Szepesi Dóra
Az írók nem 150 éve haltak meg és nem bronzba öntve mutatnak a kettes villamos felé
„Helyzet van" - avagy támogatás nélkül mikor lesz a közlegényből tábornok?
Könyvhét LapNap-ra szólt a meghívás. Július 28-án 17 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében a Magyar Könyvbarát Közhasznú Alapítvány és a Könyvhét szerkesztősége rendezett a kortárs magyar irodalom helyzetét körüljáró beszélgetést.
Könyvkiadók, könyvtárosok, írók évek óta várnak már arra, hogy elinduljon az a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által kitalált és Márai Programnak elnevezett állami könyv- és olvasótámogatási pályázati rendszer, mely egyik pontjában arról szól, hogy a Nemzeti Kulturális Alap saját forrásaiból könyvtárak részére vásárol olyan könyveket, amelyek a könyvtárak szűkös beszerzési kerete miatt egyébként nem jutnának el a könyvtári olvasókhoz. Június elején derült ki, hogy ez a program elakadt, és ez komoly vihart kavart az érintettek körében.
Kiss József több mint egy évtizede szerkeszti a Könyvhetet, és mivel az augusztusi szám a kortárs magyar irodalommal foglalkozik, a lapban megjelent interjúk továbbgondolását tervezték. A beszélgetést Kőrössi P. József moderálta, a résztvevők: Kertész Ákos (az egyik állandó szerző), Kiss Gábor (Tinta Könyvkiadó), Kocsis András Sándor (Kossuth Könyvkiadó), Margócsy István (Magyar Könyv Alapítvány elnöke), Csaplár Vilmos (Szépírók Társasága, elnök), Dr. Harsányi László (Nemzeti Kulturális Alap, elnök), Gács Anna (Nemzeti Kulturális Alap Bizottság tagja), Győri László (Szépíró-díjas költő), Vasy Géza (Magyar Írószövetség, elnök), Mezey Katalin (Széphalom Könyvműhely vezetője).
(Abból, hogy a kulturális államtitkár nincs jelen, a beszélgetésen nem képviselteti magát a minisztérium, a nyárra való tekintettel ne vonjunk le következtetést, a Tokai Írótáborban jelen lesz, ott is lesz lehetőség diskurzusra ez ügyben.)
A téma a Márai program sorsa volt, elöljáróban bemutatásra került a Könyvhét, amely, mint rendesen tartalmaz recenziót, könyvlistát, interjúkat. Kőrössi P. József azzal az ellentmondással indított, hogy a lapszámban Tandori Dezső a legtöbbet emlegetett szerző, ugyanakkor verseskönyvei kis példányszámban fogynak. Ez azonban mindig is jellemző volt, ahogy Vasy Géza elmondta, Kassák Lajos könyveit sem forgatják, de nélküle is más lenne a magyar irodalom, mint Kosztolányi vagy Babits nélkül is. Madártávlatból nézve viszont szépen megférnek egymás mellett az antológiákban. Az utókor egyrészt kegyetlen, mert sok szerző csak filoszok olvasmánya marad, de lehet, hogy száz év múlva fedezik fel, ahogyan Balassit is a Nyugat. Margócsy István hozzáfűzte, hogy az újabb magyar költészet Tandori köpönyegéből bújt elő, radikálisan felforgatta a költészethez való viszonyt, hatása alól senki nem tudta kivonni magát. Az olvasók ugyanúgy nem forgatják, mint Aranyt, megítélésében különbségek vannak, de a jelentőségét senki nem vitatja. Az interjúkban Bán Zoltán András és Nádasdy Ádám is említi a jelenséget, amelyet Gács Anna alátámasztott az esten, hogy ha valamire, a költészetre igaz: irodalomtörténeti jelentőség és példányszám semmilyen összefüggésben nincsen. Vörös István említi a lapban, hogy miután a filmrendezők lemondtak az író közreműködéséről, romlott a filmek minősége. Csaplár Vilmos szerint - aki forgatókönyvíróként dolgozott együtt például Bódy Gáborral - erre nincs recept. Az európai filmnek nagy alkotásai jöttek létre, ha a rendezőnek volt írói szemszöge. Vannak anyagi okok, több pénzt keres, ha dramaturggal dolgoztat, nem íróval. És lehet jó film akkor is, ha szétszedik az író művét. Nincs tendencia, illetve egy tendencia van, a producer kerül előtérbe, ezen belül az író szerepe sokféle. Csaplár egyébként a lapban „A könyv utóélete" című programjukat említette, amely hosszú évek óta működik, és pályázatok útján nyernek pénzt rá, két forrásból: a Nemzeti Kulturális Alaptól és a Magyar Szépírók és Szakírók Reprográfiai Egyesületétől. Keretein belül az országban könyvtárakba, klubokba, kulturális centrumokba, iskolákba mennek íróik, a határon túli magyarlakta területekre, de távolabbi európai országokba is. Ezen kívül már hatszor szerveztek kétnapos őszi fesztivált a PIM-ben. A Márai program, amelyet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése dolgozott ki, eredetileg öt pontból áll. Amit most Márai programnak nevez a sajtó, az az első pont: a könyvtártámogatási program. A többi részben az egész írói pályát érintő tervek fogalmazódnak meg, az alkotói munkát segítő állami díjaktól, ösztöndíjaktól a könyv- és folyóirat-támogatáson át a fordítási támogatásokig, és a magántőke bevonását segítő adókedvezményekig. Szerinte régóta kellene egy irodalmi törvénysorozat, mert az irodalom sikeres művészeti ág, a világban jól képviseli sok szerzőnk a magyar irodalmat, és a könyvüzletből származó évi bevételek mellett a támogatások eltörpülnek. Az irodalmi szakmai szervezetek már tárgyalnak egymással, készül egy ajánlat e témákról, és hamarosan indítványozni fogják a kulturális kormányzat képviselőinek, hogy kezdjenek egyeztetni, még akkor is, ha a tervekhez szükséges pénzügyi eszközök csak később fognak rendelkezésre állni.
Bán Zoltán András, aki esszé kategóriában kapott Szépírói díjat, a lapban a támogatások csapdáiról nyilatkozik. Harsányi László szerint a mecénás testületek számára nehéz kérdés, milyen szisztéma szerint döntsenek. Úgy véli, minél kevesebb pályázatírónak minél több pénzt kellene adni. Ha valaki az NKA-tól támogatást kap, az a belépő. Nyolc év tapasztalatából egy állandó problémát említ, meg kéne növelni az alkotói támogatást. Általános dilemma, hogy műhelyeket, alkotókat vagy a kultúrafogyasztókat támogassák. Például jó-e a magyar irodalmi folyóiratok fenntartása mindenáron, támogatással. Győri László igenlő válasza: ha nem lenne folyóirat, nem kapna sehonnan honoráriumot. Bár ő, mint mondta, szabad ember, mindig is dolgozott, könyvtárban, de azért jól esik kapni honoráriumot. Különben meg az irodalom a folyóiratokban él.
Mezey Katalin hozzátette, hogy az NKA összes szerződésében szerepel, a könyvekért is jár honorárium. Ugyanígy volt a könyvkiadóknak is támogatásuk, programpályázat kapcsán, akkor biztosabb volt a szerző honoráriuma is. Gács Anna úgy véli, egy pályakezdő számára a magyar irodalom mennyország - próbálná meg angol nyelvterületen! Egy huszonéves magyar író rendszeres publikálás után elég nagy eséllyel megjelenik. Viszont a digitalizáció kérdésére, az irodalom szereplőinek jelenléte az interneten - erre semmilyen reakcióval nem reagált a támogatási rendszer - pedig radikális változás, nem hagyja érintetlenül az irodalmat. Ehhez kapcsolódik az is, hogyan lehet a születő irodalom és közönség kapcsolatát erősíteni.
Kocsis András elmondta, hogy a magyar nyelvkultúrában és kultúrában kiemelkedően fontos az irodalom. Egyetért, külföldön megjelentetni tényleg nehéz. Értékcsokrokkal szkeptikus, vannak esszenciális dolgok és igazgyöngyök - de nem támogatja, hogy ha valaki beesik egy kézirattal, az föltétlen meg kell jelenjen. 13500 cím jelenik meg egy évben, nem csak a szépirodalom, és nehéz a közönséget rávenni, hogy ezeket megvásárolja. Felelős az író, a műhely, a kiadó és a kulturális mecenatúra is. Fontosnak tartja az egyéni felelősséget. Az interjúban is elmondta, fájlalja, hogy az elmúlt három év alatt nem sikerült határozottan megalkotni a programot, és ezt a kudarcot mindenekelőtt a belső ellentétek számlájára írja. Véleménye szerint a szakma nem ismerte fel időben, hogy az elmúlt 20 év legnagyobb, könyvszakmát érintő programja indulhatott volna el, s nem szabadott volna hagyni, hogy ez a lehetőség bornírt vitáknak essen áldozatul. Későn jutottak konszenzus közeli állapotba. Szeretne esélyt látni a Márai program újraindulására, és reméli, hogy több - közelmúltban elhangzott, negatív kijelentés dacára - a kormányzat mégiscsak „stratégiai kérdésnek" tekinti az ügyet.
Vasy Géza az irodalom és a közönség kapcsolatáról szólt, hogy az nincs jó helyzetben. A 60-as, 70-es években több ezer példányban fogytak el könyvek, elősegítették ezt az író-olvasó találkozók (a Könyvhét szerkesztőségi cikke is utal erre, címében is: A szocialista brigádok dicsérete"), - mára az irodalom a sajtóból, rádióból, televízióból is kiszorult, de a politika érdeklődési köréből is. 20 éve nem volt kormány, amelyiknek fontos lett volna. Úgy véli, a magyar irodalom kissé túlnépesedett, 50 éve kb. 500 magyar nyelven alkotó szerző volt, most 2500-3000 kötettel rendelkező szerzőnk van. Nyilván összefügg ez a társadalom műveltségével, ezt csökkenteni hiba és bűn lenne, mert sose tudni, hogy mikor lesz egy közlegényből tábornok. Évi 3-4 milliárd forintból minden gondja fedezve volna a kortárs magyar irodalomnak. Vasy Géza is utalt rá a Könyvhét interjúban, hogy a rendszerváltás idején a magyar írók szerepe még fontosnak látszott, de az átalakulás után ez majdnem teljesen megszűnt. Íróként ma néhány „sztár" él meg csupán (2000-ból mintegy 20-30), a többinek másból kell megkeresni a kenyerét. Pedig az író nem magának ír, és ha nincs jó kortárs irodalom, és művelt irodalmi közbeszéd, néhány évtized alatt a magyar nyelv elsatnyul. Szőcs Géza személyében ismét irodalmár, költő került vezető szerepbe, reméli, ezúttal tényleg segítséget hoz. Az NKA idén még nem írt ki irodalmi ösztöndíj-pályázatot és az irodalmi programok közül csak konferenciákat támogat. Július 1-ig minden érintett eljuttatta a minisztériumhoz a javaslatait és ők ennek alapján kidolgozzák a változtatásokat. Nem volt szó a program felfüggesztéséről, de mivel 2 milliárdot be kellett fagyasztani, a kifizetés bizonyosan csúszik egy fél évet. A kiadók december óta várják, hogy a könyvekre támogatást kapjanak. A magyar írók nagy többségét tömörítő szervezetek - a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetsége - együtt nyújtott be javaslatcsomagot. Alig van ösztöndíj, nincs megoldva az írók segélyezése, nyugdíjazása vagy egészségügyi ellátása, a folyóiratok helyzete is katasztrofális, pedig a magyar irodalom erősen folyóirat-centrikus, a magyar író attól válik igazán íróvá, ha folyóiratban megjelenik.
Mezey Katalin, aki az interjúban a kis kiadók sorsáról nyilatkozik többek között, elmondta, egy átlagos német napilap szombati kulturális melléklete felér egy folyóiratszámmal. Nálunk a napilapokból teljesen kikopott a szépirodalmi közlemény, a tévék, rádiócsatornák elvétve adnak hírt irodalmi eseményekről, mutatnak be szépirodalmi műsorokat. Pedig ha az irodalmi, a kulturális élet nem jelzi vissza, hogy a megjelenő művek milyen irodalmi értékeket hordoznak, akkor lényegében visszatérünk a szamizdat korába. Szerinte is súlyos hatása van annak a minisztériumi rendeletnek, hogy a könyvtárból két évig ki nem kölcsönzött könyvet ki kell selejtezni. Ennek következtében már nagyon sok tudományos és szépirodalmi munkát szórtak ki. Kőrössi P. József erre példát is mondott a közelmúltból, amikor 10 ezer könyvet dobtak ki (zúztak be) Salgótarjánban, utasításra. Kínai ruhaüzlet került a könyvtár helyére. Hogy miért nem adják iskoláknak át a könyveket? Azok is tele vannak könyvekkel. Abban mindenki egyetértett, hogyha elvonások vannak, azoknak arányosnak kellene lenniük. Vasy Géza szerint elfogadhatatlan az írószervezetek kihagyása, hogy a könyvtáros szakma dirigálja a támogatást. Kőrössi konkrét példát hozott, Németországban a kiadó vidéki intézményekkel együtt turnéztatja az írót. (Nálunk ilyen a Szépírók Társasága által szervezett program, A könyv utóélete.) Kiss Gábor - akinek szintén van írása a lapban, A szó nekem ópium címmel, - úgy véli, hogy a kudarc esélye benne van az író-olvasó találkozókban: a mai magyar írók vajon mindent megtesznek-e az olvasóért? Születtek regények a rendszerváltásról - talán nem elég -, Magyar Értelmező Szótár 35 éve jelent meg utoljára... A mai magyar írótársadalom nem teszi le a bombasikereket, aminek a bevételéből támogatni lehetne a könyvkiadást.
A közönség soraiban ott volt Kukorelly Endre, aki egyáltalán nem akart hozzászólni, de ezen a ponton bevállalta, hogy egy bankprivatizációról szóló könyvön el fog gondolkodni. Majd hozzáfűzte, hiába, nem úgy szocializálódtunk, hogy „kortárs magyar irodalom". Saját példáján tudja, a kortárs írók megismertetésének van értelme. Sokat jár középiskolákba, elmegy, ahová csak hívják. Szerinte például úgy lehetne írókat kanalizálni, hogy tudják meg a gyerekek, az írók nem 150 éve haltak meg és nem bronzba öntve mutatnak a kettes villamos felé. Ha néhány gyerek megkapja a könyvet, meg lesznek véve a kortárs magyar irodalom számára, mert a horizontjukba kerül az író, bejelölik facebookon... A művházakba kávé- és keksznénik mennek el, középiskolákba kéne menni! Ebben érdekeltté kéne tenni minden magyar írót, mert aki elmegy, rájön, ez egy élvezet!
Gáspár Ferenc (Coldwell Kiadó) is támogatta ezt a vonalat, ő általános iskolákba jár, ifjúsági történelmi regényeket ír, országos vetélkedőket rendez. Erre Vasy Géza vázolta, hogy a kulturális tárcához program tervezetet fognak eljuttatni, amiben szerepel az iskolákban tartandó találkozó is. Tárgyalási alap lehet ez arra, hogy talán egyszer létrejöhet egy irodalmi törvény, ami az egzisztenciális problémát is rendezné. Csaplár Vilmos azt javasolta, hogy meg kell nézni, más művészeti ágak (opera, film, színház) milyen jól csinálják, a lobbierőket kell növelni. Csorba Csilla (PIM) hozzátette, hogy múzeumi foglalkozásokat, olvasótáborokat, múzeum pedagógusok közreműködésével ők például már évek óta sikerrel szerveznek.
Kőrössi P. József új témát vetett fel, az internetet, az eBook-ot. Kertész Ákos elmondta, hogy regénye, a Zakariás 1990-ben jelent meg, de nem kapható már könyv alakban, csak az interneten olvasható. A digitális könyvpiacon sok tapasztalata még nincsen, de az író kiszolgáló szerepéről úgy nyilatkozott, hogy mondanivalóban nincs alku, azért mesél, mert mesélnivalója van, de szeretné becsalogatni az utcájába az olvasót, e tekintetben szeretné kiszolgálni, és igyekszik fordulatosan írni. Nem véletlen, hogy az amerikai vagy az orosz epika olyan nagyra tudott törni - vélekedett, muszáj volt, hogy az olvasó megvegye. Ő is élvezettel jár irodalom órákra, és ott nem saját magát, az irodalmat népszerűsíti.
Margócsy István megemlítette azt az általános tapasztalatot, hogy bölcsészhallgatók is neten keresik az irodalmat, és ha ott nem találnak meg valamit, akkor az nincs is. Jó lenne a klasszikus magyar irodalmat digitalizálni. Kocsis András a Kossuth Kiadó belső fejlesztését, a Multimédia Plázát említette, amelyre egy fillért nem kaptak. Ez egy „bolt", ahol könyvek, hangoskönyvek, zenék kaphatók, e olvasó (eBook reader) van, könyvek tölthetők le, ipode vagy pdf formátumban. Az „e" világ rohamosan fejlődni fog, nagyon fontos, mi és milyen minőségben kerül fel. Azért szeretné azt is, hogy megmaradhassanak nyomtatott kiadónak. Mezey Katalin hozzátette, hogy a jogdíj nincs tisztázva sok esetben, másodsorban nem ellenőrzött a minőség és nem tudni, hogy pazarlás vagy takarékosság a netről kinyomtatott könyv. A dzsungel törvényei érvényesülnek jelenleg, jogi kérdésben a gyártó és szerző ellentéte jellemző. A könnyűzenészeknél bevált pontrendszer bevezetése folyamatban van - (hányszor hallgatnak egy művet), a könyvtárak is pontoznák, hányszor vették ki a könyvet. A rendszer kidolgozott, de csak 2012 után lép életbe a jog.
