Mészáros Sándor, Vörös István, Antal Balázs és Bedecs László
H. Molnár Ákos
Elindul visszatérni
Keressük meg Kemény Istvánt. Ma két napig Miskolcon lakik. Nevezzük pénbatnak ezt a napot, és a keresés legyen keresés csupán: bejárható úton megfejthetetlen. Ez itt a Művészetek Háza, a filmfesztivál, kísértet nem járta hely, műút napokban bizonytalan. Mint fattyú gyermek, ki anyja után kajtat, úgy bolyong itt az irodalom. Úgy bolyongok én is. Kísértet járta hely. Keressük a Kedves Ismeretlent, és ha megtaláljuk, talán nem megyünk mellette el.
Végül megtalálom a kávézót, benne a Kemény-magot. Kávé, cigi, sör, rövid. Alapozás. Majd komótos léptek lefelé. Befelé. Valami lényegi irányába talán. Zemlényi nyit. k. kabai fogad, Lakatos Istvánnal beszélget a Kedves Ismeretlen Pryck és Griga történetéből készülő képregény kapcsán. Lakatos a félelmet emeli ki. Patai féregségét, aki nem szerethető, de bálványozni muszáj. A szerző zavartan kaparászik az asztalon, miközben néhány elkészült oldal jelenik meg a kivetítőn. Sok a szöveg. A zseniális mondatokkal magyarázza, amelyeket nem volt szíve megcsonkítani. Ha húzott, fájt neki. Ha olvasta, félt tőle. Ezzel megadta az alaphangot a késődélután és az est további részére. Hiszen az Ady-kocsmában is előkerül a félelem, most már inkább úgy, mint bizonytalanság. A költő és szerepvállalása kapcsán. Három vers adja a beszélgetés témáját: Keménytől a Nyakkendő és a Búcsúlevél, valamint Térey Jánostól a Magyar közöny. Azzal egyetértenek az asztalnál ülők, hogy szükség van rá, hogy költők felszólaljanak. Ugyanakkor abban már bizonytalanok, hogy ezzel a befogadót miként találják meg. Péczely Dóra felhozza követendő példaként a slam poetryt, ahol a társadalomra való reflektálás alapvető. De ez a hagyomány a kortárs magyar lírában elenyésző. Vagyis az olvasó nem fogja komolyan venni egy versben az olyan szavakat, mint a haza, vagy a lélek. Pedig leírhatók. Le kell írni őket, állítja Péczely mellett Szilasi László és Bartis Attila is.
Milián Orsolya tesz elsőként különbséget esztétikai és etikai szempontok között, amelyek együttesével lehetne csak közeledni a nyíltan szerepvállaló költemények felé. Úgy látja, hogy az emberek a magyar múlt feldolgozatlansága miatt nem tudják figyelembe venni az etikai szempontokat egy-egy ilyen versben. Nem tudnak mit kezdeni velük. Pedig már Szálinger Balázs költészetében is jól kivehetőek közéleti utalások, aki ráadásul az egy generációval fiatalabb nemzedékhez tartozik. Sőt, Péczely úgy látja, hogy a kortársaknál valójában vele indult el a lírának egy ilyen irányultsága. Egyébként leginkább a szétválása figyelhető meg a költői és a politikai-társadalmi szerepeknek hazánkban. Például Parti Nagy esetében, akinek a társadalmi szerepvállalása csak a tárcáiban és a publicisztikáiban nyilvánul meg. Ennek egyik oka talán maga a nyelv lehet. Jelen esetben a költői és a hétköznapi nyelv különbözősége. Ami különbözőséget egyébként Kemény leginkább az Élőbeszéd kötetével igyekszik elmosni. Úgy gondolom, részben Szilasi is erre utal a Búcsúlevél kapcsán, amikor azt mondja, hogy „nagyon sokféle embernek képes nyelvet adni". A beszélgetés végére mégis megmarad a bizonytalanság, amikor is Milián elmeséli személyes tapasztalatát a mai húszasok olvasatával kapcsolatban, akik az el kell menni innen gondolatával teszik vissza az asztalra a verset. Ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Megkerültük ma is megint a Földet.
András László, Vörös István, Kemény István és Bartis Attila (fotó: Kishonthy Zsolt)
Másnap. Ide erős szó lenne a kijózanodva. Másnaposan. Ez meg gyenge. Az előző éji beszélgetések, kocsmázások és diszkó után. Fekete pont a szervezésnek. Kilenc óra? Konferencia? Egy órás csúszás. Természetes.
Vissza a kályhához, ha megvan, ha nem dobták ki még. Kemény lírája kapcsán az Ady-hatás. Mészáros Sándor megkérdőjelezi. Nyelvileg, stilisztikailag nem kimutatható. Kemény költészetét a magyar líra hanyatlására adott válaszként tartja fontosnak. Például az öncélú nyelvjátékokkal szemben. Keménynél nem a nyelv a központi téma. Megtartja a tárgyat. Nála a tárgy uralja a nyelvet, és nem fordítva, mondja már Antal Balázs. Majd Bedecs László viszi ezt tovább a felelősség irányába, amivel együtt jár a tárgy fontossága. Úgy gondolom, ezen a ponton válik különösen izgalmassá Kemény költészete. Vagyis, ha a felelősség mellé beemeljük a keményi kétely-problematikát. Ennek a két szempontnak az előtérbe kerülése tartja állandó feszültségben a szövegeit. Érezzük rajtuk, hogy valami történik. Valami fontos. Amivel kezdeni kell valamit. Például szervezni egy konferenciát köré. Ahol már azzal is teszünk egy gesztust, hogy csendben jelen vagyunk. Felsorakozunk a költészete mögé (Bedecs).
Ugyanakkor talán érdemes megemlíteni néhány szóban Kemény prózáját is. Elsősorban a Kedves Ismeretlent. Leginkább annyiban, amennyiben a lírájához kapcsolható. Milián beszél a történelemszemléletéről, a rá jellemző szétdaraboltságról, és az idősíkok egymásra csúsztatásáról, amelyek jelen vannak Kemény költészetében is. Mindezeket a regényben (most engedjük meg magunknak, hogy csak így, mindenféle definíció nélkül regénynek nevezzük a művet) igyekszik kibontani. Vagyis a Kedves Ismeretlen rövidtörténetekre jellemző darabossága folytán, mintegy a nagytörténetek ellen szól. Mondhatjuk, ez a nagytörténet halála.
De mi marad utána? És Kemény után? Milyen a hatása az őt követő generációkra? Benedek Anna józanul felméri a helyzetet, és csak annyit mond elsőre, hogy ez a hatásvizsgálat ilyen kis idő távlatából nehéz. Pontosan kijelölni a metszéspontokat szinte lehetetlen. Mégis, ami tisztán látszik, és a fiatalabb generációknál (például a Telep csoportnál) egyértelműen Keményhez köthető az a magánmitológia. Magánmitológiák kialakítása költészetükben. A keményi magánmitológiáról Nemes Z. Márió állítása a legérdekesebb, aki amellett érvel, hogy Kemény költészete egyre inkább az alanyiság felé tolódik el. Egyfajta (túl direkt) vallomásosság felé, amelyet jól ellensúlyoz lírájának magánmitologikus mivolta. Ez a sejtető jelleg, amely a titkot érzékileg mutatja fel. A titkot, ami nem más, mint az identitás, amely állandó probléma Keménynél (is). Nemes Z. a keményi előképet épp ezért a képiség és a személyesség fő csomópontjaiban látja a fiatal lírikusoknál. Így viszik tovább Keményt, de még inkább így utaznak tovább Keményen. De mégis merre tart Kemény? Nehéz megmondani. Valahova mindig visszatér. A róla való beszélgetés is. Egy ideig tart valamerre. Majd kezdődik elölről. Vagy a végéről. Nehéz megmondani.
Mégis furcsa, és rossz szájízt hagyott bennem, mert valahol a két nap folyamán felmerült a kapu kérdése nyugat felé. Hogy a németek, és esetleg még a franciák (talán egy félmondatban). Mintha lenne út, mintha lehetne arra is tartani. Keménynek is. Mégsem folyt tovább. Ott maradt elharapva a kérdés, és a válasz azóta is gazdátlanul. Ráadásul az egész konferencián említést sem kapott Guillaume Metayer neve. Remek tanulmánya Kemény történelemfogalmáról, arról nem is beszélve, hogy ő Kemény francia fordítója. Pedig, mintha valóban lenne út, amerre tartani lehet(ne). Arra is. Csak rá kellene lépni, mert így hiábavaló. Kedves Ismeretlen marad, aki ma két napig Miskolcon lakott.
Az idei Műút-nívódíjakról lásd: http://muut.blog.hu/2011/09/25/nivodijak_2011
