Limpár Ildikó
A szabálytalankodás szabályai
Michelle Knudsen neve Magyarországon kevéssé ismert, pedig a szerző több mint negyven könyvet írt gyerekeknek, és szerepelt már a New York Times gyermekirodalmi bestseller listáján is. Magyarul a számos irodalmi díjat elnyert Oroszlán a könyvtárban című meséje jelent meg a Pongrác kiadó gondozásában.
Az állatos meséknek általában két fő vonala van mostanában: az emberi történetek állatvilágra lefordított, kedves meséi, ahol ugyan állatok – elsősorban kutyusok és macskák, de mindenképpen ismerős, szőrös cukiságok – kalandoznak, és a szereplők ugyanolyan problémákkal szembesülnek, mint kis olvasóik; másodsorban az ember-állat barátságra fókuszáló elbeszélések, regények. Knudsen meséje üdítő változatosság e szempontból: a történet valós világunkban játszódik, melynek legfőbb helyszíne a könyvtár, és az állatszereplő egyszerre hozza be az abszurdot, valamint a gyermeki lelket ebbe a világba. Bár az ember-állat barátság motívum ez esetben sem elhanyagolható, a könyv elsősorban mégiscsak arról szól, hogyan és miért szegjünk meg szabályokat.
Hopp, egy pillanat! Egy mesekönyv, amely szabályszegésre buzdít?! Kell ez egy óvodás gyereknek? Akarom mondani: kell ez egy óvodás gyerek anyukájának? Az ember töri magát, hogy rendes, szabálykövető gyereket neveljen a csemetéjéből, és tessék, egy esti mese máris romba dönti évek kemény munkáját? Természetesen erről szó sincs! Ez a mese ugyanis arról szól, hogy bizonyos szituációk felülírják az elsődleges szabályokat, és a legfontosabb dolog, hogy gondolkodjunk – a szívünkkel.
A sikeres kamaszkönyvek és felnőtt regények jelentős része tulajdonképpen egyazon alapötleten nyugszik: van egy jó cél, amiért lehet küzdeni – és e célt követve az ember előbb-utóbb konfliktusba kerül az általánosan követendő szabályokkal. Nincs mit tenni, mérlegelni kell a lehetőségeket, majd dönteni – mégpedig annak tudatában, hogy ha szabályt szegünk, annak meglesz a maga következménye. Így cselekszik Knudsen oroszlánja is, aki kénytelen megszegni a könyvtár csendszabályát, hogy a könyvtáros végre a bajba jutott igazgatónőhöz szaladjon. Tudja jól, hogy ezért kitiltás jár, és miután segítséget szerzett barátjának, el is kullog szomorúan a nagyvilágba. De miután ez egy igazi, könnyes-mosolygós mese, annyit elárulhatok, hogy nem sokáig hagyják a hős oroszlánt magányosan búslakodni.
A történet nem csak arra mutat rá, milyen hasznos megszegni egy-egy szabályt időnként, sőt, a mese elején épp a szabályok segítik az oroszlán beilleszkedését (az igazgatónő nem küldi el a szokatlan látogatót, mivel az betartja szabályokat, s nem szaladgál, nem hangoskodik). Megtudjuk továbbá, hogy a könyvtár egy klassz hely, ahol gyerekek, felnőttek és akár oroszlánok is jól érezhetik magukat. Megtanuljuk, hogy ne ítéljünk első látásra, főként ne a sztereotípiák alapján. (Az oroszlán jelenléte ugyan ijesztő először, és a felnőttek tartanak tőle, a gyerekek azonban szívesen látják a mesesarokban, és nagyon hamar kiderül, hogy valójában igen segítőkész, ügyes oroszlán.) Végezetül arra is rácsodálkozhatunk, hogy néha egy kisgyerek is épp olyan, mint egy kedves oroszlán...
A nagyon szép, kemény fedeles, gazdagon illusztrált kiadást jó kézbe fogni, lapozgatni – a szeretni való képek vonzzák a kicsiket, és nagyon jól illeszkednek a történethez. Egy könyvtári példányon elvégezhető a tesztolvasás, és ha „bejön” a történet a gyereknek, biztosak lehetünk benne, hogy nem egyetlen estére szóló mesébe invesztálunk. Nálunk a hatéves kisfiam egyik kedvence lett, a „tilos szaladni!” szabályból pedig szállóige vált...
Michelle Knudsen: Oroszlán a könyvtárban, illusztrálta: Kevin Hawkes, fordította Cséplő Noémi, Pongrác Kiadó, 2009, 42 oldal, 2565 Ft.
