László Noémi, Márkus András, Noszlopi Botond, Bálint Tamás, Elek Tibor,
Farkas Wellmann Éva, Farkas Wellmann Endre és Murányi Sándor Olivér
Szakács István Péter
Portré kávézói költői portrék
Székelyudvarhely. December végi nedves, ködös este. Reumatikus és lelki fájdalmak előidézéséhez prímábbat nem is lehetne kívánni. Még az Emlékezés Parkjának patinás fémszobrai is fázósan gubbasztanak talapzataikon. Hamisítatlan Küküllő parti székely spleen lengi be a várost. Így aztán hiába is várnánk, hogy a főtér nyúlós félhomályából Baudelaire, Verlaine vagy Rimbaud legendás alakja bontakozzon ki, hogy a költészet titkos alkímiája szerint szűrt szavaik párlatával szédítsék a lírai örömöket szégyentelenül igénylő közönséget. Elátkozott francia költők kanonizált árnyai helyett négy fiatal erdélyi magyar költő üli körül az asztalt a Portré Kávézóban tartott költői esten: Farkas Wellmann Éva, Bálint Tamás, Márkus András és Noszlopi Botond. Négy arc, négyféle civil foglalkozás, négy sajátos belső világ. Ha van közös bennük, az - a témához passzolóan szólva - az írás oázisként való megélése a hétköznapok sivatagában. Meg aztán Itt van a kolozsváriság szindrómája is. Valamilyen formában ugyanis mindannyian kötődnek Erdély szellemi kincses városához: Márkus András ott született, Noszlopi Botond kamaszéveiben került oda, Farkas Wellmann Éva és Bálint Tamás felsőfokú tanulmányai során koptatta a kolozsvári egyetem padjait. S ami szintén nem elhanyagolható: a szakma által értékelt első kötetük után az idén jelent meg újból önálló verses könyvük. (Bálint Tamás: Visszaút a fekete folyón, Farkas Wellmann Éva: Az itt az ottal, Márkus András: Kolozsvári orgia, Noszlopi Botond: A szórakoztatás mesterfoka)
Murányi Sándor Olivér, az írás feketeöves karate harcosa ezúttal nem irodalmi kidobóemberként (a megnevezéssel járó nem kis kockázatot alulírott vállalja), hanem házigazdaként tüsténkedik - a népes hallgatóság megkönnyebbülésére. A halhatatlanság kapuja előtt várakozó négy ifjú poétát Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, László Noémi és Farkas Wellmann Endre költők és az est - tatamin és papíron egyaránt otthonosan akciózó - házigazdája mutatja be, s próbálja kifaggatni műhelytitkai felől.
Bálint Tamás Visszaút a fekete folyón című kötetét Elek Tibor mutatta be
Elek Tibor irodalomtörténészi alapossággal értekezik Bálint Tamás költői világáról. Az utazás motívumáról érdeklődik, s többször is rákérdez arra, miképpen lehetséges a közgazdász foglalkozást s a költői hivatást összeegyeztetni. Kettejük beszélgetését és a verseket hallgatva jogos a kérdés, hogyan lehet szakszerűen kamatoztatni egy szerelmi kapcsolatba befektetett lírai vallomást, s uniós normák szerint megadózni az álmokat. Bálint Tamás esete kétségtelenül azt példázza, hogy a lélek higiénikus háztartása érdekében kettős könyvelésre van szükség: munkaidőben a megélhetésért ró számsorokat az ember, szabadidejében pedig a verssorok írása jelentheti a felüdülést. S még így is, vagy talán éppen ezért zsoldosként is rabszolga az ember.
Murányi Sándor Olivér, mint mondja, az érthetetlen, ám annál imponálóbb szakzsargon helyett a laikusok számára is közérthető módon fog beszélni Farkas Wellmann Éva lírájáról. Igyekezetét a közönség hálás sóhajjal nyugtázza. Kevesebb ezekben a költeményekben a szerepjátszás, több a megszenvedett, cizellált képekbe kristályosodott személyes valóság, mint az előző kötet verseiben. Jó hallani, hogy sem a pedagógusi pálya csapdái, sem a tudományos munkával járó intellektuális szöszmötölés nem vált Éva költői énjének rovására. A szonettek jambikus szívverésű szőke donnája többnyire felolvasásokkal válaszol a kérdésekre. Éva prózában megfogalmazott válaszai is poétikusak, aforizmatikus tömörséggel fejezve ki létélményét. Arra a kérdésre például, hogy hol éljen a költő, kapásból jön a válasza: ahhoz, hogy bárhol jól érezhessük magunkat, lélekben kell otthon lennünk.
Farkas Wellmann Éva olvas fel Az itt az ottal című kötetéből
Körülöttem a diszkréten dekadens hangulatú Portré Kávéház közönsége csendben figyel. Mintha másképpen csengene most a porcelán csészékben a kiskanál, mintha dúsabbnak tűnne a koffein illata, s mámorítóbbnak a bor íze. Fejünk fölött varázslatos fátylakat mintáz a cigarettafüst a színes lámpafényben. Csak a kintről beszűrődő gyér forgalom zaja, s a mobiltelefonok fémes cirpelése figyelmeztet arra, hogy a lírán kívül is van világ.
S ekkor jön Márkus András, a fiatal erdélyi magyar líra soros fenegyereke. László Noémi ironikus, szellemes felvezetőjében megjegyzi, hogy nevezett személy sajátos női filozófiája miatt nem válhatott a gyengébb nem kedvencévé. Amikor aztán Márkus András belelendül költészete kiteregetésébe, némi fogalmat nyerhetünk arról, hogy miért is van ez így. Az irodalmi kánonban szorosan Villon és De Sade márki előtt?, mögött?, alatt? netán felett? képzelhető el a helye. S igencsak izgalmas kérdés László Noémi szerint, hogy mi maradna meg belőle, ha nevezett urak témáit, stílusát, világképét kivonnák belőle. Persze, kolozsvári orgiákról csak ő írhat hitelesen, még akkor is, ha ezek a képzelet szüleményei. Márkus András kétszeresen is provokál: egyfelől matematika-informatika szakosként (szatírként) jutott a lírikusok ligetébe, másfelől előszeretettel ír le olyan p-vel és f-el kezdődő szavakat, amelyeket a konzervatív kiadók kipontozással jelölnek.
László Noémi beszél Márkus András Kolozsvári orgia című kötetéről
Miután ekképpen meglazult a lírai hangulat, az i-re a pontot Farkas Wellmann Endre teszi föl, aki keresetlen módon történeteket mond jelöltjéről, Noszlopi Botondról. Egy ügyvéd ügyvédje leszek most, kezdi védence bemutatását. Farkas Wellmann Endre az sz-szel kezdődő, három betűs jelzőt használja nagyvonalúan mindenre, ami nem felel meg az értékrendjének. Ilyen például egy humán értelmiségi megélhetési lehetősége. Szerinte Noszlopi Botond maga a csúcs, a követendő példa, hiszen még az ügyvédi pályánál is jobb kereseti lehetőséget talált magának: mesteri fokon pókerezik. Miután kellőképpen kiirigykedtük magunkat, Farkas Wellmann Endre rátér ügyfele lírájára. Az előző kötethez képest ebben hangsúlyosabb lett a világra és önmagára reflektáló férfi gesztusa. A mindent egy lapra feltevő játékosé, aki tudja, hogy a kártyán ugyanolyan simán lehet nyerni, vagy veszteni, mint az életben. Hogy az élet pókerarcára pókerarccal kell válaszolni.
A hangos könyvek és CD-k világában ilyen is előfordul még. Könyveihez önmagát csatolta négy fiatal erdélyi magyar költő, hogy álmairól és utazásairól, csalódásairól és reményeiről, képzeletének titkos tartományairól, életről és halálról beszéljen. Mintha másképpen csengett volna közben a porcelán csészékben a kiskanál, mintha sűrűbbnek tűnt volna a koffein illata, s tüzesebbnek a bor íze. Fejünk fölött varázslatos fátylakat mintázott a cigarettafüst, ott a székelyudvarhelyi Portré Kávézóban azon a december végi ködös estén, amikor egy részeg fazon három franciául beszélő, kéziratait hevesen lobogtató, különös alakot vélt felfedezni a Küküllő partján, a Sétatéren.
