Tóth Tímea, Nagy Csilla, Ottroba Anna, Varga Ágnes
Nagy Csilla
Jóemberek kis helyen
Léteznek olyan szigetek, ahová az ember elmenekülhet a civilizációtól. A rohanó utcáktól, dugóktól, a többi majd' hét milliárd embertől. Aztán van olyan hely, ahová az ember a szürke hétköznapok elől menekülhet el egy-egy hosszabb hétvégére.
Ilyen hely az Ir(T)áS tábor (amit három szempontból húzott alá a helyesírás-ellenőrző, de minket ez igazán nem zavar), Visegrádon, a Nagyvillám-hegy barátságos faházaival. Újpest városkaputól alig több mint egy óra busszal, majd egy kis frissítő séta, aztán vagy egy nagyobb séta fel a hegyre, vagy egy lusta telefonhívás Csapody Kingának, és aztán már csak annyi a dolgunk, hogy várjuk a kis piros autót. Ez utóbbi különösen kedvez a hozzám hasonló, önnön tájékozódási képességeikben olyannyira bizalmatlan fiataloknak, akik majdnem biztosak benne, hogy egy hosszú, egyenes úton is el tudnának tévedni. Én, mondjuk, egy villamoson belül is el tudok.
Egymást azért megtaláljuk, felségterületet foglalunk a négyágyas szemináriumi szobában, ismerős és új szempárok pislognak vissza ránk. Ismerkedünk egymással, majd a többiek szövegével, főleg a balladákkal, amiket otthoni feladatként kaptunk. Babiczky Tibor, első meglepetésvendégünk és Szabó Tibor Benjámin lépteit halljuk a lépcsőn felfelé. Babiczky azzal a lendülettel, ahogy benyit, be is mutatkozik mindenkinek. Egy kis elő-beszélgetés során SzTB-től megtudjuk, hol és hogyan érdemes publikálnunk, mire vigyázzunk, mire ne, mit érdemes és érdekes nyomon követnünk. Magyarországi és határon túli kiadók működési rendszeréről hallhatunk, többek között a Kalligramról, a Magvetőről, valamint a felvidéki Madách-Posonium, AB-Art és más kiadókról. Szó esik az OPUS-ról, ami a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának lapja, és a Szőrös Kőről, annak indulásáról és újraindulásáról.
Babiczky Tibor
Csapody Kinga (személyes odamondó mentorunk és anyukapótlónk) benyit, és firtatja, mennyire vagyunk éhesek, majd amikor biztosítjuk arról, hogy szörnyen és már ennénk, ő felfedi második meglepetésvendégünket: a gyrost. Átvonulunk másik bázisunkra, az egyes számú házba, és együtt hozzálátunk a sütögetéshez.
Miután megteremtettük a nyári táborból már ismerős családias hangulatot, jóllakattuk magunkat, egymást és a vendéget is, visszatérünk a közösségi szobába, ahol Tibiék a legújabb kötetében épp balladákkal is foglalkozó Babiczkyvel beszélgetnek kötetlenül. Ezután egy közös szövegelemzésre kerül sor - ahol a már lényegesen több tapasztalattal rendelkező Kinga és a két Tibor fektetnek energiát a mi műveink megértésébe, jó és rossz véleményükkel segítve a további munkát. Babiczky néhány mondatot különösen lelkesen dicsér, és ahogy azt a barátaival teszi, licitál rájuk, majd párat meg is vesz, ez később az egész tábor alatt frappáns véleménynyilvánításra ad lehetőséget. Egymás után születnek az igenis drága, öt forintos ötletek. Az este folyamán rengeteg hasznos és új infót hallunk a balladák természetéről, azok írásáról, nehezen megközelíthető, de termékeny témákról, krimikről, azok magyar létezéséről vagy nem-létezéséről. A jóemberek, Babiczky kötete kézről-kézre jár a szobában, majd tőle is meghallgathatunk egy balladát, a Fürdetést, amitől kellően meg is borzongunk.
Péntek este bírjuk, amíg bírjuk az ébrenlétet, a legtöbben fárasztó egyetemi héten vagyunk túl. Kialusszuk a fáradtságot és minden nem-akaródzást, másnap új alkotókedvvel ébredve kóválygunk le reggelizni. Nemsokára érkezik harmadik meglepetésünk, Szegő János, a Magvető Kiadó fiatal szerkesztője, aki úgy dönt, a beszélgetés előtt megvárhatnánk a negyedik meglepetésvendéget, a pizza futárt. Arra, hogy a futár szállítmánya - 17 pizza és 4 kóla - szépen összecseng az elmúlt este olvasott egyik Villon átirat pár sorával, legifjabb táborlakónk, a kicsi Lázár hívja fel a figyelmet. Elcsitulnak korgó gyomraink, később aggodalmaink is azt illetően, hogy el vagyunk veszve az irodalom világában. Csak annyira vagyunk elveszve, amennyire hagyjuk magunkat. Szegő publikálásra biztat bennünket, beavat a szerkesztés, a publikálás, a helyszíni-írás rejtelmeibe, megtudjuk, mit olvasnak szívesen, kinek van esélye megjelenni, hogyan írjunk jó helyszínit, majd később (Kinga közvetítésével) azt is, mennyire szépek vagyunk a szerkesztő úr szerint. A bókot szerényen fogadjuk, Szegőnek megköszönni már nem tudjuk, mivel eddigre már elbúcsúzott, de semmi baj, megígérte, jövőre hoz pizsamát is.
Szegő János
Elbúcsúzunk a vendégektől, és a délután ekkor különös fordulatot vesz. Voltunk már írók, költők, vidámak, fáradtak, lazák, izgulósak, és most új szereppel készülünk azonosulni - szakács-képzőművészekké avanzsálunk. Tibivel és két fakanállal sürgünk-forgunk a bogrács körül, készül a pincepörkölt, és ezzel párhuzamosan paprikás lével színezett rajzok is egy spirálfüzetbe. Hogy bebizonyítsuk magunknak, mennyire gyakorlatiasak vagyunk, közösen fűszerezzük, kevergetjük a pörköltet, hozzáértő mozdulatokkal öntjük a bográcsba a rengeteg krumplit, húst, borsot - hoppá. Tűz mellett melegedős, nevetgélős, pörköltet serényen kóstolgatós estét tartunk, és mikor már egymást és magunkat is csak akkor látjuk, ha véletlenül bekapcsol a pár méterrel odébb elhelyezett őrbódé-szerűség mozgásérzékelő lámpája, akkor úgy döntünk, kész a vacsi. Fel is cipeljük, behordunk mindent, majd fáradtan várjuk az ítéletet, tudunk-e főzni. Bár azt tudjuk, hogy alapból, otthon nem, az elmondottak alapján mégis finomra sikeredik az ötödik meglepetés.
Persze a főzőcske közben is folyik a munka, próbáljuk elkezdeni a közös történetünket, az egyik feladat ugyanis az, hogy a papírdarabkákra, egymásnak körmölt szavakat, szókapcsolatokat, mondatokat összegyűjtve, közösen kell elkezdenünk egy történetet, amit majd a levelezőlistán otthon folytatunk. Hetente szerezheti meg valaki a lehetőséget, hogy továbbírja a sztorit. Az öngyilkos műköröm, egy dromedár állat, egy gyerekkori szerelem, elnyalt fagyi, hold fázisok, időgép - ezeknek kell találkozniuk a kiinduló képben. Na, meg elvárás az is, hogy legyen benne erotika. És egy felfedező. Hogy ezeket hogyan építsük egybe, hogyan nyúljunk az erotikához, miközben persze a történetben meg kell jelennie egy gyerekkori szerelemnek, ezen folyamatosan dolgozunk. Izgalmas lehetőségek bukkanhatnak még fel.
Szabó Tibor Benjámin
Az utolsó, éjjelbe nyúló szeminárium következik, és büszkén kijelenthetem, végig ébren maradunk. Sőt, amennyire tőlünk telik, használható kritikákat próbálunk formálni egymásról, persze építő-jellegűt, vagy akár csak szimplán tetszésünket kifejezőket. Utópisztikus, egyedül világot járó regényrészletet hallhatunk az egyik táborozótól, fővárosi életszeletet egy másiktól, rövid verseket is bőven. Egyik nyári társunk - aki ezúttal nem tudott eljönni - volt elég bátor, hogy elküldte a szövegeit szétcincálásra nekünk. Őt sem kíméljük. Persze egymás írásai mellett Kinga gondoskodik róla, hogy izgalmas szövegekkel ismerkedhessünk meg a kortárs irodalomból. Felolvassa többek közt Tóth Krisztina humoros novelláját, a Családunk szemefényét, aminek csattanójánál ugyan egy pár percig tátva marad a szánk, de bőven átmegy a közönségteszten. Meghallgathatjuk még Orbán János Dénes a gyulai irodalmi humor fesztiválra írt Petőfi fütyköse című röpiratát is, amit szintén képtelenek voltunk pléhpofával hallgatni. A Születésnapomra átiratai kapcsán pedig kiderül, hogy tényleg mindenki átesik egyszer ezen, Máté elő is ássa okostelefonjából a saját verzióját.
Ezután persze itthonra is kapunk feladatot, izgalmas gasztronómiai tudást megcsillogtatót, fantáziát és írás-készséget fejlesztőt. Cserna-Szabó András mintájára kell alkotnunk egy látszólag recept-szerű, mégis párhuzamosan történetet tartalmazó novellát, és például OJD alapján elferdítenünk, de valósághűen ábrázolnunk valamilyen történelmi eseményt, személyt. Vagy kreálnunk egyet, mint ahogy Háy János tárcájában Petőfivel tették a reformkori nagyok. Mi hősiesen állunk elébe!
Addig is csak várjuk, hogy az Ir(T)áS újra otthont adjon nekünk egy-egy hosszabb-rövidebb hétvégére, és közben igyekszünk jelen lenni a művészetben, köztudatban, nem mások arcába ordibálva, de mégis a tudtukra adni, hogy: itt vagyunk. Létezünk. Alkotunk.
