizálódását is. Érdemes megjegyezni, hogy Németh Tamásit már ekkor kiemelkedő tehetségnek látja.
Fábri Anna elsősorban a századforduló női szerepeiről beszélt. Mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz nőként kitűnni az irodalmi közegben? A különböző folyóiratok más-más attitűddel viszonyultak a női szerzőkhöz. A Nyugat Kaffka Margit írásait rendszeresen publikálta, ugyanakkor a Gyulai-féle Kisfaludy Társaság rögzítette, hogy rendes tagságot nők nem kaphatnak. Az újonnan alakuló Petőfi Társaság ellenben vett fel nőket tagjai közé.
Szegedy-Maszák Mihály zárta az irodalmi blokk tanácskozását.
Tormay Cécile értelmezése erősen terhelt a Bujdosó könyv antiszemita állításai miatt. Bár nem volt egyedülálló a korban az efféle megkülönböztetés (Móricznál, vagy éppen Kosztolányinál is találhatunk hasonlókat), az ilyen jellegű megnyilvánulásokat csak elítélni lehet. A korabeli visszaemlékezések szerint elítélte a nemzetiszocializmust, a zsidó kisebbség elleni - minden helyzetben elfogadhatatlan- ellenérzései a Tanácsköztársaság dicstelen napjainak következménye. Tehát korábbi műveit kár lenne az antiszemitizmus béklyójába zárni. Tormay nőkhöz való vonzódását, „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem tudja az előadó.
Mennyire értékes a prózája? Mindannyian különbözőek vagyunk. Mindenkinek joga, hogy saját tetszése alapján határozza meg egy szerző helyét. A sokféleség mindig is az értékeink közé tartozott, ebben a kérdésben is tartsuk tiszteletben!
Képzőművészeti ízlésének igényességében nem lehetünk feltétlenül biztosak, de a látvány fontos szerepet kap elbeszélő technikájában. Alkalmazza a mozgóképekből ismert áttűnés technikáját: „tekintete” egyik partról a másikra, Budáról Pestre ugrik.
Bírálhatjuk Tormayt a Horthy-rendszer feltétlen támogatása miatt, de érdemeit sem szabad elfelejtenünk.
A délutáni ülésen történészek rajzolták meg azt a kort, amiben Tormay és kortársai alkottak, a vetítőteremben pedig egy kép-, és dokumentum-összeállítást vetítettek, amihez az anyagot Szegedy-Maszák Mihály gyűjtötte.
A konferencia kiválóan szolgálta azt a célt, amiért összehívták. Elfogulatlanul, a „különböző emlékezetek csatáját” kizárva sikerült a prózaíró és folyóirat-szerkesztő Tormay Cécile életművét értékelni. Egyértelmű és végérvényes ítélet természetesen nem mondható, sem róla, sem más alkotóról, hiszen a művészeti alkotás befogadása szubjektív folyamat. Személyiségünk, korábbi tudásunk szűrői egyedivé teszik, újra és újra alkotják az önmagában csak használhatatlan matériakánt létező alkotást.
Cs. Nagy Ibolya
Hall
Jókai Anna
Szegedy-Maszák Mihály
