Vujovits Júlia
Milyen a “hajléktalan-szag”?
„Millió gondolat és kérdés kavargott a fejében. Ki ez a bácsi? Miért lakik az utcán? Vajon volt neki régebben otthona? Mit eszik a kutyája? Van családja? Ha igen, tudnak róla, hogy ő hajléktalan? Hol szokott karácsonyozni? Ha levelet szeretne neki küldeni, milyen címet kell írnia a borítékra? (Tudod ott a sarkon túl a buszmegálló után?) Mikor fürdött utoljára? És tényleg úgy hívják, hogy büdös úr?” Ezek a kérdések minden gyerekben felmerülnek, amikor először találkoznak a hajléktalanság jelenségével. Megdöbbentő számukra, hogy valakinek nincs otthona, ami annyira alapértelmezett egy jómódba született kisgyerek számára.
A könyv témaválasztása telitalálat, hiszen nagyon kevés író hajlandó venni a fáradságot (és vállalni a felelősséget), hogy kilépjen az általános gyerekmese-séma keretei közül és aktuális társadalmi problémákról beszéljen a gyerekekkel. A könyv nemzetközi sikere azt mutatja, hogy van igény erre a szülők és gyerekek részéről is.
Az alapszituáció a követező: Kloé, a félénk és pufók kislány (talán őszintébb lenne a lúzer szóval illetni, mivel kortársai is így definiálják) emberi kapcsolatra vágyik, s mivel ezt sem a családja, sem az osztálytársai nem tudják számára biztosítani, ezért idegeneknél keresi a szeretetet. Alapvetően két ember rendes vele: az indiai édességbolti eladó (mondjuk, ő sokat is profitál Kloé csokoládérohamain) és Büdöss úr, a főtéren élő öreg csöves. Kloé szép lassan úgy megszereti a rejtélyes csavarót, hogy titokban beköltözteti a kert végi sufniba. Ez kissé abszurd lépésnek hat, s ezzel helyben is vagyunk, hiszen David Walliamset a 21. század Roald Dahljaként szokás emlegetni. Meghökkentő angol humor, bizarr költői képek valóban jellemzik a regényt, viszont, ami Dahlnál mesterien működik, azzal Walliams sajnos nem tud jól bánni.
Az abszurd humorral finoman kell bánni, megvan a pontos receptje: nem szabad túl sokat használni, hogy meglepetést okozzon, ugyanakkor a kezdettől szükséges adagolni az olvasó számára, hogy ne tűnjön zagyvaságnak. És az író mindkét hibát elköveti. Ugyanis nem válik nyilvánvalóvá kezdettől a különleges humor, így az adott pontokon gyakorlatilag véletlenszerűen beszúrt bizarr reakciókat és eseményeket nem tudja értelmezni az olvasó, csak értetlenül ráncolja a homlokát. Ezek a részek élesen el is különülnek a történet alapjától, az oda nem illő poénok olyan zavarodottságot okoznak, mintha A Gyűrűk Ura közepén Gandalf egyszer csak seprűre pattanna, és úgy közlekedne tovább: abszurd, elvileg humoros, de leginkább csak nem illik bele a kontextusba. Ezáltal a könyvben teljesen irreális, erőltetett szituációk keletkeznek (Büdöss úr arcon böfög egy plázacicát, az emberek sikoltozva kimenekülnek egy kávézóból a szaga miatt).
Az volt az érzésen, hogy az író mindenki kedvére akart tenni, így nem tudott dönteni a megfelelő stílust illetően, tehát valahol a határon evickél, ami nem tesz jót a regény egységességének.
De ha az olvasó már ráérzett a könyv öniróniájára, akkor olykor lehet benne szórakoztatót is találni (például anya politikai programja: a kapucnis pulcsi elterjedésének megfékezésére le kell vágni a kapucnikat, vagy amikor Büdöss úr bűzétől hervadozni kezdenek a virágok.)
A regény 10 éven felülieknek ajánlott, de én inkább az ennél fiatalabb korosztályt céloznám meg, mivel az idősebbeknek már elég érzékeny a történet. A karakterek személyiségét egyetlen tulajdonsággal le lehet írni, ami nem utal túl árnyalt szereplőjellemzésre. Behódoló papucs apja, és önző húga mellett nem csoda, ha Kloé kissé visszahúzódó kislány. Nem is beszélve szigorú, mondhatni kegyetlen, elnyomó, karrierista anyjáról, aki gyakorlatilag egy gyöngysoros, nett terminátor, aki megállíthatatlanul tör előre, míg el nem ér célját, ami itt egy képviselői mandátum. A könyv persze kompenzál, a végére helyreáll az egyensúly, ám a harmónia megtalálásának folyamata teljesen elmarad. Egyik percről percre változnak a szereplők viszonyai, de ennek nincs semmi előzménye, oka vagy átmenete. Egy szempillantás alatt anya zokogva kér bocsánatot, azért mert az elmúlt évtizedben rossz szülő volt, az elviselhetetlen „minihárpiából” húga varázsütésre lesz odaadó testvér. Miért is? Egy hajléktalan kioktató szavai ekkora hatással lettek volna rájuk?
Kloéban azonban szépen megfigyelhetjük a fejlődési folyamatot: bizonytalan kislányból hogyan lesz felelősségteljes kamasz, aki képes kiállni saját magáért. Ezt a haladást főleg Büdöss úr bizalmának, támogatásának köszönheti.
Gondolom, nem árulok el túl nagy titkot azzal, ha elárulom, hogy Büdöss úr múltja is rejteget meglepetéseket: kiderül, hogy arisztokratikus családból érkező úriember, akinek romantikus életútját tragédia sújtotta. Na, ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy a könyv igazából soha nem is foglalkozott igazán a hajléktalanság problémájával, mivel egy hús-vér hajléktalan nem ilyen: az utcán élők (többnyire) sosem voltak krikettező angol lordok hatalmas kastéllyal. Büdöss úr előkelő származásának története irreális síkra tereli a hajléktalan és a kislány viszonyát, tehát tompítja a fontos üzenetet, miszerint mindenki a társadalmunk tagja. Részben ettől a fordulattól, a történet vége sajnos borzasztóan giccsesre sikeredett.
A regényből 2011-ben musical is készült Angliában. Az előadás még hitelesebbé tételére azt a kreatív megoldást alkalmazták, hogy a cselekmény adott pontjain egy előre kiosztott lapocskát kaparva illatanyagok szabadultak fel, amelyek szinkronban voltak a történettel. Például „hajléktalan-szagot” kell szippantani a nézőknek, amikor Kloé először ül le a padra csavargó barátja mellé... Egyébként musical alapanyagnak tökéletes a történet: harsány karakterek, pörgős cselekmény, mesei elemek, hihetetlen fordulatok. A sztori, ami könyvben nem elég árnyalt, valószínűleg gördülékenyen tud működni a színpadon.
David Walliams: Büdöss úr, fordította Totth Benedek, Kolibri Kiadó, Budapest, 2013, 250 oldal, 2990 Ft
